Murphy seriffje - a Poch-portré I. rész

Mauricio Pochettino korunk egyik legfelvilágosultabb és legérdekesebb menedzsere, akinek sikereit már mi is megénekeltük korábban ebben és ebben a posztban. Karácsonyra a SpursHungary szerzőjétől, Láng Bálinttól kaptuk ajándékba az alábbi posztot, amely Thore Haugstad írása nyomán született. Tovább után ennek az első részét olvashatjátok!


A legjobb módja, hogy megérthessük Mauricio Pochettinot, ha megfigyeljük őt a korábbi játékosmúltját, valamint a jelenlegi edzőtevékenységét górcső alá véve. Pár évvel ezelőtt, a Southampton közzétett egy videót, ahol - még mint a csapat menedzsere - Luke Shaw-val lábtengózik. Míg a fiatal balhátvéd kissé közömbösen, hanyagul játszott, addig Pochettino átszellemülten, hangosan, és versenyző szellemben tette mindezt. Amint összejött egy ász, öklével az égbe csapott, és magából kikelve ordított: „Come on! Come on!” ("Gyerünk! Gyerünk!"), viszont egy elrontott háló feletti mellezés során óriási csalódottságban tört ki. A mérkőzés az argentin menedzser győzelmével zárult, melynek végén térdeire rogyva ünnepelt.

Ez az igazi Pochettino: a heves érzelmek, fegyelem és elkötelezettség embere, akinek a temperamentuma kihozza a csapatából azt, hogy foggal-körömmel küzdjön. A partvonal mellett megformált személyisége megtévesztő lehet. Egy sajtótájékoztatón, ahol arról mesélt, hogy félidőben a játékosokkal viccelődött, megjegyezték neki, hogy ez a fajta magatartás idegen tőle. Ő visszakérdezett: „Igazán? Én nem látom magam ilyennek. Ezek szerint jól tartottam fenn a dolgok látszatát.”

Hétközben Pochettino általában reggel 7-kor érkezik munkába, és csak este 8 óra körül hagyja el az edzőkomplexumot. Egyszer a BBC-nek így nyilatkozott: „Az életem abból áll, hogy a hotelből az edzőpályára megyek. A futballban nincs igazi napi beosztás, valójában egész nap dolgozunk.” A játékosai több ízben beszéltek szigorú erőnléti edzéseiről és alapozásairól, amikor általában napi három edzést tart. Arról vált híressé, hogy 15-20 perces meneteket vezényel, elvárja mindenkitől, hogy ez alatt ne gondoljon az időre, és a lehető legkeményebben dolgozzon. Jack Cork nyilatkozta korábban: „Úgy éreztem mintha két szívre lenne szükség, hogy a csapatában játszhassak." Erre Dani Osvaldo kontrázott rá, amikor úgy ecsetelte az edzéseket, hogy: „Szenvedtet minket mint egy kutyát, akkor nagyon utálja mindenki. De vasárnap hálásak vagyunk neki, mert működik”.

A hotelból az edzőpályára és vissza... (forrás: Squawka)

A siker minden állomáshelyén rákacsintott Pochettinora (Espanyol, Southampton, Tottenham), de ő sosem hangsúlyozta a saját szerepét. 2015 márciusában egy argentin magazin (El Gráfico) összehozott egy interjút vele, ahol azt kérdezték tőle, hogy mi az oka ritka nyilatkozatainak. Még azok az emberek is, akik a hazájában élnek, csak keveset tudnak róla. Viszont Pochettinonak nincs szüksége elismerésre és megértésre. „A magasztalás nem olyan dolog, ami motivál engem, mert igazság szerint a legfontosabb dolog a kollektíva. Ez a csapatról és a klubról szól. A díjak számomra nem fontosak.” Míg más menedzserek hajlamosak engedni a saját dicséretüknek, addig Pochettinonak még ügynöke sincs és nagyon keveset érintkezik a médiával. „Nincs szükségem 500 ezer követőre, hogy jól érezzem magam” – nyilatkozta az El Gráfico-nak.

