Köcsögválogatott, Premier League 2016-17

Köcsög. Jellemzően tej tárolására szolgáló, cserépből készült edény, melyből egykor a szegényebb háztartások is 4-5 darabbal rendelkeztek. Többnyire simák, dísztelenek voltak, legfeljebb egy-két fehér vonalcsík futott körbe az oldalukon. 

Köcsög. Jellemzően kibírhatatlanul ellenszenves, ostoba prosztó; a futballpályák elviselhetetlen tartozéka. Nem pusztán ökölbe szorul a kezed tőle, ha meglátod, de heves öklendezés, illetve hányinger is a tünetegyüttes részét képezi. Bede Márton - aki a spanyol-katalán futball kedvelőjeként az entitás szakavatott ismerőjévé vált - definíciója szerint köcsög az, akit szívesen látnál élete végéig Pintér Attila keze alatt futballozni Mezőköve, izé, Felcsúton. 

***

Ahol sok a pénz, ott előbb-utóbb feltűnnek a gyantázott lábú, csatakosra zselézett hajú szépfiúk, akik aztán ellenpontként aktivizálják az ostoba, drabális verőembereket - és bumm, kész, így lesz a Chocapic, izé, a Premier League köcsögválogatottja. Nem, ezúttal hiába keresed Costát és Fellainit, az idei mezőny annyira erős volt, hogy pusztán életműdíjasként lehetetlen volt bekerülni.

Claudio Bravo (chilei, Manchester City)

Van annak egy diszkrét bája, amikor az ember fél éven keresztül cinikus mosollyal a szája sarkában figyeli, ahogyan a futball történetének ötödik legdrágább kapusa folyamatosan elugrál a labdák elől. Bravóról ugyan az a hír járta, lábbal jó, de hiába vártuk hónapokon keresztül, hogy egyszer kézen állva bizonyítson a Man City kapujában - ha már fordítva sehogyan sem akart menni, ugyebár -, erre nem került sor. Sőt, a nagy Pep Guardiola annak ellenére kénytelen volt kivenni őt a kezdőből, hogy szeptember elején még a bilikékek külön bejáratú klublegendáját (nem röhög!), Joe Hartot is vasvillával zavarta el miatta a csapattól. Bravo egyesítette magában az angol kapusiskola évszázados erényeit - úgy, mint: lyukas kéz, mentális infantilizmus, megbízhatatlanság, az önbizalom teljes és totális hiánya - valamint a dél-amerikai széplelkek viszolygását a szigetországi ötösökön belül uralkodó farkastörvényektől. A chilei idén a totális, megmagyarázhatatlan bukta definíciója lett, az pedig, hogy ez a bohóc a La Liga legjobb kapusa is lehetett egykor, csak cseresznye a habból készült tortán.

Joel Ward (angol, Crystal Palace)

A jobb-bunkó kifejezés szótári definíciója - megfejelve azzal, hogy emberünk a bármiféle hozzáadott értéket nélkülöző, gépies és haszontalan sarabolást ugyanazzal a hatásfokkal a túloldalon is el tudja végezni. Igazi iparoslegény, aki egy közepesen elkeserítő bunyós karrier lehetőségét adta fel annak érdekében, hogy néha hozzáférhessen a pöttyöshöz - igaz, nála ez a tevékenység többnyire abban merül ki, hogy irdatlanul seggberúgja, aztán iszkol vissza a helyére, takarítani. Ha van ember a ligában, aki tényleg a játék küzdő jellegét domborítja ki, akkor az biztosan Ward, más kérdés, hogy ő ezt jellemzően az ellenfél keresztszalagjaira illesztett stoplik formájában valósítja meg. Lelkes, de suta, a szürkeállomány teljes hiánya pedig azt a néhány felfutását is tökéletesen feleslegessé teszi, amit - vélhetően a tehetség tartós nélkülözéséből fakadó - kötelességtudatból azért rendszeresen elereszt a meccsein.

Marcos Rojo (argentin, Manchester United)

Egyrészt, mert nincs, és nem is létezhet köcsögválogatott argentin légiós nélkül. Másrészt, mert hiába hasznos többnyire a csapata számára, amit csinál, önmagában ez még nem menti fel őt a köztörvényesség határát súroló becsúszások felelőssége alól. Rojo nem egy bonyolult lélek: igazi vasökölként mindig oda csap, ahova köll, és az sem zavarja különösebben, ha közben hullik némi forgács az ellenfél térdkalácsából. Önazonos kocsmai bunyós a pampák legmélyéről, akinek kora gyermekkorától kezdve azt verték a fejébe, hogy biztos, ami biztos, inkább rúgja fel a csatárt akkor is, ha szerelhetné, mert az legalább fáj. Tökéletes reklámarca a José Mourinho-féle Manchester Unitednek, naná, hogy itt a helye.

