Guardiola új Iniestája lett a belga csodagyerek, akit Mourinho leselejtezett

Egyelőre Kevin De Bruynéről, a Manchester City belga középpályásáról szól az idei szezon a Premier League-ben. Pep Guardiola Manchester City-je utcahosszal vezet a bajnokságban - a megszerezhető 33-ból 31 pontot söpörték be az első tizenegy fordulóban -, a csapat vezére pedig a pufók arcú, vörös hajú belga, akiről ódákat zeng a csapat katalán edzője:

“Akármit képes megcsinálni a labdával. Rövid passz, hosszú indítás, kiugratás, assziszt, beadás. Nincs olyan, amit ne tudna tökéletesen.”

Pedig De Bruynét korábban inkább olyan játékosnak tartotta a szakma, aki csupán kontrára játszó csapatokban tud igazán villogni. Dieter Hecking Budesliga-második Wolfsburgjában robbant be igazán, a 2014-15-ös szezonban 10 gólt és 20 asszisztot jegyzett, a Bayern München elleni 4-1-es győzelem alkalmával pedig a modern foci szinte minden szépségét bemutatta. Gyors volt, könyörtelen, a kaput első szándékból támadó veszedelem:

Úgy tűnt, Németországban a legjobb helyen van a kiteljesedéshez, de ő mindenképpen a Premier League-ben akart focizni. Imádott mindent, ami angol, a közeg már gyermekkorában megfertőzte: rendszeresen látogatta édesanyja rokonait Londonban, akik alig néhány sarokra laktak a Chelsea pályájától, miközben a nagyapjának köszönhetően hatalmas Liverpool-drukker lett belőle. Owen mezében focizott, Fowler posztere lógott a szobája falán - nem is volt kérdés, hogy ha profi játékos lesz, akkor Angliában akar majd letelepedni.

Azt pedig, hogy profi játékos szeretne lenni, viszonylag korán eldöntötte. Nem volt még nyolc éves, amikor közölte nevelőedzőjével Drongenben, hogy a Genthez igazol, mert "ott sokkal jobbak az edzések", de amikor kezdett neki terhessé válni az ottani közeg féltő gondoskodása, gondolkodás nélkül lelépett a Genkhez. Itt lett igazán felnőtt: távol a családjától, a megszokott környezettől megtanulta, hogyan álljon ki magáért, és 

hogyan alkalmazkodjon a legnehezebb helyzetekhez is, ha valóban profi játékossá akar válni.

Pedig nem indult számára egyszerűen az élet Genkben: az ismeretlen közegben az amúgy sem szószátyár Kevin még inkább befelé fordult. Nem barátkozott, nem nyílt meg senkinek. Első évében egy családnál helyezték el, de a kapcsolat nem működött, és befogadói alig tíz hónap után jelezték a klubnak, hogy De Bruyne zárkózott személyisége miatt nem szeretnék tovább vendégül látni. Ez igencsak érzékenyen érintette Kevint - akkoriban mindenhonnan azt hallotta, hiába tehetséges, zárkózott karaktere és a karizma teljes hiánya miatt nem fogja sokra vinni.

Kevin Maculay Calkin belga hasonmásaként robbant be a köztudatbaFotó: YORICK JANSENS/BELGA/AFP

Megacélozta önbizalmát, és úgy döntött, bebizonyítja a kétkedőknek, hogy nem szabad leírni őt. Minden korábbinál jobban profi játékost akart lenni, és mivel úgy érezte, a lehető legjobb helyen tanul ahhoz, hogy ezt elérje, tudta, csak önmagában keresheti a hibát. Nem sokkal később már az U21-es csapatban játszott - egy bizonyos Christian Bentekét tömött jobbnál jobb beadásokkal -, majd 17 évesen bedobták a mélyvízbe a felnőtteknél is. Egy Charleroi ellen, 3-0-ra elveszített bajnokin debütált 2009 májusában, majd a következő évadban már kulcsemberként számított rá Hein Vanhaezebrouck vezetőedző. Első gólját 2010 februárjában lőtte, egy Standard Liége elleni rangadón, és azonnal győzelmet is harcolt ki a csapatnak.

Bár a Genk edzőt váltott (Vanhaezebrouck helyét Franky Vercauteren vette át), De Bruyne helye kikezdhetetlen maradt a csapatban. A vak is látta, hogy a nem egészen húsz éves, kölyökképű középpályás a jövő egyik legnagyobb ígérete; ennek megfelelően óvták és vigyázták őt Belgiumban. Korábbi edzője, Vanhaezebrouck egyenesen azt mondta róla, ő “az új Cruyff”, mások inkább Frank Lampardhoz hasonlították lövőerejét és térlátását. Utóbbi csoportba tartoztak a Chelsea megfigyelői is, akik 2012 elején már egyértelműen jelezték az angol klub vezetőségének: a belga játékosban óriási potenciál rejlik, és még időben le kell csapni rá.

