Lélegzetvételnyi szünet előtt - preview, day 3

Fotó: Szücsi

Két forduló után mindössze három csapat van, akik 100 %-os teljesítményt nyújtottak, viszont öten is vannak olyanok, akik még nem szereztek pontot. Utóbbiaknak elég fontos lenne elmozdulni ebből a sikertelenségből, hogy aztán hétvége után, a világbajnoki selejtezők miatti szünetben lehessen rendezni a sorokat. Sőt, aki akar, az utolsó pillanatban akár még vásárolgatni is tud, tekintve, hogy szűk egy hét múlva zárul le az átigazolási időszak. Rangadókból, izgalmas mérkőzésekből ezúttal sem lesz hiány, úgyhogy vegyük is sorra a harmadik forduló programját. 

Bournemouth - Manchester City, szombat 13:30, Prime

A Bournemouth szezonja eddig katasztrofálisan indult. A West Brom otthonában elszenvedett verség után hazai pályán, a Watford is le tudta győzni Eddie Howe csapatát. Két, papíron verhető ellenfél ellen tehát nem ment, akkor mi lesz most? Azért a Manchester City-nél sem lehetnek maradéktalanul boldogok. A kötelező győzelem megvolt az újonc Brighton otthonában a nyitófordulóban, viszont hétfőn este az Etihadban majdnem megtréfálta őket az Everton. Walker eltiltott, Gündogan, Delph és Mendy sérült, de ez a keret még így is elég erős ahhoz, hogy a találkozó esélyese a Manchester City legyen. Az elmúlt két évben a Bournemouth sok meglepetést okozott - főleg hazai pályán -, most viszont nem várunk szenzációt. Sima City siker. 0-2

Frank de Boer valószínűleg nem így képzelte el a londoni kezdeteketFotó: Kieran Galvin/NurPhoto

Crystal Palace - Swansea City, szombat 16:00

A Crystal Palace is tagja annak az ötösfogatnak, akik még nem tudják milyen érzés a 2017/2018-as bajnoki idényben pontot szerezni. A nyitófordulóban a Huddersfield hazai pályán verte őket 3:0-ra, majd az Anfield Roadon is kikaptak. Igaz, hogy "csak" egy 73. percben szerzett Mané góllal dőlt el a mérkőzés, viszont a statisztikák szerint ott volt kevesebb esélyük, hogy legalább egy gólt rúgjanak. A Swansea ellen minimum elvárás a pontszerzés, hiszen a walesiek sem sokkal jobbak eddig, mint Frank De Boer csapata. Pedig a nyitófordulóban meglepetésre döntetlent értek el a Southampton ellen, és tulajdonképpen a Manchester United ellen is jól tartották magukat, egészen az utolsó tíz percig. Akkor viszont négy gombócot nyeltek be, ami valószínűleg nem tett jót az önbizalmuknak. Azóta elment Gylfi Sigurdsson is, és bár az árából biztos lesznek erősítések az utolsó napokban, a Swansea-t továbbra is kieső jelöltként tartjuk számon. A Palace győzelmére voksolunk. 2-1  

Huddersfield Town - Southampton, szombat 16:00

Az első két forduló egyik nagy meglepetése a Huddersfield sikeres szereplése. A Palace kifilézése után múlt héten elkapták a Newcastle-t is. David Wagner elképzelése eddig bevált, ráadásul a körülmények is nekik kedveznek. Még nem kellett futniuk az eredmény után, nem kellett sem gyorsan, sem kreatívan támadniuk. A Southampton a Swansea elleni döntetlen után egy fordulatos, izgalmas mérkőzésen a 93. percben büntetőből szerzett Charlie Austin góllal 3:2-re verte a West Ham Unitedet. Mindkét csapat lendületben van, nem is fognak bírni egymással. 0-0 

Van baj a Newcastle háza tájánFotó: SCOTT HEPPELL/AFP

Newcastle United - West Ham United, szombat 16:00

A pont nélküliek csatájában az egyik fél a biztos állással rendelkező manager, és az ő erősítésre szoruló kerete. A másik oldalon meg egy olyan szakvezető, aki alatt lassan már tényleg inog a kispad, pedig elkölthetett egy rakás pénzt, és összerakhatott egy, a tavalyinál erősebb csapatot. A Newcastle egy papíron vállalható vereséggel nyitott a Spurs ellen, az igazán komoly gond a Huddersfield-től elszenvedett zakó. Mindkét meccsen az első félidőben játszottak jól, utána jöttek a végzetes hibák, majd a rohanás az eredmény után a meccs elengedése. Szerdán a Ligakupából is kiestek a Szarkák, de ilyen kezdés után nem is akkora baj, hogy egy januárig csak a bajnoki meccsekre kell koncentrálni. 

