A Manchester City kicsit elléphet az üldözőktől - preview, Day 6

Fotó: Szücsi

A hétközi ligakupa mérkőzések igazán nagy meglepetést nem hoztak a szigetországban. A sorozat következő fordulója valószínűleg már több izgalmat tartogat, addig viszont a figyelem ismét a bajnokságra terelődik. A dobogón álló csapatok közül papíron a Manchester City hétvégéje lesz a legkönnyebb, míg a meglepetés-negyedik Newcastle-től revansot vehet a Brighton a másodosztályú bajnoki cím elhalászásáért. A Leicester City négy napon belül másodszor fogadja a Liverpoolt, Slaven Bilic alatt pedig még jobban meginoghat a West Ham United kispadja.

Eriksen, Kane, Alli. A trió, akiken a Spurs sikere múlik.Fotó: GLYN KIRK/AFP

West Ham United - Tottenham Hotspur, szombat 13:30, Prime

Az argentin csörte (Lanzini vs. Lamela) ugyan elmarad a londoni csatában, de izgalmakra ettől függetlenül is számíthatunk! Bilic magabiztosan hangsúlyozza, hogy tavasszal szertefoszlatták a Tottenham bajnoki reményeit és csapatának – különösen hazai pályán – egyébként is jól megy a Spurs ellen, de tavaly még a White Hart Lanen is vezettek a 90. percben. Minden szép és minden jó, fókuszálnak hogy újra átéljék az élményt, amit a győzelem jelent. A horvát edző egyedül azt felejti ki az esélylatolgatásból, hogy a WHU gyenge. Chicarito ide, Arnautovic oda, összességében egy Huddersfield elleni győzelmet tudnak felmutatni, a hétközi Bolton-verés legfeljebb önbizalom-pótlást jelent, mást nem nagyon. A vendégek ezzel szemben az idegenbeli pálya előnyében bízhatnak, amit idén tökéletesen használnak ki. 2 meccs, 2 győzelem, 5:0-s gólkülönbség. Amennyire akadozik a gépezet a Wembleyben, annyira magabiztos a gárda ideiglenes otthonától távol. Wanyama és Rose továbbra is maródi, de a Spursnek nem lesz szüksége a kenyai sziklára, nélküle is dominálni fogják a meccset. Hogy a prognosztizálható mezőnyfölény eredményes is legyen, arról az Alli-Eriksen-Kane trió gondoskodhat. És gondoskodik is. 0-2

Burnley - Huddersfield Town, szombat 16:00  

A hazaiak ismét jó szezont futnak, csak kifordultak önmagunkból. Idegenbeli bravúrokkal (veretlenek a Chelsea, Spurs, ’Pool hármas ellen!) kompenzálják, hogy a Turf Moor-on 50%-os a mérlegük. Mivel ez a tendencia hosszú távon tarthatatlan és egy újonc ellen adatik meg a lehetőség a hazai mérleget is javítani, Dyche előveheti az összes kedvelt célszerszámát, mint bicskát, viperát meg boxert, hogy mindennemű elegancia nélkülözésével feltrancsírozza az ellenfelét. A Huddersfield álomrajt után fokozatosan veszít a lendületéből, de kikapniuk még mindig csak a WHU-tól sikerült. Ismerve a terrierek szívósságát, akár összejöhetne egy döntetlen Burnley ellen, de nem fog. Szépségre ne számítson senki, a Burnley ezt a meccset nyers izomerővel fogja megnyerni. 1-0

Everton - Bournemouth, szombat 16:00 

Le se szállunk Slaven Bilicről, a horvát kirúgása állandóan napirenden volt, miközben szó sem esett Koeman állásáról. Pedig amit az Everton művel a kezei alatt, az bőven elég munícióval szolgálna a haraszt zörgetéséhez, még akkor is, ha a PL-ben top csapatok ellen sikerült összehozni zsinórban három vereséget. (A Carabao kupában aratott, Sunderland elleni győzelemnek nem dőlünk be, azt annulálja az Atalanta elleni 0:3.) Borzalmas a forma és szörnyű a teljesítmény, különösen a csapatba invesztált óriási fontkötegek ismeretében. Nem csak 60-70 percig kellene meccsben maradni (azt is ötlettelen játékkal), hogy utána ezzel védekezzenek a sorozatos vereségek után… A Bournemouth szintén alulmúlja a várakozásokat, bár a Brigthon ellen végre (rögtön kétszer is) sikerült győzni. Eddie „Klublegenda” Howe együttese februárban egy sokáig emlékezetes gólzuhatagban ázott el 6:3-ra a Goodison Parkban, de most nem kell félniük Lukaku találataitól. Nagy valószínűséggel más sem rúg nekik négyet szombaton, úgyhogy szoros meccset várunk kínkeserves Everton győzelemmel. 2-1

