Élve temetünk?

a jól megérdemelt európai aranycipő

Wayne Rooney a csúcson van a legmélyebben. Ez a látszólagos paradoxon viszonylag könnyen feloldható, ha vetünk pár pillantást a közelmúlt eseményeire. A bádogbödönfejű angol dokkmunkás archetípusa a múlt hónapban döntötte meg Sir Bobby válogatottsági gólrekordját, miközben egyébként talán élete legrosszabb formáját futja. A United szurkolók körében már egy ideje viszonylagos közmegegyezés van arról, hogy talán jobb lenne a csapat nélküle, a legutóbbi international break után pedig ugyanezen diskurzus a válogatott relációjában is kezd kibontakozni. Hajtás után némi szubjektív helyzetelemzés a lehetséges okokról.

A szezon elején jómagam azok közé tartoztam, akik indokolatlannak érezték a Rooney pocsék formája körül kialakult nagy drámát. Úgy voltam vele, hogy láttuk már néhányszor majdnem ugyanezt, majdnem ugyanígy. A véleményem akkor kezdett megváltozni, amikor meccsről-meccsre azzal kellett szembesülnöm, hogy az egyre hangosodó gólcsendet már nem kíséri a régen megszokott tántoríthatatlan, szívós, rendületlen mezőnymunka. Egyre kevesebbet látni a korábbi tanítani való keresztlabdákból, a 40 méteres visszasprintet követő – sokszor pokróc – belépőkből, a három ember helyett is belét kihajtó pitbullból. Pedig sokkal inkább ezek, mintsem a gólok tették naggyá a 16 évesen, 25 yardról a világ futballköztudatának középpontjába robbanó utolsó igazi grundfutballistát.
 

Hiába a Brugge-nek lőtt mesterhármas és az 1000 perces szünetet megszakító gól a Sunderland ellen, a helyzet nem látszik javulni. Ha az okokat kezdjük vizsgálni, szerintem három dolgot nem árt figyelembe venni:

Fizikai megterhelés

Rooney-nál október 24-től forog a kazetta B oldala, ami normális helyzetben még nem lehet a formahanyatlás magyarázata. Azt viszont látni kell, hogy az újdonsült gólrekorder helyzete közel sem normális.
Saját honlapjának tanúsága szerint alig 30 éves korára 672 darab mérkőzés van a lábában. Ez a szám önmagában még talán nem mond semmit. Ha azonban megnézzük, hogy a bajnokságban nagyjából csak Cech, Terry és Barry rendelkeznek hasonló mennyiségű meccsszámmal, világossá válik a helyzet: a kapitány az ideálishoz képest 4-5 évvel korábban van túl ugyanolyan fizikai megterhelésen.
Ezzel a ténnyel tökéletesen egybecseng a ginger ninja véleménye is, aki szerint Rooney a 11/12-es szezonban érte el karrierje csúcspontját.

Mentális paraméterek

A fizikai okokon túl érdemes megnézni, hogy vajon ugyanazt az állandóan mérges, sokszor frusztrált gyereket látjuk-e a pályán, akiről Ferdinand is írt önéletrajzi könyvében? Az én válaszom egyértelmű nem. Rooney az évek elteltével a magát mindenen felidegesítő, összes bíróval folyamatosan perlekedő, kamerába fuckot kiabáló iq betyárból mára meglett, kiegyensúlyozott családapa lett. Ez a változás a magánéletében valószínűleg jót tett neki, a pályán viszont mintha pont ez hiányozna belőle. Remek példa erre a Newcastle-nek lőtt irgalmatlan kapáslövése, ami előtt régi jó szokásához híven a bírót anyázta, majd frusztrációját a labdán vezette le.

Kapitány, kapitányom!

Ezzel függ össze a harmadik dolog, nevezetesen a kapitányi karszalagok viselése. Csapatkapitánynak lenni megkövetel bizonyos viselkedésmintákat, amelyek Rooney korábbi önmagával viszonylag nehezen egyeztethetők össze. Nem árt, ha a karszalag nem egy tomboló idiótán van (heló, Keano!), mert a kapitány bizonyos fokig egy példakép is a fiatalabbak számára. Ezen felül a méltán híres angol bulvársajtó mindig élvezettel leste Rooney minden egyes ballépését, amik után olyan flame-áradatot zúdítottak rá, amire még Pinyő is csak megadólag emelné mindkét kezét. Biztos jó döntés egy ennyire kipécézett játékosra ráaggatni az angol válogatott és a Manchester United karszalagját? Én nem hiszem, szerintem mentálisan egyáltalán nem tett jót neki, sőt inkább visszafogja.

Magam részéről egészen az utóbbi hetekig semmi esélyét nem láttam Rooney közeljövőben történő távozásának, de a gondolatmag szépen, lassan beépült a tudatomba. Hacsak nem incepció áldozata lettem, a fentebb taglalt folyamatok engem is kezdenek meggyőzni. Meg aztán ott van Louis’the ruthless’van Gaal, aki korábbi, állítólagos kedvencét is a saját taknyán csúsztatta ki a carringtoni edzőkomplexumból. Ha marad a mélyrepülés, nincs már sok hátra az érinthetetlen kapitánynak sem.

A szezon első három meccse után sokan ásták meg a gödröt Rooney-nak, öt után bele is billentették, mostanában meg már a föld is rákerült. De vajon előmászik-e még Eric Draven módjára, vagy ennyi volt?

a zseniális grafikákért továbbra is jár a szűnni nem akaró éljenzés Szücsi mesternek
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!