Ki mit tud? - Besztlíg 2016/2017

Ahogy tavaly, úgy idén is jön a nagy sikerű, szezoneleji jósda, ahol jól megmondjuk ki lesz a bajnok, kik fognak kiesni, és hogy kit nézett ki magának Wenger 3-4 évvel ezelőtt. Ha pedig nem jönnek be a tippek, legalább röhögünk egyet magunkon, ahogy azt az elmúlt szezon végén is tettük. Lássuk, melyik szerzőnk, mit vár az előttünk álló 38 fordulótól!

1. Ki ül fel a besztlíg trónjára?

stanleykubrick: Manchesterben dőlhet el a bajnoki cím és csak a pesszimizmusom miatt tippelem Guardiola csapatát az élre.

mc_deere: Kap majd fricskákat, csattan az arcán néhány pofon, összeszed pár horzsolást, de a szezon végén Pep Guardiola emelheti majd magasba a PL-trófeát.

Mark29: José és a Manchester United. Mourinho tanult a londoni bukásból. Szerintem is Guardiola lesz a legnagyobb ellenfele, de ezúttal portugál kerekedik felül a kettejük már-már legendás háborújában. Esetleg még Jürgen Klopp és a Liverpool lehet komoly kihívó a bajnoki címért folytatott harcban.

king_aranarth: BL terhelés híján Antonio Conte gyorsan bajnokot farag a Chelsea együtteséből.

Costigan: City, de a nemzetközi hadszíntér hiányában a Chelsea és a ‘Pool is képes lehet nyomást gyakorolni Pep tökeire.

newsee: Zsinórban ez lesz a negyedik idény, hogy kékmezes csapat emeli majd magasba a trófeát, Conte Chelsea-je egy hajszállal megelőzi majd Guardiola csapatát.

Peet: Pep jön, lát, és ledarálja a sztáredzőkkel teletűzdelt mezőnyt. A katalánnak most lesz a legnehezebb dolga ha be akarja húzni a bajnoki címet mióta elkezdte az edzői pályafutását, de nettó tudásban olyan szinten a mezőny fölött áll, hogy még az sem fogja megállítani, hogy elkerülhetetlen módon becsúszik majd 1-2 pofon a Manchester Citynek.

rocknrolla: Csak azért is beírom az Arsenalt, mert Xhaka, Cazorla és Özil úgy eldugják a labdát, hogy Wenger is csak a PL serleg mélyén találja majd meg, mielőtt magasba emeli. És Giroud is rúg végre húszat. Na, de akkor komolyra fordítva, Conte behúzza.

Lac: Guardiola meg fogja nyerni, de messze nem lesz olyan sima, mint amihez spanyolhonban vagy a Bundásban szokott.

Veni, vidi, Pep!

Svit-kona: A Chelsea megnyerte a bajnokságot, Conte a magasba emeli a trófeát és… és csörög a vekker. Pedig szép álom volt. A valóságban azonban a Manchester City végez majd a tabella élén.

Beyonder: A United tökéletesen igazolt, ha Mourinhónak elég nagyok a tökei ahhoz, hogy Rooney-t a padra száműzze, és meg tudja találni Pogba legjobb posztját, akkor ők a legnagyobb esélyesek.

psychocska: Valószínűleg a PL történetének legtippelhetetlenebb szezonja következik, úgyhogy egy percig se veszem komolyan magam. Halvány lila gőzöm nincs, de legyen végre Wengeré és vonuljon vissza békében az öreg harcos.

Denyke: Ibra 2011/12-es szezonban nem lett bajnok csak a 2003/04-es szezon kezdete óta. Nem tervezi, hogy az egy kívételt erősítő adata megszakadjon és mint Zlatan magyar nagykövete nem mondhatok mást, hogy az EL-t teljesen elengedve Mourinho azonnal bajnokot farag Pogbáékból.