Roy bevállalta, hogy megmenti a Palace-t. Egyelőre nem megy.Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

Manchester City - Crystal Palace, szombat 16:00 

A City dübörög és öles léptekkel halad a csúcs felé. A Palace is dübörög, csak éppen ő gurul lefelé a domboldalon, bele-beleharapva a kövekbe. Guardiola már egy éve építi a csapatát, Hodgson egy hete készül menteni a menthetetlent. Nemhogy pont, de rúgott gól nélkül utolsó helyen tanyázni 5 forduló után a #besztlígben már több, mint megalázó és önbizalomgyilkos állapot. A Citizens viszont nem szokott lelkiismereti kérdést csinálni egy-egy óriási verés kiosztásából és most sem fog kegyelmezni. A Sasok 1999. szeptembere óta nyolcszor utaztak a Cityhez és nyolcszor kaptak ki (a gólarány is árulkodó, 24:3). Nem tudunk más kérdést feltenni, mint hogy 4 vagy 5 lesz a vége? A válaszokat kommentben várjuk, de mi magunk is tippelünk. Az utóbbira. 5-0

Matic-ot hétről hétre csak dicsérni tudjukFotó: OLI SCARFF/AFP

Southampton - Manchester United, szombat 16:00, Spílert Tv

Matematikai megközelítéssel élve a Szentek sormintájának lényege, hogy kétszer egymás után nem szereznek ugyanannyi pontot (1,3,1,0,3), vagyis a MU ellen nem fognak nyerni. Teológiai megközelítéssel élve a Szentek nem maradhatnak alul az Ördöggel szemben, vagyis a MU-tól nem fognak kikapni. A fenti két premisszából logikailag következik a döntetlen, mint konklúzió. Hát nem teljesen egyértelmű? Nem. Hiába stabil középcsapat ugyanis évek óta a Southampton, hiába életveszélyes Gabbiadini, Mourinho kezei alatt és (nem győzzük eleget dicsérni) Matic érkezésével a MU elkezdett szárnyalni. Nem csak az eredmények jönnek, hanem a mutatott játék is egyre tetszetősebb. A Stoke City ellen ugyan becsúszott egy váratlan döntetlen, de előtte és utána négyesével rúgják a gólokat. A 16:2-es gólarány nem a véletlen műve még akkor sem, ha igazi erőfelmérőn még nem estek át Pogbáék. A szombati meccs sem az, és ha a St Mary’s-ben nem is számíthatnak fáklyásmenetre, Lukaku vezérletével azért begyűjtik a három pontot. 1-3

Stoke City - Chelsea, szombat 16:00 

A hazaiaknak nagyon kellene már egy siker a Britanniában. Ebben a kiírásban az eddigi egyetlen győzelmüket hazai pályán aratták, amikor is az Arsenal skalpját szerezték meg. A gond csak az, hogy ez a második fordulóban volt. Legutóbb teljesen kilátástalan játékkal zakóztak Newcastle-ben, ahol kizárólag Jack Butlandnek volt köszönhető, hogy nem kaptak már az első félidőben 3-4 gólt. Ráadásul ha baj van, akkor még mindig az az egyetlen vészterv, hogy beküldik Crouch papát, és elkezdenek ívelgetni. A mostani ellenfelük szintén egy londoni nagymenő (azt mégsem írhattuk, hogy nagyágyú), a legutóbbi bajnokin az Arsenallal ikszelő, a Ligakupában viszont simán továbbjutó Chelsea. Conte fiataljai szépen teljesítettek, az első csapat háza táján pedig egy régi ügy végére került pont azzal, hogy megegyeztek az Atletico Madriddal Diego Costa téli átigazolásáról. Ha győzni nem is tudnak a Fazekasok, de egy döntetlenre jók lehetnek, amivel jó pár tippmix-szelvényt vágnak gajra. 1-1  

Swansea City - Watford, szombat 16:00 

Az nem kérdés, hogy a hazaiak vannak jobb lelki állapotban. Az előző fordulóban döntetlent játszottak a Tottenhammal a Wembleyben, hét közben pedig a Reading legyőzésével továbbjutottak a ligakupában. A Watford ezzel szemben a bajnokságban egy hatost kapott a Manchester City-től, a Carabao Cup küzdelmeiből pedig már augusztus végén kiszálltak egy Bristol City ellen elszenvedett hazai vereséggel. Kipihentek és dühösek, alapvetően nem jelentene még semmit, viszont ez ellen a Swansea ellen elég lehet a győzelemhez. Elég is lesz. 0-2  

