Pep tündérmeséje, I. rész

Tavaly decemberben két mega José-poszttal jelentkeztünk – most, hogy a tézis is csatlakozott végre a ligához, illendő valami hasonlóval fogadni őt is. Pep Guardiola ugyanis egy régen dédelgetett álmot él meg éppen. Akárcsak a többi, más futballkultúrából érkező játékost és trénert, őt is magával ragadta a játék bölcsője. Igaz, a sáros mocsárvidékre hajazó elsőosztályú játékterek, az igazi Wembley, és a korábban Európában is domináló, britekből összeállított klubok ma már mindenki számára pusztán szép emlékek - Guardiolának ráadásul a meghatározó fajtából.

Pep Guardiola valószínűleg kevés vérengzős #besztlíg vs. LányLiga vitában vett eddig részt, mert amellett, hogy legnagyobb büszkeségére mindent megnyert hőn szeretett klubjával (játékosként és edzőként egyaránt), a szigetekről érkező futball mindig is lenyűgözte. Végigvizsgálva élettörténetét ebben persze nincs semmi meglepő: nem egy karrierbeli mérföldköve és/vagy töréspontja fűződik angol ellenfélhez, a Wembleyről nem is beszélve.

A kis Josep tizenháromévesen csatlakozott a La Masiához, amikor is a Barca éppen 10 kerek év óta nem hozott el egy darab bajnokságot sem. Ekkor érkezett a katalán klubhoz “El Tel”, azaz Terry Venables, aki első szezonjában – többek között egy első fordulós, Bernabéuban elért 3-0-s győzelemmel – bajnok tudott lenni; nem később, mint márciusban. Pep mindezt közvetlenül a vonal mellől, labdaszedőként élte át, és egy életre elraktározta az emléket.

Aztán azt se feledjük, hogy az akkor még valóban bajnokoknak kiírt BEK sorozatnak 1976-tól számolva 7 angol győztese volt 9 szezon alatt, vagyis a későbbi nandrolon-pozitív, túlértékelt tehetségtelen fos sikeredző gyerekkorában óriási angol fölény jellemezte az európai labdarúgást. A holland suli által inspirált barcelonai futballtól távolabb nem is eshetett volna egy-egy mocsárvidékre emlékeztető roncsderbi – egy végletekig fetisizált rögzített szituáció; egy megnyert second ball, az intenzitás, és nem utolsósorban a fizikumra helyezett baromi nagy hangsúly. Párharcok, amiket a törékeny játékos mindig is igyekezett elkerülni. És amiknek elkerülését olyannira sikeresen hajtotta végre, hogy nemcsak a saját játékát, de később A Csapatát is a tökéletesig fejlesztette ebben. De akkor más szelek fújtak, és úgy tűnt, maga az angol(os) futball a kulcs ehhez a csodálatos játékhoz.

Noha a válogatottjuk akkor sem tudott behúzni semmi érdemlegeset, a spanyolok ellen nemcsak az 1980-as Eb-n győzedelmeskedtek, hanem egy hét évvel későbbi barátságos találkozón is. Hogy, hogy nem, de ez a mérkőzés is a Bernabéuban játszódott, és a Barcelona-sztár, Gary Lineker mesterhármasával 4-2-es angol sikert hozott. Több nem is kellett Pepnek (és úgy általában a Barcelona drukkereknek): a Madrid játékosait (Camacho, Michel, Chendo, Sanches, Gallego, Butragueňo) legyőző angolok szinte katalán nemzeti hősökké avanzsáltak arra a napra.

Eközben a Barcelona folytatta Venablesszel a megkezdett utat. A BEK-ben 25 év után juttatta ismét fináléba csapatát, és az elődöntő visszágóján, ahol a Barcelona 3-0-ra verte meg a Götebörgot, megszületett a talán legikonikusabb Guardiola teenpic (a bal oldali lurkót kell figyelni).

Na ki az a kissrác a kép bal szélén...?