Definitely Maybe: Tavaly szinte csak én tippeltem be szarul a Cityt, most meg majd’ mindenki így tesz, így nekem sem maradt más. De leginkább azért, mert nincs jobb ötletem. Azért a játékhoz kevésbé optimalizált keret eleinte biztos sok vicces dolgot fog produkálni.   

2. Mely csapatok juthatnak el a legjobb 16-ig a 2017/18-es BL szezonban, hogy aztán a bajnokságra fókuszáljanak    

stanleykubrick: A TOP 4 a Manchester City, Manchester United, Arsenal, Chelsea sorrendet mutatja majd meg nekünk a szezon végén, viszont egyértelműen ez a legmegtippelhetetlenebb az összes kérdés közül, rengeteg változóval.

mc_deere: City, Arsenal, United, Pool.

Mark29: Manchester United, Manchester City, Liverpool és Arsenal

king_aranarth: Chelsea, Man. City, Man. Utd. és Tottenham Hotspur. Idén tehát elmarad a St. Totteringham’s Day…

Costigan: Manchester City, Chelsea, Liverpool, United

newsee: Félő belegondolni, hogy a Conte, Guardiola, Mourinho, Klopp, Wenger atyai ötösből valaki kimarad a tutiból... Chelsea, ManCity, ManUnited, Liverpool top4-et saccolok.

Peet: Ha az Arsenal nem jutna be a legjobb 4 közé, akkor valószínűleg elkezdene visszafelé forogni a föld. Mellettük a City, United, Chelsea trió zsákolja be a BL pénzeket.

Bejutnak, de minek?

rocknrolla: Arsenal, Chelsea, Manchesterek (a sorrend lehet más).

Lac: City, Chelsea, United, Arsenal négyest várok, ilyen sorrendben. Klopp lehet az ötödik, Poch csak a hatodik.

Svit-kona: Manchester City, Arsenal, Chelsea és Manchester United

Beyonder: 1. United. 2. City 3. Arsenal 4. Liverpool

psychocska: Arsenal, City, United, Pool

Denyke: United adja magát a bajnoki cím mellett, Pep pedig azért nem marad le, ahogyan Conte is jobb ennél, így gyakorlatilag az dönt a Liverpool javára, hogy idén nincs Leicester és az Arsenal végre könnyű ellenfelet kap az idei BL nyolcaddöntőben, így plusz 2 meccsen sérülhetnek le Sánchezék.

Definitely Maybe: City, United, Arsenal, Tottenham.

3. Ki esik vissza a Purgatóriumba?

stanleykubrick: A Hull City és Burnley bennmaradására nagyon nem tudnék fogadni, rendszeres liftezők, probléma van az igazolásokkal is és a Hull az egyetlen, aminek még menedzsere sincs (augusztus 2-án - szerk.). Harmadikként pedig a hatalmas játékmozgással operáló Watford ezúttal már pocsék szezont produkál majd és nem tud megragadni az élvonalban.

mc_deere: A Hull bennmaradása mellett konkrétan nem szól semmi, és a Burnleynél is rezegni fog a léc. Mellettük a Bournemouth, a Sunderland, a Watford és a Swansea esélyes a harmadik kibucskázó pozícióra, de ha most kellene tippelni - ami azért elég merész dolog, tekintve, hogy még tart az átigazolási szezon - én a walesiekre tenném a garast.

Mark29: Moyes és Sunderland a középmezőny alján végez, szerintem hosszú évek óta először nem kell remegni egész tavasszal. Ezzel szemben a Burnley szerintem is csont nélkül zuhan vissza. A Hull is csak éppen megússza, ha megússza. Harmadik kieső nálam Swansea. Ha a Hull megmenekül, akkor a Bournemouth vagy a Watford.

king_aranarth: Moyes megpróbál majd “csodát tenni” Sunderlandben, de végül megkapaszkodnak, így a Burnley, a Hull CIty és a Watford fog kiesni. A ‘Boronak nagyon forró lesz a pite…

Costigan: Burnley, Hull, West Brom. Véget ér a Pulis-Magic.