A West Ham a nyitófordulóban a Manchester Unitedtől kapott egy komoly verést, majd a hiába egyenlítettek 0:2-ről emberhátrányban a Southampton ellen, az utolsó pillanatokban azt a meccset is elveszítették. Két meccsen hét bekapott gól, nem valami jó statisztika. Ami számukra kedvező előjel lehet, hogy a Newcaste egyike annak az öt csapatnak, akik nem tudtak gólt szerezni az első két fordulóban. Viszont a véleményünk szerint most fog ez megváltozni. Gólgazdag meccsen newcastle-i győzelem. 3-1      

Watford - Brighton & Hove Albion, szombat 16:00

A körülményeket elnézve ez egy sima hazai győzelem. A Watford hatalmas küzdéssel és egy kis szerencsével 3:3-ra mentette a nyitómeccset a Liverpool ellen, majd a Bournemouth-ot idegenben győzték le. A Brighton szurkolói ezzel szemben eddig mindkét mérkőzésük végén egy nagy nullát láttak a kijelzőn a csapatuk neve mellett, miközben az ellenfél két-két gólt rámolt be. A hazaiak már tavaly is nagy trükköket mutattak be. A bravúros győzelmek, gólgazdag döntetlenek és a hihetetlen vereségek össze-vissza váltakoztak, soha nem tudhattuk, hogy mit is várhatunk a Lódarazsaktól. Éppen ezért tippelünk most is egy váratlant, ami jelenleg csak és kizárólag egy Brighton győzelmet jelenthet. 0-2  

Megy a szekér, visszatér Ibra, mi kell még?Fotó: OLI SCARFF/AFP

Manchester United - Leicester City, szombat 18:30, Spíler

A ló túloldala mindig veszélyes és még a szomszéd fűjénél is zöldebb. A MU két tükörsima, helyenként parádés játékot hozó meccsen rúgott nyolc gólt és a tabella élére katapultált. Lukaku bekezdett, Pogba jó, Matic az utolsó hiányzó láncszemként focizik, vagyis minden szép és minden jó, ráadásul Ibrahimovicot is visszaigazolta a klub. Két apróság rondíthat csak a hurráoptimizmusba, nevezetesen ha megnézzük kiket is csapott agyon a United az első két fordulóban (a Real Madrid elleni Európai Szuperkupa döntő is nagyon hamar a múlt ködébe veszett), illetve az aktuális ellenfél. Mourinho persze nem ezzel foglalkozik, hanem azzal, hogy a harmadik győzelem is meglegyen a #besztlígben, garantálva hogy mindenki a csapata hátát nézhesse. Hiányzója gyakorlatilag nincsen (csak Rojo és a svéd terminátor sérült), tavaly oda-vissza verték a Rókákat, szóval a tündérmese folytatására készül – először a bajnokságban egy komoly ellenféllel szemben. A vendégeknél Shakespeare ugyan több játékost is pótolni kényszerül, de az Emiratesben már bizonyították, hogy továbbra sem ijednek meg senkitől. Senkinek ne legyen kétsége: Vardy és Okazaki semlegesítése nem lesz egyszerű (nem is fog menni) és könnyen kialakulhat egy újabb adok-kapok. 3-2

Chelsea - Everton, vasárnap 14:30, Prime

Conte nagyobb skalppal nem is jelezhette volna a riválisoknak, hogy komolyan gondolja a címvédést, mint a tavaly hazai pályán (igaz a White Hart Lanen) veretlen Spurs legyőzésével. Az első heti kisiklás után tehát egy felforgatott csapattal is megtalálta a sínpárt, így Cahill és Hazard hiányában sem kell különösebben aggódnia. Morata minden bizonnyal marad a kezdőben, ahogy a Kante – Bakayoko kettős is hamvaiban fojthatja el az ellenfél akcióit. A következő áldozat nem más, mint a nyáron Lukaku árából bátran költekező Everton, aki a múlt heti idegenbeli rangadóján a Manchester City ellen már szerzett egy pontot. Mivel az is emberelőnyben, az utolsó 30-40 percet szó szerint bekkelve sikerült, többre most sem valószínű, hogy számíthatnak. Bízhatnak azonban a mindkét PL találkozóján eredményes Rooneyban és az izlandi mágus Sigurdssonban, aki egy 40 méteres csodagóllal mutatkozott be új csapatában. Italobrit foci lesz a jobbik fajtából, szűk hazai győzelemmel. 2-1

