Rekordmennyiségű angol csapat kezdi meg a BL-szereplést ma este

Az öt angol klub BL-be jutásának egyenes következménye volt, hogy az európai porondon is igyekszünk majd rendszeresen követni a versenyben lévő Premier League-szereplők teljesítményét. Érdemes megnézni, hogy kik a sérültek az aktuális körök előtt, milyen rotálási módszereket választhatnak a mesterek, illetve milyen formában és milyen bajnoki mérkőzések között zajlanak az aktuális BL-összecsapások.

A priorizálás néha áldozatokkal jár: a képen Alexis Sanchez a tavalyi 2-10 után.Fotó: BEN QUEENBOROUGH/DPPI

Érdekesség az angol csapatok hazai és európai porond közötti, ellenkező irányú teljesítményeinek megvizsgálása is. Magyarul: ha a Premier League-ben megy, akkor a Bajnokok Ligája, avagy az Európa-liga küzdelmeiben nem; és fordítva. Ez a tendencia az idei szezonban is nagyon könnyen folytatódhat: az egyre élesedő hat csapatos harcban pedig nagyon sok érdekesség keletkezhet, a verseny ugyanis egyre élesebb. Az angol csapatokhoz áramló pénzek évről-évre komolyabbá teszik a hazai liga versengését, így a klubok olykor priorizálni kénytelenek a szezonban. Az igazi kivétel a Manchester United 2007-2011 közötti szereplése volt, az a gárda azonban kifejezetten masszív volt; ahogyan a Chelsea is alapvetően 2008-2012 között volt igazán a csúcson. Ilyen kettős terhelésre és folyamatosan zseniális teljesítményre képes gárdát azóta sem találunk Angliában. A legeszesebb PL-mesterek feladata tehát idén is az, hogy egy ilyen brigádot alakítsanak ki. A kérdés csak az, hogy vajon kinek sikerül először...

Amíg ezen elmélkedünk, tekintsük át az elmúlt évek kétfrontos küzdelmeit!

Sikeres európai szereplés = rossz hazai szereplés

  • 2009-10: Fulham EL-döntő – PL 12. hely, Liverpool EL-elődöntő – PL 7. hely
  • 2010-11: Tottenham Hotspur BL negyeddöntő – PL 5. hely (európai szinten kiemelkedő teljesítmény volt a Spurs részéről)
  • 2011-12: Chelsea BL-győzelem – PL 6. hely
  • 2012-13: Chelsea EL-győzelem – PL 3. hely (bőven lemaradva a bajnoktól), Newcastle United EL-negyeddöntő – PL 16. hely 
  • 2013-14: Chelsea BL-elődöntő – PL 3. hely (ez különösen azért érdekes, mert a Chelsea megnyerhette volna a bajnokságot, ha nem jut a BL-négyig), Manchester United BL-negyeddöntő – PL 7. hely
  • 2015-16: Manchester City BL-elődöntő – PL 4. hely, Liverpool EL-döntő – PL 8. hely
  • 2016-17: Manchester United EL-győzelem – PL 6. hely

Sikeres hazai szereplés = rossz európai szereplés

  • 2009-10: Chelsea PL-győzelem – kiesés a BL-nyolcaddöntőben
  • 2011-12: Manchester City PL-győzelem – kiesés a BL-csoportkörében
  • 2012-13: Manchester United PL-győzelem – BL-kiesés a nyolcaddöntőben
  • 2013-14: Manchester City PL győzelem – BL-kiesés a nyolcaddöntőben
  • 2014-15: Chelsea PL-győzelem – BL-kiesés a nyolcaddöntőben
  • 2015-16: Leicester City PL-győzelem – Európában nem indult, Arsenal PL 2. hely – kiesés a BL-nyolcaddöntőben
  • 2016-17: Chelsea PL-győzelem – Európában nem indult, Tottenham Hotspur PL 2. hely – BL-kiesés a csoportkörben

Az a számokból is egyértelműen látható, hogy a Premier League nagyobb prioritást képvisel a rendszerben és a Bajnokok Ligájába jutás inkább csak a kötelező plusz (amiért a Manchester United és a Liverpool az EL-ben is harcolt), de a két dolog egymás mellett menedzselése szinte képtelenség. Az Arsenalnak például egyáltalán nem megy az előrelépés egyik sorozatban sem...