Összegezve tehát eddig valahol ott tartunk, hogy az angol klubok dominálják Európát, miközben a saját kedvenc végre ismét felkerült ugyanarra a térképre, természetesen angol vezetőedző segítségével. Ha ez nem lenne elég, játékosként maga Pep is a Wembleyben döntőzött először a Cruyff-féle Dream Team pivotjaként. Ellentétben a Venables-csapattal, ők nyertek is. Végre. 36 évvel a Real Madrid után. Hát persze, hogy angol földön. Ronald Koeman sistergős lökete az eksztázist jelentette Guardiolának, aki később, 2011-ben így emlékezett vissza arra a napra:

Nagyon hosszú nap volt. Reggeli, várakozás, ebéd, egy kis szieszta, amikor pihenni már lehetetlenség. Egy hosszú könyvet olvastam, Albert Cohentól a Belle du Seigneurt, azzal szoktam húzni az időt az egész szezonban, és éppen akkor végeztem vele, amikor a buszunk a Wembleyhez ért. Libabőrös lettem attól, hogy ezt a nagy finálét éppen ebben a stadionban játsszuk.

Cruyff maga is a stadionhoz igazította a meccsbeszédét. “Nézzetek végig a pályán, bámuljátok meg a szurkolókat és szívjátok magatokba az élményt.” A rövidebb, elhíresültebb verzió szerint egyszerűen "go out and enjoy" volt az edzői üzenet. A holland mester nem kevésbé volt a stadion megszállottja - első európai kupáját az Ajaxszal szintúgy itt nyerte -, a tanítvány pedig ebben is tökéletes követőnek bizonyult.

A győztes sípszó utáni dolgokra Guardiola alig emlékszik. “Összeestem, aztán hánytam. Abban a pillanatban győzött le az egész nap felgyülemlett feszültség. A buli alatt sem ettem semmit, csak rengeteget ittam, rövid időn belül. Kifeküdtem az alkoholtól, de másnap már sokkal jobb volt. Életem legjobb tükortojását fogyasztottam a reggelinél – még mindig érzem az ízét. Persze azt nem állítanánk, hogy végül az angol konyha győzte meg a manchesteri munkavállalásról.

Játékosként ezután már csak három európai tétmeccset játszott Angliában. Az utolsó bizonyult a legemlékezetesebbnek és egyben legfájóbbnak. Az Anfielden volt jelenése az UEFA Kupa elődöntőjén, és ha a kiesés ténye önmagában nem lenne elég letaglózó, ez volt Pep utolsó európai kupamérkőzése a Barca játékosaként.

Még mindig emlékszem arra a meccsre, óriási élmény volt... Elégedjek meg azzal, hogy befejezzem a pályafutásom itt, a Barcelonánál, vagy nézzek új kihívások után, más bajnokságokban? Őszinte leszek, és azt mondom, inkább fedeznék fel új dolgokat. Ettől a pillanattól kezdve angol, német és francia klubok ajtaján kopogok majd”. Ezt egy héttel az említett anfieldi csapás előtt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón. Azon, ahol meghozta végleges döntését a távozásról. Elsősorban azonban az angol futball imponált neki. A hajtás, az aggresszió, a mindenáron győzni akarás és leginkább talán magát a futballt körülölelő hangulat, ami még a felnőtt, klasszissá vált játékost is elvarázsolta.

Évekkel korábban Bobby Robsont, korábbi mesterét, a Newcastle akkori menedzserét megkérdezték arról, hogy leigazolná-e Guardiolát, ha tudná. A válasz természetesen igenlő volt, noha Robson maga sohasem engedte volna egyedüli mélységi irányítóként szaladgálni Angliában. Gérard Houllier és Sir Alex Ferguson szintúgy meg akarták szerezni. Utóbbival gyakorlatilag már meg is egyezett a folytatásról, de a skót menedzser végül a négy évvel fiatalabb Verónnak szavazott bizalmat.

Anglia helyett így Olaszország, majd Katar voltak az állomásai. “Szeretném a játékoskarrierem Európában befejezni. Anglia, sőt, akár Skócia is megfelelne. De attól tartok, a játék annyira megváltozott, és a hangsúly annyira a fizikai erőn van, hogy az én esélyem tovaszállt.” Egy másik ikonikus spanyol játékos az érából, Fernando Hierro, akit persze akkor már keményvonalú védőként ismert a futballvilág (noha támadó középpályást is játszott korábban), megcsinálta a Katar-Anglia váltást, és Iván Campóval egyetemben lehúzott egy korrekt szezont a Boltonnál - mindezt Big Sam irányítása alatt. Hierro sokat mesélt Pepnek arról, mennyire tetszett nekik az ottani élet, és az ex-madridi veteránok a manchesteri sörözéseket sem vetették meg.

