Bolhapiaci összesítő vol. 8

“A vasárnap hétfő és a heti transzferösszegző lassan olyan elválaszthatatlan fogalmak, mint a random lakótelepi vénasszony és a rusnya palotapincsi.” - írta a múlt héten psychocska. Az eheti, utolsó részre viszont csak most jutott időnk, de talán nem is olyan nagy baj így, hogy a Deadline Day Angliában tegnapelőtt, azaz kedden ért véget. Mozgás volt, nem is kevés, úgyhogy igyekeztünk mindenkit összeírni, aki kivárt az utolsó pillanatokig, hogy szedje a sátorfáját.

Kezdjük az Arsenallal az Aston Villával, ahol Tim Sherwood igyekezett valami épkézláb, a kiesés elől való menekülésre alkalmas tákolmányt összebarkácsolni, kevés pénzből. Ez Tiago Ilori (a Liverpoolból) kölcsönvételében és Joleon Lescott ingyenes szerződtetésében testesült meg, még épp a határidő lejárta előtt.

Lac: Ilori a Poolban nem számíthatott sokra, a Villában talán befér majd néhanapján, mindenesetre sem a játékos, sem a klubok nem veszthetnek sokat az üzleten (A). Az igazi fogás mégiscsak Lescott, aki a városi rivális West Bromtól érkezett úgy, hogy egy penny-t sem kellett a Villának leperkálnia. Még mindig jó lehet két-három szezonra, és kiesés elől menekülő bordó-kékeknek simán erősítés (A).

mc_deere: Ilori valószínűleg a padra érkezett, ahová egyébként tökéletes megoldás (A-) is lesz. Lescott annyiban más tészta, hogy vezérnek kell lennie, kérdés, a városi riválistól érkezve erre mekkora az esélye. Ingyen szerintem hatalmas húzás (A+).

Denyke79: Ilori engem nagyon nem győzött meg tavaly Bordeaux-ban, ennek ellenére az Aston Villa lehet az ő szintje, ha megtalálják helyét a rotációban. Ha nem, akkor is sincs gond, visszamegy majd a ‘Pool-hoz, ahonnan eladják, újra kölcsönadják. (A-) Lescott A-nál rosszabb nem lehet, elvégre csak a fizetése számít, rutinja van, tapasztalata is kiesés elöli menekülésben, mentornak jó lehet akár öltözőben, vagy egy utolsó 10-20 perces előny megtartásban. (A)

A Chelsea-nél bármennyire is szeretett volna a közvélemény valami nagyösszegű pánikvásárlást látni az utolsó napon, José Mourinho inkább az ismeretlen, olcsó, de főleg kimondhatatlan nevű védők behúzására helyezte a hangsúlyt. Érkezett Djilobodji (akit ezentúl engedelmetekkel csak Dilibogyónak hívok majd) a Nantes-ból, és Michael Hector a Readingből - akit viszont azon nyomban visszapasszoltak kölcsönbe a Champoba. Apropó kölcsön: ilyen formájú távozásra ösztökélték még a kékek Victor Mosest (West Ham), Nathanial Chalobah-t (Napoli), Juan Cuadradot (Juventus) és Marko Marint (Trabzonspor). Utóbbi esetében már alig várjuk a “A Chelsea Európa Liga győztese néz farkasszemet a hétvégén Dzsudzsák Balázzsal” NSO-cikkeket.

Lac: Őszinte leszek: Dilibogyóról még az életben nem hallottam, de mivel néger és a francia ligából jön, még akár egy új Zouma is lehet belőle. Hector nem valószínű, hogy sok vizet fog zavarni, valószínűleg csak üzleti megfontolásból lett megvásárolva - róla legyen elég annyi, hogy a Reading eddig 6 év alatt 11 klubhoz adta kölcsön felnőtt karrierje során… (C-) A távozók sem rengették meg a klubot különösen, és bár Cuadrado vagy Moses jó lett volna B vagy C tervnek Pedro és Willian mögé, valószínűleg ebbe maguk a játékosok nem akartak belemenni. Megértem, de kaphattak volna több esélyt. (B)

mc_deere: Djilobodjiban legalább potenciál van (B), Hectorban viszont ezt sem nagyon látni, ő valószínűleg tisztán pénzmosá, izé, üzleti szempontok miatt lett megvásárolva (D). A távozók közül szerintem egyet sem kell különösebben sajnálni, talán ha Moses ülhetett volna közülük rendszeresen a padon.