Irány vissza?

newsee: A Hull bennmaradására én sem tennék egy lyukas garast sem, ahogy szerintem a Burnley is csak bekukkant a besztlígbe. A harmadik kieső hely elől Watford-B’mouth versenyfutást várok, előbbi sikerével. (Persze, ha kívánni lehetne, a Palace, a Sunderland és a West Brom csomagolna.)

Peet: Azzal, hogy a Hullnál még a szezon rajtja előtt napokkal is edző kérdés van, gyakorlatilag aláírták a halálos ítéletüket. Mellettük a Burnley és (sajnos) a Bournemouth búcsúzik.

rocknrolla: West Brom, Hull, Watford

Lac: A Swansea csont nélkül, főleg, hogy megvették Leroy Fert, aki ennek a specialistája. Persze Guidolin sem segíti az ügyüket… A másik két helyre a Burnley és Hull fér majd oda.

Svit-kona: Hull, Burnley, Sunderland

Beyonder: Burnley, Hull City, Watford

psychocska: A Hull legalább annyira népszerű tipp, mint tavaly ilyenkor a Leicester, úgyhogy úszom én is az árral. Az évek óta tökéletesen jellegtelen WBA kisését Pulis ellenére is remélem és nincsenek jó érzéseim a Watforddal kapcsolatban sem. Moyes szerintem meglepően stabil Sunderlandet rak össze, a Burnley-Boro páros nekem kifejezetten tetszik, a Swansea-nál meg Guidolint tartom annyira jónak, hogy legalább a bennmaradás meglegyen.

Denyke: A Hullt mindenki szépen kiesőnek várja, szóval kiesési gondjaik biztosan nem lesznek. Az okát meg nem mondom, de hát a Leicester bajnoki címének az okát se mondanák meg sokan. Az én hármasom a Sunderland, Moyes mélyrepülése folytatódik, mellettük megy a februárra már Pulist kirúgó West Brom és a Bournemouth.

Definitely Maybe: Nyilvánvaló, hogy a Burnley-Hull duóból csak egy fog kiesni; az pedig tényleg az ebben a tippeldében népszerű City lesz. A Swansea a tavalyi 40 góljából 21-et olyan játékosok szereztek, akik nincsenek már a klubnál, nem beszélve a csapatkapitányról. Gylfi Sigurdsson viszont 2018-ban óriási Championship hős lesz. A harmadik kieső csakis olyasvalaki lesz majd, akire senki sem gondolt: Pardew alatt összeomlik az amúgy jól erősítő Crystal Palace.

4. Ki lesz az idei év Manchester Cityje és Liverpoolja, azaz ki jut a legmesszebb a BL-ben és az EL-ben?

stanleykubrick: A Manchester City. A Tottenham Hotspur és a Leicester City már a legjobb 16-nak is örülhetne a BL-ben, Guardiola kékjei viszont bemasíroznak a négybe. Az EL-t pedig senki nem fogja komolyan venni, így sok mindennel nem számolok ott az angol csapatoktól.

mc_deere: Fogalmam sincs, mert egyetlen dologtól, a sorsolástól függ. A Spurs és a Leicester szerintem már a csoportból való továbbjutással is izzadni fog a BL-ben, az Arsenal marad Arsenal, az EL-t pedig már csak hagyománytiszteletből is telibe fogja unatkozni az összes angol, szóval - tetszik, nem tetszik - egyetlen opció marad, Guardiola Cityje. Végső győzelmet persze tőlük se várjon senki.