Egyik legérdekesebb része az El Gráfico interjúnak nem hősünktől jött, hanem Lorena Gonzáleztől. Egy újságírótól, aki már az Espanyolnál töltött ideje alatt is figyelemmel kísérte. „Pochettino nagyon módszeres az étkezés és a pontosság szempontjából. Rendkívül részletesen követi a dolgokat, mindenről tudni akar, fanatikus a munka tekintetében, a fegyelemben, a pontosságban és a komolyságban. Ezért tűnik ellentmondásosnak, mert az emberek Argentínában nem ezt szokták meg egy edzőtől. Nagyon erős karaktere van, kételkedő, viszont ha egyszer elnyered a hűségét, soha nem hagy cserben.”

Az első azok közül, akik elnyerték a bizalmát Marcelo Bielsa volt. Először akkor találkoztak, amikor Bielsa megjelent Pochettinóék házában kollégájával Jorge Griffával karöltve. Abban az időben a Spurs jelenlegi menedzsere egy 14 éves kissrác volt, Murphy-ben élt, egy kisvárosban, négy órányi autóútra Buenos Airestől nyugatra. Pochettino arra a BBC által feltett kérdésre, hogy mi foglalkoztatta ebben a korban a leginkább, a következőket mondta: „Minden nap elmentem az iskolába, majd egész estig a barátaimmal fociztam.” A szülei vettek egy fekete-fehér készüléket, melyet édesapja egy traktor akkumulátorával üzemeltetett, így azt is láthatta, ahogy Daniel Passarella és Mario Kempes Argentínát az első világbajnoki győzelmére vezeti 1978-ban.

Daniel Passarella és a világbajnoki trófea 1978-ban (forrás: FIFA)

Azon a napon, amikor Bielsa és Griffa feltűnt, Pochettino aligha gondolta, hogy valaha is profi futballista válik belőle. Hajnali egy óra volt, gyorsan álomra szenderült. „Úgy néz ki, mint egy igazi focista” – mondhatta Bielsa, majd úgy döntöttek, leigazolják. A 14 éves kissrác összepakolt, és elhagyta otthonát, majd egy olcsó szálláson szállt meg. „Nehéz idők voltak, de szerencsés voltam” – nyilatkozta a Sunday Times-nak. „Rengeteg jó ember volt körülöttem, aki segített nekem az életem ezen szakaszában. Ez nagyon fontos volt, mert az embernek fiatalon tanulnia kell egyaránt jóból és rosszból. Amikor jó dolgok érnek a karriered során, nem csak jobb játékossá, hanem jobb emberré, személlyé is válsz.”

Az éjszakai látogatás nem meglepő azok számára, akik ismerik Bielsát. Politikusok és jogászok családjába született, de ő a focit választotta, ahol megszállottságot és hatalmas munkamorált diktált magának. 25 évesen befejezte profi pályafutását és Buenos Aires-be költözött, hogy az egyetemi csapatnál edzősködjön. Jonathan Wilson Eight by Eight című munkája szerint
 

közel 3000 játékost elemzett és figyelt meg, mielőtt a 20 fős csapatát kiválasztotta. Egyszer, mikor megkérdezték tőle, hogy tölti karácsonyi pihenőidejét, Bielsa előhúzta naptárát, amelyben két óra edzés és 14 óra videóelemzés volt betervezve az ünnepnapokra.

Két évvel később, mikor a Newell’s ifiakadémiájához került, keresztül-kasul beutazta Argentinát a Fiat 147-esével, hogy közel 5000 mérföldet megtegyen játékosfelderítés céljából.

1990-ben Bielsát kinevezték a Newell’s első csapatának élére. Az Ajax által már 1970-ben alkalmazott fociiskolát alapul véve, bemutatta radikális felállásait, felpasszos és állandó presszingből álló taktikáját. Ezek az alapelvek inspiráltak számos edzőt, Bielsa pedig így vált híressé az általa gyakorolt taktikai befolyása okán - semmint inkább trófeái miatt. Többek között Pep Guardiola és Jorge Sampaoli is törekedett ezeket a bölcsességeket követni, de a  játékosok közül is sokan voltak, akik rengeteget köszönhettek a mesternek.

Pochettino 1988-ban, 16 évesen debütált annak eredményeként, hogy Bielsa számos fiatal játékost használt a csapatnál. A tanulási folyamat részeként a főnök taktikai dossziékat állított össze a jövőbeni ellenfelekről, melyekből fel kellett készülniük. Ez nem a megszokott edzősködés volt, de Bielsa sem volt egy tipikus edző. Az egyik meccsen Pochettino ugyan fejesgólt szerzett, ennek ellenére Bielsa csak mérgelődött, és felhívta játékosa figyelmét a rossz helyezkedésére egy korábbi szituációban.

