Orvosokkal táncoló - review, Day 2

A bambulásba torkolló első fordulót kifejezetten pattogós második követte Angliában, és ezt az sem homályosítja el, hogy a United megint enegrgiatakarékos üzemmódban húzta be a három pontot a nyitómeccsen. A Spurs szpörszözött, az Arsenal viszont nyert, a hét nagy sztorija azonban így is a tabellán a Leicesterre tapadó Manchester City-é volt, ők ugyanis a regnáló bajnoknak osztottak le egy istenes parasztlengőt. Hajtás után a hét meccsével, statjával, emberével és képével támadunk - ezeket a rovatokat egyébként érdemes lesz megszokni, ugyanis az egész szezonban hasonló mederben igyekszünk majd terelgetni az összefoglalókat.

A hét meccse (Manchester City-Chelsea 3-0)

Taktikailag ugyan nem feltétlenül ez volt a forduló legérdekesebb meccse - az Everton Soton elleni győzelme ebből a szempontból szerintem kiemelkedett -, de egyrészt a tavalyi tabella első két helyezettje feszült egymásnak, másrészt Mourinho olyan szinten nem volt meccsben, amilyenre az elmúlt n (n>10) évben csak elvétve volt példa. Ja, és facebookos szavazásunk alapján a kedves kommentelők is ezt a meccsét szerették volna a boncasztalon látni, szóval valószínűleg tényleg megéri azt a pár bekezdést, amit rászánunk.

A felállások közül a Chelsea-é volt érdekesebb. Hiába gondolta mindenki úgy, hogy Mourinho a szuperkupához hasonlóan ezen a meccsek is feltolja tízesbe Fábregast, Oscar sérülése végül átírta a forgatókönyveket: Cesc maradt Matics mellett, Willian középre húzódott, a beugró Ramires pedig a jobbszélt vette birtokba.

A City a WBA ellen már kipróbált alapcsapatát küldte harcba, azzal az apró - ja, tényleg - különbséggel, hogy ezúttal Bony helyett Agüero volt a center. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy Pellegrini erre a szezonra végleg elfelejtette a 4-2-2-2-őt, és stabilan 4-2-3-1-ben képzeli el a csapatát, mégpedig úgy, hogy Silva kirobbanthatatlan a csatár mögötti irányító posztjáról.

Ez utóbbi lényeges különbség, az elmúlt években ugyanis a spanyol rendre a vonal mellől volt kénytelen szervezni a játékot a Cityben. Ezzel annyit ugyan nyert a csapat, hogy kevésbé volt feltűnő a botrányos védőmunkája, de összességében mindenképp veszített, hisz a keret két legveszélyesebb fegyvere (Agüero ugye a másik), indokolatlanul messze került egymástól a támadóharmadban. Pellegrini ugyan igyekezett javítani a bizonyítványt azzal, hogy rendre befelé cselező szélsőket (pl. Nasri) tett a másik vonal mellé is, de ez a húzás csak annyit eredményezett, hogy a City brutálisan egysíkú és kiismerhető csapattá vált az előző szezonra.

Sokan nem értették, miért volt szükségük Sterling beszákolására, pláne rekordáron, pedig a képlet egyszerű: a PL jelenlegi egyik legjobb szélsője volt elérhető, az a játékos, akivel Pellegrini a legkönnyebben meg tudta oldani a csapat támadójátékának finomhangolását - naná, hogy le kellett csapni rá. Azzal ugyanis, hogy Sterling átvette Silva helyét (nem technikailag, de na, remélem érhető) a vonal mellett, a spanyol bemehetett középre, létrehozva ezzel azt a - kézilabdás szakzsargonnal élve - páros kapcsolatot Agüeróval, ami a PL jelenlegi leggyilkosabb támadófegyverének tűnik.

