A világ legtahóbb játékosa - review, Day 6

A Liverpool alapvetően egy kedves kis csapat, ha nem akarná mindenki beléjük látni a régmúlt idők nagy világverő brigádját, Istenemre mondom, talán még kedvelném is őket. Nagyjából ugyanez áll Brendan Rodgersre is, aki idegesítő manírjai nélkül egy kifejezetten innovatív, kulturált edző benyomását kelti, kár, hogy a Liverpool irányításával járó médiafigyelem és nyomás megborította az elméjét, és emiatt valamiért állandóan olyan keresztet akar magára venni, amihez semmilyen köze nincs. Nagyjából ez történt ezen a hétvégén is, a pragmatizmustól megtisztított 'Pool ugyanis kifejezetten pofás játékkal rukkolt elő, és kis szerencsével akár a meleg szart is kiverhette volna a Norwichból - de nem tette, ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a hétvégi Villa elleni meccs könnyen az északír karaktervadász utolsója lehet a Kop becses színe előtt. Hajtás után megsimogatjuk a Vörösök buksiját, még egyszer utoljára a helyére küldjük Diego Costát, és természetesen szokásos rovatainkkal is betámadunk.

A forduló meccse (Liverpool-Norwich 1-1)

Sokatokkal együtt én is a United vendégjátékát néztem vasárnap délután - amellett, hogy egy lightosat szülinapoztam, innen is köszi az ajándékot Martial, izé Josidának -, de ma reggel sikerült elkapnom a Liverpool meccsét is felvételről. Oké, nem volt fáklyás menet, de a látottak alapján nem teljesen értek egyet azokkal, akik azt mondják, itt az ideje útialput kötni Rodgers talpára.

Az északír már a hétközi EL-mecsen is három középső védővel állt fel, és ezt a sormintát folytatta vasárnap is. A védelemből kikerült a kétségbeejtően szar Lovren, az ő helyét Sakho foglalta el, a balszélen pedig az eredendően converted back Joe Gomezt váltotta Alberto Moreno. Mindkét húzás kiválóan sült el - a spanyol például a meccs toronymagas legjobbja volt nálam -, és összességében a Liverpool hibrid 352-je is nagyon jól működött.

Egy hete a United ellen az volt a legnagyobb baj, hogy a 'Pool csapatrészei szétszakadtak, Benteke elszigetelt maradt, így esély sem volt arra, hogy huzamosabb ideig megtartsa a labdát a csapat. Ebben nyilván nagy szerepe volt annak, hogy Rodgers két klasszikus szélsővel (Ings, Firmino, és itt most nem számít, hogy valójában egyikük sem az) küldte fel a csapatát, akik gyakorlatilag semmit nem tudtak hozzátenni a labdakihozatalokhoz. A Norwich - és részben a Bordeaux - ellen ez változott, a balról befelé húzó Coutinho, a box-to-box játszó Milner, és a két szélső középpályás, Moreno illetve Clyne is hasznosan lépett be az összjátékba.

A 'Pool hat játékossal táborozik az ellenfél térfelén. A játékosok egymáshoz közel, simán kialakulhat eredményes összjáték, főleg, hogy Milner, Lucas és Coutinho is lendületből érkezik a labda vonala mögül.

Hogy a formációváltás mennyire volt tudatos - gondolok itt a sérülésből visszatért Sturridge szerepére, akivel szintekkel volt hatékonyabb a Liverpool támadójátéka, pedig az angol nem is játszott különösebben jól -, és mennyiben szülte a szurkolók-szakértők-eredmények nyomásából fakadó kényszer, nem tudni, de tény, hogy igen jól sült el. Igaz, közben az is kiderült, hogy a háromvédős rendszernek is megvannak a maga kockázatai, amit nem biztos, hogy jelenlegi állapotában gond nélkül elbír a csapat.

A Norwich a szokásos 4-1-4-1-es felállását hozta, annyi különbséggel, hogy az idén zseniális formában lévő Hoolahant a jóval védekezőbb felfogású Dorrans váltotta a kezdőben. A csapat taktikája ezzel együtt nem nagyon változott, a Brady-Jarvis tengely baloldali elfutásaiban, és a szélek extrém használatában bíztak leginkább.

Ebben volt is igazuk, mert a Liverpool a pálya közepén koncentrálta erőit. A 3-5-2-nek amúgy is nagy hátránya, hogy a széleken könnyű túljátszani, mert az ellenfél felfutó védői a szélsőkkel kiegészülve nyomás alá helyezhetik a wingbackeket. 

A 'Pool középpályás hatszöge a pálya közepét védi, a Norwich szélső mindkét oldalon őrizetlenül.

A Norwich ritka ellentámadásaink mindegyikét a Clyne és/vagy Moreno mögött megnyíló területeket befutva alakította ki. Összesen 14 beadással tesztelték a Liverpool belső védőit, ami cirka 40%-os labdabirtoklásból dolgozva kifejezetten szép mutató. A jobboldalon játszó Redmond egyébként óriási tehetség, befelé és kifelé is jól cselez, okosan lép be a védők mögötti résekbe, és a passzoláshoz is van szeme/esze. A másik oldalon játszó Jarvis körülbelül három fokozattal van lebutítva hozzá képest, igaz, ennek ellenére neki voltak nagyobb helyzetei a meccsen.

A balhátvéd Brady hőtérképe. Jól látszik, hogy rengeteget állomásozott a Liverpool térfelén, mintaszerűen segítette a szélső Jarvis játékát.