Az angolok 2012 januárjában 7 millió fontot fizettek érte - ez már akkor is aprópénznek számított -, de egy fél évig még Genkben hagyták, kölcsönben. A rákövetkező évadot a német Werder Bremenben töltötte, és gyors alkalmazkodás után villámgyorsan a csapat vezére lett. A Bundesliga tavaszi évada már róla szólt, az akkor BL-döntős Dortmund 

Jürgen Klopp kifejezett kérésére vele akarta pótolni a Bayernbe távozó Mario Götzét. 

A német edző egész nyáron üzenetekkel bombázta De Bruynét, és bár a belga szívesen bólintott volna rá az ajánlatra, a Chelsea még kölcsönbe sem akarta elengedni. Úgy tűnt, ő lesz a londoniak formálódó új sztárcsapatának (Hazard, Oscar, Courtois, Azpilicueta) egyik ékköve, de aztán jött José Mourinho, és mindent tönkretett.

Brémában ugyanúgy a 6-os mezt kapta, mint később Kleinheisler LászlóFotó: CARMEN JASPERSEN/AFP

Az első fordulóban a Hull ellen még kezdő volt - gólpasszt is adott -, sőt, a harmadik meccsen, a Manchester Uniteddel vívott idegenbeli rangadón is számított rá Mourinho. A jobbszélen kezdett, de annyira gyatra teljesítményt nyújtott, hogy ő volt az első, akit a portugál lekapott a pályáról az unalmas, végül 0-0-ra végződő meccsen. Nem sokkal később a Chelsea leigazolta a brazil Williant, De Bruyne pedig kiszorult a csapatból.

“Nem tetszett, ahogyan a Swindon ellen játszott. És őszintén szólva, az sem tetszik, ahogyan edz.”

- mondta róla Mourinho egy Ligakupa-meccs után. Nem sokkal később "sírós bébinek" nevezte a sajtóban amiatt, mert a belga panaszkodott a kevés játéklehetőség miatt. Télen már pattanásig feszült volt a hangulat: De Bruyne lépni akart, az ügynöke és Mourinho viszont nyugtatta. Türelemre intették, mondván, várja ki a sorát és a lehetőséget, meg fogja kapni. Az akaratos De Bruyne viszont tökéletesen látta, hogy edzője packázik vele, és egy személyes találkozón világossá tette, menni akar. Nem kölcsönbe, hanem végleg. Érezte, tudta, mennyit ér a piacon.

“A kölcsönadástól irtóztam. Láttam, hogyan működik a klubnál ez a rendszer, és nem akartam többé a része lenni. Úgy éreztem, többet érek a piacon.”

- mesélte később. A már említett Wolfsburg nyújtott neki segítő kezet, 18 millió font ellenében vásárolták ki Londonból. De Bruyne lubickolt a német fociban, imádta a gyors, parád-riposzt alapokon nyugvó taktikát, szélsőként és a csatár mögött játszva is ontotta a gólpasszokat. Villámgyorsan bebizonyosodott, hogy a Chelsea hatalmas hibát követett el, amikor lemondott róla.

2015 nyarán a Manchester City már simán bankot robbantott érte: 55 millió fontot perkáltak le a Wolfsburgnak a játékjogáért. A chilei edző, Manuel Pellegrini többnyire a jobboldalon játszatta, de időnként középre is be kellett húzódnia Raheem Sterling miatt. Viszont alapvetően ugyanabban a 4-2-3-1-es játékrendszerben kellett bizonyítania, mint addig mindig. Az igazi alkalmazkodás próbája akkor kezdődött, amikor a City irányítását Pep Guardiola vette át.

A katalán edzőről már korábbi munkahelyein (Barcelona, München) kiderült, hogy alapvetően 4-3-3-mas formációban szeret gondolkodni a játékról. Hébe-hóba elővette ennek különféle átalakított verzióit (3-4-3, 3-4-2-1), de a lényeg nem változott - épp azokat a szerepköröket nem használta csapataiban, amelyekben az megelőző években De Bruyne csillogott. Nagy kérdőjel volt, hogy mire mennek együtt: Guardiola még a 4-2-3-1-es játékrendszerből eredeztethető, a 4-3-3-hoz képest egyfajta kompromisszumként is értelmezhető 4-1-4-1-et is elővette, hogy alkalmazkodjon egyik sztárjátékosához, de a biztató szezonkezdet után a csapat a megsérülő Kevinnel együtt pukkant ki a tavasz elejére.

Ki tudja, mi lett volna a két zseni együttműködésének végeredménye, ha Belgium nem épp Észtországgal játszik habkönnyű vb-selejtezőt 2016 novemberében. A bombaerős belgák 8-1-re lemosták ellenfelüket, viszont így a szövetségi kapitány Roberto Martínez legalább kipróbálhatott egy érdekes húzást: az Everton egykori edzője az általa nagyon kedvelt 3-4-2-1-es felállásban rajzolta fel csapatát a mágnestáblára. Igen ám, csakhogy De Bruyne nem a támadók között kapott helyett; feladata az volt, hogy mélységből, a védekező középpályás Axel Witsel mellől indulva irányítsa a játékot, és lássa el labdával Dries Mertenst illetve Eden Hazard-t a csatár mögött.

