A Wenger-Mourinho párharc újabb állomása - preview, day 15

Illusztráció: Szücsi

A hétközi forduló után szombaton és vasárnap ismét itt a Premier League, méghozzá egy Arsenal - Manchester United szuperrangadóval. Természetesen nálunk is ez a hét meccse, de szokás szerint a többiekről sem feledkeztünk meg.  

A hét meccse

Arsenal - Manchester United, szombat 18:30, Spíler Tv

Kapóra jött ez a beharang, mivel egy vagy két hete egy a kelleténél hosszabbra nyúló éjszaka végén egy bárban, épp a hazaindulás előtt arra lettem figyelmes, hogy valaki óriási mámorban szuperlatívuszokkal illet egy futballmenedzsert - mint az pár másodperccel később kiderült, José Mourinhót. Az ajtóhoz vezető első lépéseim után megtorpantam, visszafordultam és egy nő (!) száját hagyták el a dicsőítő mondatok.

Emlékeim szerint megpróbáltam kulturált párbeszédet kezdeményezni, de az egész pillanatok alatt változott értelmetlen és felesleges picsogássá mindkét részről, természetesen miután már Wenger is a pultra került Mourinho, a maradék fütyülős „pálinka” és bourbon mellé. Egy pillanatnyi józanodásra adott okot, hogy a csaj körül csupa izomnyakú vadállat tornyosult, akiken látszott, fingjuk sincs, ki az a két ember, akik a vita tárgyát képzik és legfeljebb egy McGregor – Mayweather meccs kapcsán tudnánk érdemi társalgásba elegyedni. A helyzet ekkorra annyira elfajult, hogy már jó néhányan álltak a közelben, szerencsére pár szintén Mou-unszimpatizáns – bár aggasztóan elenyésző mennyiségben – , akik végül talán elvitték a balhét, miután én már a lépcsőn loholtam felfelé.

Régi barátság ez...Fotó: Shaun Botterill/Getty Images

De nem, nem akarom arra építeni az egészet, hogy Wenger nem tud mit kezdeni Mourinhoval a PL-ben és ennek az okait sem kezdem el ecsetelni, egyrészt mert fogalmam sincs miért, másrészt meg nem is érdekel.

Ami rögtön szemet szúrhat, az a két csapat kísértetiesen megegyező formája az utolsó öt meccsükről: vereség egy rivális ellen (City 1-3 ill. Chelsea 0-1), győzelem egy nehéz ellenféllel szemben – jó itt ez inkább csak a londoniakra igaz – (Spurs 2-0 ill. Newcastle 4-1), égés Európában (Köln ill. Basel 0-1), nyögvenyelős győzelem masszív kiscsapatok ellen (Burnley ill. Brighton 1-0) és végül ugyancsak kiscsapatok lesimázása (Huddersfield 5-0 ill. Watford 4-2). Ez a sorozat nemhogy csak ugyanannyi szerzett pontot jelent mindkét együttes számára, de még gólarányuk is megegyezett az említett meccseken (9:4).

Arséne Wenger mérlegét a United ellen az utóbbi pár évből azonban meglepően éppen a tavalyi találkozók billentik jobb irányba, amikor pont a mumus Mourinho ellen küldte fel csapatát a pályára. Nagyjából egy évvel ezelőtt Olivier Giroud csereként beállva fejjel válaszolt a 89. percben Mata góljára, idén májusban pedig Xhaka és Welbeck szállították három perc leforgása alatt a három pontot.

Apropó Welbeck. Dannyboy amikor épp nem sérült, kifejezetten szeret egykori csapata ellen futballozni. De először nézzük, hogy volt ez anno az Arsenal ellen: Welbeck mindössze négyszer lépett pályára jelenlegi munkaadójával szemben, ebből kétszer Sunderland mezben, kétszer pedig Vörös Ördögként. Mindkét gólját utóbbi csapat színeiben szerezte, egyiket ráadásul az emlékezetes nyóckettő alkalmával. Ágyúsként három éve novemberben debütált az akkor még van Gaal irányította United ellen, gól nélkül. Márciusban jött azonban az FA-kupa negyeddöntő, ahol győztes gólt szerzett, s amelyet csapata meg is nyert később - ő a döntőben természetesen sérülés miatt nem léphetett pályára.

A következő szezonban már a ligában is sikerült beköszönnie de Gea hálójába, bár akkor egy 3-2-re elveszített mérkőzésen, de erről később. Harmadik és eddig egyben utolsó gólját pedig a már említett Mourinho elleni tavalyi győzelem alkalmával jegyezte.

Olivier Giroud szinte kerek 100 perccel játszott csak többet a MU ellen, mint Welbeck, pedig 2 évvel korábban érkezett a csapathoz és a sérülésekkel sincs annyi baja, mint társának. Ez nyolc meccset jelent, melyek közül a francia csatár négyet játszott csak végig góltalanul. A maradék négy mérkőzésen epizodistaként a két legrövidebb pályán tartózkodása alatt tudott egy-egy gólt szerezni.

