Utolsó ember, piros lap? Egy fenéket!

Évek óta nem láttunk olyan hajtós, izgalmas, lendületes és látványos meccset a Premier League-ben, mint amilyet az Arsenal és a Manchester United játszott egymással szombaton este. A találkozó taktikai hátterét állandó szerzőnk, Peet már megvilágította egy remek írásban - sajnos nem nálunk -, mi most ezért valami mással szeretnénk foglalkozni.

A játékvezetéssel.

Ami amúgy az elképzelhető leghálátlanabb feladat, amit egy blogger magára vállalhat. A foci ugyanis tele van gumiszabállyal, még a legegyértelműbb eseteket is lehet innen, vagy onnan nézni, hogy aztán az ember a megegyezés lehetőségének csírája nélkül bonyolódjon bele a létező legértelmetlenebb vitákba. Én magam is gyűlölöm, ha egy meccs végén erről van szó a stúdióban, mert bármit mondjak is éppen, egy biztos, hogy nem nyerhetek: mindig lesz olyan néző, aki a bús picsába küld majd a kommentek között, mert egy adott szabálytalanságot másképp, máshonnan, jellemzően más előjelű, de annál határozottabb érzelmi elköteleződéssel néz. 

Éppen ezért semmi értelme nincs személyes véleményekkel kardozni ilyen esetekben. Teljesen irreleváns, hogy én most épp mit láttam szándékosnak és mit nem, mert semmivel nem vagyok közelebb az igazsághoz, mint bármelyik szurkoló a kommentek között. Egy dolgot lehet, és kell is csinálni: 

felcsapni a szabálykönyvet az adott ponton, és megnézni, hogy az évtizedes berögződések helyett mi az, ami le van írva a játék bibliájában, és mi az, ami nem.

Nem azon kell töprengeni, hogy öt perccel korábban hogyan döntött a bíró, hanem azon, hogy az adott, elszigetelt esetekben hogyan szólt volna a szabálykönyv szerinti ítélet. Minden más csak porhintés, hangulatkeltés, értelmetlen hangoskodás.

Nézzük akkor, tételesen:

1. Bellerín vs. Young

Young indul meg a United térfeléről a 72. percben, megtolja Özil mellett, majd következik Bellerín, a jobbhátvéd. Young mellette is elpöcköli a labdát, de a katalán játékos keresztbe fekszik előtte, és mint tekegolyó a bábut, simán elüti. Elsőre elég súlyosnak látszik az eset, Young tigrisbukfenccel menekül, de Marriner játékvezető csak egy sárga lapot ad a vétkesnek.

2. Pogba vs. Bellerín

Újabb vitás eset, újabb Bellerín-részvétellel: ezúttal Pogba kap labdát az Arsenal térfelén, de nem tudja átvenni, így Usain Bolt lépteit utánozva indul meg utána. Bellerín belemegy a csínbe, hasonló módon fekszik keresztbe, mint két perccel korábban Young előtt, de ezúttal ő éri el a labdát először. Pogba viszont azonnal ott terem, ő is belepöccint a labdába, majd talppal beleáll a védő térdhajlatába, íme:

A pillanat.

Az ítélet ezúttal szigorú: Marriner a piros lapot veszi elő a hátsó zsebéből. Pogba zuhanyzás előtt aztán még meg is tapsolja a játékvezetőt, ennek az esetleges későbbi eltiltás szempontjából lehet még jelentősége.

3. Koscielny vs. Lukaku

87. perc, egy előrevágott labdára Lukaku és Koscielny sprintel valamivel túl a félpályán. A francia egyértelműen az utolsó Arsenal-védő a kapus előtt, Lukaku vele brusztol, de közben kicsit kifelé viszi a labdát. Sokáig inkább test-test ellen megy a csata, aztán éppen amikor a belga túljutna a bekken, Koscielny, hátulról buktatja. Lukaku elesik, közben hátulról zárkózik egy újabb védő. Marriner ítélete: sárga lap.

Van tehát három gyanús esetünk. A játékvezető két esetben sárga, egy esetben piros lapot osztott ki, a kérdés, mikor döntött jól és mikor rosszul. Hogy válaszolni tudjunk, érdemes megnézni, a FIFA szabályai alapján milyen szabálytalanságok büntethetőek egyáltalán kiállítással:

  1. Serious foul play  ~ súlyos szabálytalanság;
  2. Violent conduct  ~ erőszakos cselekedet;
  3. Spitting at an opponent or any other person  ~ bárki leköpése;
  4. Denying the opposing team a goal or an obvious goalscoring opportunity by deliberately handling the ball  ~ Gólt, vagy _egyértelmű_ gólhelyzetet _szándékos_ kezezéssel megakadályozni;
  5. Denying an obvious goalscoring opportunity to an opponent moving towards the player's goal by an offence punishable by a free kick or a penalty kick  ~ _Egyértelmű_ gólhelyzet megakadályozása olyan szabálytalansággal, amely szabadrúgással, vagy tizenegyessel büntetendő;
  6. Using offensive, insulting or abusive language and/or gestures  ~ offenzív, provokatív, inzultáló és abuzív kifejezések használata, vagy mutogatás;
  7. Második sárga lap felmutatása.