Miguel Britos (uruguayi, Watford)

A dögunalmas, hullagyenge Watford kősziklájaként nem kis felelőssége van abban, hogy éppen csak megkapaszkodó csapatánál mindössze az értelmezhetetlen Sunderland és a Hull City kapott több gólt az idei szezonban. Britos viszont nem elégedett meg azzal, hogy gyengén játszva a kiesés szélére sodorja csapatát, nem, neki ennél több kellett: otromba, surmó durvaságokkal a névjegyét is le akarta tenni a szigeten. Az már olaszországi éveiben is lelógott a tippmix-szelvényről, hogy emberünk nem kispályás bérgyilkos, ha a tizenhatos védelméről van szó, de idén összeszedett két piros és hat sárga cetlijével azt is bizonyította, hogy a dél-amerikai vérvonal Albion dohos kocsmáiban is képes tekintélyt kivívni magának. Csak remélni merjük, hogy követi mentorát, Walter Mazzarrit, és olyan messzire húz a szigetről, amennyire csak lehet.

José Holevasz (görög, Watford)

Távol álljon tőlünk a kulturális szalonrasszizmus, de nem tudunk nem felröhögni azon, hogy egy uruguayi származású, Németországban született, de amúgy ízig-vérig görög védő kapcsán egyesek képesek megkérdőjelezni az instant köcsög-faktort. Pedig emberünk amúgy nem rossz focista, kifejezetten kellemes kebelbarátságot ápol a labdával, egy ideig a fantasy-csapatunkat is igáslóként húzta, de az ember nem tudja nem finnyásan elítélni azt a szemléletet, aminek lényege, hogy nyilvánvaló védekezésbeli hiányosságainkat határozottságra távolról sem hasonlító durvasággal pótoljuk. Holevasz helyzetét ráadásul súlyosbította, hogy bár képtelen a szabályos szerelésre, mégis egész szezonban balbekket kellett játszania - nem nagy csoda, hogy ebből aztán mindössze PL-rekordbeállítást jelentő tizennégy sárga lap sült ki, nem pedig fáklyás menet. Nem favágó, csak ostoba, de ez most nekünk éppen elég.

Granit Xhaka (svájci, Arsenal)

A balkáni iskola nem arról híres, hogy kedves, előzékeny ministránsfiúkat képez ki futballistának - szevasz, Szinisa! -, és bár Xhaka a mestervizsgáit már Svácjban szerezte, van az a vér, ami nem válik vízzé. A középpálya közepén meg aztán pláne elkél némi szőr a tökökre, mondhatni, a köcsögség itt kvázi munkaköri kötelesség, pláne abban az Arsenalban, ahol aztán hiába várja az emberfia, hogy bárki is a segítségére siessen a húsdaráló kellős közepén. Xhaka amúgy sem az a türelmes fajta: jellemzően előbb üt, aztán bemutatkozik, és majd csak a jól megérdemelt piros lap után, a zuhany alatt kezd el azon gondolkodni, vajon lett volna-e szabályos megoldási lehetősége is a konkrét meccshelyzetnek. 30 milliós vételára mellé idén két piros és öt sárga cetli párosult, nekünk pedig ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy a padra száműzzük miatta a köcsögség SI-mértékegységének számító Fellainit.

Fernandinho (brazil, Manchester City)

Igazi köcsög az, aki egyébként tud focizni is, de ha nincs kedve hozzá, akkor nem sérülést színlel, esetleg lecserélteti magát, hanem puszta unaloműzésből inkább összerugdossa a körülötte szaladgálókat. Na, ennek a típusnak a szótári alakja Fernandinho, aki a Donyeckben magára szedett bányász-illemtan minden egyes alapfogalmát megmutatta a mögöttünk hagyott szezonban. Elvileg irányító, de idén pont annyi piros lap került a neve mellé (3), mint assziszt és gól együttvéve, nem beszélve arról, hogy általában a legrosszabb pillanatokban sikerült magát kirívó durvaságokkal három-négy meccsre kivonnia a forgalomból. Páros lábbal kivitelezett, talppal előre megvalósított becsúszása tankönyvek hasábjaira illik, de a Fabregas asszisztálásával bemutatott fojtó-technikája is a szezon üde színfoltjai közé tartozott. Övé a csapatkapitányi karszalag is.

