Mondd meg Zlatannak, hogy baszódjon meg!

Mino Raiolát mindenki utálja. Pénzéhes, felszínes aranyásónak tűnik nem csak az első, de a tizenhetedik ránézésre is, ráadásul ezt az imázsát csak erősíti, hogy olyan agysebészeket képvisel a nyilvánosság előtt, mint a saját házát petárdával felgyújtó Mario Balotelli, vagy az a Paul Pogba, akinek százmilliós vételára óta a legnagyobb teljesítménye, hogy saját emojit kapott a Twitteren. A felszín azonban már csak olyan, hogy szükségszerűen eltakarja a lényeget: valójában Mino Raiola is több annál a kültelki suttyónál, aminek mutatja magát.

 

Zlatan Ibrahimovic, az Ajax fiatal svéd üdvöskéje valamikor 2003 környékén döntött úgy, hogy profi menedzsert keres magának. Felhívta egy holland újságíró barátját, Thijs Slegerst, hogy ajánljon neki pár ügynökséget, amelyikkel érdemes leülni egy puhatolózó beszélgetésre. Slegers első körben azt a céget ajánlotta, amelyik David Beckhamet is képviselte, de amikor látta, hogy Ibrahimovic habozik, váratlanul bedobott egy másik nevet.

Mino Raioláét.

„A csávó egy maffiózó” - nyitott erősen Slegers, de a váratlan információ valósággal felvillanyozta Zlatant. Nem sokkal később Raiola egyik akkori ügyfelén, az Ibra csapattársaként az Ajaxban játszó Maxwellen keresztül szerette volna felvenni a kapcsolatot a svéd csatárral. Zlatan üzent, hogy ha és amennyiben az ügynöknek van valamilyen különleges ajánlata számára, akkor álljon elő vele, egyébként viszont nincs ideje semmitmondó társalgásokra. Raiola válasza nem váratott sokat magára: „Mondd meg ennek a Zlatannak, vagy kicsodának, hogy baszódjon meg!”

A kocka el volt vetve.

***

„Nem tudtam, milyen emberre számítsak, de volt egy alapvető elképzelésem: vékony csíkos öltöny, és bazi nagy, arany karóra. Ehhez képest megjelent egy ürge kinyúlt farmerban, Nike pólóban, és egy akkora fuksszal a nyakában, hogy azt hittem, valamelyik karakter a Maffiózókból” – mesélte később Zlatan az első találkozásról. A két furcsa figura azonnal egymásra hangolódott: Raiola azzal indított, hogy perceken keresztül ecsetelte, Ibra összes statisztikája mérföldekkel gyengébb a világ akkori legjobb csatárainak számaihoz viszonyítva, és jobban tenné, ha nem arra koncentrálna, hogy Gucci cuccokban, Porschéban ülve vagánykodjon. Miközben a terebélyes ügynök nagyjából öt embernek elegendő tésztát vett magához, Zlatan szájtátva hallgatta – gyakorlatilag azonnal rájött, ez a fesztelen, minden manírt nélkülöző kültelki suttyó lesz az új menedzsere.

A kültelki suttyó persze túlzás. Raiola vagány, fesztelen, önazonos és szinte teljesen hiányzik belőle a másoknak való megfelelni vágyás, de nem ostoba, és végképp nem rosszindulatú. Azokkal legalábbis biztosan nem, akik az ügyfélköréhez tartoznak.

„Nem ügyfélként, vagy partnerként kezelem őket, de nem is barátként. Ők a családom. És a családom számára mindig, mindent megteszek azért, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsam” – magyarázta egy interjúban.

Ezt tessék szó szerint venni: szinte az összes játékosa szuperlatívuszokban áradozik arról, hogy az érdekében Raiola akár a falig, sőt, azon túl is hajlandó elmenni. Nincs határ, ha az igények érvényesítése a tét. Egyik korai ügyfele, a ma már ismeretlen Rody Turpijn 1998-ban igazolt az Ajaxtól a De Graafschap együtteséhez, a váltás részletein pedig természetesen Raiola dolgozott. Turpijn nem volt kapós játékos, egyedül a Graafschap igyekezett megszerezni az aláírását. Ez alapvetően egy borzalmas piaci pozíció, de nem akkor, ha Mino Raiola az ügynököd. Tessék csak figyelni a sztorit, Turpijn elmesélésében:

„Egy félreeső motelben beszélt meg találkozót a Graafschap embereivel, én is ott voltam. Raiola szokás szerint laza farmerben, nevetséges mintázatú ingben jelent meg, és azonnal belekezdett egy végeláthatatlan monológba arról, hogyan fedezte fel Nedvedet: egyszerre volt szívszorítóan érzelmes, és nagyon hatékony abból a szempontból, hogy éreztesse, sem ő, sem a játékosai nem akárkik. Ezt követően a Graafschap vezetői megtették ajánlatukat. Nem volt rossz ajánlat, jóval meghaladta például azt az összeget, amit az Ajaxnál kerestem. Azt gondoltam, nem lenne rossz most fogni ezt a pénzt, és elsétálni. Raiola ehhez képest kiakadt, üvöltözni kezdett, hogy mennyire nevetséges ez az egész, az Ajaxnál sokkal többet kapok, biztosan nem fogok aprópénzért váltani. Fel is állt az asztaltól, és azt mondta, kövessem, ne vesztegessük az időnket. Ezen a ponton a Graafschap elnöke kérlelni kezdte, hogy ne hamarkodja el a döntést, ez csak a kezdet, tárgyaljunk, beszélgessünk, mondja el, szerinte mit érek én. 20 perccel később már egy olyan ajánlat volt az asztalon – mindenféle extra juttatásokkal, amikre eszembe sem jutott volna gondolni korábban -, ami a teljes későbbi jövőmet megalapozta. Nem csak azt a négy évet, amíg a klubnál játszottam, hanem a teljes későbbi életemet. És ezt csak neki köszönhetem.”

Rody Turpijn lassan húsz éve foglalja imába Mino Raiola nevét minden este

Turpijn végül nem futott be nagy karriert, 25 évesen vissza kellett vonuljon sérülései miatt. A Raiola által kialkudott szerződésének köszönhetően azonban karrierje végeztével be tudott iratkozni egy egyetemre, és most is sínen van az élete.

***

Raiola közvetlensége amúgy igazi családi vonás: az olasz származású srác csecsemőkorában került az álmos holland kisvárosnak számító Harleembe, ahol édesapja Napoli néven pizzázót nyitott. A kis Minónak is mindennap segédkeznie kellett a családi bizniszben, amit ő örömmel meg is tett – másképp ugyanis gyakorlatilag esélye sem lett volna találkozni az apjával. Eleinte mosogatott a konyhán, majd ahogy nőtt, úgy kapott egyre fontosabb feladatokat. Kamaszként már pincérkedett, és mivel az összes vendéghez volt egy-két jó szava, nagyon gyorsan iszonyatosan népszerű hellyé tette az éttermet. Az egész család élete a pizzázó volt: 18-20 óra robotolás, szünet, szabadnap, nyaralás nélkül. Raiola imádta csinálni, de nagyon gyorsan tudatosult benne, hogy ez egy munka, amit csak és kizárólag komolyan érdemes csinálni.

Azóta is ebből az alapélményből táplálkozik – a kemény munka mindig gyümölcsöt hoz. Kivétel nélkül.

Mivel a családból ő beszélt a legjobban hollandul, minden hivatalos ügyet ő intézett az étterem körül.  Tárgyalt a városházán, az olasz beszállítókkal, elsimított ügyeket a hatóságokkal. Nem volt még 19 éves, amikor megalapította Intermezzo névre hallgató saját cégét, ami holland vállalkozásoknak segített megvetni a lábukat az olasz piacon. Elképesztően kiterjedt kapcsolatrendszert épített ki, aminek köszönhetően megszerzett egy Mc’Donalds éttermet, amit később milliós haszonnal tudott továbbadni egy ingatlanfejlesztő cégnek. Saját bevallása szerint azóta már egyáltalán nem a pénz motiválja.

Sokkal inkább a foci. És az, hogy imád a játék, a játékosok közelében lenni.

Az egyik első dobása Dennis Bergkamp volt. A holland klasszis 1993-ban tette át székhelyét Amszterdamból az Interhez, az akkori legmenőbb holland játékosügynöknek, Rob Jansennek pedig tolmácsra volt szüksége az ügylet nyélbe ütéséhez. Raiola lett a szerencsés, és bár a biznisz után villámgyorsan összeveszett Jansennel – azóta is halálos ellenségek -, megvolt az entreé-ja a futballvilág nagykutyái közé.