Mark29: Az idei év Manchester Cityje a Manchester City lesz, nekik a legjobb négyet jósolom a BL-ben. Az EL-ben ezzel szemben a legjobb nyolc lesz a végállomás mindegyik csapatnak, akik eljutnak a csoportkörbe. A BL indulókkal az EL-ben felesleges számolni, Hárman továbbmennek a csoportból, a Leicester meg negyedik lesz.  

king_aranarth: A City szerintem ismét bejut a legjobb 4 közé, de hogy az EL-ben mi lesz, azt lehetetlen megtippelni, mert látványosan nem érdekli egyik angol klubot se. Mivel azonban szakértő módon megálmodtam a jövőt, a válasz a Szentek. Nekik a besztlígben most nem lesz sanszuk előrébb lépni, de hátrafelé se kell majd nézegetniük, Puel pedig pedig jó edző. Ha akarják, akár komolyan is vehetik a sorozatot…

Costigan: A BL-ben egyértelműen a Citynek van előzetesen a  legnagyobb sansza, hogy tovább vergődjön, de valószínűleg az Arsenal és a Spurs is gond nélkül továbbjut. A Leicester viszont nem fogja bírni a többfrontos küzdelmet, így ő hamar elvérzik. Az EL meg továbbra se lesz az angolok kedvenc színtere, a csoportból továbbjutnak, nagyon másra azonban nem kell számítani.

newsee: A BL-ben a Manchester City robog majd a legtovább, alsó hangon a legjobb 8 közé várom őket. Az Arsenal is megéli a tavaszt, ahogy egy kis szerencsével a Spurs is, de a Leicester nagy pofonok közepette már a csoportból kizúg. Az EL-ben Claude Puel vezetésével a Soton marad legtovább állva.

Peet: A City annyira még nem áll össze idén, hogy a BL-ben is arassanak, de az Arsenallal karöltve a legjobb nyolcig eljutnak. A Spurs jó sorsolás esetén továbbmehet a csoportból, de a Leicester már ott el fog vérezni. Az EL-ben Mourinho a tartalékokkal elmegy a legjobb tizenhatig, de ott egy random spanyol csapat búcsúztatja őket.

rocknrolla: az Arsenal történelmet ír. Vagy hosszú idő után kiesik a csoportból, vagy elhúz minimum a legjobb négyig. EL tabu.

Lac: Guardiolatól sokat várok a BL-ben is, egészen más lehet a hozzáállása a sorozathoz, mint amit eddig láttunk az angol csapatoktól. Az EL-ben a Southamptonnak végre nem kell selejteznie, úgyhogy a legjobb 16-ra jók lesznek, Bilicstől pedig legalább legjobb 8-at várok.

Svit-kona: A BL-ben a City-től várom a legtöbbet, nagyon kíváncsi vagyok Gardiolával karöltve meddig tudnak eljutni, előzetesen a top4-et mondanám. Az Arsenal legjobb nyolc közé jutása részemről a minimum lenne, a Spurs - jó nagy adag szerencsével - a legjobb tizenhat közé bejuthat, míg a Leicester (sajnos) már a csoportkörben el fog vérezni. Az EL pedig nem igazán tud lázba hozni.

Beyonder: A PL-be Guardiola nehezebben fog belerázódni a vártnál (azok az esős esték ugyebár a Britanniában), cserébe a már ismerős terepen, a BL-ben vigasztalódik, mégpedig egy elődöntővel. Az Arsenalt a Barcelona búcsúztatja a legjobb 8 között, a Spurs is kábé idáig jut, a Leicester már a csoportkör után kiszáll, hogy a jövő évi EL-indulásért harcolhasson a bajnokságban. Az EL-ben a Soton juthat legtovább, a MU meg az első komolyan vehető csapat ellen kiesik.

psychocska: Bl-ben legyen mondjuk az Arsenal, az EL meg kb. annyira érdekel, mint az induló angol csapatokat.

Denyke: City, mert Pep knows. EL-ben pedig a Spurs, miután pont harmadikként odaesnek.

Definitely Maybe: Maximum az Intertoto Kupában lesz angol elődöntős.

