A futballtörténelem legfurcsább mesterhármasa

Az 1985/86-os volt a West Ham United történetének máig legsikeresebb idénye. A klub nevéhez fűződött a szezon egyik legnagyobb arányú hazai és idegenbeli győzelme egyaránt, ahogy a legtöbb gólt hozó összecsapás és a leghosszabb veretlenségi sorozat is. A meglepően magabiztos menetelést látva tavasszal már a bajnoki cím gondolatával barátkoztak London keleti részén, csakhogy a Mersey partjáról közbeszóltak, így a kalapácsosok végül a tabella harmadik helyén végeztek, mindössze két ponttal az Everton és négy ponttal a Liverpool mögött. Ennek az emlékezetes formának dicső lenyomata az a mérkőzés is, amelyen a West Ham, pontosabban a csapatkapitány Alvin Martin futballtörténelmet írt.

Az ember, aki bekerült a futball-történelemkönyvekbe: Alvin Martin.Fotó: Mark Thompson/Getty Images

1986. április 21-én csupán egyetlen találkozót rendeztek az angol első osztályban: a Kalapácsosok egy elmaradt márciusi mérkőzés bepótlásaként a Newcastle-t fogadták az Upton Parkban. A hazaiak az ötödik helyen tanyáztak és a bajnokság megnyerésére ácsingóztak, míg a vendégek tizedikként érkeztek és a felkapaszkodásban reménykedtek, noha a két csapat között csupán hét pont volt a különbség – papíron tehát izgalmasnak ígérkezett a hétfő délután.

A pályára lépő kezdőcsapatok összetétele nem különösebben tért el az idény során megszokottakétól, az egyes játékosok fizikai állapotáról viszont ugyanez már nem volt elmondható. Martin Thomasnak, a Szarkák első számú kapusának egy korábbi vállsérülésből lábadozva kellett vállalnia a játékot, csapata ugyanis egy bevethető hálóőrt sem tudott felmutatni rajta kívül a szóban forgó meccsnapon, de még a kispadra ültetni sem.

A kezdő sípszót követően a hazai gárda azonnal letámadásba kezdett, amelynek igen korán meg is lett az eredménye: a harmadik percben egy balszélről középre ívelt szabadrúgás után a labdát Martin, a hazaiak kapitánya helyezte – szinte a gólvonalról – a hálóba (1-0). A következő találatra szintén alig néhány percet kellett várni - hála Thomasnak - aki enyhén szólva nem állt a helyzet magaslatán. Előbb egy elvétett kirúgással ajándékozta meg az ellenfelet, majd az ebből kialakuló támadás közepette Ray Stewart jobbról érkező, ám lecsúszott beadását – minden bizonnyal a nem teljesen ép vállának köszönhetően – egész egyszerűen bevédte (2-0).

A leforrázott vendégek csípőre tett kézzel csóválták a fejüket a látottak után, mégsem estek szét teljesen: egy ideig úgy látszott, a továbbiakban képesek lesznek állni a sarat, még a West Ham kapujáig is el-eljutottak olykor, de aztán a kalapácsosok ismét villantak. A harmincötödik percben egy kifejelt szöglet után Neil Orr gondolta úgy, hogy jó 25 méterről szerencsét próbál, bombájával immár háromgólosra növelve csapata előnyét (3-0). Ám ekkor még sem a félidőnek nem volt vége, sem a gólzápor nem akart elállni. Pár perccel a szünet előtt egy öngól rontotta tovább a vendégek kilátásait: a Newcastle tizenhatosán belül vészjóslóan fejről-fejre vándorló labdát a fekete-fehér mezes Glenn Roeder egy szerencsétlen mozdulat következtében a saját kapujába sarkazta (4-0). Jöhetett a pihenő...

A West Ham - Newcastle párosítás mindig parázs csatákat hozott: itt éppen Bryan Robsont, a vendégek csatárát szereli sallangmentesen Alan Stephenson egy 1969-es derbin.Fotó: Roger Jackson/Getty Images

Míg a hazaiak a legnagyobb nyugalommal vonultak le a gyepről, addig a vendégek öltőzőjében érthetően feszült volt a hangulat, amit szerencsétlen Thomas csak fokozott azzal, hogy jelezte, nem fog tudni visszaállni a kapuba a második játékrészre. Ekkor Peter Beardsley, a csapat csatára önként jelentkezett kapusnak, ám edzőjük, Willie McFaul nem őt választotta, mondván, túl alacsony a feladathoz. Helyette inkább Chris Hedworth középpályásnak adta a kesztyűket, így folytatódhatott a találkozó.