Denyke79: Djilobodji pont egy jó korban lévő középső védő, aki amúgy eljátszik adott esetben máshol is, bár tény, legjobbját belső védőként tudja hozni, a Nantes-ban a csapat legjobbjai közé tartozott, átmenetileg csapat kapitány is volt párszor. Ami aggasztóbb, hogy Mourinho mennyit fog vele számolni. A BL-be őszre nem nevezte… Szerintem egyébként nincs ő Chelsea szinten, nem lesz hosszú a londoni tartózkodása. (B-) Cuadrado nem nagyon mutatott semmit Chelseanél, hosszú vitát lehetne generálni abból, ez az ő vagy José sara, mindenesetre ez így jó kis pazarlás volt. (C-) Victor Moses pedig szerintem odakerült, ahova való, egy középcsapatba, ahol vannak tervek, ahol húzóember lehet. West Ham szimpatizáns felem egyértelműen A-t adna erre, Chelsea részről meg adok egy (B)-t, legalább szem előtt lesz, edződik.

Definitely Maybe: Hector valószínűleg maga is szorongásban élt azóta, hogy beverekedte magát a Reading kezdőjébe, tekintve, hogy addig klubja 11-szer küldte kölcsönbe. Máshogy már nem is érzi jól magát. Így kézenfekvő megoldás a Chelsea-be igazolás (majd azonnali visszatérés), elvégre ők ezen műfaj királyai. Innen nézve kőkemény A+ igazolás.

psychocska: Djilobodji a hírek szerint be lett ajánlva több alsóházi csapatnak is, de senki nem tartott rá igényt. Ehhez képest igen meglepő, hogy a Chelsea lecsapott rá. Sok esélyt nem látok rá, hogy ő Londonban fogja megcsinálni a karriert. (C)

Az Everton és Roberto Martínez igyekezett spanyol nyelvterületen kutakodni új transzferek után, sikerült is aláfirkantatni a fecniket két argentinnel, Luciano Rodriguezzel és Ramiro Funes Morival. Előbbi az uruguay-i, utóbbi az argentin River Plate-ből érkezik - ott sem volt sok fantázia a csapatnevek kitalálásánál. Hogy a HG-kvóta is be legyen biztosítva, Aaron Lennon az eddigi kölcsön után végleg Liverpoolba távozott a Tottenhamtől.
 

mc_deere: Funes Mori szerintem jó választás a padra, az Everton középhátvéd-rotációja eddig nagyon vékony volt, ráfért az erősítés (A-).

Denyke79: Lennon tavasszal alapember lett Martíneznél, Premier League igazolási árakat nézve olcsón maradhatott ott, szerintem nincs ezzel semmi gond, ahogy a Spurs részéről sem, ott már nem nagyon maradt helye. (A)

És ha már Liverpool: az eddigi számos érkező után Brendan Rodgers is érezte, hogy a ballasztot ki kell engedni, mert az mégsem dívik, hogy Balotelli többet kap az Anfielden ücsörgésért hetente, mint amennyit te vagy én egész életünkben keresünk majd meg. Távozott is az olasz szupersztár, egyelőre csak kölcsönbe a Milanhoz. Ugyanezt a módot választotta a menekülésre a több játéklehetőség érdekében Lazar Markovic (Fenerbahce), aki szintén Dzsudzsák Balázs ellenfele lehet egy forró, száraz, napsütéses délután Törökországban.
 

mc_deere: Balotelli eladása lehetne a szezon A+++-os húzása, de csak kölcsönbe sikerült elsózni, ez meg nem ér nálam (B)-nél többet.

Denyke79: Markovic és Ballotteli egy normálisan működő világban nem került volna a ‘Poolhoz, kikölcsönzésük továbbra is csak Suárezért kapott összeg rosszul elköltését mutatja, de tény, jobb, mintha ott ülnének és rontanák a hangulatot. (C+)

A Manchester Unitednél mindössze három mozgás volt az utolsó napokban, de ebből az egyik az egész világsajtót bejárta. A 19 éves Anthony Martial 48 millió euróért érkezett a Monacoból, kicsivel több, mint 40 meccsel és kerek 11 góllal a háta mögött. Ez valószínűleg azt jelenti majd, hogy Rooney teszetoszaságát megunta van Gaal a csatárposzton és a fiatal tehetség nem csak megkapja a lehetőséget, de rögtön hatalmas terhet is kap a vállára. Egyedüli csatárként bizonyíthatja, hogy nem nagy rá a United-mez. A távozók listáját gyarapította Jonny Evans (WBA) mellett Adnan Januzaj és Javier Hernandez is. Mindketten a világ második legjobb bajnokságát, a Bundesligát választották: utóbbi a Bayer Leverkusenhez került, előbbi a Dortmundhoz írt alá kölcsönbe.