Amíg viszont a fenti számokon rágódunk és elmentitek könyvjelzőbe a cikket, hogy majd a tavasszal tudjátok magyarázni a bizonyítványt a rivális szurkolóknak, esetleg a spanyolfanoknak, nézzük meg, hogy milyen csoportba kerültek az idei BL-szereplők, illetve mi vár rájuk az első kanyarban.

A-csoport: Manchester United

A Unitednek 2011-ben túl nagy falat volt a Basel. Most nem így lesz.Fotó: FABRICE COFFRINI/AFP

"Álomsorsolás!" - kiáltotta az égbe minden United drukker néhány héttel ezelőtt, amikor meglátták a csoportjukat. A Manchester United 2015-16-ban járt a BL-ben utoljára, de abban nem volt sok köszönet. Most azonban Mourinho vezérletével egyértelműen legalább a legjobb nyolcra pályáznak a Vörös Ördögök. Az eltiltások (Bailly, Jones) és a sérülések (Rojo) miatt például egészen biztosan a Smalling-Lindelöf kettős kezdhet majd középen hátul a United csapatában a szezonnyitó Basel elleni mérkőzésen, ugyanakkor a portugál menedzser számára minden esély megvan a rotálásra, hiszen a kényszercserék mellett Herrera, Carrick, Lingard vagy Darmian is híján van a játékperceknek. A keret bő, van miből meríteni. Ha tippelnünk kellene, egy kényelmes 2-0-s United sikert jósolnánk a svájciak elleni hazai ütközeten. A keddi mérkőzés ráadásul még kedvezőbb is Pogbáéknak, hiszen az Everton elleni vasárnapi összecsapásra bőven marad pihenőidő.

C-csoport: Chelsea

Hazard a bajnokságban még nem játszott az idei szezonban, a BL-ben viszont bemelegíthet.Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

Ojjojj. Londonban azért már rázósabb lehet az ősz. A keretet az augusztus 31-ei éjszakán még sikerült két fővel bővíteni, de a Chelsea csapatára továbbra is kemény rangadók várnak a PL-ben - mindjárt vasárnap az Arsenal ellen. Az első forduló a Qarabag ellen kényelmes felvezető lehet az erőltetett menetre, különösen akkor, ha a Roma-Atletico Madrid kettős esetleg hajlandó egy döntetlennel kezdeni. Ráadásul mindenki elérhető Conte csapatában, Hazard pedig végre egy jó bemelegítésként és igazi visszatérésként is tekinthet a mérkőzésre. A Chelsea egy laza 4-0-val hangolhat a hétvégi rangadóra, melyen az is mellettük szólhat, hogy az Ágyúsok csütörtök este még a Köln ellen fognak izzadni. A londoni kékek számára is nagy kérdés lesz, hogy mennyire kezeli prioritásként a sorozatot a gárda: 2014-15-ben és 2015-16-ban ugyanis a PSG jelentette a végállomást már a nyolcaddöntőben, 2016-17-ben pedig kimaradt a nemzetközi kupaszereplés. Idén ennél nyilván komolyabb villantás a cél, mindenesetre Drinkwater látott tavaly negyeddöntőt.

