„I have struck up a relationship with him on and off the field”

Mondta John Terry a Chelsea hivatalos honlapján védőpartneréről, Gary Cahillről. És nem is hazudott, egy jó védőpáros titka az összeszokottságban, az egymás erősségeire való építésben, és egymás hátrányainak kiegészítésében rejlik. Szombaton egy olyan rangadóval kezdődik a szezon, ahol mindkét csapat egy új védőpárosban gondolkodott, vagy gondolkodik. Ha esetleg, ne adj isten, eddig nem tűnt volna fel, már csak egyet kell aludni, és KEZDŐDIK A SZEZON! Beharangozó a tovább után.

Szombaton egy jó kis ebéd után, 13:45-kor kezdetét veszi a Premier League 2015/16-os szezonja. A nyitány nem lesz akármi, mindjárt egy United-Spurs rangadóval startolunk az Old Traffordról, persze ránk is fért már a majd’ 3 hónapnyi böjt után. Egyelőre nehéz fogódzókat találni az esélyeket illetően, de nagy rá a sansz, hogy mindkét csapatban új védőpáros szalad majd ki a pályára, ami szinte mindig érdekes.  

A Spurs 2012 nyarán vásárolta meg Jan Vertonghent az Ajaxtól, körülbelül 12 millió fontért, ami óriási vételnek bizonyult. Vertonghen az első szezonjában pusztított a Villas-Boas által menedzselt védelemben - ha valamit tud a fiatal portugál, az az igazolások, ezt meg kell hagyni -, megítélésem szerint a szezon legjobb védője volt ekkortájt. Statisztikái egészen elképesztőek voltak, 34 bajnokin 3.1 szerelés/meccs, 2.9 labdaszerzés/meccs, 0.7 szabálytalankodás/meccs, 8.7 tisztázás/meccs, 87%-os passzpontosság, 4 gól, 3 gólpassz, brutális számok. Azóta viszont valami megtört benne, egyre több hibával játszik, és elgondolkodtató, hogy ez a 2012/13-as szezon csak egy fellángolás volt, valójában egy teljesen átlagos védőről van szó.

Az első két szezonjában főleg Dawsonnal alkotta a Tottenham belső védelmét, ám gyakran alkalmazta mind Villas-Boas, mind a szezon közben kármentőnek kinevezett Tim Sherwood balhátvédként is. A lejtmenet kezdete a 2013/14-es szezonban kezdődött, a Tottenham sorra kapta a hatalmas zakókat, ezekben pedig nem egyszer Vertonghennek is főszerep jutott -  például úgy, mint a Chelsea ellen (0-4), amikor balhátvédként csapata mind a négy kapott góljában nyakig benne volt.  

A tavalyi évad előtt kinevezett Maurício Pochettino a Sotonnál kőkemény védelmet hozott össze, sokan azt remélték, ő majd Vertonghen játékára is pozitív hatással lesz. Ez csak félig-meddig jött be, a belga olyan hűű, de sokat azért nem javult, viszont legalább nem kellett tovább balbekként szenvednie, csak egy meccset játszott poszton kívül. Hol Dier, hol Fazio volt a párja a védelem szívében, de egyikük sem tűnt túl megbízható társnak, és főleg, egyikük sem egészítette ki elég hatékonyan Vertoghen erényeit. Nem véletlen, hogy a Spurs idén főleg a védők piacán nézelődött, a kölni Wimmert és az Atléticónál nem marasztalt Alderweireldet is szép pénzért húzta be a vezetőség a nyáron.

Utóbbi korábban éveken keresztül együtt játszott Vertonghennel az Ajaxban, életszerű tehát arra tenni, hogy idén ők ketten alkotják majd a Spurs védelmének közepét. Főleg, mivel jól is ment nekik együtt, 2010-ben és ’11-ben is a legkevesebb kapott góllal zárta az Ajax a bajnokságot, és ’12-ben is csak egy gól hiányzott nekik a "triplázáshoz". Nem mellesleg a két játékos, a válogatottból is jól ismerheti egymást, az összeszokottsággal tehát biztosan nem lesz gond. Ki tudja, talán az állandó és jól ismert társa Vertonghennek is segít majd, hogy újra a liga legjobb védői között tarthassuk számon.

Toby és Vertonghen: három év után állnak össze újra Londonban

A vendéglátó Manchester United helyzete még a fentiekhez képest is bonyolult. Éveken át nem volt gondjuk a két középhátvéddel kapcsolatban, a Vidics-Ferdinand kettős a PL-történelem legjobbjai közé tartozott. Az idő vasfoga viszont őket sem kímélte, a katasztrofálisra sikerült Moyes-évadban pedig bebizonyosodott, hogy mindketten bőven megértek már a nyugdíjazásra. A Moyes utódjául kinvezett Louis Van Gaalnak tehát mindenekelőtt az új Red Wallt kellett volna megalkotnia.