Lac: a távozók nem rendítik meg különösebben a United szerkezetét, de hogy Martial hogyan fog beilleszkedni és milyen teljesítményre lesz képes, számomra hatalmas kérdőjel. Fiatal, potenciál van benne, úgyhogy ügyes üzleteléssel (Chelsea-módra) nagyot nem lehet rajta bukni, de itt most a United csatárgondjairól van szó, és nem hinném, hogy arra ő a megoldás. Vagy _még nem.

mc_deere: Januzaj kölcsönadását én nagyon bánom, ő egy kis több türelemmel és okosabb menedzseléssel óriási értéke lehetne a csapatnak, de most az elkótyavetyélés küszöbére lépett (C). Hernandez részben szintén zenész, bár javarészt értem Van Gaal logikáját, hogy miért nem fér a csapat közelébe (B). Martial beszákolása szerintem jó húzás, az ára pedig nem érdekel, mert egyrészt nem az én pénzem, másrészt minek ül a klub egy zsák pénzen, ha nem meri használni. A nettó költés így sem lett vészes, cserébe pedig megszereztük a világ legjobb U20-as csatárát. Ha első szezonjában csak annyit követ el a francia, hogy jobb játékra, és nagyobb koncerntrációra ösztökéli Rooney-t, már nem is volt olyan rossz buli (B+).

Denyke79: Martial potenciálja óriási, ennek ellenére ő nem azonnali megváltás, sokat kell még érnie. Volt szerencsém jó pár meccséhez és ugyan kisebb francia csapatok ellen képes volt remekelni, de egy-egy Ligue 1 szinten komolyabb csapat ellen már eltűnt, hatástalan volt. Tehetsége tényleg elvitathatatlan, fiatal is, formálható, de egyelőre ő nem az az igazi befejező csatár, szívesebben és jobban is tud érkezni a szélről, ahogy mondjuk Pedro. Az ára meg nagyon sok. Fergie mondta, hogy bolondnak kell lenned, ha ennyit költesz egy fiatalra, amikor a PSG leigazolta Lucast. Az inflációt nézve Martial kicsit olcsóbb és kicsit magasabb szinten bizonyított már, de ha az első pár éve “csak” olyan lesz, mint a brazilé, akkor felkötheti a gatyáját, mert fog kapni mindent. Amiért (B-)-nál jobbat nem kap, az a tény, hogy véleményem szerint nála jobb “ösztönzőt” is lehetett volna Rooney nyakára hozni.

Januzaj kölcsönbe adását nyár előtt vártam, erre Lajos elkezdte használni, így már meglepetés volt, de neki folyamatos játéklehetőség kell. Kérdés, Dortmundban megkapja-e? (B) Hernandez esetén csoda, hogy eddig tartott az egész ügy, teljesen nyilvánvaló volt az idei és tavalyi nyár alapján, nem Van Gaal embere, jó helyre került ő. (A-)

psychocska: Ennyi pénzért mit várhat az ember fia? Azonnali impactot, helyezésekről döntő, plusz pontokat jelentő gólokat. Na ez az, amire valószínűleg Martial egyelőre képtelen lesz. Ilyen játékosokért eddig 15-25 millió eurókat fizettek maximum, Manchesterben ezt sikerült rögtön megduplázni. (C)
A nyári mozgások közül RvP elengedése mellett Januzaj kölcsönadásával kapcsolatban vannak egyedül fenntartásaim. Ha Dortmundban megkapja a megfelelő játékidőt, akkor remek húzás, ha nem, akkor viszont borzalmas. A hírek szerint az Everton is élénken érdeklődött, a jövő szempontjából talán jobb választás lett volna egy másik PL csapat. (B)