E-csoport: Liverpool

Amikor a Liverpool utoljára továbbjutott a BL-ben a csoportkörből, még Fernando Torres lőtte a gólokat a Mersey-partján.Fotó: PAUL ELLIS/AFP

Kapaszkodjatok meg, a Liverpool 2008-09 után juthat ismételten nyolcaddöntőbe a Bajnokok Ligájában! Az azt követő időszakban mindössze kétszer kísérletezhetett a Pool a BL-ben, de mind a két alkalommal sikerült beragadni a csoportkörben. Ebből a négyesből azonban alighanem a továbbjutás a minimum elvárás Jürgen Klopp irányában. Az egy évtizede még rettegett vörösök számára egy negyeddöntő jelenthetné az igazi visszatérést, márpedig a csoportelsőség sem lehetetlen ebben a kvartettben. A cél eléréséhez vezető út pedig az EL-király Sevilla testén keresztül vezet. Ha a szimatunk jól súgja, a hónap PL játékosának megválasztott (majd kiállított) Mané és brancsa egy őrületes, 3-2-es mérkőzésén vág vissza a 2016-ban elbukott EL-fináléért és enyhíti a hétvégi erős pofon okozta fájdalmakat. Újra teli torokból szól a You’ll never walk alone, Torres szelleme pedig újra átlebeg az Anfield Road felett!

F-csoport: Manchester City

Guardiola 1997-ben KEK-et nyert a Feyenoord stadionjában a Barcelona játékosaként a PSG ellen. Az 1-0-al lehet, hogy ma este nem egyezne ki.Fotó: TEAM/AFP

Ezt a kiegyensúlyozott, de mindenképpen nyerhető csoportot hozni kell Guardiola legjobbjainak. A Manchester City a Feyenoord ellen kezd idegenben és egy vendégségből elhozott három pont mindig különösen értékes a Bajnokok Ligájában. Sterling lapok miatt kénytelen kihagyni ezt a találkozót, ugyanakkor Pep variációs lehetőségei még így is bőven szélesek a támadósorra. Ennek okán valószínűleg megint egy rendkívül támadó kezdőt láthatunk majd Rotterdamban, amely 1-3-ra be is húzza ezt a meccset. A Manchester City helyzete is érdekes lehet a BL-PL korrelációban idén, hiszen a bajnokságban győzelmet vár a többség az együttestől (a hétvégén ezt az elvárást sikerült is alátámasztani), ugyanakkor Guardiola nem igazán éghet be egy újabb nyolcaddöntővel Európában

H-csoport: Tottenham Hotspur

A Tottenhamnek amúgy sem lenne könnyű dolga és még Dele Alli is eltiltott lesz.Fotó: JUSTIN TALLIS/AFP

Vegyes szezonkezdés a PL-ben, a legütősebb csoport a BL-ben: nem jó most Spurs szurkolónak lenni. A Wembley-átok ráadásul tovább tart, és az idei szezonban könnyen lehet, hogy ismét a Premier League kerül majd fókuszba a Kane vezette Tottenhamnél. Ráadásul Alli hárommeccses eltiltását tölti, miután az ifjú angol a Gent elleni EL-mérkőzésén egyből pirossal állítatta ki magát a tavalyi évben. Ugyanakkor aligha gondolhatja bárki is, hogy Pochettino feltett kézzel megy majd ki a Dortmund elleni csatába, sőt, igen jó esély van arra, hogy a hét Bajnokok Ligája mérkőzését látjuk majd. A tökös támadó focit nyomató csapatok egy látványos mérkőzésen hozzák 2-2-es döntetlenre a találkozót. Ugyanakkor, ha tippelni kellene, valószínűleg inkább azt mondanánk, hogy a Tottenham újra az Európa-liga küzdelmeiben kezdi a tavaszt.

Európa-liga: Arsenal

Az eddigi egyetlen kapcsolat az Arsenal és a Köln között: Lukas Podolski.Fotó: STR/AFP

Az ágyúsok szereplésével talán majd tavasszal lesz igazán érdemes foglalkozni, amikor előtérbe kerülhet, hogy esetleg a Premier League szerepléstől függően bevállalja-e Arsene Wenger az EL-t és a Unitedhoz hasonlóan, hajlandó lesz rámenni akár a végső győzelemre is. Mindenesetre egy kezdeti kényelmes 3-1-et besaccolunk a Köln elleni első kanyarban. A csoportelsőség azonban itt így is, meg úgy is kötelező.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!
;