Nem meglepő, hogy az olasz piacot nézte ki magának legelőször. Egyrészt abban az időben itt mozogtak a legnagyobb pénzek, másrészt nyelvtudása révén jó néhány kapós holland játékos eladásába bele tudott folyni, mint közvetítő partner. Az Intermezzo segített például 1992-ben a Foggiának, hogy megszerezze az Ajax szélsőjét, Brian Roy-t. Raiola annyira komolyan vette a munkáját, hogy nem kevesebb, mint hét hónapig élt a játékossal Olaszországban, miközben olyan alapvető dolgokat intézett el helyette, mint például a lakása kifestése.

Foggiában ismerkedett meg a futballvilág egy másik legendásan munkamániás őrültjével, Zdenek Zemannal. Állandóan a futballról beszélgettek, Raiola valósággal itta a cseh edző szavait, aki állandóan a tökéletes játékost kereste a csapatába. „Nem létezett az az ember, akit ő akart. Számára az volt a kritérium, hogy egy jó játékos fusson meccsenként 17 km-t, cselezzen úgy, mint Maradona, és persze közben minden áldott nap eddzen is, mint egy megszállott őrült. És ebből nem engedett.” Az 1990-es évek közepén aztán Raiola boldogan jelentette, hogy megtalálta Zeman mester emberét: Pavel Nedved volt az, egy fiatal cseh középpályás.

„Nedved igazi extrém srác volt. Egyetlen egy dolgot gondolt magáról, mégpedig azt, hogy ő nem tud focizni. Ezért aztán arra jutott, ahhoz, hogy sikeres legyen, sokkal többet kell edzenie, mint a többieknek, akik tehetségesek ebben a játékban” – mesélte róla Raiola. „Úgy kezelte az edzéseket a klubjában, mint valami aperitifet, egyfajta felvezetést, mielőtt hazamegy, és igazán elkezd edzeni otthon. Megszállott őrült volt, aki egy pillanatra sem engedett ki.”

***

Nedved 1996-ban került Zeman akkori klubjához, a Lazióhoz – természetesen Raiola közbenjárására.

Haverok. Buli. Aranylabda.

Aztán 2001-ben bejelentkezett érte a Juventus. A torinói szuperklub azon a nyáron adta el Zinedine Zidane-t rekordáron a Real Madridnak, az akkori általános igazgató, Luciano Moggi pedig Nedvedet nézte ki a francia pótlására. A gond csak az volt, hogy Moggi és Raiola gyűlölték egymást.

A két hatalmas ego már az 1990-es évek elején összeakadt egymással: szinte azonnal, ahogy Raiola üzletelni kezdett Olaszországban. Moggi akkor a Torino technikai igazgatója volt (a Bikák azidőtájt UEFA-döntőztek épp az Ajax ellen), az ügynök pedig egy verőfényes tavaszi napon, délelőtt 11 órára kapott bebocsátást hozzá. Az általában betegesen pontos Raiola már 10:45-kor ott volt a torinói klubházban, de komoly meglepetés érte. „Mint egy fogorvosi rendelőben, úgy ült ott körülbelül 25 ember, körben, különböző fotelekben és kanapékon. Olyan volt, mint egy váró. Mindenki dohányzott, újságot olvasott, beszélgetett. Sokkoló volt.”

Raiolához 11:15-ig egy szót sem szólt senki. Ő ezen a ponton döntött úgy, hogy feláll – odament Moggi titkárnőjéhez, és jelezte, hogy az igazgató úrra vár, 11-re volt megbeszélve. A titkárnő pupillái kitágultak, orrlukai meleg gőzt leheltek, az erek a homlokán pattanásig feszültek, majd megjelent arcán az a bizonyos, kötelezően levakarhatatlan karton mosoly, és tökéletes udvariassággal csak annyit felelt: ezek az urak itt mind Mr. Moggira várnak.

Raiola, aki akkor húszas évein közepén járt, és első ránézésre leginkább egy másolt kazettákat áruló, kétes utcai alakhoz hasonlított, udvariasan közölte, hogy ebben az esetben ő inkább távozna. Nem volt akadálya.

A szépség, és a szörnyeteg.