A Liverpool mindezekkel együtt is simán nyerhette volna a meccset, mert összességében sokkal jobban játszott a Norwichnál. Hogy nem sikerült, az egyrészt a valóban meglehetősen sebezhető csapatvédekezés, másrészt a gólnál nagyot lepkéző Mignolet sara. Na meg az új rendszerben kifejezetten halovány Bentekéé, aki az első félidőben nettó emberhátrány volt a letámadásos rendszerben.

És, hogy mit akartam ebből az egészből kihozni? Egyrészt azt, hogy Rodgers szerintem rátalált a helyes útra - három védő, wingbackek, két csatár -, másrészt azt, hogy mindez továbbra is csak a szép halálhoz elegendő: ameddig a Liverpoolnak ilyen komoly kompromisszumokat kell kötnie az értelmezhető színvonalú támadójáték érdekében, addig nincs értelme komolyan álmodozni a BL-indulásról. Ráadásul ez a viszonylag jó játék sem volt elég ahhoz, hogy lepofozzák az utóbbi időben az Anfieldre csak és kizárólag lángosokat bekapni járó Norwichot, szóval igen, valahol meg lehet érteni azokat a drukkereket, akik szerint minden szar.

Úgy meg végképp, hogy szombaton a Rodgers kriptonitjának számító Aston Villa látogat az Anfieldre - ahol egyébként szerkesztői szinten képviseltetjük majd magunkat -, szóval simán benne van, hogy egy újabb bukás után elfogy a türelem Karakterisztánban.

A hét képe

Értelmiségiek, ha találkoznak, avagy a PL, mint a népek nagy olvasztótégelye

Diego Costáról és elvbarátairól már volt szó, de a forduló krónikája sem lenne teljes anélkül, ha a világ legtahóbb játékosát nem küldenénk el még egyszer a bús picsába. A magam részéről elképzelni sem tudom, hogyan lehet rajongani egy ekkora nímandért, azt meg pláne, hogy mennyi szemellenzős vak hülyének kell lennie a világ bírói karaiban ahhoz, hogy 2008/09 óta ne kerüljön piros lap egy ilyen sunyi, alattomos geci neve mellé. Pedig így van.

A forduló játékosa

Eddig két embernek sikerült a Manchester Unitedbe igazolása után rögtön az első két meccsén egyaránt gólt szereznie: Louis Sahának, és Federico Machedának. Hozzájuk csatlakozott most Anthony Martial, és bár a társaság nem épp illusztris, az nehezen mondható, hogy a rekordárú francia tini ne mutatkozott volna be elég faszán Van Gaal keze alatt. Ebben egyébként legkevésbé a góljai győztek meg minket, azoknál ugyanis sokkal impozánsabb, amit a mezőnyben mutat: gyors, jól cselez, kiválóan fedezi a labdát, remekül helyezkedik, a szélre kihúzódva is veszélyes, ráadásul a világ legtermészetesebb arckifejezésével rugdossa be a ziccereit. Rooney például elbújhat mellette, de hát ugyanerről beszél a világ jelenlegi legkirályabb sportújságírója is.

A hét kérdése

Összesen négy dél-amerikai játékos van a Premier League történetében, aki legalább 200 meccsen lépett pályára a ligában. Kik azok, és miért aktuális épp ezen a héten ez a kérdés?

A forduló statja

A Tottenham ugyan kievickélni látszik a gödörből - a hétvégén a masszív Palace-t lapították ki 1-0-ra -, de Harry Kane továbbra is maga a terített betli. A nyáron világkörüli utakra kényszerített angol csatár legutóbbi 13 PL-meccsén mindössze két gólt szerzett, mindezt azok után, hogy korábban egy 15 meccs/17 gólos szériát követően maga a nagy Florentino Pérez is bevéste a nevét legendás csekkfüzete hátuljába.

Rest of the league

Akik régóta olvasnak minket, pontosan tudják, elvből nem írunk olyan meccsekről, amiket nem láttunk - tessék követni a példát, Zalánka! -, de távirati stílusban azért megemlékezünk a forduló többi eredményéről is. Az első helyre a City meglepő hazai veresége kívánkozik, bár legyünk őszinték, a kínos BL-bukta után már lehetett sejteni, hogy az óriásölő West Ham meg fogja ráncigálni a leharcolt oroszlán bajszát az Etihadban (1-2). A csutkaszar csapatok közül az Aston Villa ezúttal a városi rangadón szúrta magát tökön a WBA ellen (0-1), a Sunderland a Bournemouth-nak nyújtotta át tálcán a három pontot (2-0), a Newcastle pedig a Watford vonatának feküdt alá (1-2) - utóbbi csapat egyébként eddig a liga egyik legkomolyabb kellemes meglepetése. Pont, mint az a Leicester, amely úri passzióját folytatva ismét kétgólos hátrányból állt fel, ezúttal a retteget Britanniában, a Stoke ellen (2-2). A forduló legszarabb meccsét Walesben játszották, a kicsit leresztő Swansea nem, hogy nem tudta bedarálni a masszív Evertont, de inkább ahhoz volt közel, hogy zsinórban második meccsét is rúgott gól nélkül veszítse el (0-0).

A tippjáték eredménye és aktuális állása a szokott helyen érhető el, a Britannia szerkesztői hasonló ütemben jönnek fel, ahogy a talajvíz szokott Óbudán, szóval érdemes bekötni a biztonsági öveket. 

A jövő héten többek között Tottenham-City és Leicester-Arsenal szuperrangadókkal támad a liga, de mi sem alszunk, és egy teljesen új típusú összefoglalóval sokkolunk majd benneteket a forduló végén. Nehogy megunjátok a mágnestáblát...

Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!