5. Min fogunk a legnagyobbat röhögni?    

stanleykubrick: Poch csapatán. Kegyetlen évet tudhat maga mögött gyakorlatilag a komplett londoni csapat. A nagy hajtást követően gyakorlatilag mindenki végig nyomta az EB-t is, aki nem az még az olimpiára megy (Son), most pedig jöhet a BL és a tavaly megúszott sérüléshullámokkal is igen erősen számolni kell majd. Könnyen előfordulhat, hogy az 5.-6. pozíciónál nem lesz fentebb idén a Sarkantyúsoknak.

mc_deere: Jamie Vardyn, aki összesen 5 bajnoki góllal zárja a szezont, és egészen októberig egyetlen meccsen sem talál be az összezuhanó Leicesterben.

Az év vicce lesz?

Mark29: A legújabb Mourinho-Wenger szópárbajon, esetleg egy évvégi válogatáson a Jürgen Klopp nyilatkozatokból.

king_aranarth: Mourinho nyilatkozatain, ahogy Wengert osztja és beszólogat Guardiolának.

Costigan: Ha nem csak a klubcsapatokat nézzük, Allardyce és AllStar csapata abszolút esélyes, hogy egy ízeset nevessünk rajta.

newsee: Kínunkban a Leicester “BL-menetelésén”.

Peet: Mourinho szánalmas vergődésén Guardiolával szemben.

rocknrolla: ha Flamini gólt lő a Spursnek.

Lac: Ahogy Pepet oktatja Moyesie a Stadium of Light-ban.

Svit-kona: A sztáredzők adottak, akik ráadásul még hatalmas egyéniségek is, így semmi kétségem afelől, itt olyan nyilatkozatok lesznek, hogy nem győzzük majd kapkodni a fejünket.

Beyonder: Abra Chelsea meccsek közben egyre többször bevágott unott fején. Fokozatosan jön majd rá, hogy Contétől minden kaphat, csak szexifutballt nem.

psychocska: Ahogy Pulis feltörli a padlót Peppel.

Denyke: Fellaini már a CS-en elkezdte az évet, ezzel a hajjal pedig komolyan vehető mozdulata se lesz komolyan vehető.

Definitely Maybe: Én csak sírni tudok - azon, hogy Big Sam egyenesen a válogatott padjára menekült abban a pillanatban, amikor megtudta, hogy Pep ellen kezdi a szezont a Sunderland.

6. Ki lesz a következő célpontja a barszareálnak?

stanleykubrick: Eriksen és Bellerin hirtelen látószögébe kerül a spanyoloknak, a szezon legjobbja azonban akár Martial is lehet.

mc_deere:  Mivel fentebb azt tippeltem, hogy a City éve lesz az idei, nem tudok mást mondani: Kevin de Bruyne. Tavaly egy közepesen nézhetetlen Man City-ben is nagyon jó volt, ha elkerülik a sérülések, és Pep képes lesz emelni a játéka színvonalán, akkor nagyon jó esélye van az MVP-címre.

Mark29: Granit Xhaka, Rijad Mahrez és Leroy Sané. A jelenlegi mezőnyből. Aztán ha City megszerzi szeptember 1-ig a Palmeirastól Gabriel Jesus-t, akkor a 19 éves brazil csatár is esélyes lehet.

king_aranarth: Attól félek, hogy Dele Alli előbb-utóbb nem ellenfélként, hanem csapattársként, edzésen fogja bőrözni Modricot. :-(

Costigan: Emre Can.

newsee: Coutinho. Ha top4-be repíti a Liverpoolt, azért, ha nem, akkor azért megy el valamelyik spanyol óriáshoz. (A szezon legjobbja Agüero lesz.)

Irány Bárszelóná?

Peet: Bellerin, és valamilyen érthetetlen oknál fogva Coutinho.

rocknrolla: Mahrez, főleg ha esetleg az Arsenalnak sikerül beszákolnia őt a nyáron (haha).

