A srác közülünk

Napjaink profitorientált labdarúgásában egyre kevesebb igazi hős marad. Egy-két borsos szerződés könnyedén felrúghatja az addig hangzatosan a klubhűségről papoló játékosok ígéreteit, így csak elvétve találunk olyan labdarúgókat, akik tényleg ízig-vérig elkötelezettek csapatuk iránt.  

Pedig nem is olyan rég még akadt egy játékos, akinek elképzelhetetlen volt, hogy a riválishoz igazoljon, és akinek a futball sohasem a pénzről szólt, ő csak élvezni akarta azt, amit csinál. Példaértékű és tanulságos pályafutás áll mögötte, ami összeforrt a tehetség, a hűség, az alázat és az elkötelezettség szavakkal. Egy olyan futballista karrierjéről van szó, aki sérülései miatt 31 évesen visszavonult, de így is örökre beírta magát a szurkolók szívébe

Daniel Agger 1984 decemberében Nagy-Koppenhága etnikailag sokszínű és bűnözéssel teli nyugati peremén, Hvidovre-ban született, igazi labdarúgócsalád sarjaként. A néhol gettóra hajazó környék hamar megedzette Danielt, aki fiatalon édesapja és testvére nyomán az aprócska helyi csapatban, a Rosenhøj BK-ban kezdett el focizni: hamar kitűnt a többiek közül, így 11 évesen már a Brøndby méltán híres és elismert akadémiáján pallérozódott. Jó helyre került, a Brøndby ezekben az időkben magasan a dán futball trónján csücsült (1 évvel korábban kiejtették a Liverpoolt az UEFA-kupából, majd 1996-98 között zsinórban három bajnoki címet szereztek, amit egy BL-csoportkörrel koronáztak meg), utánpótlásából pedig több mint fél tucat olyan játékos került ki, aki ’92-ben tagja volt az EB-t nyerő legendás válogatottnak.

A sikeres és versenyképes környezet Aggert is magával ragadta, viszont hiába imádott focizni, társaival ellentétben sosem akart futballista lenni. Pedig tehetséges volt, de a korán magába szippantott keménység és apja barátjának koszovói háborús történetei hatására egészen 19 éves koráig arról álmodozott, hogy egy nap majd csatlakozik a hadsereghez. Vágyai mellett azért a labdarúgást sem hanyagolta el, ám szívós játékához párosuló forrófejűsége miatt egy sokadik kiállítás után edzője, Tom Kohlert megfenyegette, ha továbbra sem tud normálisan viselkedni, kicsapják az akadémiáról.

Annak ellenére, hogy Agger esze mindvégig a katonaságon járt, megfogadta Kohlert tanácsát, és a 2003-ban kapott, áttörést jelentő U20-as válogatott meghívó után már csak a labdarúgásra koncentrált. Olyannyira, hogy 2004-ben felkerült a Brøndby első keretéhez, majd miután a svéd Andreas Jakobsson a København mögött ezüstérmet szerző csapat alapembereként a Southamptonhoz távozott, Kohlert beajánlotta Danielt a kezdőcsapatba. Agger néhány meccs alatt bizonyította tehetségét és rátermettségét Per Nielsen párjaként a védelem tengelyében, a szurkolók pedig nem csak teljesítménye, de szőkített frizurája, lezser öltözéke és tetovált teste miatt is rajongani kezdtek érte. A dán ekkor találkozott először testközelből a „one of us” érzéssel, népszerűségében ugyanis az is közre játszott, hogy valamennyi Brøndby fanatikus azonosulni tudott vele, elvégre ugyanarról a helyről származtak.

Másfél év alatt bebizonyosodott: Agger kinőtte a dán bajnokságot. 2005-ben (máig utoljára) a dán labdarúgás talán valaha volt legszebb fociját produkálva a Brøndby megnyerte a bajnokságot, majd hosszabbítás után megkaparintotta a kupagyőzelmet is, a robosztus védő pedig oroszlánrészt vállalt a sikerekben. Bár a Bajnokok Ligájáról lemaradtak (5:3-as összesítéssel búcsúztatta őket az Ajax), az UEFA-kupa így is lehetőséget biztosított Aggernek, hogy megmutathassa magát a nemzetközi porondon. Rafa Benítez szeme annak rendje és módja szerint megakadt a hátvéden, majd 2006 telén dán klubrekordot jelentő összegért le is igazolta őt a Liverpoolba. Pedig kis híján Agger a Mersey part kék oldalán kötött ki, ugyanis David Moyes néhány hónappal az átigazolás előtt megkörnyékezte a dánt, de miután látta élőben játszani, úgy döntött, nem áll még készen a PL-re, így az Agger családdal megbeszélt találkozó helyett a reptérre utazott a stadionból…