Tavaly ez csak felemásan sikerült, az ideális páros egyelőre távolról sincs meg - jó ideig ugyebár a háromvédős felállással is próbálkozott a holland -, igaz, a mostani előszezonban már jóval kevesebbet kisérletezett Van Gaal. Legújabb mániája a ballábas-jobblábas középhátvéd-duó összeállítása (de hogy minek?), amihez előszeretettel alkalmazza Blindet hátravonva. Egy probléma van csak, a holland nem középhátvéd, és bár a labdatartós focihoz jól jön a passzképessége, nyilvánvaló fizikai korlátai miatt jelentős kockázatot rejt a szerepeltetése.

Rajta kívül a Copa América miatt még nem bevethető, de egyébként szintén ballábas Rojo bevetése lenne logikus, igaz, az argentin tavaly sokszor inkább a védelem szélén került bevetésre. Hozzá tökéletesen passzolna válogatottbeli társa, a valenciás Otamendi, akit állítólag sokáig kitartóan üldözött a United, de mostanra valamiért lecsengtek a pletykák vele kapcsolatban.

Hogy darabra milyen jól megvan a United, azt kiválóan jelzi a Jones-Evans Mike Smalling trió. Hármójuk közül leginkább utóbbinak van reális esélye a kezdőbe kerülni, lévén hogy vice captain lett a klubjában.Végeredményben nálam a Rojo-Smalling kettős lenne a nyerő, hiszen amíg Smalling az úgynevezett „fedező” szerepkörben tevékenykedik (okosan játszik, kevés szabálytalansággal, sok labdaszerzéssel, mélyebbre húzódva), addig Rojo az „elhárító” szerepre (sok szerelés, agresszívabb, letámadós stílus) alkalmas, ami adott esetben ideális párosítás lehetne. Ehhez képest ők ketten csak elvétve játszottak együtt eddig így viszont nem véletlen, hogy drága jó Edward barátunk bőszen üldöz egy elit középhátvédet Manchesterbe.

Otamendi és Rojo: vajon Manchesterben is együtt készülhetnek majd a meccsekre?

Hogy végül az első bajnokira milyen összeállításban fut ki az MU védelme, nem tudni, de bármi történjen is, csak ahhoz lesz elég, hogy ne kapjanak ki, a Spurs ugyanis kihúzza 1-1-gyel a nyitófordulót.  Fontos információ, hogy a két kezdőkapus, De Gea és Lloris várhatóan nem fog játszani, így a Spurs kapuját Vorm, míg a United portáját Romero őrizheti majd. A meccs 13:45-kor kezdődik majd, a Digi1 pedig élőben közvetíti, Baumstark Tibor kommentálásával.

A további meccsek verdiktje egy-egy mondatban:

Szombat

16:00 Bournemouth – Aston Villa

Meglepetést szimatolok, az abszolút újonc déli csapat megtréfálja a Sherwood által gyakorlatilag újjáépített birminghamieket, 2-0.

16:00 Everton – Watford (Digi Sport 1)

Az Everton nem sokat erősödött a nyáron, de ez is elég lesz, hogy a komplett rebuild áldozatává lett Watfordot simán elintézze a Goodison Parkban, 3-0.

16:00 Leicester – Sunderland

Ranieri mester megkezdheti kamikaze hadjáratát a kiesés felé, igaz, ezúttal egy döntetlent még elcsípnek Magick Dick Sunderlandje ellen, 2-2.

16:00 Norwich – Crystal Palace

Talán a Kanárik csapata a leginkább PL-kompatibilis az újonc gárdák közül, de ez nem Pardew-ék ellen fog megmutatkozni, 0-1.

18:30 Chelsea – Swansea (Digi Sport 1)

A címvédő is megkezdi a bajnoki hadjáratot, méghozzá egy győzelemmel (és nézhetetlen játékkal) Monk csapata ellen, 2-0.

Vasárnap

14:30 Arsenal – West Ham (Digi Sport 1)

Wenger csapata a vasárnapi Chelsea elleni diadalt meglovagolva simán bedarálja a még csak formálódó Bilic-csapatot. Kiütésre számítok, 4-0.

14:30 Newcastle – Southampton

McClaren debütálhat a Newcastle kispadján, ráadásul hazai pályán, noha alighanem könnyebb ellenfelet kívánt volna magának erre az alkalomra. Koemanék gárdája nem lesz elég a győzelemre, de mindkét csapat egy ponttal fog távozni, 0-0.

17:00 Stoke – Liverpool (Digi Sport 1)

Az előző szezon utolsó fordulójának slágermeccse az új idény első fordulójában megismétlődik. Nagyon meg lennék lepve, ha hasonló végeredmény születne, ezúttal kisebb különbséggel nyer a Stoke, 2-1.

Hétfő

21:00 West Brom – Manchester City (Digi Sport 1)

A forduló utolsó találkozóján is meglepetésre számítok, egy Sterling kevés lesz Pulis buszának feltörésére, ráadásul Agüero játéka is kérdéses, 0-0.

Ne feledjétek, nálunk is leadhatjátok tippjeiteket az összes fordulóban, illetve a fantasy csapatotokkal is végezzetek legkésőbb szombat fél 1-ig, mindkét sorozatban a dobogósok ajándékban részesülnek! Kellemes hétvégét, és jó meccsnézést minden kedves olvasónak és fanatikusnak!

Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!