A farkasfalka és a magyar titánok

A Wolverhampthon Wanderers manapság csak a Championship középmezőnyében, annak is az alján szerénykedik. A háromszoros bajnok és négyszeres kupagyőztes a 2011/12-es szezonban intett búcsút a Besztlígnek, majd zuhant rögvest még a Purgatóriumnál is lejjebb. A visszajutás ugyanolyan gyorsan sikerült, mint a kiesés, a Champo mocsara viszont azóta sem engedi őket – a 2014/15-ös kiírásban például hetedikek lettek, azonos pontszámmal, rosszabb gólkülönbséggel lemaradva az 5. ill. 6. (Brentford, Ipswich) playoffot jelentő helyezésekről. Ez viszont most a legkevésbé se érdekeljen senkit, hajtás után egy sokkal érdekesebb történetet hozunk Nektek a Farkasok hőskorából.

Amíg ki nem hal az összes Liverpool és Manchester United szurkoló, valószínűleg azon fog menni a farokméregetés, hogy vajon melyikük európai comeback-je volt a bravúrosabb (kivéve, ha valaki a Mourinho-Pogba-Ibrahimovic triumvirátus szülte támadófocit csodálva lett United drukker, ami bár eléggé perverz, de nem elképzelhetetlen): 1999 Barcelona vs. 2005 Isztanbul... de francba a vörös kirakatcsapatokkal, pár évtizeddel korábban a Wolverhampton Wandererst – akik ugyan nem fordítottak a Bayern ellen 0:1-ről az utolsó pillanatban, vagy épp 0:3-ról egy olyan Milan ellen, ahol a játékosok lábai között lifegett egy bizonyos szerszám is, ami arra utal, hogy férfiemberről van szó amely szebb napokat is megélt – nem pusztán Európa, hanem a „világ királyaivá koronázták”. Az ő drukkereik csak egymásra néznek és elmosolyodnak, amikor más csapatok szurkolói épp a nagy fordításokról beszélgetnek.

„Valószínűleg ez volt a támadó futball legjobb demonstrációja a szigeteken válogatott mérkőzésen.” – így Pat Ward-Thomas a Guardian újságírója.  1953 novemberében járunk, így nem is olyan nehéz kitalálni, melyik meccs után íródott a mondat. Persze, hogy a hathárom, amely egyébként Anglia első hazai veresége volt nemzetközi meccsen, bár a skót-ír-walesi triótól permanensen kapták a pofonokat idegenben ráadásul az USA ellen is égtek az 1950-es vébén, amelyikre végre valahára hajlandóak voltak elutazni a magukat mindenkinél felsőbbrendű lénynek képzelő angolok. Hat hónappal a hathárom után Budapestre látogattak, hogy aztán hazatérhessenek még több kapott és még kevesebb lőtt góllal – 7:1 ide. Sokan valószínűleg nosztalgiázásba kezdtek, már Szepesi hangjától zeng a ház és meg is feledkeztek, hogy a Wolverhampton mégis mikor és hogyan kerül már végre képbe, elvégre is, róluk kéne, hogy szóljon ez a cikk. Hát úgy, hogy még a 7:1 évében, azaz 1954-ben a csapat stadionjában, a Molineux-ban felszerelték a fényszórókat, ami ugyan nem volt akkora forradalmi mérföldkő Angliában – a Highbury-ben például már a 30-as években is volt világítás az egyik lelátón, és a The Dell (ex-Southampton) volt az első, melynek állandó világítása lett 1950-ben – mégis a Farkasok voltak azok, akik előnyre tettek szert ebből a relatíve újdonságból. Hogy miért? Mert úgy voltak vele, mint az egyszeri falusi paraszt: ha má’ egyszer van, akkor használjuk is! Így hát rendeztek egy barátságos sorozatot, ahová többek közt a Celtic, Racing Club Avellaneda (argentin sztárcsapat a késő 40-es, korai 50-es években), Spartak Moszkva és a Maccabi Tel Aviv együttesei voltak hivatalosak. Egy First Vienna elleni gólnélküli döntetlenen kívül a Wolves az összes meccset megnyerte. Az izraeliek tíz, míg a ruszkik négy gombócot kaptak. „Az oroszok szét lettek sarlózva és kalapálva.” – állt a Daily Record hasábjain.

A főmeccs azonban december 13-ára lett időzítve. Az ellenfél egy bizonyos Honvéd, amely hat játékost vonultatott fel a legendás angolverő magyar válogatottból, vagy ha úgy tetszik, az Aranycsapatból. Emellett négyszeres magyar bajnok, épp az ötödikre készülve, amiből több is lehetett volna, ha a csapat fel nem oszlik az 56-os forradalom következményeinek köszönhetően. 1956-ban a Honvéd Spanyolországba utazott egy kupameccsre a baszk Bilbao ellen, ahonnan elutasították a hazautazást a forradalom összeomlása és a szovjet megszállás miatt. A visszavágót ezért semleges pályán, Brüsszelben játszották. A Honvéd egy ideig túracsapattá változott, Brazíliában megverték a Botafogot és a Flamengot is. Később a játékosok zöme visszatért Magyarországra, hogy aztán jó kis büntetésekben részesüljenek, de a legnagyobb sztárok, mint Puskás, Kocsis és Czibor maradtak küldföldön. Előbbi a Real Madrid, míg utóbbi kettő a Barcelona játékosa lett.