Daniel Agger alig 21 évesen érkezett meg Angliába, ahol nem csak az új környezettel és kultúrával, de a sérülésekkel is gyorsan meg kellett barátkoznia. Első fél szezonjában mindössze 4 mérkőzésen tudott pályára lépni, ráadásul nagy szívfájdalmára lemaradt a West Ham elleni FA-kupa döntőről is, amit drámai végjáték után végül büntetőkkel nyertek meg a Vörösök. Felépülését követően sem volt egyenes útja a kezdőbe, hiszen két liverpooli legendával, Jamie Carragherrel és Sami Hyypiä-vel kellett megküzdeni a csapatba kerülésért. Viszont amikor lehetőséget kapott, igyekezett élni vele. Elegáns játékstílusa, képességei és intelligenciája igazán jó védővé varázsolták Aggert, aki nem félt fellépni a labdával a középpályára, vagy hajszálpontos keresztlabdákkal játékba hozni a társakat. Rettegett bal lábát több ízben is megvillantotta, a West Ham és Blackburn elleni bajnoki bombák között a 2007-es BL-elődöntőben a Chelsea kapujába is betalált, ezzel 3 éven belül másodszor döntőbe repítve a Liverpoolt. Bár az athéni fináléban 2:1-re kikaptak a Milantól, Daniel elismertsége egyre inkább nőtt a csapaton belül és a szurkolók körében is, hiszen bebizonyosodott, teher alatt is képes jó teljesítményt nyújtani, és kritikus pillanatokban is lehet rá számítani.

A Liverpool fanatikusai saját fiukként szerették Aggert, aki külföldiként ritkán látott bensőséges kapcsolatot alakított ki velük. Érkezése óta tanúsított viselkedése, alázatossága, szerénysége és a klub iránt történő elkötelezettsége miatt méltán lett ő a nagy kedvenc, amit tovább erősített a jobb kezének ujjain díszelgő YNWA feliratú tetoválás is. Második csapatánál is felsejlett a „one of us”, az érzelmi kötelék pedig csak tovább erősödött, amikor Agger bizonyította hűségét a Liverpool iránt, és visszautasította az Európa legjobbjának titulált Barcelona megkeresését, majd a talajvízként feltörő, rohamosan építkező Manchester City dupla ajánlatára is nemleges választ adott.

Sajnos azonban a brit futball nem kedvezett Agger 2007-ben jelentkező hátproblémáinak, így 2009 augusztusában nem volt más választása, meg kellett őt műteni. Már ekkor látszott, annyira túlterheltek az ízületei, hogy igazán soha nem lehet majd orvosolni a problémát, de bízott benne, hogy ha egy picivel is, de ez majd meghosszabbítja a karrierjét. Az egyébként is keserves, sérüléssel töltött hetek, hónapok még nehezebbé váltak, amikor Agger angliai mentora, az általa legnagyobb taktikai mágusnak tartott Benítez távozott a csapat éléről. Helyét a Fulhammel Európa Liga-ezüstig jutó Roy Hodgson vette át, akit a dán közel sem zárt a szívébe. „Míg Beníteznél különböző módszereket gyakoroltunk, hogy tudjuk, milyen szituációban mit kell játszani, addig Hodgson alatt elvesztettem minden vágyamat a munka iránt, ugyanaz az időpocsékolás volt napról napra. Nem fizikálisan, hanem mentálisan volt nehéz átvészelni a tréningeket, miután Skrtellel 8 támadó ellen kellett védekeznünk, úgy, hogy a végén hagynunk kellett Torrest gólt lőni, hogy visszanyerje az önbizalmát…”.