Oxnak nagyon nem ment hét közben, van min javítaniaFotó: Jon Hobley/DPPI

Leicester City - Liverpool, szombat 18:30, Spíler Tv

Milyen beharangozót lehet írni egy olyan meccshez, ahol a papírforma egyértelműen a vendégek mellett szólna, viszont négy nappal korábban a kupában ugyanebben a párosításban rendeztek mérkőzést, ami kétgólos hazai sikerrel zárult? Ráadásul hét közben még az ágyéksérüléssel bajlódó Jamie Vardy és a pihentetett Riyad Mahrez sem lépett pályára. Persze a Leicester ettől még nincs jó helyzetben, mert kupa bravúr ide vagy oda, a Premier League-ben elég gyengén muzsikálnak. A másik oldalon viszont még rosszabb az aktuális kedélyállapot. A bajnokságban az Etihadban bekapott ötös után hazai pályán is csak egy döntetlenre futotta a Burnley ellen, aztán pedig itt volt ez a kupa kudarc. Ráadásul biztosan nem lép pályára Clyne, Lallana és Mané, és kérdéses Can és Matip játéka is. Jürgen Klopp szeretne már egy olyan igazi, felszabadult, szemüveg széttörős ünneplést. Szerintünk össze is fog jönni, főleg, ha az utóbbi hetekben mémmé és közröhej tárgyává váló Oxlade-Chamberlain egy kicsit padozna. Az előbbiek három közhellyel: Nincs két ugyanolyan meccs, ki fog jönni a tudásbeli különbség, és persze egyszer volt Budán kutyavásár. Szóval nyer a Pool. 1-2      

Múlt héten a Stoke ellen sikerült győzni a Newcastlenek, most a tavalyi riválishoz látogatnakFotó: CRAIG DOYLE/DPPI

Brighton & Hove Albion - Newcastle United, Vasárnap 17:00, Spíler Tv

A Brighton bajnoki címe egy hajszálon - azaz egy peches bekapott gólon - múlt tavasszal a Championshipben. Így is egyenes ágon jutottak fel, ráadásul azt a bravúrt senki nem veheti el tőlük, hogy ők érték el előbb az áhított ponthatárt, amivel már biztos Premier League tagnak mondhatták magukat. Ugyanez a történet a Newcastle szempontjából kicsit másképpen festett. Toronymagas esélyesként elég sokáig kellett izgulni a biztos feljutás miatt, és majdnem lemaradtak a bajnoki címről is. Náluk ez nem bravúr volt, hanem elvárás, amit éppen hogy csak teljesítettek. A Szarkák viszont tanultak a hibáikból, és elsősorban a nagyon fegyelmezett védekezés az, amivel lekörözik az egy évvel ezelőtti önmagukat. A zsinórban megszerezett három győzelmük, és a jelenlegi negyedik helyük kicsit csalóka, azért nem tért vissza a 20-22 évvel ezelőtti Kevin Keegan, vagy a 15 évvel ezelőtti Sir Bobby Robson nevével fémjelzett időszak. Jó volt a sorsolás, kijött a lépés. Majd ha karácsonykor is a TOP 6-ban lesznek, akkor el lehet kezdeni ámuldozni. A Brighton kerete szépen átalakult nyáron, jó pár játékosban semmilyen emléket nem ébreszt majd a tavalyi nagy rivális elleni találkozó. Aki biztosan furán érzi majd magát azt Tim Krul lesz. A holland kapus 2005 óta volt a Newcastle alkalmazásában, de az utóbbi években súlyos váll és térd sérülései hátráltatták a pályafutását. Nyáron kölcsönbe került a Brightonba, de mivel ez amúgy is az utolsó év a szerződéséből, a kölcsönből a napokban hivatalosan is átigazolás lett. Izgalmas döntetlent várunk vasárnap délutánra. 1-1 

Arsenal - West Bromwich Albion, hétfő 21:00, Spíler Tv   

Mindkét csapat gól nélküli döntetlen után érkezne a forduló záró mérkőzésére, ha nem játszottak volna Ligakupában. Így aztán az a helyzet állt elő, hogy mindketten fel tud mutatni egy-egy rúgott gólt az elmúlt 180 percnyi játék alatt. Tony Pulis együttese a Manchester City kapujába talált be, ami önmagában szép teljesítmény. Kár, hogy kaptak kettőt, és így búcsúztak a sorozattól. Az Arsenal ezzel szemben győzedelmeskedni tudott azzal a bizonyos egy szem (Walcott) góllal. A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy a League One küzdelmeiben - azaz a harmadosztályban - szereplő Doncaster Rovers ellen egy kicsit nagyobb arányú győzelem is elvárható lett volna. A győzelem ezúttal összejön, de gálaestre ne számítson senki. 2-1  

Ezek voltak a forduló meccseinek rövid beharangozói. Ugye nem kell mondanunk, hogy a tippjáték és a Fantasy is folytatódik!   

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!
;