West Bromwich Albion - Stoke City, vasárnap 14:30

Pulis. 1:0

 Azért fejtsük is ki: a West Brom 29 illetve 32%-os labdabirtoklással, összesen (!) 2 kaput eltaláló lövéssel nyert meg 2 meccset a #besztlígben. Miért pont a Stoke ellen szakadna meg a sorozat? Mert a Fazekasok legyőzték az Arsenalt az előző fordulóban? Ugyan már, hiszen Mark Hughes együttese alárendelt szerepben, nem kis szerencsével gyűjtötte be a 3 pontot! Talán mert a Rochdale ellen sima győzelmet arattak a Carabaoban? Ugyan már, az a tarcsi volt egy League 1 gárda ellen! A WBA és Pulis ennél sokkal pragmatikusabb. Higgyétek el, ez megint az ismert lemez lesz. 1-0

A forduló rangadójaFotó: PAUL ELLIS/AFP

Liverpool - Arsenal, vasárnap 17:00, Prime

A hét rangadója. Ha csak az elmúlt hetet vesszük alapul, akkor a csapatok lelkiállapota között hatalmas lehet a különbség. A sziporkázó ’Pool a Hoffenheim lemészárlásával belépőt váltott a BL-be, míg vendégük egy Stoke elleni vereség után az EL sorsoláson kellett megjelenjen, így nem a Bayern (talán jobb is), a Napoli vagy a Porto hanem a Köln, a Zvezda és a BATE lesz az ellenfele az európai kupaporondon. Máshoz szoktak, mások az elvárások, nehéz így felpörögni… Márpedig muszáj lesz, mert Klopp fiai a gegenpressing jegyében rohannak mint a veszett egér, Mané vezérletével óriási lendülettel vetik rá magukat az ellenfelükre. A PL-ben egy góldús döntetlennel (pontvesztéssel) nyitottak, egy szűk győzelemmel folytatták, majd hét közben űrfocit mutattak be egy erős német ellenféllel szemben. Gyakorlatilag 60 perc garbage time-mal… Hogy sikerül-e Wengernek lelassítani a vendéglátóit vagy megszerveznie védekezést, hogy Monrealék rendezetten fogadják  a Vörösöket? Hogy Sanchez nélkül mennyire lesz potens az előrejáték? Ezekre a kérdésekre csak a találkozón kapunk választ, de Lallana, Clyne és Coutinho hiánya ellenére is a Liverpool a mérkőzés esélyese. Tavaly kétszer is győztek, nem is akármilyen meccseken. Ki ne hagyjátok ezt sem! 4-3

Tottenham Hotspur - Burnley, vasárnap 17:00

Lerázni a Wembley átkát! Nem is lehet más a cél Észak-London Liliomfehér részén. A Spurs nagyon szpörszös hetet tudhat maga mögött. A tavalyi hazai veretlenséget rögtön az első meccsen megismételhetetlen státuszba emelték, amikor vasárnap jó játékkal is kikaptak a címvédőtől, csütörtökön pedig megkapták a nyakukba a Real Madridot és a Dortmundot, hogy a BL-ben is érezzék a törődést. A friss igazolás Davinson Sanchez akár be is mutatkozhat a csapatban, ha a szövetség kiadja a munkavállalási engedélyét, miközben Harry Kane idei első góljára hajt (megszerzésében Alli és a passzkirály Eriksen lehet nagy segítségére). A Burnley idén már aratott egy nagy bravúrt idegenben, most készül a másodikra. Lévén Walters kivételével mindenki hadra fogható, Sean Dyche kedvére variálhat, valószínűleg azonban a védekezés megszervezése lesz számára a prioritás, a csapata eredményességét pedig ráhagyja Sam Vokes-ra. Tavaly a PL-ben a Tottenham mindkétszer legyőzte a Burnleyt. Wembley-átok és Burnley védelem ide vagy oda, a Spurs ezt a meccset behúzza. 3-0


Bőven találni csemegéket a héten, szóval senki nem fog unatkozni. Hát még akkor, ha nem hagyjátok cserben a fantasy csapatotokat, de ne feledjétek a tippjátékot és a kommentmezőt sem! A #besztlíg legyen veletek!

 

 

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!
;