Csakhogy a Szarkák újdonsült hálóőre nem bizonyult szerencsésebbnek elődjénél: bár kétségkívül mindent megtett azért, hogy megőrizze csapatát az újabb találatoktól, két hárítása után is ápolásra szorult, így nem meglepő módon a harmadik komolyabb próbálkozást már képtelen volt kivédeni, a gólszerző ismét az előrehúzódó Martin volt (5-0). Hedworth ebbe végleg belesérült, nem volt hát mit tenni, őt is le kellett cserélni, így történt, hogy az ezt követő durván fél órában Beardsley mégis kipróbálhatta magát kapusposzton.

Őt is azonnal kezelésbe vették a kalapácsosok, a következő gólt mégis a vendégek szerezték: egy szögletből kapu elé küldött labdájuk tisztázása éppen Billy Whitehurst elé került, akinek lövését már csak a gólvonal mögül sikerült kikotorni (5-1). Habár mindez már a hetvenhetedik perc eseménye volt, a vendégszurkolókat láthatóan nem zavarta a kínosan sima vereség egyre nagyobb valószínűsége, tombolva fogadták a szépítést. Nyilván nem sejtették, mit hoz még az összecsapás utolsó tíz perce. Kicsivel később előbb az időközben beállt Paul Goddard érkezett a hosszún tökéletesen: első labdaérintéseként mindjárt egy fejesgólt szerezve (6-1), majd a hazaiak egyik gólgyárosa, Frank McAvennie köszönt be szintén fejjel (7-1).

Ezek után következett a Newcastle részéről a végső összeomlás: a sokadik középkezdésüket követően szinte azonnal elvesztették a labdát, aminek következtében az hamar a kapujuk elé került, ott azonban a korábban már öngólt szerző Roeder kezét is érte, így a nyolcvannegyedik percben a bíró tizenegyest ítélt a kelet-londoniak javára. Egyes összeesküvés-elméletek szerint a többszörösen vétkes védő ezzel az alakításával intézte el, hogy 2001 nyarán kinevezzék a West Ham trénerévé...

Az öngólos Roeder 20 évvel később, a Newcastle United menedzsereként. Fotó: KOEN SUYK/AFP

Ami a végső kegyelemdöfést illeti, a stadion közel huszonötezer szurkolójának nagy része Martin nevét kezdte skandálni, szerették volna, hogy a csapatkapitány egy mesterhármassal koronázza meg a hazai csapat lenyűgöző teljesítményét, aminek természetesen a büntetőfelelős Stewart sem kívánt az útjába állni, így a belső védő állt a labda mögé, és lőtte ki gond nélkül a bal alsót, míg a csatárból lett portás az ellenkező irányba vetődött (8-1).

Martin egy 2015-ös interjúban elárulta, hogy ott és akkor egész egyszerűen nem tudta, nem fogta fel, mi történt, azon túl, hogy nyert a csapat. Annyira nagy volt rajtuk a nyomás akkoriban, annyira intenzíven dolgoztak azon, hogy behúzzák a bajnoki címet, hogy semmi más nem számított, csak az, hogy győzzenek, aztán már egyből a következő megmérettetés lebegett a szemük előtt. Így hát - ahogy az ilyenkor lenni szokott - megkapta a meccslabdát és boldogan konstatálta, hogy védőként hármat gurított a papíron ennyire gyengének semmiképp nem számító Szarkáknak. Pályafutása első - és egyetlen - tripláját szerezte aznap. A kapuscserék azonban a játék, majd az ünneplés hevében kimentek a fejéből, mígnem végül Trevor Smith, egy helyi riporter oda nem ment hozzá, és felvilágosította, hogy

mindhárom kapusnak lőtt egyet-egyet, és hogy ilyen mesterhármast azelőtt még senki nem szerzett a profi futballban. Azóta sem.

A posztot Kaldenecker Márktól kaptuk emailben, és rövid szerkesztés után közöltük. Ha neked is van ehhez hasonló, vagy éppen teljesen más kvalityi vendégposztod, akkor ne habozz, küldd a coldrainynightsinbritannia@gmail.com címre!

A megíráshoz ezt és ezt a cikket, ezt és ezt a videót, illetve a szezon és a csapatok Wikipédia-oldalait használtuk fel.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!
;