A nagy számok törvénye

“Felix qui potuit rerum cognoscere causas!” (Virgil)

“Boldog, aki képes megismerni a dolgok okait!” (Publius Vergilius Maro)

„A nagy számok törvénye…” – hangzik sokszor az örökérvényű közhely a közvetítésekben, vagy a meccs előtti felvezetőkben. De vajon mik is azok a nagy számok, és mi az ő törvényük? Engedjétek meg, hogy egy kicsit elrugaszkodjunk a Premier League világától és ebben a posztban általánosabb témát boncolgassunk. Mekkora szerepet játszanak manapság a számok, a statisztika és a különféle elemzések a profi labdarúgásban? Hogyan használhatók fel a több százoldalnyi meccsadatok a felkészülés során? Valóban igaz a szakmabeliek sztereotípiája a legjobb középsővédőkről? Mire lehetnek képesek az elemzők a nem is olyan távoli jövőben? Tovább után ezekre a kérdésekre (is) keressük a választ.

A poszt keletkezésének oka egyszerű: a munkámból kifolyólag volt szerencsém részt venni az idei Google Analytics Summiton, amin vendég- és off-topic-előadóként részt vett Ralf Lanwehr is. Lanwehr úr az iserlohni egyetem professzora, szakterülete a gazdaságpszichológia, üzleti pszichológia és a matematika – egyik hatalmas szenvedélye pedig a labdarúgás. Mivel szívesen kombinálja a munkáját a privát érdeklődési körével, adta magát a lehetőség, hogy egy könyvben is kifejtse kutatásai eredményét. Így született meg a „Management für die Champions League” című alkotása, amiben az aktuális gazdasági, mikro- és makro-ökonómiai, valamint pszichológiai teóriákat vizsgálja a profi labdarúgás területén. Az alábbi poszt az ő előadásának rövid összegzése és az érdekesebb tapasztalatok megvizsgálása.

Mi a legfontosabb az adatok elemzésénél?

Lanwehr úr egy érdekes kis fejtörővel kezdte az előadását: megkérdezte, szerintünk vajon melyik mérkőzés statisztikái láthatóak az alábbi ábrán. A játék kedvéért: jegyezd meg, mit tippeltél és a poszt elolvasása után említsd meg a kommentek között.

Szerinted mi lehetett a végeredmény?

Bevallom, egy kicsit csaltam, amikor feltöltöttem ezt a képet, ugyanis a gólokat, mint statisztikát levágtam róla. Ha fent hagyom, minden bizonnyal egyből kitaláljátok. És hogy miért fontos mindez? Egyszerű: ha csak szimplán megnézzük az adatokat, még azt is mondhatnánk, hogy a hazai csapat fölényben játszott. Több helyzetet alakítottak ki, többet volt náluk a labda, többet lőttek kapura is. A vendégeknek húszszor kellett tisztázniuk, míg ellenfelüknek csak négyszer – hát mi ez, ha nem meccset eldöntő tényező?

Viszont aki így gondolja, téved: a képen a 2014-es VB elődöntője, a brazil-német 1-7 látható lerajzolva, az általunk a tévében legtöbbször vizslatott számokkal megspékelve. Ami pedig a tanulság, az az, hogy rendkívül fontos, hogy teljes adatokat vizsgáljunk. És itt most nem arra gondolok, hogy írjuk még hozzá a gólokat is a fenti képhez. Hanem arra, hogy a tévében a meccs alatt látható pár szám minden bizonnyal érdekesebbé, izgalmasabbá vagy néha viccesebbé teszi a közvetítést, de a teljes történetet nem mondja el. A teljes történethez az összes létező adatra szükségünk van.

A profi nyugati klubok – Lanwehr természetesen főleg a Bundesliga klubokkal és azok elemzőivel és edzőivel áll heti kapcsolatban – számára pedig az összes létező adat rendelkezésre áll. Minden bizonnyal ti is hallottatok már a nagy statisztikai szolgáltatókról, mint például az Opta, akik élőben követik a mérkőzéseket és szorgos hangyák módjára gyűjtik az összes fellelhető információt a 90 perc során.