Marcelo Bielsa 1990-ben a Newell's Old Boys vezetőedzőjeként - hatalmas hatást gyakorolt Pochettino későbbi munkájára

A Bielsa-időszak emlékezetes volt a Newell’s számára. 1991-ben megnyerték az argentin bajnokságot, majd 1992-ben a Clausurát. Ugyanebban az évben a Libertadores-kupa elődöntőjébe is bejutottak, ahol az América de Calival találkoztak. A párharc második mérkőzésén Kolumbiában tüzérségi bombázások forgatagába kerültek, az egyik játékosuk fejét is össze kellett varrni. Más idegenbeli mérkőzéseken bezúzták a buszuk ablakait, a játékosoknak a busz padlóján fekve kellett megvárniuk a veszély elmúltát. „Néha, még az életünk miatt is aggódtunk” – mondta Pochettino. De ez megerősítette őt a jövőre nézve. „Amikor átmentem Franciaországba, Angliába vagy Spanyolországba az emberek azt mondták nekem, nagyon nehéz lesz nekem ott játszani. Viszont amikor megérkeztünk, semmiség volt. Ordítottak amikor valami nem sikerült, de ennél több soha nem történt. Ez így könnyű volt számomra a korábbiak után.”

Azon az estén, Kolumbiában, Pochettino gólt szerzett, majd a döntetlenre végződő rendes játékidő után tizenegyesek következtek, melyet sikerrel vettek ugyan, később viszont a Sao Paulo ellen elvesztették a döntőt, amiért Bielsa lemondott. Nem csak Bielsa taktikájának lett visszhangja a legjobb edzők körében, hanem a mentalitása is hatása alá vonta őket. Pochettino a mai napig is magán viseli ezeket a jellemvonásokat. Minden egyes bekiabáláson elgondolkodik, elutasítja a sajtót és a méltatást, cserébe viszont szigorú elvásárokat állít saját maga és a csapata elé. Wilson az Eight by Eight című munkájában erről így ír: „Bielsa kedvelői és kritikusai is egyetértenek abban, hogy tántoríthatatlan munkamorálja van, és csak annyit vár el másoktól, amennyit ő is megtesz”. Ez a gondolkodás érte el Pochettinot is fejlődő korszakában, és alapozta meg azt, hogy milyen típusú játékos vált belőle addigra, mire 1994-ben az Espanyolhoz igazolt. Egy erős és agresszív belső védőt látott mindenki, aki remek vezérszellemmel bír, és megragadja a szerencséjét. „Nincs kétség afelől, hogy nagy hatással volt rám.” – mondta Pochettino a FIFA.com-nak 2011-ben. „Segített nekem éretté válni, amikor elkezdtem a karrierem a Newell’s-nél, segített nekem a nemzeti csapatnál és mióta átvettem az Espanyol edzői pozícióját is.”

Egy erős és agresszív belső védő, aki remek vezérszellemmel bír, és megragadja a szerencséjét.

Amikor Pochettino 22 éves korában az Espanyolhoz került, a klub éppen csak feljutott a La Ligába. A következő hat évben olyan játékosokkal vált a csapat erősségévé, mint Ismael Uraiz, Raúl Tamudo vagy Iván Helguera. Volt egy rövid időszak, amikor újra együtt dolgozhatott Bielsával, 1998-tól hat évig játszott a válogatottban mestere keze alatt, ekkor szerezte mind a 20 válogatottságát. Az Espanyolnál eközben csapatkapitánnyá vált, és 2000-ben megnyerte a spanyol kupát. Fél évvel később a Paris Saint-Germain-hez szerződött, ahol olyan klasszisokkal volt együtt a pályán, mint Mikel Arteta, Laurent Robert, Jay-Jay Okocha, Nicolás Anelka és Ronaldinho. 2003-as átmeneti bordeaux-i tartózkodása után visszatért az Espanyolhoz, először kölcsönben, majd véglegesen 2004 nyarán. 2006-ban újra Király-kupát nyert, addigra már több mint háromszázszor viselhette a klub mezét, majd ugyanebben az évben, 34 éves korában bejelentette visszavonulását egy könnyekkel teli sajtótájékoztatón.