„Két órával később, teljesen véletlenül összefutottam Moggival egy étteremben. A kíséretében ott volt az a 25 ember, akik rá várakoztak az irodája előtt, mikor otthagytam őket. Úgy döntöttem, odalépek hozzá:

- Maga az, Moggi úr?
- Igen.
- Nagyon udvariatlannak találtam, hogy ma délelőtt megvárakoztatott.
- Ki maga?
- Raiola.
- Ah, maga az, Raiola. Nem mondták magának, hogy ha tiszteletlen velem, akkor soha az életben egyetlen játékost sem fog eladni ebben az országban?”

Valami ilyesmi volt tehát az alapszituáció, amikor 2001 nyarán megcsörrent Raiola telefonja, és Moggi szólt bele, arról érdeklődve, lenne-e esélye a Juventusnak megszerezni Nedvedet. Raiola így idézte fel a beszélgetést:

- Van órája?
- Nézze, ne legyen tiszteletlen. Egyébként igen, van.
- Mikor találkozzunk?
- Déli 12 óra, Firenze.
- 11:50-re ott vagyok, 12:10-ig várok. Utána az ár duplázódik.

Moggi természetesen sehol nem volt 12:10-kor, de az üzlet végül megköttetett: a Juventus 41 millió eurót szurkolt le Nedvedért abból a 75-ből, amit Zidane-ért kapott a Real Madridtól.

***

„A legjobb akarsz lenni, vagy az, akinek a legnagyobb a fizetése?” – tette fel a kérdést Raiola Ibrának 2004-ben, amikor már csak az volt a kérdés, hova lép le a svéd az Ajaxból. Zlatan számára a válasz természetesen egyértelmű volt, mire Raiola dörgedelmesen ráripakodott: „akkor azonnal add el az autóidat, az óráidat, és kezdj el keményen edzeni. Mondjuk úgy háromszor keményebben, mint most. Mert a statisztikáid borzalmasak.”

Raiola megérttette Zlatannal, hogy ha el akarja érni a céljait az életben, azt kell tennie, amit ő tanácsol neki. Kezdésként ez azt jelentette, hogy felhagy a céltalan kivagyisággal, és szorgalmasan edzeni kezd, úgy, mint egy igazi profi. Raiola tisztában volt azzal, hogy Ibrának ehhez példaképre van szüksége, és azon sem gondolkodott sokáig, ki lesz az, aki majd átformálja a svéd munkamorálját.

Bingó. Pavel Nedved.

2004-ben szinte pillanatok alatt csapott egymás kezébe Moggi és Raiola – aki természetesen nem hazudtolta meg magát, strandpapucsban, hawaii-i mintás sortban és pálmafás ingben érkezett tárgyalni -, Ibra pedig már cuccolt is át Torinóba, 16 millió euró ellenében. Raiola pontosan tudta, hogy a munkamániás, őrülten konzervatív kockafejnek számító Fabio Capello és az akkor már Aranylabdás Nedved együttesen pont annyi lazaságot faragnak majd le Zlatanról, amennyi ahhoz kell, hogy a svéd igazi aranytojást tojó tyúkká változzon a pályán.

Fiatalság, bolondság.

Raiola befektetése aztán busásan megtérült, javarészt annak köszönhetően, hogy nagyszerű kapcsolatrendszerének hála jó előre kiszagolta, milyen változások mozgatják majd a piacot a közeljövőben. Amikor például 2006 tavaszán kirobbant a Calciopoli névre hallgató botrány – és elkezdtek szállingózni a hírek, miszerint Moggi keze könyékig matatott a bíróküldés befolyásolásában – Raiolának már kész terve volt arra vonatkozóan, hová viszi védencét Torinóból. Mire a vizsgálatoknak hivatalos eredménye lett, és kvázi eldőlt, hogy az akkor egyeduralkodó Juventus helyét az Inter veszi át a Serie A csúcsain, Ibrának már csak oda kellett kanyarítania a nevét milánói szerződése aljára.

Ugyanez hat évvel később megismétlődött. Ibra egy balul sikerült barcelonai kaland után épp a Milan első számú sztárja volt, a BL-ben harcolt, a bajnoki címért tepert. Amikor befutott az épülő-szépülő PSG ajánlata, esze ágában sem volt rábólintani, de Raiola meggyőzte. „A Milan süllyed, nem engedhetik meg maguknak a fizetéseket, amit a játékosoknak adnak. A bajnokság egyre rosszabb, egyre kevesebb a pénz a ligában. Most kell mozdulj, mert pár év múlva már késő lesz.”

