Aranyifjúból kivert kutya - I. rész

-

Cesc Fabregas a Premier League történetének egyik legjobb középpályása. Ifjú titánként robbant be az Arsenal kezdőcsapatába, majd évekkel később csapatkapitányként tért vissza Barcelonába, hogy aztán végül a Chelseanél végezze. A bámulatosan kreatív középpályás ugyan még csak 29 éves, de mostanra úgy tűnik eljutott karrierje mélypontjára. A kétrészes posztsorozatunkban megpróbálom bemutatni azt az utat, ami idáig elvezette a világ- és Európa-bajnok játékost.

A tartalék játékvezető a magasba emeli a cserét jelző táblát a második félidő tizedik percében, amikor az Arsenal egy fantasztikus első félidő után 3-0-ra vezet hazai pályán Antonio Conte Chelseaje ellen. A kékek új olasz mestere változtatásra szánja el magát. Beküldi a pályára a nyáron szerződtetett Marcos Alonsót, és csapata átrendeződik arra a 3-4-3-as felállásra, amellyel a következő 5 bajnoki mindegyikét sikerül behúzni, 4 gólt szerezve a Manchester United és 5 gólt az Everton ellen.

Cesc Fabregas, aki néhány nappal korábban a Leicester City elleni Ligakupa meccsen 2 gólt szerezve meggyőzte az edzőjét, hogy megérdemli a lehetőséget egykori csapata ellen, most csalódottan hagyja el a pályát. Conte addig is leginkább csak csereként számított a világ és Európa-bajnok irányítóra, de most a sorsa alighanem végleg megpecsételődött.

****

Szinte pontosan 12 évvel korábban egy tejfelesszájú játékost fedeznek fel az Arsenal szurkolók csapatuk kezdőjében a Roterham elleni Ligakupa meccsen. Francesc Fabregas azon az októberi napon vált a klub történetének legfiatalabb játékosává, pedig csak szeptember 11-én érkezett meg Barcelonából, ahol addig pallérozódott. A váltás nagyon komoly döntés volt a fiatal játékos számára, aki először 9 hónaposan láthatta élőben játszani a katalánok sztárcsapatát, majd 1997-ben 10 évesen ő maga is a La Masia akadémia növendéke lett. Fabregas gyerekként a Barca csapatkapitányát, a technikailag és taktikailag és lenyűgöző Pep Guardiolát csodálta, akinek a mezét a mai napig féltve őrzi. A kis Cesc nem kisebb álmot kergetett, mint hogy egyszer majd ő is kifut a Camp Nou gyepére a négyes számmal a hátán, akárcsak az idolja.

Éppen ezért az Arsenalnak nagyon komolyan meg kellett győznie a fiatal játékost, hogy Londonba költözzön. Miután nem kevesebb, mint 48 mérkőzésen tanulmányozták a játékát az Arsenal megfigyelői, a klub meghívta a brit fővárosba a 15 éves játékost, ahol Arséne Wenger és David Dein személyesen próbálták meggyőzni őt a váltásról. „Először semmit nem értettem. Mégis mit akar két ilyen fontos ember egy olyan kölyöktől, mint én?! Végülis nyár van, miért nem nyaralnak? Teljesen lenyűgözött, hogy mindent a háttérbe szorítottak csak azért, hogy egy iskolás sráccal találkozzanak Barcelonából.” – mondta el később Fabregas.

Amíg Barcelonában Fabregasnak azzal kellett szembesülnie, hogy kortársai Gerard Pique és Lionel Messi sokkal gyorsabban lépkednek előre a korosztályos csapatok ranglétráján, addig Arséne Wenger szinte azonnali lehetőséget kínált neki az Arsenal felnőtt csapatában. Erre pedig már nem lehetett nemet mondani. Azon a nyáron az Arsenal Cesc mellett az említett Pique-t és Messit is próbálta megszerezni, de előbbi később a Manchester United játékosa lett, a mára egyértelműen minden idők egyik legnagyobb játékosának számító Messit pedig nem lehetett kirobbantani Barcelonából.

A Wolverhampton elleni góljával Fabregas lett az Arsenal történetének legfiatalabb gólszerzője.

2003 nyarán Fabregas világbajnok lett a spanyol U17-es válogatottal, ráadásul elnyerte a gólkirályi címet is. Néhány hónappal később pedig nem csak debütálhatott az Arsenalban, de a Wolverhampton ellen megszerezte első gólját is az Ágyúsok mezében, amivel újabb rekordot sikerült megdöntenie. Abban a szezonban, amely végül az Arsenal veretlenül megnyert bajnoki címével zárult, Fabregas még nem lépett pályára a bajnokságban, de az edzéseken olyan játékosoktól leshette el mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a Premier Leagueben középpályásként, mint Patrick Vieira, Gilberto Silva, Edu, vagy épp Ray Parlour.