Lac: Hazard és Kanté világklasszis szezont hoznak Conte kezei alatt, de Mahrez, Kane és de Bruyne is ott lehet a végelszámolásnál.

Svit-kona: Kevin de Bruyne, Agüero és Hazard.

Beyonder: De Bruyne és Agüero lenne a logikus válasz, de a Citynek nincs rá oka, hogy eladja őket. Coutinho és Alli viszont léphetne lefele.

psychocska: Teljesen egyértelmű, hogy Coutinhot és valamelyik spanyolt nagyjából egy klasszis szinten lehozott szezon választja el egymástól.

Denyke: A szezon legjobbja Ibra lesz, de hát őt már nem valószínű, hogy európai csapat elviheti, így Allit és Lanzinit nézik ki maguknak a spanyolok.

Definitely Maybe: Ez a kérdés amúgy tavaly a “ki lesz a szezon legjobbja?” aliasza volt,  de én is csak annyit tudok, hogy a Barca Wes Morgranre vetett szemet.

7. Ki lesz az év Claudio Ranieri-je?

stanleykubrick: Alighanem Mark Hughes pályázik erre a címre, de a Stoke City esetében már egy 6.-8. hely is hatalmas siker lenne ebben a mezőnyben.

mc_deere: Guardiola berántja ezt is, de az Evertonnal nagyot dobbantó Koemannak, a Stoke-ot a középmezőny legelejére repítő Mark Hughesnak, és a Liverpoolnál kitartóan építkező Kloppnak is lesz esélye  megcsípni a legjobb menedzsernek járó díjat.

Mark29: Jürgen Klopp. A bajnokságban dobogós lesz és egy kupát is behúz.

king_aranarth: Senki. Nemhogy dobogóra, de a hat közé sem fog befurakodni meglepetéscsapat. A címet így a bajnokcsapat edzője, Conte kapja.

Costigan: Szeretném azt hinni, hogy a Liverpool egy olyan szezont fut majd, aminek következtében Klopp besöpri ezt a címet. Ha mégse, akkor legyen Karanka.

newsee: Reményeim szerint Klopp mester munkájának gyümölcse nem csak egy BL-hely lesz, de tartok tőle, hogy Conte taktikája és ebből fakadó eredményei az ő vitrinjébe szállítják majd a díjat.

"Nyugi Pepi, majd jövőre!"

Peet: Puel szépen csendben bekormányozza a Southamptont az élcsapatok mögé.

rocknrolla: Koeman.

Lac: A PL benyal Guardiolának, mert képes egy kis letámadást tanítani a csapatának, úgyhogy ő kapja.

Svit-kona: Ha már azt tippeltem, hogy a City nyeri a bajnokságot, akkor egyértelműen Guardiola. De most tényleg, képzeljük csak el, a katalán rögtön első PL-es szezonjában behúzza a bajnoki címet. Ez még akkor is elképesztő teljesítmény lenne, ha magáról Guardioláról beszélünk.

Beyonder: Klopp lesz a kompromisszumos választás, mert őt mindenki szereti. Felkészül: Pep.

psychocska: A múltkor Eddie Howe volt a tippem és ismét maradnék egy feljutónál. Örülök, hogy Karankát senki nem emlegeti, szerintem az a Boro igen masszív lesz.

Denyke: Maradok MU-fan a tippeknél, José most bizonyít, és a bajnoki címmel megkapja az elismerést simán.

8. Melyik fiatalra mondhatja el majd Wenger, hogy őt már 9 évesen kinézte magának?

stanleykubrick: Ibe rengeteget dob majd a Bournemouth csapatán és február környékén kiderül, hogy igazából az Arsenal is tett rá ajánlatot, titokban még 2013 őszén.

mc_deere: A United balszárnya fogja dominálni az évet a fiatalok között, így Martial és Shaw között dől majd el a díj sorsa.