Gólöröm.Fotó: Richard Heathcote/Getty Images

S hogy miért hasonlítom össze Wenger e két opcióját a csatárposztra? Harmadik ugyanis nincs: 

a rekordigazolás Alexandre Lacazette ágyéksérülés miatt kénytelen kihagyni a Manchester United elleni rangadót. 

Mindemellett az sem lepne meg, ha szombaton Alexis Sánchez lenne papíron a center, Welbeck pedig a balszélső.

A vendég oldalon Eric Bailly és főleg Nemanja Matic hiánya lehet aggasztó, valamint Lacazette csatárriválisa, Romelu Lukaku szeptember vége óta tartó gólínsége. A belga tank mindössze egyszer talált be október és november hónapban a PL-ben, három assziszt ellenben így is a neve mellé került. Lukaku egyébként minden egyes PL-meccsét végigtolta az idei szezonban, ellentétben a másik #klassziscsatár, Lacazette csak egyetlen egyszer maradhatott a pályán 90+ percig, ráadásul háromszor csak félidővel, vagy annál is kevesebbel kellett megelégednie.

Na, de térjünk már vissza arra a meccsre 2016. február 28-áról, amikor Louis van Gaalnak nem volt csatára – legalábbis ő azt hitte. Ekkor lépett be ugyanis a futballvilág nagy kapuján az ifjú Marcus Rashford, aki cirka fél óra játék után három perc alatt két szöget vert Cech kapujába, majd egy gólpasszt is kiosztott. Kedden a Watford ellen pihentette Mourinho, így az Arsenal ellen szombaton valószínűleg kezdőként jut majd szóhoz Lukaku és a másik szélvész, Martial, esetleg Lingard oldalán.

De vajon újra ugrál-e örömében?Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images

De hogy mi lesz a pályán szombaton? Buszparkolástól kezdve, elcseszett presszingen, gyors kontrákon és téves bírói döntéseken át nyakkendőtépegetés, szemkinyomás, meccs utáni kézfogás elutasítása és persze egy izgalmas, ám kevés gólos döntetlen.   1-1

A többiek

Legutóbb 5-1-re győzött a Chelsea a Newcastle ellenFotó: BEN STANSALL/AFP

Chelsea - Newcastle, szombat 13:30, Spíler Tv

Rafa Benítez idén egy döntetlennel már megtréfálta azt a csapatot, amellyel BL-t tudott nyerni, kérdés mire megy az ellen a Chelsea ellen, amelyikkel annak idején az EL-t húzta be. A hazaiak elég jó sorozatban vannak és egy győzelemmel a zsebükben lazán, hátradőlve várhatnák, hogy mit hoz a kora esti főmeccs. Leszakad az Arsenal? Esetleg közelebb kerül a Manchester United? Persze ehhez lesz egy-két szava a Newcastle-nek is. Na, nem sok. A Szarkák kerete fiatal ugyan és egységes, de jó ha a létszám fele #besztlíg-szint, így aztán 2-3 sérülés, és nagyon nagy minőségbeli romlás üti fel a fejét. Kedden a West Brom ellen minősíthetetlen játékkal rukkoltak elő, és csak a szívüknek - na meg a WBA impotenciájának - köszönhetik, hogy végül kétgólos hátrányból felállva pontot tudtak menteni. Volt egyszer egy Papiss Cissé a Stamford Bridge-en, vagy hazai zsargonnal élve: "Egyszer volt Cissé a Stamford Bridge-en." 2-0  

Brighton & Hove Albion - Liverpool, szombat 16:00

A Brighton az elmúlt öt mérkőzésen hat pontot szerzett, de még így is ők állnak a legjobban az újoncok közül. Nagyobb gond, hogy csak négy alkalommal zörgették meg a hálót, ami nem jó előjel az aktuális ellenfelükkel szemben. A Liverpool ugyanis a vizsgált idő intervallumban tizennégyszer volt eredményes és tizenhárom pontot gyűjtött. Pusztán a számok alapján a Heavy Metal futball lezúzza Chris Hughton fiait, viszont mi meglepetést szimatolunk. Na, nem világra szólót. 1-1

Hétközben Rooney volt a hősFotó: PAUL ELLIS/AFP

Everton - Huddersfield Town, szombat 16:00

A nem is olyan régen még a kiesőzóna közelében kolbászoló Everton már a tizenharmadik helyet foglalja el, köszönhetően annak, hogy Wayne Rooney vezérletével hét közben 4-0-ra ledarálták a West Hamet. A fő kérdés, hogy a mesterhármast elérő Wazza teljesítménye egy fellángolás volt csak, vagy képes még arra, hogy huzamosabb ideig is hasonlóan eredményesen szerepeljen. Az utóbbi évek alapján már két egymást követő mérkőzés is ebbe a kategóriába számítana, viszont - fura ilyet leírni -  a Huddersfield ellen valószínűleg nehezebb dolguk lesz. Még akkor is ezt gondoljuk, ha számításba vesszük, hogy az újonc zsinórban háromszor kapott ki, és ez Arsenaltól benyelt öt gombóc nagyon csúnyán mutat a bizonyítványukban. Egyik csapat számára sem lesz olyan sima mérkőzés, mint hétközi, de a kimenetel mégis ugyanaz. 2-1 