Pep csakazértsemangliai epizódjának a legcsodálatosabb epizódja mégsem ez: sokkal hihetetlenebb elképzelni, hogy kis híján a Wigan Athletic-hez igazolt. 2005 nyarán az akkor újonc Latics menedzsere, Paul Jewell gondolt egy merészet, és felhívta Guardiola menedzserét, hogy kipuhatolja, van-e lehetőség megszerezni a középpályát. Eddig ez egy rutinszerű sztorinak tűnik, de itt jön a fordulat: a Derby-val később minden idők legborzalmasabb PL-idényét végigbukdácsoló Jewellt maga a zseni hívta vissza.

Izgatott voltam, és nekikezdtem magyarázni, hogyan játszott a Wigan az irányításom alatt, erre ő közbeszólt, és azt mondta ‘ne aggódj, figyeltem a csapatod, és pontosan tudom, hogyan játszotok, ezért is hívtalak vissza’”.

A tárgyalások egészen sokáig jutottak, de ismét közbeszólt a sors. Guardiola jó barátja, és egyik legnagyobb edzői példaképe, Juanma Lillo ugyanis felhívta őt azzal a céllal, hogy magához csábítsa Mexikóba, a Dorados csapatához. Itt játszott végülis Pep utolsóként, holott már akkor is igen közel járt jelenlegi munkaadójához…

Történt ugyanis, hogy a legendás Stuart “Psycho” Pearce próbajátékkal (!) kínálta meg. Guardiolának, aki még mindig az angol karrierről álmodozott, egyáltalán nem derogált a lehetőség. Elfogadta a megkeresést, és később kapott is egy szerződésajánlatot hat hónapra. A katalán ezt sem vette rossz néven – ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a pár hete Noel Gallaghernek adott interjújában elmondta, Stuart Pearce jól döntött. Fizikailag ugyanis nem volt rendben akkor már, sőt egyenesen katasztrófaként (disaster) emlékszik vissza az akkori önmagára. Ennek ellenére valószínűleg megpróbálta volna a dolgot, de fél évre idegen helyre költöztetni a családot egyszerűen túlzás lett volna.

Jöhetett tehát Mexikó, majd a szezon végeztével egy kis taktikai analízis az El País hasábjain. Ha hisszük, ha nem, az angolok játékában Peter Crouchot emelte ki, akit sikeresen megúszott most a második fordulóban a Britanniában bet365-ben. Tetszett neki az egyszerű, mégis hatékony stílusa, amivel lehetővé tette Terrynek és Ferdinandnak, hogy feljebb tolódjanak, Gerrard és Lampard pedig a kapu elé érkezhessenek. Amíg a levegőben volt a labda, és amíg Crouch magáévá tette azt, az egész csapat egymáshoz közel tudott kerülni a pályán. Érdekes esettanulmánya ez annak, hogy nem sokkal a mindent elsöprő Barca domimancia előtt is micsoda tisztelettel beszélt a nem túl komplex, és akkoriban (is) igencsak sikertelen angol futballról.

A Barca trénereként aztán még egyszer megélte mámorosan a Wembleyt (2011-ben), de ugyanúgy érték katartikus és tragikus élmények a Chelsea elleni elődöntők során is (2009 és 2012). Most pedig megérkezett. Ahogy pedig ezen írásnak a hivatkozási pontja mondja, Pep számára a reményekkel teli utazás többre való a megérkezésnél, így lehet, hogy nincs már a Highbury, az Upton Park vagy a Maine Road, és nincsen se Ferguson, se mocsaras pályák, sőt még a Newcastle is kiesett (és hol van már Bobby Robson?), de amikor a realitás másodlagos, ez semmit sem számít.

Mi azonban egy-két szóra megállnánk újra a fent citált mexikói kalandnál. Culiacán városát Mexikóban leginkább mint a Sinaloa drogkartell bástyájaként ismerik, és őszintén szólva, Pep Guardiola ott eltöltött egy szezonjára már kevesen emlékezhetnek. Számára azonban ott kezdődött el valami. A Dorados csapatához 2006 januárjában csatlakozott, amikor is az elsőosztályú klub a bennmaradásért folytatott harc kellős közepén járt. Sikere (Barcelona) és pénze (Katar) már volt elég, így a 35 éves középpályás egy utolsó kihívásra vágyott. Ahogy korábban említettük, a vágyott Anglia is létező opció volt, mígnem a régi barát és mentor, Juanma Lillo nem jelentkezett be érte. Guardiola, aki már egyébként is edzői papírjait rendezte, tökéletes lehetőségként tekintett erre a fejezetre.