Mark29: A Champo tavalyi gólkirálya, a 25 éves Andre Gray. A Burnley ki fog ugyan esni, de Gray 15 gól felett végez, ha egyáltalán marad a teljes szezonban és nem csapnak le rá már januárban.

king_aranarth: Yaya Touré. Ha véletlenül mégsem, akkor Batshuayi.

Costigan: Sheyi Ojo, akinek sikerülhet az az áttörés, ami Ibe-nak tavaly nem jött össze.

newsee: Ben Chilwell a többfrontos harc miatt könnyen markáns szerepet kaphat majd a Leicester védelmének bal oldalán, berobbanva ezzel a PL-világába.

Peet: Martial most is odateszi magát, de Sané első szezonja is meglepően jól sikerülhet.

rocknrolla: az összesre.

Lac: Batshuayi nagy igazolás lesz, 10 gól fölött, Wenger pedig az új Henry-nak akarta volna úgy 3 évvel ezelőtt.

Svit-kona: Batshuayi.

A szezon felfedezettje lehet.

Beyonder: Pogba, akiről kiderül, hogy 1993. március 15-én Lagny-sur-Marne-ban Wenger papa személyesen segített a világra.

psychocska: Induljunk ki abból, hogy ez jó eséllyel francia lesz, tehát színesbőrű játékost keresünk. Pogba adja magát, így a szezon egyik legnagyobb szenzációja az lesz, amikor a Football Leaks oldalon kiszivárgó transzerdokumentumokban, a Juventus által fizetett nevelési költség kedvezményezettjei között a Le Havre és a United mellett -kitakarva ugyan- , de Wenger neve is előkerül.

Denyke: Batshuayi

Definitely Maybe: Rob Holdingról, mert a jövő ilyenkor Dag & Red játékosról el is felejti, hogy egy röpke szezonra megvette.

9. Címet véd a United az FA-kupában? Kinek éri meg megnyerni a Ligakupát?

stanleykubrick: Az FA Kupában befut Conte csapata, ezzel feledtetni tudja a nem túl fényes bajnoki szereplést az olasz. A Ligakupa pedig a Liverpool csapatához vándorol, így Klopp, oroszlán-üvöltéssel ünnepelheti első trófeáját brit földön.

mc_deere: A kupában most meglepetést szimatolok: Stoke, Palace, West Ham, Everton, közülük fog valaki odaérni a végén, esetleg a bajnoki versenyfutásból idejekorán kiszálló Chelsea. A Ligakupa megtippelése kb. lehetetlen, és csak azért nyomom be boldként az Arsenalt, mert Wenger valószínűleg akar majd egy kupát az utolsó szezonja végére.

Mark29: Az Pool és a Chelsea osztoznak a kupákon.

king_aranarth: Az FA kupát az Everton, a Ligakupát pedig (lassan tradicionálisan) a Man. City csapatkapitánya emelheti a magasba. A WBA az egyik sorozatban döntőt játszik!

Pep komolyan veszi a Mikiegér-kupát és címet véd.

Costigan: Ünnepel a Merseyside! A Vörösök FA-kupa győzelme mellett, a Ligakupában az Everton jut a csúcsra.

newsee: A Ligakupában címvédést szimatolok (ManCity), az FA-kupában a Liverpool ér fel a csúcsra.

Peet: Az FA kupát egy olyan topcsapat fogja megnyerni, amelynek ideje korán le kell mondania a TOP4 álmokról. Nálam ez a Liverpool.

rocknrolla: a kupát a West Ham, azt a másik valamit meg Liverpool egyik fele.

Lac: Conte rámegy az FA-kupára, míg a Ligakupában Bilics mutattja a rock’n’rollt.

Svit-kona: Az FA kupában a Chelsea, míg a Ligakupában a Liverpool ér fel a csúcsra.