A Manchester City megpróbálta megint elvinni a show-t, de a United azért überelte Kevin De Bruyne aláírását Martial szerződtetésével a “Ki tud sok pénzt lutrira elkölteni” nevű játékban. A belga játékos egy fantasztikus wolfsburgi szezon után érkezik, de még mindig kérdéses hogy a Premier League-ben mire viszi azután, hogy José nem adta meg neki a kellő lehetőséget a sérülései után. Arról már nem is beszélve, hogy ér-e egy 16 gólos, 28 gólpasszos szezon 75 millió eurót. Nem vitatéma, hogy hihetetlen teljesítmény a fenti, de hogy ez mennyire fenntartható és átültethető, már annál inkább.

mc_deere: De Bruyne szerintem kafa húzás lesz, Navas helyén bekerül a csapatba, és mivel tud beadni - nem is akárhogy -, azonnal szintekkel veszélyesebb lesz a City játéka (A).

Denyke79: Csak az árba lehet belekötni (de a City esetén minek?) és talán abba, hogy a City most nagyon működik, ebbe egy új ember hozhat kis össze-visszaságot. De ha meg lesz a helye, és szerintem meg lesz, akkor a PL legjobb támadóalakulata összeállt és akár évekig együtt is tartható simán. (A)

psychocska: Kevin nagy kedvencem, egyedüli fenntartásom az árcédula. Belőle már inkább kinézem az azonnali impactot, úgyhogy nem fogom lehúzni a hatalmas ár ellenére sem. (A)

A többiek: a Watford őrült aláírásgyűjtésbe kezdett az utolsó héten is és csak Layun távozott kölcsönbe a Portohoz. Érkezett viszont Guedioura (többet nem írom le…) a Palace-ból (B), Ibarbo a Cagliari-ból (A-) és Obbi Mamadou Oularé a Brugge-ből (C+).

A West Ham - a már említett Victor Moses mellett - újabb egy évre kölcsönvette Alex Songot a Barcelonából (miközben Wenger az egycenteseket számolgatta otthon). Előre még hiányzott Bilicnek egy target man, de Nikica Jelavic-csal ezt az űrt is sikerült betölteni, aki Andy Carroll és Diafra Sakho mögött csak  harmadik csatár lesz, de keretmélyítésre tökéletes (A).
 

Denyke79: Jelavic személyes kedvencem, bár minden horvát szinte az, ezt hozzárakom ahhoz, hogy a West Ham csatár posztja erősen kérdőjeles sérülések, rendőrségi ügyek miatt, máris simán: (A). Song kellett, sérülése miatt kivárt a csapat, de ha belőle kijön a tavalyi ősz akár megint csak fél évre, már megérte. (A) Nem említi a kolléga feljebb Michail Antonio nevét, szintén utolsó nap jött meg hosszabb tárgyalás után a Nottinghamtől. 4 évre írt alá, illetve ehhez még van 2 év opcionális plusz, 25 éves, modern szélső, aki befelé húzva lőni is tud. Tavaly 46 Champo meccsen 14 gól és 14 gólpassz a termése, idén pedig 5 tétmeccsen 4 gólt és 1 asszisztot jegyzett. Ha ezt átmenti és meglépi az osztályok közötti különbséget, akkor a közel 7 millió fontos ára sem számít. (A-)

A Norwich behúzta Matt Jarvis-t a West Hamtől (A), a Bournemouth Glen Murray-t a Crystal Palace-tól (B+), a Southampton pedig Virgil van Dijkot a Celticből (A-). A máris a kiesés szelével cirógatott Sunderland kikölcsönözte DeAndré Yedlint a Spurstől (B+) és visszaküldte Olaszországba Giaccherinit, ami hatalmas “what the fuck” (C-). A Leicester pedig - tovább fenntartva a BL-helyekről szőtt álmait - megerősítette a széljátékát Nathan Dyerrel a Swanseaból (A-).

mc_deere: Van Dijk és Dyer leigazolása szerintem komoly deal volt a csapataiknak (A), Ibarbo, Song és Moses szintén jó üzlet lehet (A-), a többiek viszont nálam maximum egy (B)-t érdemelnek.

psychocska: Dijk 13/14-ben az év játékosa volt Skóciában, szerintem hatalmas fogás lesz. Valószínűleg Yoshida helyén, Fontével párban fogják alkotni a Soton belső védelmét. Hatalmas termetű emberről van szó, szögeteknél, pontrúgásoknál simán kinézek belőle 3-5 bajnoki gólt, ami megfelelő elosztásban súlyos pontokat hozhat. (A+)

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!