Billy Wright és Puskás Ferenc vezetésével érkeznek a csapatok a Molineux gyepére.

A Wolverhamton Honvéd elleni meccse olyan színvonalú esemény volt, amit még a BBC is közvetített, legalábbis a második félidőt, élőben – bár abban az időben már ez is szokatlannak számított. Egy nyolcéves fiú épp ekkor kezdett el a Wolves-nak szorítani, mivel volt szerencséje látni a tévé képernyőjén a csapatot játszani. „Nekünk nem volt tévénk, így amikor tudtam, hogy meccs lesz, elkezdtem a szomszéd falát rugdosni egy labdával tíz perccel a kezdés előtt. Mr. Harrissonnak hívták az ürgét és nagyon jól tudta, hogy rugdosom a falat… és azt is, hogy focibuzi vagyok. De addig hagyott izzadni, míg a meccs el nem kezdődött. Kinyitotta az ajtót és úgy mondta, mintha csak akkor esett volna le neki: Van kedved velem nézni a meccset? Egy szempillantás alatt bent voltam, de legközelebb, amikor a Wolves játszott, megint eljátszottuk az egész cirkuszt.” – írja önéletrajzi könyvében a zseniális George Best, aki különösen Peter Broadbent játékát csodálta.

A nézettség ellenére a mérkőzés nívója meg sem közelítette az elvárásokat. A Honvéd már a 14. percben kétgólos előnybe került. Először egy Puskás szabadrúgást követően Kocsis Sándor fejelt a hálóba, majd ő maga készítette elő Machos Ferenc gólját, ráadásul a Wolves kapusának, Bert Williamsnek számos bravúrt kellett bemutatnia, hogy a különbség ne nőjön még nagyobbra a két csapat között.  A Guardian tudósításai szerint miután a Farkasok bealudtak a meccs elején, később sikerült átvenniük az irányítást a pálya közepén, a vendégek kapujáig viszont így is alig sikerült eljutniuk, egyedül Les Smith került tiszta gólhelyzetbe az első félidő végén, de ő is mellé lőtt.

Egy dolgot viszont még elfelejtettünk megemlíteni: a meccs előtt a Wolverhampton edzője, Stan Cullis érdekes, de fogalmazhatunk úgy is, hogy alattomos taktikát választott a zseniális Honvéd támadófogat teljesítményének minimalizálásra.

Nemes egyszerűséggel fellocsoltatta a pályát, annak ellenére, hogy a meccs előtt egyébként is négy napig folyamatosan esett az eső. A terv már az első félidő végére kezdett működni, a második játékrészre viszont teljesen bevált - pont amikor már a tévében is ment a meccs. A vízzel teli kannákkal vánszorgó legények közt ott volt az akkor 15 éves Ron Atkinson is (későbbi West Brom, Manchester United, Atlético Madrid, Aston Villa menedzser és a 90-es években az egyik legismertebb „pundit” a szigeteken). „A Honvéd játékosai kijöttek a rövidke sortjaikban, könnyű cipőikben és nagyszerű futballal vezettek 2:0-ra. A Wolves játékosok nagy, nehéz csukái sokkal masszívabbnak tűntek a magyarokéval szemben, akik lassan, de biztosan kezdtek egyre jobban megrekedni a rohamosan növekvő sártengerben, a hazaiak pedig a tipikus hosszúlabdás játékstílusukkal leőrölték őket… Meg vagyok győződve, ha Cullis nem küld ki engem és a társaimat, hogy áztassuk fel a gyepet, a Honvéd győz tíz góllal.” – emlékszik vissza Atkinson. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Honvéd edzője csak annyit mondott: Senki sem kérte, hogy locsolják fel a pályát. Az egyik volt középpályás, Ron Flowers elmondása szerint egyébként Cullis szinte minden edzésen a lábizmok erősítésére fektette a legnagyobb hangsúlyt. „Úgy gondolta, hogy az ellenfeleink előbb utóbb el fognak fáradni ellenünk. A bőrlabdához pedig jól jött némi erő, főleg ha még vízzel is megszívta magát.”

