A szar bizony nem dobostorta

Kezdjük a végéről, a tegnapi esti döntővel. Egy dolgot előre érdemes leszögezni:  a Manchester United az EL-győzelemmel az elvárt minimumot teljesítette, semmi mást. Ezt is olyan módon, amibe ha igazán belegondol a csapatért szorító egyszerű szurkoló, még ha nem is szégyellnie kéne magát, de semmiképp sem mellét döngetve az orra alá dörgölni mindenkinek: igen, visszatértünk.

A híres triplázás harmadik állomásaFotó: Raddad Jebarah/NurPhoto

Mert hát mi is történt tegnap? Mourinhot egy valami miatt érdemes és kell is magasztalni a tegnapi produktum után: elismerte, hogy az általa egy év alatt összetákolt támadójáték még az érettségiről éppen beeső Ajax U23 ellen is édeskevés lehet, ha kivont karddal mennek fel ellenük a pályára. Fogta tehát a régi, jól bevált receptet és inkább az ellenfél játékának és a nézők szórakozásának totális ellehetetlenítésére koncentrált.

A holland gyerekek ellen sem volt elég vér a pucájában ahhoz, hogy legalább egy fokkal nyíltabb játékot felvállaljon.

Tökéletesen érezte, hogy ha itt ma futballmérkőzésre kerül a sor, arra bizony könnyen ráfázhatnak.

A burkolt önkritika ezen formáját nem csak a tegnapi nappal kapcsolatban lehet a számlájára írni, hiszen a Swansea elleni döntetlen után a bajnokságban is teljesen nyilvánvalóvá vált számára: ide is kevesek leszünk. Valószínűleg itt fogalmazódott meg a portugál menedzserben először a mesteri gondolat: miért is szenvedjek én a PL élmezőnyével az első négyért, amikor az Európa Ligában a PL középmezőnyének szintje versenyez ugyanezért? Tökéletes éleslátás, hibátlan erőforrás-összpontosítás.

Pogba megpattanó lövése gyakorlatilag eldöntötte a döntőtFotó: ODD ANDERSEN/AFP

Csakhogy ezen a szinten ez rettentő kevés. A United sikerességét mindig is két trófea határozta meg: a bajnoki cím és a BL-győzelem. Ha ezek közül egyik sem jött össze egy szezonban, az nyilvánvalóan nehezen volt sikeresnek nevezhető. Félreértés ne essék, ez nem holmi szentimentalista merengés a múlton, idén májusban a szurkolói fórumokon pontosan ugyanezen közmegegyezés uralkodott. Még a legpesszimistábbak is úgy gondolták – köztük magam is – , hogy minimum a legvégéig harcban kell lenni a bajnokságért, hiszen ez az a szint, ahol meg vagyunk mérettetve, ez az a trófea, ami egy szezon fokmérője lehet egy ekkora klubnál.

A tegnapi győzelem után azonban másról sem szól a United-szurkolók közötti diskurzus, csakis a relativizálásról.

Próbálják a szart becsomagolni és eladni dobostortaként.

Ezt kéne nagyon gyorsan befejezni, mert legalább annyira kínos, mint mikor a csapat mesteredzője nagy pofával büszkélkedik a korábban általa lesajnált trófeával. Rengeteg olyan klub van a világon, ahol egy ilyen szezon sikeresnek számítana és az elhódított három kupa évtizedekig hivatkozási pont lehetne a csapat történetében. A probléma csak annyi, hogy a Manchester United nem az a klub.

Ahogy Beyonder kolléga egy másik felületen tökéletesen megfogalmazta: ha beleesel egy gödörbe, nem kezded el belakni, helyette inkább minél hamarabb megpróbálsz belőle kimászni. Jelenleg viszont inkább tűnik úgy, hogy a United szurkolók nagy része remekül érzi magát abban a gödörben, egészen addig, míg rájuk nem omlik. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!
;