A professzor pontos adattal is tudott szolgálni: egy Bundesliga csapat menedzsere a hétfő reggeli kávé mellé 50-60 oldalas analízist és statisztikai adatokkal teli mappát kap készhez. Ebből már tudja, amikor bemegy az öltözőbe a csapatához, ki, hány szerelést mutatott be a pálya melyik pontján, vagy éppen hány labdavesztést követett el a szombati derbin. Természetesen az adatok felhasználása a szakmai stábon múlik, de ne higgyük, hogy a sikeresek közül akár egyikük is csak úgy simán fittyet hányna ezekre a számokra…

A Footbonaut és az adatok szerepe a profi futballban

A fejtörők és a „bemelegítés” után a prof rátért arra, hogy milyen csodákra képesek a statisztikának hála a mai profi futballban. Első és legérdekesebb példa a lenti videóban is bemutatott Footbonaut, ami egy spéci és eleinte még szupertitkosnak is mondható edzésmódszer, amelyet a Borussia Dortmundnál Jürgen Klopp és csapata agyalt ki és használt először a világon.

A Footbonaut spéci pályája

Az eszköz felépítése és működése egyszerű, ám mégis nagyszerű. Egy négyzet alakú teremben, műfüvön, egy körön belül álló játékosra egy gép, megadott időközönként labdákat lő. A labdák érkezhetnek gurulva, pattogva, mellkasra – csakúgy, mint egy rendes játékszituációban. A játékos feladata, hogy azt megszelídítse és a falat 64 részre osztó négyzetek közül abba passzolja vagy lője, ahol felvillan a zöld jelzés. Természetesen a célpontok nem random kiválasztás alapján történnek: egy jól meghatározott statisztika alapján villannak fel annak alapján, hogy a játékos milyen poszton játszik és milyen irányban továbbítja a leggyakrabban a labdát.

Ahogy gondolhatjátok, egy edzés-program a Footbonautban nem annyiból áll, hogy az edző beküldi a játékost, hadd gyakoroljon, aztán amikor kijön, megkérdezi tőle, hogy „na, mennyi sikerült Béla?” A teremben több statisztikus és edző egyszerre figyeli a teljesítményt és részletes elemzést készít az adott játékos teljesítményéről. És hogy mire lehet ezeket az adatokat felhasználni? Természetesen a játékos gondolati-gyorsaságának fejlesztésére vagy a passzpontosság javítására stresszhelyzetben.

Lanwehr egy fokkal még ennél is továbblépett: szenzorokat erősített a Footbonautban mozgó játékosokra és megvizsgálta az egyes sérülések utáni rehabilitációban végzett munkát. Megállapította, hogy – mivel minden játékos és ember máshogy mozog – bizonyos személyeknél nagyobb terhelést kapnak a szalagok vagy feszítő- és hajlítóizmok, mint másoknál. Ez pedig további sérülésekhez vezethet, amennyiben a játékos nem változtat a mozdulatsoron.

Természetesen a Footbonaut azóta már kikerült a kizárólagos dortmundi használat alól: a Hoffenheim mellett a DFB, azaz a Német Labdarúgó Szövetség is a használatába állított egyet-egyet. Utóbbi célja egyértelmű: felmérni a tehetségeket, megvizsgálni, hogy melyik, általuk támogatott akadémián vagy egyesületben folyik olyan munka, ami megéri a további pénzeket. Vajon elképzelhető lenne ez ma, Magyarországon?

A legjobb középsővédő dilemmája

Az előadás következő részében egy érdekes tanulságra hívta fel a figyelmünket Lanwehr professzor. A futball-szakma sokszor, a statisztikai adatokkal – tehát gyakorlatilag a józanésszel is – szembemenve alakít ki bizonyos prekoncepciókat. A prof újabb körkérdést intézett a közönséghez, hogy lássuk, mire is gondol: szerintünk – és akkor ezzel együtt szerintetek – mi a jó középsővédő legfontosabb ismérve? A megadott válaszlehetőségek között az alábbiak szerepeltek: hiba nélküli játék, lefülelt átadások, labdaérintések, megnyert párharcok. A szakma és az ottani nézők közül is nagyon sokan a megnyert párharcok számát mondták, mint legfontosabb statisztikai mutató, egy középsővédő esetében. Tévesen.

Lanwehr ezt a kérdéskört a Boateng-Dante-dilemmának is nevezte, a két játékos körül kialakult vita miatt. Történt ugyanis, hogy nem is olyan rég a középső védők összehasonlításánál egy érdekes adaton akadt meg a statisztikusok és a szakértők szeme. Adott időintervallumon belül Dante 10+ sikeres megnyert párharcot tudott felmutatni, míg Boatengnél ez a szám egy szép, nagy, kerek 0 volt. Mivel az eltérés a két védő között az addig gyengébbnek tartott Danténak kedvezett, jobban beleásták magukat az adatokba és a meccsszituációkba.