Silva vs. Sterling: az egyik szélső, a másik nem, ez az érintéseik számából és helyéből is tökéletesen látszik (forrás: SkySports MNF)

Nem véletlen, hogy Pellegrini erre helyezte a hangsúlyt vasárnap, és az sem, hogy Mourinho gépezete tulajdonképpen pillanatok alatt csavarjaira esett szét. Azzal, hogy a Citynek végre volt értelmezhető széljátéka (ne feledjük, Kolarov is ott taposta a vonalat Sterling mögött), a Chelsea kénytelen volt hosszabb arcvonalon védekezni, ami szintekkel könnyítette meg a középen játszók dolgát. Mivel eközben Mourinho azt a szívességet is megtette, hogy a taktikailag legendásan fegyelmezetlen Fábregast játszatta Matics párjaként, a helyzet még fokozódott is, és Silva mellett gyakorlatilag Yaya Touré is akadálytalanul fickándozhatott a középpályán.

Mivel a City nagyon aktívan használta a széleket, a Chelsea arcvonalának hossza megnőtt, Silva pedig könnyedén kimozoghatott a megnyíló üres területekre. Ebben Fábregas slendrián védőmunkája is segített neki.

Fábregas előrekalandozásai miatt a Chelsea sok esetben szinte 4-1-4-1-et játszott, ami egyúttal azt is eredményezte, hogy brutálisan megnőtt a terület a csapatrészek között.  Mivel a villámgyors Agüero miatt a védelmet nem lehetett feltolni, Hazard pedig szinte egyáltalán nem védekezett, Matics sok esetben két-három ember melóját végezte, nyilván fékezett hatékonysággal. 

Nem, ez nem egy kontra, a City a saját térfeléről kihozott labdával robog. Matics és főleg Fabregas sehol, a csapatrészek között tízméterekben mérhető folyosók, amik csak arra várnak, hogy Silva és Sterling szétpasszolja őket.

A City tulajdonképpen a teljes első félidőt agyondominálta, a Chelsea annyira nem volt meccsben, hogy még Wiliannak is folyamatosan a védekezéssel kellett foglalkoznia. 

Kolarov meghúzza a balt, a City pedig zseniálisan forgatja át neki a labdát.  Közben a védelem és a középpálya között egy Dunántúlnyi terület árválkodik őrizetlenül.

Eközben ráadásul a Chelsea támadásban sem villogott, erőltették folyamatosan a baloldalt, de hiába töltötte fel a csapat olykor négy játékossal is ezt a zónát, még veszélyes helyzetfélét sem igen sikerült kialakítani. Ennek részben az is oka volt, hogy Azpilicueta  - bár kétségtelenül labdaügyes duraccelnyuszi - ballal egyszerűen képtelen beadni, ez pedig olyan hendikep, ami a vasárnapi City ellen már nem fért bele az egyenletbe.

A Chelsea négy emberrel támadja a City jobboldalát, de hiába. Kompany mesterien követi le Costát, Navas visszajön Azpilicuetával, Sagna pedig Hazardot veszi fel. Fernandinho területet véd, így sem összjátékra, sem betörésre nincs esély, Willian kénytelen beadni, ahol viszont ketten fogják az amúgy is csak hamis center Ramirest.

A második félidőre Mourinho változtatott és feljebb tolta a védelmet - igen, ehhez kellett Zouma, de ne higgyük, hogy Terry lekapásának nincs üzenetértéke, a nála sokkal szarabb Cahillt is le lehetett volna ültetni a padra -, de ez sem hozott megnyugvást, igaz, a meccs képe valamivel kiegyenlítettebb lett. Ehhez szükség volt arra is, hogy a City védőmunkája visszaessen: Yaya egyre gyakrabban csinálta meg azt, amit a túloldalon Fábregas, és mivel Azpilicueta feljebb parancsolásával a Chelsea is elkezdte széthúzni az ellenfél védelmét, gazdagon nyíltak meg területek a középpályán.

Costa elviszi Kompanyt balra, Azpilicueta ugyanezt megcsinálja Navasszal. Fernandinho játékon kívül, Yaya pedig csak a rendszámokat olvassa.

Pellegrini végül Demichelis becserélésével oldotta meg a helyzetet: innentől a City három középső középpályással (Yaya, Fernandinho, Demichelis) védte a pálya közepét. Ez érezhetően a Chelsea kedvét is elvette a játéktól, amit aztán a chilei azzal lovagolt meg, hogy Nasri pályára küldésével jóval hatékonyabbá tette a City passzív labdatartását is.

Mourinho ezzel szemben a cseréivel is felsült, a Zouma után felküldött Cuadrado pont ugyanannyira gyenge volt, mint Ramires, Falcao pedig Falcao, gyakorlatilag nem is volt érdemi befolyása a meccsre.