Hallgatott számos korábbi kollégája és edzője tanácsára, akik látták benne, hogy karaktere illik az edzői szakmához. Korábbi mesterei egyaránt megemlítették, hogy remek karizmája volt az öltözőben. „Soha nem fogadta el a vereséget, hatalmas tisztelet övezte, majdnem olyan hierarchia volt, mint a katonaságnál.” – mondta róla Flores. A PSG-nél egy éven belül csapatkapitány vált belőle. „Rengeteget beszélgettünk a taktikáról, számos tanácskozás volt, és mindig hozzá tudott tenni valamit. Nagyon aprólékos volt és ezen túlmenően elképesztően ambiciózus. A pályán ő volt az edző jobbkeze.” – folytatta Flores. Hasonló típusú vezérszellem figyelhető meg egykori, az Espanyolhoz való visszatérése utáni csapattársánál Pablo Zabaletánál. Ő azt mondta: „Én tudtam, hogy egyszer majd remek edző válik belőle.” Pochettino nagyon domináns személy volt a pályán, és azon kívül is, nem hiába aggatták rá a szurkolók a „Murphy Seriffje” becenevet.

Visszavonulása után Pochettino sohasem választotta volna azt az utat, hogy esetlegesen kényelmesen golfozgasson és szakértői állást vállaljon. Később többször is beszélt róla, mennyire fontos volt számára, hogy kilépjen abból a szürreális buborékból, ami a focisták élete. Megcsinálta a mesterképzést üzletvezetés szakon, úgyhogy egyáltalán nem meglepő, hogy Daniel Levy őt vette fel a csapat élére. Már játékosként készült a következő lépésére: „Edző voltam, de nyaktól lefelé még mindig játékos” – mondta a Sunday Times-nak. „Nem jegyzeteltem, nem voltam elég rendezett, de mindig megvolt bennem az, hogy milyen lesz edzőnek lenni, és az elmémbe véstem fel a dolgokat. Tudtam, hogy mit akarok tenni. Nem akartam, hogy a pályafutásom végén ott álljak elveszetten.”

"Ahogy játékosként követeltem, úgy edzőként is követelni fogok." (forrás: Google)

2009. januárjában az Espanyol elbocsátotta José Manuel Esnalt, aki zsinórban hat mérkőzésen képtelen volt nyerni a csapattal. A vezetőség úgy döntött kockázatot vállal, és ad egy esélyt a klub legendás középhátvédjének, Mauricio Pochettinonak. A csapat csak 18. volt a ligában, öt pontra a kiesőzónától. A terv előzetesen az volt, hogy Pochettino kapja meg a második csapatot, de a dolgok drámai fordulatot vettek, így vállalniuk kellett a bukás veszélyét. A kockázat mindkét oldalon nagy volt. Két és fél éve Pochettino még játékosa volt a klubnak, míg most úgy gyalogolt be az öltözőbe edzőként, hogy ott régi barátaival találkozott. A Guardian szerint a kinevezés előtt csak két hónappal szerezte meg az edzői képesítését, és egyetlen ilyen jellegű tapasztalata az volt, melyet az Espanyol női csapatának másodedzőjeként szerzett meg.
 

„Nem számít, hogy ki az adott személy.” – mondta Pochettino, miután átvette az edzői posztot. „Ahogy játékosként is követeltem, edzőként is így teszek”.

A kezdet nehézkes volt. Tíz héttel a szezon vége előtt az Espanyol a kieső zónában tanyázott, nyolc pontra a biztonsági zónától, összesen négy megszerzett győzelemmel. A történet szerint Pochettino felmászott Montserrat hegyére - mely egy 12 kilóméteres túra volt - és ott imádkozott a Szent Szűzhöz, hogy mentse meg csapatát. Ezt követően az Espanyol annak rendje és módja szerint az utolsó 10 mérkőzéséből 8-at megnyert, legyőzve ennek során a Barcelonát a Camp Nou-ban, és a szezont a 10. pozícióban zárták a tabellán.

