Justice for the 96

27 év, 96 emberi élet. Az elmúlt napokban-hetekben több száz hozzátartozó, barát és több ezer, szerte a világban szétszórt futballszerető lelke könnyebbülhetett meg. Megkönnyebbülhetett, de megbékélni talán a jövőben sem fog. Csak egy nap, egy mérkőzés, amely talán mára a tragikus események nélkül a feledés homályába veszett volna, mára a Liverpool-szurkolók összetartozásának legfontosabb emléke és motívuma lett…

1989. április 15-én rendezték meg a Nottingham Forest – Liverpool mérkőzést, melynek soha nem szabadott volna elkezdődni. A sheffieldi Hillsborough-stadionban léptek pályára a csapatok az FA-kupa elődöntőjében, a találkozó azonban mindössze hat percig tartott. Ekkora már tarthatatlan állapotok uralkodtak a lelátókon.

A mérkőzés előtt a liverpooli szurkolókat a Leppings Lane felőli öt szektorban szerették volna elhelyezni, mindegyike mintegy 1600 ember befogadására volt alkalmas. Fél órával a kezdő sípszó előtt, a 3-as és 4-es szektor már teljesen megtelt, ugyanakkor még mindig szurkolók ezrei tolongtak a stadion előtt. Egy borzasztó rendőrségi döntés következtében – melyről kezdetben úgy nyilatkoztak, hogy részeg liverpooli huligánok törték be – megnyitották a C kaput, de sajnálatos módon ennek folyosója éppen az előbb említett szektorokba vezetett. A már bent lévők egyre inkább a kerítéshez szorultak, a tömeg pedig lassan elérte a 3000 (!) főt.

Az hogy valami nagyon nincs rendben először egy pályán felbukkanó rendőr személye jelezte, aki szólt a játékvezetőnek, hogy pár percre félbe kéne szakítani a mérkőzést, hogy át tudják csoportosítani a szurkolókat. Közben az emberek kétségbeesetten próbáltak menekülni, sokan igyekeztek olyan szektorba átjutni ahol még bőven volt hely. A pályára bejutott szurkolók a játékosoknak mondták el először, hogy itt emberek halnak meg. Egészen pontosan 94-en vesztették életüket a helyszínen, a 14 esztendős Lee Nicol négy nappal később a kórházban halt bele a sérüléseibe, a 96. áldozat, Tony Bland pedig négy év kómát követően, 1993 márciusában távozott az élők sorából. Összesen több mint 700 ember szorult orvosi ellátásra.

És hogy miért vált szitokszóvá az esetet követően a The S*n nevű napilap? A tragédiát követkő negyedik napon „Az igazság” feliratú címlappal jelent meg az újság, köztük olyan valótlanságokat állítva, mint hogy a szurkolók kirabolták az áldozatokat, levizelték az intézkedő rendőröket, meggyalázták egy lány holtestét és megverték azokat, akik segítséget nyújtottak. A hatóságok igyekeztek a szurkolókra kenni a történteket, a S*n pedig lefeküdt nekik. 2012-ben „A valódi igazság” felirattal jelent meg a lap, azonban ebből a bocsánatkérésből nem kértek a hozzátartozók.

Pontosan 27 év után végre valahára ott tartunk, hogy az áldozatok békében nyugodhatnak. A hatalomnak évekig sikerült eltussolni az ügyet, az egyszerű szurkolókat hibáztatni, megpróbálva bemocskolni emléküket. Balesetnek beállítani azt, amely valójában emberi mulasztás volt, „részeg liverpooli szurkolók, akik maguknak keresték a bajt”. A rendőri vallomások meghamisításával, megfélemlítésekkel ezt sikeresen el is terjesztették, a S*n nevű bulvárlap pedig mindehhez asszisztált. Több mint két évtizedet kellett várni arra, hogy hivatalosan is kimondják, a liverpooli szurkolók semmi esetre sem vonhatók felelősségre. És bár végre igazság született, ez sem csillapíthatja a rokonok fájdalmát, hisz ezek olyan sebek, amik soha nem gyógyulhatnak be.