De Bruyne a mélyen meghúzott észt védekezés miatt lubickolt a szerepében. Nem volt rajta nyomás, kedvére hozhatta fel a labdákat, és küldhetett pontosabbnál pontosabb labdákat a támadók irányába. Bár az ellenfél - mint az az eredményből is nyilvánvalóvá vált - nem volt a legacélosabb, az így is bőven kiderült, hogy Kevint simán lehet használni komplex, neccesebb középpályás feladatokra is, mert az akkori közvélekedéssel ellentétben igenis van irányítói vénája.

Pep Guardiolának azonnal szemet szúrt a nyilvánvaló,

és a válogatottól visszatérő De Bruynét már azzal fogadta, nem kizárt, hogy mélyebb szerepkörben fogja használni őt a jövőben.

Korábban erre alakig akadt példa. Jonathan Wilson nagyszerű elemzésében arról írt a Guardian hasábjain, Guardiola reinkarnációra bírt totális futballjában (amely az 1974-78-as világbajnokságokon ült tort a világfutball felett) 

De Bruyne a hajdani összekötők megidézője, 

egyfajta modernizált Ossie Ardiles és Johan Neeskens. Olyasvalaki, aki eléggé direkt ahhoz, hogy első szándékből támadja a kaput, aki távolról is veszélyes, de közben jól olvassa a játékot, és technikailag is kellően képzett amellett, hogy természetesen kiváló kondija van a folyamatosan használt letámadáshoz.

Ez persze Pepnek is szemet szúrt, még jóval azelőtt, hogy dolgozhattak volna együtt. De Bruyne wolfsburgi remeklését egészen közelről figyelte a Bayern padján, és már ekkoriban ilyesmiket nyilatkozott róla:

“Annyira, de annyira okos. Egyetlen utasítás, és már pontosan tudja is, mit kell tegyen a pályán. Emellé gyors, iszonyú gyors… Labdával és anélkül is. Rengeteget passzol, pontosan, erősen, lát a pályán, képes gólokat lőni. Technikailag kiemelkedő, mindent tud a labdával. Komplex, teljes játékos.”

Pepnek is rá kellett ébrednie azonban: bár sok mindent hasonlóan látnak, valójában mégis különböznek kissé. Az volt a fordulópont, amikor az edző rájött, hogyan használja ezt a különbözőséget csapata javítására.

De Bruyne ugyanis alapvetően direkt játékos. Előrefelé játszik, a kaput támadja, megindul, indít, ível, átforgat. Minden mozdulata, minden passza arra irányul, hogy támadja az ellenfél védelmét. Ritkán játszik kivárásra, általában lendületesen játszik, kis, apró sprinteket használ. Első szándékú játékos.

Olyan, aki papíron kevéssé illik a tiki-takába (amit Pep persze nem így nevez, sőt, hevesen tiltakozik ellene, hisz a jelző alapvetően a 80-as évekből származik, amikor a baszk erőfoci apostola, az akkori bombaerős Athletic Bilbao edzője, Javier Clemente a céltalan és eredménytelen, rövidpasszos Barcelona-játékot írta le vele), amit végső soron Guardiola meg akart honosítani a csapatnál. Itt feszült az ellentmondás, ezt kellett feloldani a sikerekhez, az áttöréshez.

Sikerült. De Bruyne lett Pep új Inestája.

Kevésbé finom, kevésbé légies és művészi, de legalább annyira hatékony akcelerátora a támadásoknak. Az ő feladata felpörgetni a tempót, átváltani unalmas és egysíkú passzolgatásból gyilkos üzemmódba. A váltás eszköze lehet ütempassz, hosszú indítás, gyors fordítás a túloldalra, de akár egy lendületes megindulás is, mélységből. A lényeg: ahhoz, hogy De Bruyne képes legyen meghatározni a City támadásainak tempóját, hogy képes legyen érdemben belenyúlni a meccsek alakításába, be kell húzódnia középre. Ez volt az első lépés.

A második sem volt sokkal bonyolultabb. Mivel De Bruyne elég intelligens ahhoz, hogy okosan zárja a passzsávokat, elég képzett ahhoz, hogy megtartsa a labdát nyomás alatt és a párharcokat is egészen jó százalákban nyeri, alkalmas arra, hogy visszalépjen a pálya tengelyében. Sokkal nagyobb eséllyel tudja felpörgetni a játék tempóját, ha az ellenfél nem tudja elszigetelni, ezért Pep a támadók vonalából visszább húzta eggyel: ő az első, aki megkapja a labdát a védőktől, ő a támadások alfája. 

Rajta áll vagy bukik a játék, ő játszik azon a hatalmas és érces hangon csengő orgonán, amit edzője ácsolt.

Ennek a porténak a bővített, extra információkat és fiatalkori történeteket is tartalmazó változata is olvasható a negyedévente megjelenő digitális futballmagazin, a Leshatár legújabb számában. A szaklap 100 oldalnyi tömény futballt és egyedi grafikákat ígér olvasóinak - ezen a linken vásárolható meg.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!
;