Game of Throne

Számomra csak nemrég ért véget a Game of Thrones aktuális szezonja, aminek még mindig a hatása alatt vagyok - bazdmeg, Martin - és mivel sokat kell még várni az új évadra és/vagy könyvre - ismét bazdmeg, Martin - ezért keserűséggel teli vágyakozásomat csillapítván, összemosom két kedvencem, Westeros és Liverpool világát. De azért a többiek sem maradnak ki...

Mindenki bátran olvassa el, de itt egy apró figyelmeztetés: ha nem vagy járatos a sorozat vagy könyvek terén, nem biztos, hogy irományom minden egyes apró mozzanatát érteni fogod. Ja, és csak óvatosan, az írás nyomokban spoilereket tartalmazhat.

Akkor csapjunk is bele Joffrey arcába, és kezdjük azzal, melyik nagy Házzal is tudnám én azonosítani szeretett csapatomat. Szerintem a választásom evidens, a Liverpool és a Targaryen-ház, tisztára mint két tojás. Miért is? Adva van egy ősi, dicső család, amelynek történelme mélyen gyökerezik a Trónok harca világában. Ez ugye eddig pipa, talán még a  legarrogánsabb haterek is elismerik, hogy a Liverpool Anglia egyik legpatinásabb klubja. Igen ám, csak sajnos hosszú ideig tartó uralkodás után, mind a Targaryenek, mind a liverpooliak legyőzettettek. Westerosban a „Bitorló Kutyái”, a Starkok és Baratheonok  egy lázadás útján taszították le és irtották ki csaknem az egész Targaryen-bagázst, a Liverpool pedig a ’90-es évektől kezdve maradt le szépen lassan a United és az Arsenal mögött, hogy aztán a kétezres években még a Chelsea és a Man. City is belerúgjon egyet. Jelenleg itt tartunk, viszont van fény az üveghegyen is túl. Vagy valami ilyesmi…

A világ azt hitte, hogy a Targaryeneknek vége, ám akkor a bolygó egy másik pontján, annak egy apró szegletében, felbukkan egy szépséges lány, aki a trón jogos várományosa, és a jóslat szerint visszaállítja családja dicsőségét. Egy az egyben, kiköpött Brendan Rodgers, ne is tagadd. (És most rajta, képzeld el Rodgers fejét Emily Clarke testén. Gyerünk! Megvan? Magnifico!) BR egy tehetséges edző, ezt szerintem nem vitatja senki, viszont még rengeteget kell tanulnia, éppen úgy, mint a Daenerysnek. Senki sem úgy születik, hogy el tud vezetni egy nemzetet, vagy egy profi klubot. Ez egy hosszan tartó folyamat, a kérdés csak az, vajon megvárja-e ennek végét Westeros, illetve a Premier League. A válasz: valószínűleg nem. A Liverpoolnak is lassan mutatnia kell valamit, és nem elég egy-két kifutott szezon, amikor megcsípjük esetleg a dobogót - sorozatos jó szereplésre, sorozatos top négyes tagságra van szükség. Ez, ebben a pénzzel felduzzasztott dagályos mocsárban, nem lesz egyszerű.  Már csak azért sem, mert gazdaságilag jelentősen le vagyunk maradva, nem cserélhetjük le a fél keretet egy szezon után - mondjuk ennek az FFP próbál elejét venni, több kevesebb sikerrel - és nem igazolhatunk le egy játékost csak azért, nehogy az ellenfélnél kössön ki: mert megtehetjük, Bitch! Az idény végén aztán lesújtott John W. Henry keze, pont úgy, ahogy a Trónok harca írójának, George R. R. Martinnak szokott: szinte a semmiből, váratlanul, kegyetlenül. A gond csak az, hogy a célzással mindketten hadilábon állnak, így általában azok hullanak, akikre álmukban sem gondolnánk. És bár igaz, ami igaz, meglepetés volt Marsh (first-team coach) és Pascoe (asssistant manager) eltávolítása - főleg az utóbbié -, mégis érthető. Egy ilyen szezon után fejeknek kellett hullania - Ned Stark, isten nyugosztalja -, az ártott volna még jobban, ha minden folyik tovább a maga medrében. A kérdés csak az, hogy a megfelelő személy/személyek lettek-e bűnbaknak kikiáltva.