Noha sérülései és fájdalmai állandósultak (2012-ben a győztes Ligakupa döntőben is le kellett cserélni bordasérülés miatt), a távozás gondolata meg sem fordult a fejében. A Rodgers-érában újfent bizonyította hűségét a Liverpool iránt, és ismét a Barcelonát kosarazta ki, ahol Puyol utódját látták benne. Miután Rodgers – látva a dán elkötelezettségét – őt jelölte ki Carragher utódjának csapatkapitány-helyettesként, úgy tűnt, ez a házasság örökre szól. A menedzser és játékos kapcsolata azonban az idő előrehaladtával megromlott (Aggernek korábban még senkivel nem volt konfliktusa a klubnál), és miután 2013 szeptemberében Agger hibájából a Southampton gólt szerzett, valami végérvényesen megváltozott közöttük. „Hibáztam, bocsánatot kértem. Ő (Rodgers) azonban nem szólt hozzám”. A dán 42 nap alatt a klub elsőszámú bekkjéből és második csapatkapitányából negyedik számú középhátvéd lett. „Rodgers talán azt gondolta, hogy Sakho, Skrtel és Toure jobbak nálam. Ha ezt így megmondja, elfogadom, hiszen nekem is az a legfontosabb, hogy a Liverpool győzzön”. A kettejük között izzó levegő 2014 februárjában csapott át újabb szópárbajba, miután Rodgers kritizálta Agger és Skrtel teljesítményét egy Swansea elleni meccs félidejében. „Mégis hogy állhatsz ott, és mondhatod ezt nekünk, amikor végig azt csináltuk, amit kértél tőlünk edzésen?” – szólt vissza Agger, akit aztán a második félidő 12. percében lecserélt a menedzser.

A szurkolók érezték, hogy valami nincs rendben Agger körül, de bíztak a folytatásban. Amikor 2014 májusában a debreceni Nagyerdei Stadionban volt szerencsém élőben megcsodálni Agger játékát a Magyarország-Dánia válogatott mérkőzésen, lenyűgözött az az elegancia, amivel tette a dolgát. Igazi vezér, tanár volt a pályán, a lefújást követően pedig emberi kvalitásait is megtapasztalhattuk, amikor egyedüli dánként kisétált a csapatbusznál rá váró szurkolókhoz. A rácson keresztül is mindenkihez volt egy-két kedves szava, és amikor a közös kép elkészülte után bizakodva kérdeztem a liverpooli folytatásról, csak annyit felelt: „Én is remélem, hogy maradok”. Ekkor talán még ő sem tudta, de a 11 nappal korábban, a PL záró fordulójában a KOP előtti kapuba szerzett Newcastle elleni gólja pályafutása utolsó liverpooli találata volt, az utolsó Vörös meccsén… 

Agger Angliában töltött 8 szezonja alatt sem felejtette el, honnan indult, és híres sorstársával, a korábbi miniszterelnök Helle Thorning-Schmidt-tel ellentétben nem szeretett volna hátat fordítani Koppenhága nyugati peremterületének. Folyamatosan figyelemmel követte a Brøndby leépülését, majd a csődközeli állapotban amellett, hogy visszautasított egy nagyobb összegű őt illető járandóságot, felajánlotta, hogy részvényeket vásárol a klubban. Még a liverpooli évei alatt nagybátyjával karöltve vásárolta meg azt a hvidovre-i „Center Pubben” nevű kopottas, viseltes kocsmát, mely nagyon sokat jelentett Aggernek. „Gyakorlatilag itt nőttem fel. Amíg Dániában éltem, minden nap itt lógtam, kóláztam és billiárdoztam” – nyilatkozta az adásvétel után. Miután megvett, majd eladott két éttermet Liverpoolban, 2013-ban egy focistáktól szokatlan üzleti terepre nyargalt át, testvérével és régi barátjával ugyanis megalapították a KloAgger névre hallgató szennyvízelvezető cégüket. Agger csak segíteni akart, fontosak volt neki azok az emberek, akik közül neki sikerült kiemelkedni. Ha épp egy ilyen céggel tud munkahelyeket teremteni, hát ilyet alapít…

Miután hivatalossá vált, hogy Agger távozik Liverpoolból, számára csak egy forgatókönyv létezett: visszatérni a Brøndby-hez. Pedig egy seregnyi csapat állt sorban a dán szignójáért, és az angolok is jó áron szerették volna értékesíteni, de Daniel példaértékű módon hű maradt az elveihez, és a pénz, valamint esetleges aranyérmek helyett az otthonát választotta. „Mióta 2005-ben elhagytam a Brøndby-t, az volt az álmom, hogy egy nap visszatérek, és újra ebben a sárga trikóban játszok majd. Fantasztikus, hogy valóra vált” – mondta Agger, miután a 3 millió fontos üzlet nyélbe ütését követően aláírta kétéves kontraktusát régi-új csapatánál.