Ők azok, az a 96 ember, akiket egy ártatlan mérkőzésnek indult katasztrófa után hiába várt haza az édesanyja, felesége, férje, gyermeke. Emléküket soha ne felejtsük el…

1. John Alfred Anderson (62)

2. Colin Mark Ashcroft (19)

3. James Gary Aspinall (18)

4. Kester Roger Marcus Ball (16)

5. Gerard­ Bernard Patrick Baron­ (67)

6. Simon Bell (17)

7. Barry Sidney­ Bennett (26)

8. David John Benson (22)

9. David William Birtle (22)

10. Tony Bland (22)

11. Paul­ David Brady (21)

12. Andrew­ Mark­ Brookes (26)

13. Carl­ Brown­ (18)

14. David­­ Steven­ Brown (25)

15. Henry­­ Thomas Burke (47)

16. Peter­ Andrew­­ Burkett (24)

17. Paul­ William­­ Carlile (19)

18. Raymond­­ Thomas Chapman (50)

19. Gary­­ Christopher Church (19)

20. Joseph­ Clark­ (29)

21. Paul Clark­ (18)

22. Gary Collins (22)

23. Stephen­ Paul Copoc (20)

24. Tracey Elizabeth Cox (23)

25. James­ Philip Delaney (19)

26. Christopher Barry Devonside (18)

27. Christopher Edwards (29)

28. Vincent Michael Fitzsimmons (34)

29. Thomas Steven Fox (21)

30. Jon-Paul Gilhooley (10)

31. Barry Glover (27)

32. Ian Thomas Glover­ (20)

33. Derrick­ George Godwin (24)

34. Roy Harry­ Hamilton (34)

35. Philip­ Hammond (14)

36. Eric­ Hankin (33)

37. Gary Harrison­ (27)

38. Stephen Francis­ Harrison (31)

39. Peter Andrew Harrison (15)

40. David Hawley (39)

41. James Robert Hennesey (29)

42. Paul Anthony Hewitson (26)

43. Carl Darren Hewitt (17)

44. Nicholas Michael Hewitt (16)

45. Sarah Louise Hicks (19)

46. Victoria Jane Hicks (15)

47. Gordon Rodney Horn (20)

48. Arthur Horrocks (41)

49. Thomas­ Howard (39)

50. Thomas Anthony­ Howard (14)

51. Eric George­ Hughes (42)

52. Alan­ Johnston (29)

53. Christine Anne Jones (27)

54. Gary­ Philip­ Jones (18)

55. Richard­ Jones­ (25)

56. Nicholas Peter­ Joynes­ (27)

57. Anthony Peter­ Kelly­ (29)

58. Michael David­ Kelly (38)

59. Carl David Lewis (18)

60. David William Mather (19)

61. Brian Christopher Mathews (38)

62. Francis Joseph McAllister (27)

63. John McBrien (18)

64. Marion Hazel McCabe (21)

65. Joseph Daniel McCarthy (21)

66. Peter McDonnell (21)

67. Alan McGlone (28)

68. Keith McGrath (17)

69. Paul­ Brian­ Murray (14)

70. Lee­ Nicol (14)

71. Stephen Francis­ O’Neill­ (17)

72. Jonathon­ Owens (18)

73. William Roy­ Pemberton (23)

74. Carl­ William Rimmer­­ (21)

75. David­ George Rimmer­ (38)

76. Graham John­ Roberts­ (24)

77. Steven Joseph­ Robinson­ (17)

78. Henry Charles­ Rogers (17)

79. Colin­ Andrew Hugh­ William Sefton­ (23)

80. Inger Shah­ (38)

81. Paula Ann Smith (26)

82. Adam­ Edward Spearritt (14)

83. Philip­ John Steele (15)

84. David Leonard­ Thomas (23)

85. Patrik­ John Thompson­ (35)

86. Peter Reuben Thompson (30)

87. Stuart Paul William Thompson (17)

88. Peter Francis Tootle (21)

89. Christopher James Traynor (26)

90. Martin Kevin Traynor (16)

91. Kevin Tyrrell (15)

92. Colin Wafer (19)

93. Ian David Whelan (19)

94. Martin Kenneth Wild (29)

95. Kevin Daniel Williams (15)

96. Graham John Wright (17)

Végszó gyanánt pedig megkérek mindenkit, hogy a kegyeletsértő kommenteket mellőzzük. A történetben teljesen mindegy a szurkolói hovatartozás, a lényeg hogy 96 ártatlan ember halt meg pusztán azért, mert buzdítani szerette volna kedvenc csapatát. Az hogy éppen melyiket, lényegtelen. Ez az eset a világ bármely pontján, bárkivel – veled, vagy rokonaiddal – előfordulhatott volna. Remélem a múlt idő helytálló, és soha nem ismétlődik meg, még csak hasonló sem…

Soraimat az egykori liverpooli játékos, Alan Hansen visszaemlékezésével zárnám:
 

„Az eset után elmentünk sheffieldi kórházba, és ott feküdt egy fiú, mindössze 14 éves volt.  Az édesanyja utolsó kívánsága az volt, hogy menjünk be vele, mielőtt a kisfiát lekapcsolják a lélegeztető gépről. Erre képtelenség felkészülni.

Hogyan lehetne ezzel bárhogyan is megbírkózni?”

Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!