Elég komoly vitát generált Rodgers személye. Sokan foggal-körömmel ragaszkodtak hozzá, mások viszont egy csomag szotyiért elcserélték volna. Én, diplomatikusan a kettő között helyezném el magam, lényegében ha nincs Klopp, jó a szamár is. Ahogy mondottam volt, Rodgers egy tehetséges edző. Ezt most se vitatom, de Klopp mégis csak Klopp, baszki. Nem állítom – hiba is volna -, hogy Klopp mester érkezésével minden szép és csillogó lenne. Nem, de van a németben valami több, erősebb. Talán a győztes mentalitás.

Az összehasonlításuknak talán itt van vége, azonban fontos még megemlíteni, hogy Dany önként döntött amellett, hogy egyelőre nem hódítja meg Westerost, ezzel szemben a Liverpool nem valószínű, hogy önként vállalta a szimpatikus vesztes szerepét. Ha rövidesen nem sikerül talpra állni, könnyen a középszerűségbe süllyedhetünk vagy ami még rosszabb, ott is ragadhatunk, jó hosszú időre. Talán meg kellene próbálni Melisandre vérmágiáját latba vetni. Hátha bejönne…

És mivel ez az ország legjobb PL blogja – legalábbis nagyon szeretnénk, ha ezt gondolnátok róla - nyilván a többi csapat sem maradhat ki az agymenésből, a nagyok legalábbis biztosan nem. Sőt, a City sem. Bár ezek nem lesznek olyan mélyenszántóak, de igyekeztem megtalálni mindenkinek a méltó párját.

Jöjjön tehát Abramovics papa kedvenc játékszere, amely egyértelmű - már az oroszlános motívum egyezése miatt is – a Lannister ház dicső nevét viselhetné. Ugye a Lannisterekre oly jellemző mondás, hogy „mindig megfizetik az adósságaikat”. Nos, van még kérdés? Drága Roman barátunk egy kimeríthetetlen aranybánya, akinek legnagyobb gondja, hogy a következő jachtjának milyen színe legyen. Mellesleg a Lannisterek székhelye is egy aranybányán fekszik. Micsoda véletlen. A közös kapocs a pénzen kívül, a még több pénz, - na jó, mindkettő élén egy hatalmas stratéga áll, nélkülük nem biztos, hogy eljutottak volna idáig. - lóvéval bármit el lehet érni, és el is érnek. A Chelsea bajnokcsapat lett, a westerosi trónt meg a Lannisterek tartják a markukban. Legalábbis egy ideig…

Menjünk egy kicsit északabbra, ahol egy ősi ellentét húzódik a Starkok és a Boltonok között. Kik ők? Bármennyire is utálom magam ezért – mivel a Stark gyerekek nagyon a szívemhez nőttek -, de a Stark ház nálam a Manchester United, évekig uralták az angol klubfutballt – szobrot Howard Webbnek és társainak -, de aztán, szinte a semmiből – mit szinte, A semmiből – felbukkantak a Boltonok, dobpergést kérek… a Manchester City, és egy hátba szúrással elintézték Észak sorsát. Az utóbbi két szezonban a kékek a nagytestvér fölé nőttek, meglátjuk meddig tart ki a lendület.

A végére hagytam az Arsenalt, de nem azért mert a szokásosnál is nagyobb ellenszenvet éreznék irántuk, – a United ebben a tekintetben letaszíthatatlan trónon csücsül, szép volt srácok – egyszerűen arró van szó, hogy így hajnali kettő körül, mikor ez a poszt íródik, lassacskán kifogyok az ötletekből. De legyenek a Martellek, ők ugye a messzi délen tengetik mindennapjaikat, elég szabados életfelfogásuk van, a biszexualitás náluk például erény, egy teljesen megszokott, hétköznapi dolog. Ami nem baj, gondoljunk csak Giroud és a többiek hajkölteményeire. Na ugye. Persze emellett van még egy nagy közös kapocs, amire az ágyús drukkerek is büszkén csettinthetnek. A Martell-ház jelmondata: "Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik". Abszolút igaz az Arsenalra, lehet itt stadionépítés miatt megcsappanó bankszámlák, sérüléshullám, Jeffersek meg Chamakhok a pályán, az biztos Isten, hogy májusban az Arsenal ott van a legjobb négy között.

De van még egy meglepetésem. Mivel itt a blogon egy kicsit mindannyian látens Stoke City szimpatizánsok vagyunk, ezért róluk sem szabad megfeledkeznem. Anglia egyik legtaplóbb csapata mi más is lehetne, mint a Frey család, akik szintén méltán érdemelték ki az Arany Főköcsög díjat.

Ennyi lettem volna mára fiúk és lányok (vannak?), jöhetnek a kommentek. De óvatosan, ez a debütálásom. Legyetek kíméletesek, mint egy szűz lánnyal.

Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!