Leicester City - Burnley, szombat 16:00

A Leicester City-nél a Tottenham felett aratott hétközi győzelemnek örülhetnek, a Burnleynél pedig az egész szezonnak. A hazaiak javuló formában vannak, a vendégek viszont olyan stabilak és fegyelmezettek, hogy bármelyik csapat dolgát komolyan meg tudják nehezíteni. Tavaly mindkét közös bajnokijukon a pályaválasztó nyert, a Rókák például simán, 3-0-ra. Ez az eredmény most hatalmas meglepetésnek számítana, nem is gondolnánk, hogy ez lenne a realitás. Sokkal inkább az, hogy egy szoros mérkőzésen a friss erőre kapó Leicester és az egyre magabiztosabb Burnley nem bír majd egymással. 1-1

Mennyire ül stabilan a padon Mark Hughes?Fotó: John Potts/DPPI

Stoke City - Swansea City, szombat 16:00

Négy pont van a tizenhatodik Stoke és a tizenkilencedik Swansea között, azaz egy jó kis alsóházi rangadót jelent a két csapat találkozása. A hattyúk lassú halálán nem lepődünk meg, elvégre már tavaly is majdnem kiestek, de a hazaiak vergődését elnézve azt kell mondanunk, hogy Mark Hughes állása lassan veszélyben lehet. Éppen ezért talán egy kicsit gatyába rázza a játékosait, és a Stoke négy nyeretlen mérkőzés után ezt most behúzza. 2-1

Watford - Tottenham Hotspur, szombat 16:00, Spíler Tv

A zuhanórepülés a sólymok előadásában kifejezetten szép látvány, de futballkluboktól minimum aggasztó jelenség. Mivel a Spíler Tv nem a NatGeo, szombaton nem ragadozómadarakkal csak darazsakkal és csirkékkel hanem labdarúgócsapatokkal szolgál számunkra. Marco Silva hazai legénysége hét közben - a pár percig szorosnak ígérkező végjáték ellenére - nagyon sima meccsen kapott ki a MU-tól, a Spurs pedig egészen a hetedik helyig csúszott a tabellán, miután a legutóbbi öt bajnokijuk közül hármat is elveszítettek. Mindkét gárda többre érdemes, mint amit az utóbbi hetekben kapott a sorstól, de most csak egyikük szakíthat a rossz tendenciákkal. Szoros lesz, küzdelmes és izgalmas, a különbséget pedig egy Tottenham meccseken bátran prognosztizálható Hurrikán jelenti majd. 1-2

Elegancia? Két döntetlen után jön az első zakó...Fotó: Stu Forster/Getty Images

West Bromwich Albion - Crystal Palace, szombat 16:00

Gary Megson egy meglepő és váratlan, egyetlen kaput találó lövéssel kivívott kibekkelt, majd egy 2-0-ás vezetésről, öngóllal elszórakozott győzelemből fakult döntetlennel mutatkozott be a WBA kispadján - a héten pedig Alan Pardew váltotta az ideiglenesen kinevezett vörös varázslót. A Palace október után novemberben is nyert egy meccset, vagyis rohamléptekben kezdte meg a felzárkózást továbbra is utolsó a tabellán. Pardew vagy Hodgson? Fantasztikus a kínálat, megéri majd streamelni az ütközetet. Mielőtt a nagyérdemű elmosolyodna a cizellált ironikus humorunkon, mi ezt bizony teljesen komolyan mondjuk, mert bár bénázásból is lesz elég a meccsen, az iram és a gólok javítanak majd az élvezeti értéken. 3-4

Bournemouth - Southampton, vasárnap 14:30, Spíler Tv

A hazai gárda remek sorozattal (5 meccs 4 győzelem) kilábalt a mély gödörből, majd két mérkőzésen elhullajtott 5 nagyon értékes pontot. A vendégeik konstans szállítják a szürke egyetlen árnyalatát (a legszürkébbet), bár az Everton múlt heti kifilézése nem volt éppen csúnya. Hogy mire megy egymással a  Bournemouthampton? Vasárnap, ebéd után elpilledve, 1-2 korsó sörrel elmegy. 1-1

Ilyenből sok leszFotó: Laurence Griffiths/Getty Images

Manchester City - West Ham United, vasárnap 17:00, Spíler Tv A meccs, amit a Pep rajongók, a Manchester City és a Tottenham drukkerek, valamint a gólparádékat kedvelő semleges szurkolók is örömmel fognak megnézni. A borítékolható közte öt után ugyanis sorrendben:

  • magasztalható lesz a katalán edzőfejedelem,
  • gigantikus lesz Kun Agüeroék előnye a tabellán,
  • fékevesztett kárörvendés (Level N17) indulhat Észak-London liliomfehér oldalán,
  • attraktív és eredményes támadófocit csodálhat majd az igényes publikum. 5-0

A hét mérkőzésének beharangozóját rocknrolla kolléga pattintotta ide. A tippjáték és fantasy kapcsán csak ismételni tudjuk magunkat. Nézzétek az angol focit, közben meg jöhetnek a vélemények.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!
;