Gastón Ramirez (uruguayi, Middlesbrough)

Riquelme óta a halálunk a mélabaús képpel ténfergő, a világ összes szerencsétlenségét a saját nyakába aggató, a közeg miatt sértődötten sétálgató ún. karmester, aki amúgy semmiféle hasznot nem hajt a csapatának, de cserébe még arra is képtelen, hogy legalább röhögésre késztesse a labdát cipelő ellenfelét, ezzel megzavarva a támadásépítésüket. A tehetséget személyes tragédiaként felfogó, Puskin-féle felesleges ember (лишний человек) archetípusának legújabb képviselője a minden eddigi csapatánál orbitálisat perecelő Gastón, akiről ki tudja miért, a Middlesbrough vezetősége azt hitte, érdemben fogja tudni segíteni a bennmaradás kiharcolását. Nem így lett, sőt: a támadó két gól és három gólpassz mellett betett a közösbe nyolc sárga és egy piros lapot, majd úgy esett ki csapatával, mint a tejfog. Hülye köcsög.

Joey Barton (angol, Burnley)

Ahogy a művelt szaksajtó szokta volt mondani - Mezey György óta, aki Dragónert aposztrofálta imigyen -, ő a tökéletes érkező típusú játékos. Igaz, Barton jobbára nem a kapu elé ér oda menetrend szerint, hanem a kialakulófélben lévő kakaskodások helyszínére. Látszólag pusztán a békítés a célja, de valójában fizikai fájdalmat okozna neki, ha nem oszthatna ki legalább néhány lángost a tumultusban, ahol jó esélye van rá, hogy mindez esetleg elkerüli a bíró sporttárs becses figyelmét. Barton azonban nem csak ebben utazik: igény szerint megtámad kisgyerekeket, elnyomja a szivart egy ifijátékos szemgödrében, és ha arról van szó, akár a saját csapattársát is beutalja a sürgősségire néhány jól irányzott balegyenessel. Ezek után mennyire meglepő, hogy a pályán is egy sebzett vadkan fékezett temperamentumával teszi a dolgát? Idén ráadásul azt is megmutatta, hogy esze sincs sok, jelenleg épp eltiltását tölti tiltott sportfogadások miatt. Hogy kinek hiányzik egy ekkora köcsög a pályáról, az rejtély.

Joey Barton munka közben. A labdához természetesen köze sincs.Fotó: OLI SCARFF/AFP

Sergio Agüero (argentin, Manchester City)

Nem igazán feltűnő, mert amúgy brutálisan tehetséges, de Agüero egy igazi türhő, egy valódi, életnagyságú büdös bunkó, méghozzá a legeslegrosszabb fajtából. Nem csak odatapos és belekönyököl, de szemrebbenés nélkül dobálja is magát, letesszük a nagy esküt hogy, száz év múlva történészek fogják elemezni, miért nem a Barcelonában játszotta le karrierjét. Idén szerény hét meccset töltött a partvonalon kívül eltiltás miatt, és bár eközben belapátolt a közösbe tizennyolc bajnoki gólt, összességében több kárt csinált, mint hasznot. Ráadásul edzeni is utál, a letámadásban használhatatlan, úgyhogy nem igazán lennénk meglepődve, ha Guardiola hamarosan úgy vágná ki, mint Németh Miklós a gerelyt a '76-os olimpián. 

Christian Benteke (belga, Crystal Palace)

Mit gondoltok, ki követte el a legtöbb szabálytalanságot meccsenként átlagban az idei bajnoki szezonban? Nem, nem talált, nem egy drabális védő, sőt, nem is egy félanalfabéta szűrő középpályás, aki csak azért van a pályán, hogy kettétörje az ellenfél derekát. Egy csatár volt az, méghozzá emberünk, Christian Benteke, aki nem pusztán dűt-borít a tizenhatos környékén, de a könyökét is a törzséhez kellene ragasztani, mert amúgy tömegoszlató fegyverként használja maga körül. Egyszerűen nincs szabályos eleme a játékának, képtelen tisztán lekezelni a bogyót, és bár úgy tartják, hogy a tizenhatoson belül életveszély, valójában a kapu előtt is csak abból él, hogy a legendásan vaksi angol bírók képtelenek bármiféle lökést és visszahúzást észrevenni a box környezetében. Tíz sárgát kapott idén összesen, ami még az ipari famegmunkálókból verbuvált Palace-keretében is párját ritkítja. Ráadásul azok után, hogy a Liverpool mezében anno nem volt értelmes megmozdulása hazai pályán, idén még ahhoz is volt pofája, hogy kettőt hintsen az Anfielden Most őszintén, nem szorul ökölbe tőle minden rendes ember keze?

Na, gyerünk, halljuk: szerinted kit hagytunk ki méltatlanul?

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!
;