A 2004/2005-ös szezonban Wenger viszont már nagyon is komolyan számolt a 17 éves játékosával. Lehetőséget kapott a szezont megnyitó Community Shield mérkőzésen a Manchester United ellen, majd amikor az első bajnoki mérkőzés előtt Patrick Vieira megsérült, Wenger nem habozott, és a szezon első meccsein kezdőként számolt Fabregasszal. A fiatal játékos hamar felvette a Premier League ritmusát, és az akkoriban valóban elég erősen maszkulin Arsenal öltöző mentalitásából is ragadt rá valami. Az Arsenal veretlenségi sorozata végül 49 meccsnél ért véget, miután az 50. találkozón a Manchester United ellen szenvedtek vereséget az Old Traffordon, a játékvezető Mike Riley alapos közbenjárásának köszönhetően. A bíró először Rooney egyértelmű műesésére fújt büntetőt a felháborodott Sol Campbellel szemben, majd a szünet után elfelejtette kiállítani a Freddie Ljungberggel nyilvánvaló gólhelyzetben szabálytalankodó Rio Ferdinandot. A meccs után a feszült hangulatban az öltözőfolyosón komoly összetűzések alakultak ki, és ekkor vágott hozzá Fabregas egy pizzát Sir Alex Fergusonhoz. A hasonló incidensek később sem kerülték el londoni karrierje alkalmával. A 2007-es Ligakupa döntőn egy tömegjelenetnél Frank Lampardot ragadta nyakon, majd 2009-ben állítólag az akkor a Hull Cityt irányító Phil Brownt köpte le a katalán.

Fabregas a balhéktól sem riadt vissza.

Az idény végén Fabregas végül nem kevesebb, mint 46 meccsen kapott lehetőséget. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy Gilberto Silva a szezon nagy részét hátproblémák miatt kénytelen volt kihagyni. Fabregas nagyszerű teljesítményének, küzdőszellemének, és gyilkos passzainak köszönhetően megragadt az Arsenal kezdőcsapatában, de Wenger a szezon végén válaszúthoz érkezett.

Patrick Vieirát az évek során folyamatosan ostromolták Európa különböző élklubjai, de a legkitartóbbnak a Real Madrid bizonyult. Minden egyes átigazolási időszakban az volt a legnagyobb kérdés, hogy a francia középpályás végül csatlakozik-e a királyi gárdához. Vieira rendszeresen hangot adott a csalódásának, amiért az Arsenal a Bajnokok Ligájában nem tud a potenciáljának megfelelően teljesíteni, így Wengernek és David Deinnek mindent be kellett vetniük, hogy maradásra bírják a csapat motorját. 2004 nyarán már szinte csak a papírokat kellett volna aláírni, hogy Florentino Perez az újabb ékessége mellett pózolhasson, de Vieira az utolsó pillanatban meggondolta magát, és végül maradt Londonban. Egy évvel később azonban semmi nem utalt arra, hogy Vieira távozni szeretne. Sőt, a csapat utolsó hazai meccse után mindenkit megnyugtatott, hogy idén nyáron senkinek nem kell izgulnia a sorsa miatt. Wenger viszont észrevette, hogy az egyik legnagyobb felfedezettjének a teljesítménye, ha nem is látványosan, de visszaesett. Ráadásul Fabregas is sokkal jobban teljesített a védekezőbb felfogású Gilberto Silva mellett. Vieira és Fabregas egyszerűen kioltották egymást, így Wenger úgy döntött, hogy értékesíti a már leszállóágban lévő csapatkapitányát. A Juventus kapva-kapott az alkalmon, és Vieira személyében valóban egy klasszis játékost szerződtettek, de Wengernek végül igaza lett, és a világ és Európa-bajnok játékos már közel sem volt az a megállíthatatlan szörnyeteg, mint korábban.

A Juventus elleni BL meccsen Fabregas igazolta Wenger döntését.

A sors végül úgy hozta, hogy az Arsenal a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Vieirával felálló Juventusszal került szembe. A pálya közepén Cesc Fabregas fantasztikusan játszott, és teljesen elhomályosította a francia klasszist. Nem csak kiválóan mozgatta csapatát, de már az első félidőben bevette Buffon kapuját, a második félidőben pedig Thierry Henrynak készítette elő az Ágyúsok második gólját. Az Arsenal végül egészen a döntőig menetelt, ahol Lehmann kiállítása után sokáig emberhátrányban is vezetett Wenger csapata, de a Eto’o és Belletti góljaival megfordította a meccset a Barcelona.

A következő szezonokban még nagyobb felelősség került Cesc Fabregas nyakába. 2006 nyarán az Arsenal elköltözött a Highburyből az új Emirates Stadionba, több tapasztalt veterán is a távozás mellett döntött. Emellett Wenger a hitét főleg anyagi megfontolásból olyan fiatal játékosokba vetette, akik képesek együtt fejlődni és sikerre vezetni az Arsenalt. Ennek a fiatalítási projektnek volt az egyértelműen első számú arca Fabregas, akivel a csapat eljutott a Ligakupa döntőig, de ott vereséget szenvedett a sokkal tapasztaltabb Chelsea-vel szemben. A bajnoki szezon végén, teljesítménye elismeréseképp Fabregas megkapta a Premier League legjobb fiatal játékosának járó díjat, és aláírt egy új, rekordhosszúságú 8 éves szerződést az Arsenallal.

A poszt legnagyobb részét saját élményanyag szolgáltatta, de felhasználásra került a John Cross és Tom Oldfield által írt Wenger-életrajzi könyvek, illetve az arseblog archívuma is. Folytatás jövő héten.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!