Ekkor még nem lehetett tudni, de Agger már hosszú ideje komoly egészségügyi gondokkal küzdött. Folyamatos sérülései és a 2009-es műtétje után fokozódó, már a térdében és lábujjaiban is érzett erőteljes fájdalmai miatt elkezdett fájdalomcsillapítókat szedni, azonban gyakran jóval nagyobb adagokat vett be, mint amit az orvosok előírtak neki. „Túl sok gyógyszert szedtem be a karrierem során – nyilatkozta Agger a dán Jylland Posten-nek. Pontosan tudtam, hogy ez rossz, de nem hagytam abba…”. A tabletták tönkretették Daniel teljesítőképességét, a rendszeresen fellépő súlyos fáradtságot pedig extra mennyiségű koffeinnel próbálta meg kompenzálni. Később beismerte, utolsó két liverpooli idényében már csak maximum 70-80%-on tudott teljesíteni, ami némileg magyarázatot adhat ellentmondásos teljesítményére.

A helyzet azonban Dániában sem változott, Agger csak árnyéka volt régi önmagának. Riasztó ütemben romló fizikai állapota 2015. március 8-án, a København elleni csúcsrangadón mondta fel a szolgálatot. Sérült volt, de mindenáron játszani akart, így a meccs hetében napi 3x2 tablettát szedett be abból a gyógyszerből, amit legfeljebb három napig ehetne a beteg. Daniel szervezete nem volt képes megbirkózni ekkora adaggal, és miután a meccs napján is bevett belőle négyet (kettőt reggel, kettőt pár órával a meccs előtt), elaludt a 15 perces buszúton. Hiába szundított egy kicsit, a stadionba érve is fáradtnak érezte magát, így a bemelegítés előtt megivott egy energiaitalt, hogy kissé helyrepofozza magát. A terv nem vált be, Agger továbbra is pocsék formában volt, és bár hiába futott át az agyán, hogy nem vállalja a játékot, ő vezette ki a Brøndby-t a Parken Stadionba. Értelmezhetetlen lelkesítő beszédjét megmagyarázhatatlan teljesítmény követett, kívülről látszott, hogy képtelen koordinálni a mozgását. A 29. percben lecserélték, de miután majdnem összeesett, az orvosi szobába szállították. A történtekből semmire nem emlékezett…

Daniel Agger aznap este eldöntötte, leáll a gyógyszerekkel. Felesége, Sofie, aki látta, mennyit szenvedett a fájdalomcsillapítók miatt, évek óta győzködte, hagyja abba a tablettákat, ő azonban hajthatatlan volt, mivel még játszani szeretett volna. Elérkezett azonban a pillanat, amikor a dán szervezete megálljt parancsolt ennek az életvitelnek.

2015-ben, négy év után először Agger éremhez segítette szeretett csapatát, 3. helyen végeztek a bajnokságban. Daniel pedig úgy döntött, hogy két, megpróbáltatásokkal teli dániai szezon után végleg szögre akasztja a stoplist. „Eljutottam oda, hogy fizikálisan és mentálisan is elég volt.” A teste elérte azt a szintet, ahol már képtelen megbirkózni a profi sport követelményeivel, és úgy vélte, ha most kiszáll, még nem rombolja le a róla kialakult képet. Karrierje során 384 mérkőzésen lépett pályára (232 a Liverpoolban, 77 a Brøndby-ben, 75 a válogatottban), sérülései és egészségi állapota ellenére 12 évig a legmagasabb szinten focizott.

Daniel Agger pályafutása egyaránt tanulságos, szomorú és büszkeséggel teli. Tanulságos, hiszen példájából tanulva a jövő generációi talán nem esnek bele ugyanabba a hibába, mint ő, vagy legalább néhány szem tablettával kevesebbet vesznek majd be sérülés idején. Szomorú, mert sohasem tudhatjuk meg, mekkora játékos lett volna belőle, ha elkerülik a sérülések, és nem omlik össze fokozatosan a szervezete. Ugyanakkor – és ami talán a legfontosabb, - mérhetetlen büszkeséggel teli 12 év áll Daniel Agger mögött, amiért mindvégig alázatosan, hűségesen, a klub érdekeit szem előtt tartva, a fanatikusok tiszteletét kivívva, ikonikus labdarúgóként tette a dolgát. Értékrendjével és elveivel megtestesítette a Brøndby és a Liverpool szellemiségét is, és képes volt rá, hogy a futball legmagasabb szintjén is a szó legszorosabb értelmében ember maradjon – ez pedig egy olyan tulajdonság, melyből sajnos oly kevés jut korunk labdarúgásába…

(A cikk magját külföldi források jelentik, főként a The Guardian és a These Football Times írásai alapján készült.)

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!