A csapatok kijöttek a második félidőre, Faragó Lajos pedig rögtön kapott is munkát a hazaiak csatáraitól. Két védésre futotta a félidő elején, de Johnny Hancocks büntetőjével már nem tudott mit kezdeni a 49. percben (a csatár, aki a maga 162 centi magasságával kissé kilógott a sorból), a nyomás pedig egyre csak nőtt. A magyarok megzavarodtak, kezdtek kétségbesett döntéseket hozni: Roy Swinbourne áttörésénél például Lóránt Gyula csak kézzel tudta megakadályozni a labda útját, ám az angol ettől sem hátrált meg. A 76. percben ő ugrott a legmagasabbra és egyenlített fejjel, majd 90 másodperccel később a győztes gólt is megszerezte a tehetséges csatár (Swinbourne karrierjének két évvel később egy térdsérülés vetett véget, 211 meccsen 107 gólt szerzzett).

Puskás gratulál Eddie Stuartnak, mellettük Bert Williams

„Champions of the World” – állt másnap a legtöbb újság címlapján, Stan Cullis ugyanis így nevezte csapatát a mérkőzés után, állítólag, mivel régi Daily Mail maradványok igazolják, hogy később tagadta ezt az állítását. Gabriel Hanot, a francia L’Equipe szerkesztője sem értett egyet azzal, hogy a Farkasok akkora ászok lennének. „Mielőtt még kijelentenénk, hogy a Wolverhampton legyőzhetetlen, játsszanak Moszkvában, Budapesten… vagy ott a Real Madrid és az AC Milan.” – érvelt Hanot, aki egyébként egy újságíró kollégájával, Jacques Ferrannal egy kontinentális kupa ötletét fontolgatták. A két francia egy Dél-amerikai utazásuk során voltak tanúi a Campeonato Sudamericano de Campeones kupasorozatnak, amely a Copa Libertadores elődjének számított. Itt jött az ötlet, hogy ilyet lehetne Euróbában is, a Wolves győzelmei - főleg a Honvéd elleni - ráadásul mintha rá is segítettek volna az egész szervezésre. 1955-ben az UEFA kongresszusán javasolták a sorozatot, a következő évben pedig meg is született az Európa Kupa, ami napjainkban Bajnokok Ligája néven ismert. Az angolok természetesen a már tőlük megszokott módon itt sem vettek részt az első sorozatban, a következő két évben viszont a Manchester United már jelen volt, egy évvel később pedig a Wolves is, akik az első körben ki is estek (1958/59). Másodszor és utoljára a következő kiírásban indultak el, ahol ugyan bejutottak a negyeddöntőbe, de brutális vereséget szenvedtek a Barcelona ellen. A Nou Campban 4:0, majd 2:5 a Molineux-ban, ahol Kocsis Sándor visszavágott a korábbi vereségért még a Honvéd színeiben, mivel mesterhármast ért el a meccsen.

Ez azonban aligha vesz el valamit is a Farkasok érdemeiből. A Honvédet legyőző csapat magja az 50-es években még két bajnoki címre és egy FA Kupa győzelemre vezette a csapatot. „Mindenki csak a Honvéd csapatáról beszél, és ez rendjén is van. De azért nekünk is volt pár játékosunk… az emberek ezt figyelmen kívük hagyják.” – meséli Ron Flowers, aki egyébként Bill Slaterrel együtt a két még ma is elő tagja a Wolves 1954-es kezdőcsapatának.

„Akkoriban mi csak élveztük a játékot, nem is gondoltuk, mekkora lesz az őrület. Csodálatos hangulat volt a városban, ezrek tértek be a pubokba, hogy ünnepeljenek. Óriási kiváltságnak érzem, hogy részt vehettem olyasmiben, amelyről sokan talán úgy vélekednek, mint a legnagyobb sporttörténeti pillanat a város történetében.”

Roy Swinbourne felesége, Betty pózol férje mezével a meccs 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen 2014 decemberében. Az egykori csatár ekkor egészségi állapota miatt egy öregotthonban élt Kidderminsterben. Tavaly decemberben hunyt el. (Betty ott volt a Honvéd elleni meccsen).
Ron Flowers a futballcsukájával ugyanazon a rendezvényen.

A kezdőcsapatok

Wolverhampton Wanderers (3-2-5): Bert Williams – Eddie Stuart, Billy Wright, Bill Shorthouse – Bill Slater, Ron Flowers – Peter Broadbent, Johnny Hancocks, Roy Swinbourne, Dennis Wilshaw, Les Smith. Edző: Stan Cullis
Budapest Honvéd (3-2-5): Faragó Lajos – Rákóczi László, Lóránt Gyula, Kovács János – Bozsik József, Bányai Nándor – Budai László, Kocsis Sándor, Machos Ferenc (Tichy Lajos), Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Edző: Kalmár Jenő

A Wolves csapatából a már említett két játékos Bill Slater (89) és Ron Flowers (82) élnek, míg a magyarok közül Faragó Lajos (84) és Kovács János (92). Rákóczi László idén november 1-én hunyt el 90 évesen.

A forrásokat ittitt, és itt találhatjátok meg.

Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!