A következő három évben Pochettino megpróbálta a csapatnál berögzíteni a meggyőződéseit. Elrendelte, hogy az akadémiákon csak 4-4-2-es formációban játszhatnak (meglátása szerint ez a legjobb felállás a fiatalok fejlődéséhez), és hogy minden korosztálynak idősebbek ellen kell játszania, hogy a tanulási folyamat még eredményesebb lehessen. Rengeteg fiatal játékos debütált edzősége alatt a felnőtt csapatban, csakúgy ahogy anno ő tette Bielsánál. Az első csapatnál bevezette a kemény fizikai munkát, hogy a 4-2-3-1-es játékrendszerben kellő mennyiségű és intenzitású letámadást tudjanak eszközölni. Ez alatt a három év alatt, az Espanyol a legdurvább csapatok közé tartozott. Az utolsó idényben 140 sárgalapot, és 12 piros lapot gyűjtöttek. Pep Guardiola tézise szerint: „Vannak csapatok, akik fogadnak téged, és vannak, akik kiéhezve várnak rád. Az Espanyol a második kategóriába tartozott”.

"Figyelj Ivan, bemész, aztán semmi izé, rendben?!" (forrás: SkySports)

A játékosokkal és az edzői stábbal való bánásmód tekintetében Pochettino rászolgált becenevére. Döntései könyörtelenek voltak. Tamudonak, aki a klub történelmében a legtöbb találatot szerezte, ajtót mutatott. A Guardian anekdotái szerint az erőnléti edzőt is több alkalommal leteremtette, annak ellenére, hogy civilben a tréner fiának a keresztapja volt. Sokan úgy tartották, hogy mindent kontrollálni akart. Moisés Hurtado nyilatkozta a következőket: „Az első szezon jól sikerült, játékosként is gondolkodott, jó volt a kapcsolata velünk. De aztán a dolgok megváltoztak. Összeesküvéseket látott ott, ahol azok nem voltak jelen, és jópár kiváló embernek távoznia kellett, nem csak játékosoknak. Azt akarta, hogy mindenki úgy táncoljon, ahogy fütyül, ez a hangulatnak nem tett jót. Sportviszonylatban minden rendben volt, hozta a tőle elvárt eredményeket, jó játékot produkáltunk.

A három szezon során az Espanyol a 11., a 8., valamint a 14. helyen végzett a bajnokságban. A negyedik szezonban viszont a csapatnál költségvetési tartalékosság volt az elvárás, így eladásra került Osvaldo, Álvaro Vázquez és José Callejón - a csapat mindösszesen egy pontot szerzett az első hat bajnoki mérkőzésén. Ez Pochettino állásba került novemberre. A legtöbb hozzáértő már korábban látta ennek jeleit, viszont ezek ellenére is stabil tisztelet mellett távozott az argentin: attraktív játékot hozott létre, és rengeteg fiatalnak megadta a lehetőséget.

Nicola Cortese nem volt szívbajos: kirúgta korábbi sikerei letéteményesét, hogy Pochettinot ültethesse a padra. (forrás: SkySports)

Pochettino tervei szerint nyárig pihenni szeretett volna. „Minél több időt akartam azzal tölteni, hogy visszanyerjem az energiámat, utazzak, ötleteket gyűjtsek, a dolgokat új fényben láthassam” – mondta a BBC-nek. Viszont Nicola Cortese hívása nem váratott magára... Az olasz vezető 2009 óta játszott fontos szerepet a Southampton életében. Abban az időben a déli parti klub a League One-ban tanyázott, de Cortese eltervezte a gyors visszatérést a legfelső osztályba elnöki politikája részeként. Amikor Alan Pardew-nak nem sikerült elérnie a play-offot a 2009/2010-es szezonban, az olasz vezető Nigel Adkinst nevezte ki a helyére, aki sikerrel véghezvitte a Premier League-be való feljutás tervét. Adkins csapata az elején még szenvedett, viszont a szezon közepére megszilárdította helyét, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a januári, Stamford Bridge-en elért 2-2 által a Southampton csak kettőt veszített el az utolsó tizenkét mérkőzéséből. Cortese ennek ellenére kirúgta Adkinst.

A második részből kiderül, hogy hogyan sikerült beilleszkednie Pochettinonak Angliában és hogy hogyan vélekednek róla játékosai a Tottenhamnél. A szerkesztést és a képek kikeresgélését Lac vállalta magára. Ha van egy ehhez hasonló, vagy épp egész másmilyen, de legalább ugyanilyen fasza vendégposztod, keress minket a premierleague.reblog@gmail.com címen vagy a Facebookon, és megbeszéljük a részleteket.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!