1998-ban találkoztak ők ketten egymással először. Pep Barcelonája 4-2-re verte Lillo Oviedoját, a meccs végén mégis ő kopogtatott az edző ajtaján. “’Szeretem a csapataidat, és csupa jó dolgot hallottam rólad. Lehetünk barátok?’” – emlékezik vissza Lillo. “Hogy a fenébe ne akarnék barátkozni azzal a játékossal, akit annyira csodáltam?” Amikor a Doradoshoz került, ideje volt feléleszteni a barátságot. Guardiola azonban fizikailag valóban nem volt már a toppon, és mindössze tíz bajnoki fellépés jutott neki. “Már akkor edzői mentalitással rendelkezett.” Edzés után órákig társalogtak, elsősorban a labdatartás fontosságáról. Lillo 3-4-3-ban játszatta (szinte mindenkori) csapatát, amihez később időről időre Guardiola is szívesen nyúlt.

A komfort, amit megszokhatott a Barcelonánál - hát még Katarban -, teljesen más világ volt Mexikóhoz képest. Az edzéseket a helyi víziparkban tartották, az öltöző pedig egy fakunyhó volt. Guardiolát ez, és a meg nem érkező fizetés sem zökkentette ki. Ez az állomása már a szó szerinti átmenete volt játékosi és edzői egzisztenciájának. Rendre ő figyelte meg az ellenfél játékát, és amikor sérülés miatt nem játszhatott, egyenesen Lillo mellől osztogatta az instrukciókat. “Sok volt profiból lesz edző a játékoskarrierjük okán, de Pep tudta, hogy ez nem elég. Nagyon intelligens és szerény, emellett hajlandó tanulni is” – mondja róla Lillo asszisztense, Raúl Caneda.

José Luis Bracamontes, Guardiolja kedvenc mexikói éttermének a tulajdonosa 10 év után is szívesen emlékszik vissza azokra az időkre. Noha a mexikói akcentust sosem tudta elsajátítani, és az erős ételek sem feküdtek a gyomrának, legalább a team buildingeket rendre fizette, és néha még a koszos tányérokat is elhordta. Egy másik kávézó tulajdonosa, Rodolfo Jiménez, akit később Guardiola New Yorkba is meghívott magához, és akivel közös nevezőre jutott könyv, illetve katalán zenei témában is, így emlékezik: “sokszor egyedül jött el a bárba egy pohár sörre vagy borra, olvasva a könyvét. Akkor még egyáltalán nem gondolt arra, hogy mi fog vele történni edzőként. Azt mondta nekem, hogy egyszerűen csak azt szeretné, ha fiatal gyerekeket edzhetne a Barcelona akadémiáján.”

A Dorados végül a legsikeresebb szezonján volt túl, de a fura mexikói rendszer, amely kumulatív módon átlagolta az elmúlt három évad összpontszámát, végül kiesőnek hozta ki a klubot. Guardiola ugyan nagyon rosszul élte meg a kiesést, de ezt a féléves tanulási időszakot Lillo mellett nagyon nagyra becsüli. A sors iróniájaként 2010 novemberében újra találkoztak mint a Barcelona, illetve Almería vezetőedzői. Az eredmény? 8-0 a a Barcelonának, Lillot pedig egy órával a mérkőzés után kirúgták.

*********

A következő rész már Guardiolát, az edzőt hivatott bemutatni. Játékstílus, edzésmódszerek, a játékhoz, az elkövetőkhöz és magához a munkához való hozzáállás, illetve egy kis előretekintés, hogy mi is várható újabb edzői fejezetében. Meg minden más, ami szép és jó, jövő hét kedden ilyenkor.

Ez az írás a Guardian és a Bleacher Report cikkeinek szabad fordításaként jött létre. A képek többségét innét vettük át (ahol nem, ott jelezve van buborékként). Linkek:

http://thelab.bleacherreport.com/pep-s-england-calling/

https://www.theguardian.com/football/blog/2016/jul/30/mexico-pep-guardiola-coaching-manchester-city

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!