Beyonder: A FA-kupával vigasztalja majd meg magát a Spurs a top4-es pozíció elvesztéséért, a Ligakupát Moyes mester húzza be.

psychocska: A bajnokságban lesz akkora tülekedés, hogy a nagynak mondottaknál a kupák járulékos veszteségként lesznek elszámolva. FA kupa: Everton, ligakupa: Stoke.

Denyke: Spurs berántja FA kupát, az Everton meg elviszi Ligakupát.

Definitely Maybe: Ligakupa - Chelsea, FA-kupa: Manchester City.

10. Ki lesz az év Leicester Cityje? (aka legnagyobb meglepetés)

stanleykubrick: Megint nagy harc lesz a középmezőnyben és az, hogy a West Ham  United befut ötödiknek, aligha jelent majd meglepetést és az Everton élmezőnybe (7.-8. hely) való visszakapaszkodására sem igazán kapjuk majd fel a fejünket. Mindenesetre a két együttes mellett a Stoke City csapatától várok még megbízható teljesítményt, de kiemelkedő meglepetés szerintem nem lesz.

mc_deere: Az Everton okosan építkezik, Koeman elcsábítása pedig telitalálat, és az egyfrontos terhelés - jó korán leadják majd a Ligakupát is, tessék figyelni - miatt sokáig a BL-helyek környékén fognak teperni. A West Hamtől én kisebb visszaesést várok - persze így is maradnak a tabella első felében -, a Stoke viszont előre fog lépni az utóbbi években megszokott 9. helyéről.

Mark29: ahogyan a srácok is írták, a Stoke-Everton-West Ham trióból valaki nagyot dobbanthat. az újoncok közül a Middlesbrough okozza a legnagyobb meglepetést, nálam akár a 10. helyig is eljuthatnak.

king_aranarth: Pozitív értelemben az Everton. Egy jó edzővel minden sokkal könnyebb. A bajnokság végére elfáradnak majd egy kicsit, de majdnem megelőzik a ‘Poolt és övék lesz a FA kupa is. Negatív értelemben a Leicester és a WHU.

Costigan: Az a csapat, amelyik leginkább erőn felül fog teljesíteni szerintem a Boro lehet, van egy fiatal, tehetséges edzőjük és nem mellesleg elég jól is igazoltak eddig. Minden adott egy szép, nyugodt szezonhoz. Persze leicesteri csodát ahogy másoktól, úgy tőlük sem kell várni.

newsee: Az előttem szólókkal egyetemben én is viszonylag sokat várok a Middlesborough-tól, akik újoncként a felsőházat ostromolják majd. A Koeman-féle Everton sem fog rosszul muzsikálni, viszont a Soton meglepetésre könnyen kicsúszhat az első tízből.   

Ha Lukaku marad, senki nem akar majd a Goodison Parkba utazni.

Peet: Az Everton-Southampton végez a sztáredzők ligája mögötti mezőny élén.

rocknrolla: Az Evertonnál nem kéne, hogy meglepetés legyen egy 5.-6. hely, de az elmúlt két év után jövőre az lesz.

Lac: az Everton-Middlesbrough-West Ham trió valamelyike ott lehet a Top6-ban, ha a nagyok nem figyelnek.

Svit-kona: Valamiért azt érzem a West Ham jó pár csapat orra alá borsot fog törni. De hogy sikerül-e beverekedniük magukat a legjobb hat közé? Ha igen, az nálam felérne egy leicesteri csodával.

Beyonder: Az lesz a meglepetés, hogy nem lesz nagy meglepetés.

psychocska: Fasza lesz a Boro és Andre Gray lesz a szezon nagy felfedezettje.

Denyke: Evertontól várok jó évet, akik a Spurst is előzve bejönnek hatodik helyre a nagy négyes és Liverpool ötös mögé.

Definitely Maybe: Az Everton maga mögött hagyja a West Hamet, Sotont, meg hasonlókat, ha ez egyáltalán meglepetésnek gondolható. A Burnley, a Boro és a Bournemouth pedig meglepően simán bennmarad.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!