Az idő ismét az ügynököt igazolta: miközben Ibrahimovic degeszre kereste magát az elitcsapattá váló Párizsban, a Milan villámgyorsan eltűnt a süllyesztőben.

***

Valamikor Ibra párizsi szerződésének időzítése környékén Raiola felkarolt egy fiatal tehetséget is. Paul Pogba már tizenhat évesen sem volt kispályás arc – a United még pereskedett is, hogy megszerezhesse a Le Havre-tól -, és ebben az időben már ott toporgott a felnőtt keret kapujában, azok után, hogy Ravel Morrisonnal karöltve ifi FA-kupát nyert a csapatnak. Raiola egy pillanat alatt felismerte a benne rejlő temérdek lehetőséget, és úgy gondolta, kezdésnek okos dolog lesz, ha új szerződésért kilincsel védence számára a mindenható Sir Alex-nél.

Tévedett.

Vagy épp ellenkezőleg, nagyon is jól számolt. Amikor Raiola átvette Pogba ügyeinek intézését, már lehetett tudni, hogy kemény tárgyalásokra van kilátás, a francia tini szerződése ugyanis utolsó évébe lépett az MU-nál. Mivel a benne lévő potenciál eddigre már az összes európai topklubnak szemet szúrt, nem volt reális, hogy Pogba továbbra is azon az áron játszott, amit tizenhat éves tiniként kialkudott magának. Raiola szemében azonnal felcsillantak a dollárjelek – miközben ő persze teljesen másképp emlékszik a sztorira.

Ragad rá a divat.

„Bementem Fergusonhoz, és azt mondtam neki, Pogba új szerződéséről akarok vele tárgyalni. Mire ő azzal vágott vissza, egy szót sem szól hozzám anélkül, hogy itt lenne a játékos is. Mondtam, hogy oké, hívja ide. Pogba benyitott, mire Ferguson nekiesett: nem akarod aláírni az új szerződésed? Paul karakánul megmondta neki, hogy az ajánlott feltételek mellett biztosan nem. Erre Ferguson hozzám fordult, és csak annyit mondott: maga egy fasz.”

Raiola totál lefagyott, de nem azért, mert megsértették, hanem azért, mert fogalma sem volt, mit jelent a szó. Azért persze replikázott – a maga stílusában.

„Ezt a szerződést még a két csivavám sem írná alá. Erre visszakérdezett: miért, maga szerint mennyit kellene keresnie? Mondtam, hogy, hát, ennél biztosan többet. Mire megint csak simán lefaszozott.”

Ferguson ezt a sajtó nyelvére úgy fordította le, hogy a maga részéről az első pillanattól kezdve bizalmatlan volt Raiolával szemben. Micsoda finom megfogalmazás…

A bizalmatlanság persze nem véletlen: Raiola üzleti taktikájának része, hogy az öltözete és a modora miatt általában lenézik őt a tárgyaló felek. Ferguson ennél továbbment, és meg is vetette őt, ami lehetetlenné tette a közös munkát, de a skót csak kivétel volt, nem maga a szabály. Sőt, az igazság az, hogy fesztelen modora és őszinte stílusa a modern kor játékosainál csak még népszerűbbé teszi Raiolát, aki így a piac megkerülhetetlen szereplőjévé vált.

***

Donnarumma – Abate, van der Wiel, Maxwell – Nedved, Pogba, Mkhitaryan, Matuidi – Ibrahimovic, Lukaku, Balotelli. Csak néhány név Raiola szupersztár ügyfelei közül, de már ez a válogatás is jól mutatja: a faragatlan olasz-holland kültelki vagány a legnagyobbak közé küzdötte fel magát a szakmájában. Ami – gondoljunk bármit is magáról a szakmáról – nagyon nem kis dolog.

A poszt forrásai azok az interneten elérhető interjúk, és portrék voltak, amiket eddig megrajzolt Raioláról az angol nyelvű sportsajtó (Guardian, Financial Times, etc.), illetve itt-ott Zlatan Ibrahimovic önéletrajzi könyvéből is merítettünk, amelynek - nem meglepő módon - Raiola az egyik központi szereplője.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!