Aki szeretne még elemzést olvasni eheti PL-meccsről, az kattintson itt, erre a linkre, el lehet olvasni, hogyan alakította át Van Gaal a United játékát a nyáron.

A hét statisztikája

Maradunk a rangadónál, illetve csak részben, mert már a Swansea is alaposan megrángatta a Chelsea bajszát az előző fordulóban. Akárhogy is, jelenleg ott tartunk, hogy két meccs alatt összesen 18 kaput találó lövés robbant Mourinhóék arcába a bajnokságban, ez pedig a liga legrosszabb vonatkozó mutatója. Here is the bus, where is the bus?

A forduló játékosa (MVP)

Az eddig kettőből két meccset berántó - bónusztrack, hogy 6-3-mas gólkülönbséggel - Leicester legjobbja, Rijjad Mahrez a West Ham ellen is lecsapott: volt négy lövése, háromszor kaput is talált, bemutatott öt sikeres cselt, és kiosztott ráadásnak két kulcspasszt, amellett, hogy góljával megadta a meccs alaphangját. Mivel az előző fordulóban (a másik szélen játszva) kettőt lőtt a Sunderlandnek, most épp vezeti a PL góllövőlistáját.

Ja, és gyorsan a margóra: az előző hét embere, a tinihős Reece Oxford borzalmasan gyenge volt ugyanezen a meccsen, és már a félidőben lekapta őt a pályáról Bilic.

A hét képe

Kell komment? Ugye, hogy nem.

A hét kérdése

Melyik az a PL-játékos, aki ugyanannak a csapatnak a színeiben a leghosszabb ideje folyamatosan kezdő a bajnokságban? Segítségképpen, ez a sorozat jelenleg is tart, és most éppen 58 meccset számlál.

A többiekről néhány sorban

Nálam az Everton tükörsima győzelme vitt mindent (vs. Soton, 3-0), de arra sem nagyon számítottam, hogy a Leicester idegenben tréfálja meg a most már hosszabb ideje nagyon hullámzó West Hamet (1-2). Utóbbi csapatnál valószínűleg ideje lenne elfelejteni a teljesen haszontalan, de cserébe legalább bicskanyitogatóan tenyérbemászó Zaratét a csatársorban. A Swansea a várakozásoknak megfelelően simán megcsapta a Newcastle-t (2-0), igaz, arra kevesen számítottak, hogy Gomis ott kezdi az új szezont, ahol az előzőt abbahagyta. A Watford egy igazi kiesési rangadón ikszelt a hullagyenge West Brommal (0-0), a Spurs pedig úgy zuhant össze kétgólos félidei vezetés után otthon a Stoke ellen, ahogy csak egy igazi Tottenham képes (2-2). Az Arsenal kifejezetten jó meccsen győzött a reménykeltő, de védekezésben eléggé bizonytalan Palace ellen (1-2), a forduló zárómeccsét játszó Liverpool pedig egy orbitális lesgóllal őrizte meg hibátlan mérlegét a B'mouth ellen (1-0).

Tippjáték

A múlt heti első, danessz élből kihagyta ezt a fordulót, úgyhogy ezúttal mások arattak. Például Almunia57, aki csak két meccs végkimenetelét nem találta el a tízből, így 20 pontjával nem csak megnyerte a fordulót, de összessítésben is az élre állt. A szerzők természetesen továbbra sincsenek sehol, ami felvet ugyan néhány hitelességi kérdést, de hát kik vagyunk mi, hogy ilyen apróságokon fennakadjunk. A képen a top10, a teljes listát pedig szokás szerint ezen a linken tudjátok végigböngészni. Ja, és csatlakozni sem késő senkinek, szóval továbbra is minden érdeklődőt részvételre buzdítok.

Zárásnak egy kis fun fact: Mourinho legutóbbi hat bajnoki vereségét egyaránt P betűvel kezdődő vezetéknévvel rendelkező edzőtől szenvedte el (Pulis, Poyet, Pardew, Pochettino, Pulis, Pellegrini). És, hogy ez miért fontos? A Chelsea a következő két meccsét Tony Pulis és Alan Pardew csapata ellen játssza...

Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!