Két meccs egy pályán

Ha mondanom kéne egy meccset, ami szerintem a legkisebb eséllyel bundázható, minden bizonnyal Angliából és azon belül is a legnagyobb riválisok egymás elleni meccseiből választanék egyet. Manapság szinte elképzelhetetlen, hogy egy United-Pool szintű rivalizálást meg lehessen kenni, bő 100 évvel ezelőtt azonban pont ez történt az angol labdarúgás történetének első bizonyított fogadási csalásában. Hajtás után ezt a sztorit elevenítjük fel, magyar nyelven valószínűleg először.

1915 áprilisában járunk, az első világháború javában zajlik, miközben Manchesterben a legnagyobb rivális elleni hazai bajnokira készülnek. A háború miatt a játékosok fizetése jelentősen megcsappant és nagyjából március magasságában már nyílt titok, hogy a szezon befejeztével a bajnokságot a háború végéig felfüggesztik. Ez a jelenleg aktív játékosoknak sok jót nem jelent: hadba vonulásuk esetén vagy odavesznek, vagy a háború végére már olyan idősek lesznek, hogy semmi esélyük nem lesz folytatni pályafutásukat.

Ilyen körülmények között döntöttek úgy a két csapat játékosai – összesen nyolcan –, hogy némi kis mellékesre tesznek szert egy bizonyos eredményt megfogadva. A napi tuti a 2-0 lett, mindkét félidőben egy-egy góllal, erre akkoriban hét-nyolcszoros pénzt fizettek a bukik. A balhé főkolomposa a Liverpoolban játszó Jackie Sheldon volt, akinek – a Unitedben is eltöltött éveknek hála – az ellenfélnél is megvoltak a kapcsolatai.

A liverpooli brigád: Tom Fairfoul, Tom Miller, Bob Purcell és a főszervező Jackie Sheldon.

Nem mindenki volt azonban részese a bulinak: voltak, akik visszautasították és voltak, akiket egyáltalán nem avattak be. A Liverpool támadójának, Fred Pagnamnak például hiába ajánlottak fel kőkemény 3 fontot, nemet mondott, sőt azzal fenyegetőzött, hogy ő bizony akkor is berámol egyet. A meccs utolsó perceiben közel is került ahhoz, hogy betartsa ígéretét, de lövése a kapufán csattant. Ha addig nem is, a kilátogató 18 ezer nézőnek ekkor már biztosan egyértelmű volt, hogy valami nincs rendben, hiszen csapattársai szabályosan leteremtették a gólra játszó támadót. A másik oldalról a cselek hercegének becézett Billy Meredith mondta el, hogy őt senki nem kereste meg a bundával kapcsolatban, viszont meccs közben – mivel ő volt a United egyik legveszélyesebb embere – nem is nagyon passzoltak neki a csapattársai.

A pályán tehát szó szerint két meccs zajlott egyszerre: egy azok között, akik tudtak a csalásról és a másik azok között, akik mindent beleadtak. A korabeli jelentések szerint félidőben a Liverpool öltözőjében odáig fajult a helyzet, hogy a becsületesen játszók azzal fenyegették a többieket, hogy ki sem futnak a második játékrészre.

Az első 45 perc a forgatókönyvnek megfelelően egy hazai lőtt góllal zárult. A második félidő közepén aztán büntetőhöz jutott a United, amit a szokásokkal ellentétben nem az első gólt is jegyző George Anderson végzett el, hanem a csapatkapitány-középhátvéd, Patrick O'Connell. A tizenegyes éppen csak egy arasznyival ment kapu mellé - majdnem sikerült vele eltalálni az egyik szögletzászlót. A kiesés ellen küzdő csapat büntetőt hibázó kapitánya mindezt úgy vette tudomásul, hogy a középkör felé bandukolva harsány nevetésben tört ki. Ezen a ponton a szurkolók hiábavaló fújolásán túl már a játékvezetőnek is gyanús lett, hogy itt bizony valami nagyon nincs rendjén, a mérkőzést azonban mégsem szüntették be és végül megszületett a hőn áhított 2-0-s végeredmény. Ezzel a győzelemmel a United elérte a bennmaradást biztosító 18. helyet, míg a Chelsea-Arsenal páros kéz a kézben búcsúzott.

2 héttel az ominózus meccs után a Sporting Chronicle lap egy fogadási céggel közösen 50 fontot ajánlott fel bárkinek, aki érdemi információval rendelkezik a nagypénteken, Manchesterben lejátszott meccsel kapcsolatban. Az újság állítása szerint a pályán lévők közül többen is fogadtak a 2-0-s végeredményre. Pár nappal később a szövetség létre is hozott egy háromfős bizottságot, amelynek feladata volt a játékosok és tanúk kihallgatása, valamint bizonyítékok gyűjtése. A bizottság jelentése 1915. december 23-án jelent meg és megállapította, hogy a két csapat játékosai közül összesen heten vettek részt az eredmény manipulálásában. (George Andersonra csak egy év múlva tudták rábizonyítani.) Manchesteri részről Sandy Turnbull, Arthur Walley, Enoch West, liverpooli oldalról pedig Tom Miller, Bob Pursell, Thomas Fairfoul és a főkolompos Jackie Sheldon kapott élete végéig szóló eltiltást.

A manchesteriek balról jobbra: Sandy Turnbull, Enoch West, Arthur Walley

Nem sokkal később besorozták őket, Sandy Turnbull a háborúban életét is vesztette, eltiltását posztumusz törölte a szövetség. A többiek – West kivételével, aki még egy ideig pereskedett – eltiltását 1919-ben a háborúban nyújtott szolgálatuk elismeréseként szintén törölték, a pályára Fairfoul és West kivételével mindannyian visszatértek.

Fontos még megjegyezni, hogy a bajnokság a háború után az 1919/20-as szezonban folytatódott újra, kibővített létszámmal. A szövetség így érte el, hogy se az Arsenal, se a Chelsea ne legyen áldozata az angol labdarúgás történetének első és legkomolyabb fogadási csalásának.

forrás: the blizzard, bbc

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!