Mi különbözteti meg a jó középső védőt a legjobbtól?

Az elemzések során viszont arra jöttek rá, hogy Dante megnyert párharcait mindig megelőzte egy-egy rossz helyezkedés. Aláfutott egy beívelésnek, rosszul vagy rosszkor próbálta megelőzni az emberét, és így tovább. Ezeket aztán – mivel nyilván nem egy rossz védőjátékos a megye kettőből – tudta korrigálni azzal, hogy megnyerte az azt követő párharcot és visszaszerezte a labdát. Boateng viszont szimplán jól helyezkedett az adott szituációkban, így nem került olyan helyzetbe, hogy párharcot kelljen nyernie, vagy szerelést kelljen bemutatnia.

Jegyezzük meg, hogy mit is értünk pontosan párharc alatt, mert a szerkesztőségben is volt erről egy kisebb vita: a középsővédő párharcai, gyakorlatilag a csatár elleni, földön folytatott egy-az-egyek. Az, ha egy beadást jól kifejel a védő, nem párharc, csak clearance, azaz tisztázás. Ha esetleg ugrik vele egy támadó is, akkor aerial duel-nek, vagyis légipárbajnak nevezzük a dolgot, de még mindig nem párharc!

A konklúzió tehát, hogy a jó középsővédő ismérvei – a szakma véleményével ellentétben – az alábbiak: lefülelt átadások (interceptions), hibamentes játék, labdaérintések. A megnyert párharcok száma viszont – ellentétben a vélekedésekkel – nem a jó, hanem a rossz teljesítmény egyik legfőbb ismertetőjegye!

A nem is olyan távoli jövő

A prezentáció utolsó részében egy rövid kitekintést kaphattunk a statisztikai adatok jövőbeni felhasználásáról. Itt Lanwehr megemlítette, hogy a legnagyobb csapatok megfigyelőinek és edzői stábjának fantasztikus lehetőségei lehetnek 2-3 éven belül. Az adatoknak köszönhetően ugyanis képesek lehetnek akár azt is kiszámolni – de legalábbis nagyon magas százalékkal megjósolni – hogy mire mehet egy játékos, ha beillesztik egy másik csapat játékrendszerébe. Ez nem csak a nagyobb átigazolásoknál, hanem az ifi játékosok szerződtetésénél is kulcsszerepet játszhat. És a végén még az is kiderülhetne, hogy mire menne Messi egy hideg, esős estén a Britanniában...

Szeretnéd tudni, mire menne az Ágyúsokkal a Britanniában?

A professzor emellett megemlítette a meccselemzéses szoftverek fejlesztését és fejlődését is, amivel a klubok és a válogatottak rövid idő alatt olyan mélységű elemzésekbe is bocsátkozhatnak, amik eddig elképzelhetetlenek voltak. Az, hogy a védők köré rajzolt koncentrikus körökből megállapítják, hogy a hátsó négyes tagjai adott szituációkban mennyire távolodnak el egymástól, nekem nem volt annyira újdonság. De az, hogy a labdakihozatalnál az ellenfél játékosait bejelölve „automatikus árnyék” mutatkozik mögöttük, hogy az edző láthassa, melyik középpályása vagy csatára helyezkedett úgy, hogy nem kaphatott volna labdát (tehát „árnyékban”), szerintem egyenesen fantasztikus.

Ezek a technológiai újdonságok mind-mind a mai profi labdarúgás fejlődését, a játék gyorsulását szorgalmazzák. Míg 10 évvel ezelőtt egy játékos 2,9 másodpercig birtokolta átlagosan a labdát egy possession alkalmával, manapság már csak alig 1 másodperc erejéig. Hogy jó irányba haladnak-e a dolgok, az ízlés kérdése, de az kétségtelen, hogy minél több adat áll a játékosok és a szakmai stábok rendelkezésére, ők annál jobb és pontosabb döntéseket tudnak hozni a következő, kiélezett derbi előtt vagy a meccs hevében. Ez pedig jobb meccseket, és jobb szórakozást eredményezhet a laikus nézőknek is.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!