Egyértelmű, melyekkel kell a továbbiakban foglalkozzunk: a súlyos szabálytalansággal és az egyértelmű gólhelyzettel. Nézzük, mit mond a szabálykönyv arról, hogyan definiáljuk a súlyos szabálytalanság fogalmát.

Közvetlenül a szabálytalanság után, előkerestem a vonatkozó passzust Twitteren, és ki is emeltem a lényeget: "az a szerelés, amelyik veszélyezteti az ellenfél biztonságát, súlyos szabálytalanságként büntetendő." És kevéssel lejjebb: "A játékvezetőnek ki kell állítania azt a játékost, aki súlyos szabálytalanságot követ el."

A kérdés már csak annyi, vajon Bellerín és Pogba belépői sérülésveszélyesek voltak-e?

Pogba szerintem egyértelműbb, elég csak újra ránézni erre a képre itt lent:

És megint.

Nem tudom, létezik-e olyan ember, aki játszotta ezt a játékot valaha, mégsem gondolja úgy, hogy a térdhajlatba talpalni nem sérülésveszélyes. Hangsúlyozom még egyszer, mert fontos: szó sincs arról, hogy egy piros lapos megmozdulásnak szándékosnak kell lennie, és az sem számít sehová, hogy előbb a labdát rúgta el. Ezek egyszerűen rossz beidegződések, amiket viszont nincs értelme számon kérni a játékvezetőn.

Ha valamit számon lehet kérni, az inkább Bellerín piros lapja. Nekem ugyanis nem tűnik úgy, hogy az ő közbelépése ne lett volna sérülésveszélyes. Arról lehet vitatkozni, hogy _ugyanannyira_ veszélyes volt-e, mint Pogbáé, de ez nem feltétel: ha egy belépő veszélyezteti az ellenfelet - márpedig Young tigrisbukfence annál a tempónál kifejezetten veszélyesnek tűnt -, akkor a büntetésnek piros lapnak kell lennie. Ezt ennél az esetnél elmulasztotta felmutatni Bellerínnek, sőt, szerintem hibázott, amikor csak sárga lapot adott egy ilyen szerelési kísérletre.

Koscielny esetére nyilvánvaló módon a fenti lista 5. pontját kell alkalmazni. A kérdés, egyértelmű gólhelyzetet akadályozott-e meg a francia akkor, amikor összeakasztotta Lukaku lábát. Ha nem, akkor ez egy taktikai szabálytalanság - itt van jelentősége a szándékosságnak, nem a veszélyeztetésnél -, és a büntetési tétele sárga lap. Ha igen, akkor viszont ki kellett volna állítani Koscielny-t. Nézzük a szabályt:

Itt is már a meccs közben feltettem Twitterre a vonatkozó regulát, amiből persze az a legérdekesebb, mi alapján dől el, egyértelműnek számít-e egy gólhelyzet, vagy sem. Az emberek nagy része ebből az "utolsó ember" kitételt ismeri, ami viszont téves: ilyenről a szabálykönyvben szó sincs.

Amiről viszont van azok a következők:

  • a játékos és a kapu közötti távolság
  • annak az esélye, hogy a játékos képes megtartani és lekezelni a labdát
  • a játék iránya
  • a pályán elfoglalt relatív helyzet és a védők száma
  • a gólhelyzetet megakadályozó szabálytalanságért közvetlen, vagy közvetett szabadrúgást kellene-e ítélni a mezőnyben.

Bár a linkelt mozgóképen nem igazán látszik minden, a meccset megtekintve könnyen belátható, hogy a szabálytalanság pillanatában Lukaku

  • messze volt a kaputól
  • kifelé haladt a pálya széle felé
  • nem volt a labda birtokában, kétséges volt, hogy le tudja-e kezelni
  • bár mögötte, te tempóelőnyben érkezett egy újabb védő, ráadásul a kapu irányának útjából.

Ilyen körülmények mellett igen nagy elfogultságra utal _egyértelmű_ gólhelyzetről beszélni ebben az esetben, nem?

És akkor a végére egy negyedik eset, amin viszont kevés értelme van vitatkozni: Welbeck vs. Darmian, és egy elmaradt tizenegyes.

UPDATE: Aki szeretné maga is elolvasni a szabálykönyv összes passzusát, az a legkönnyebben innen éri el:
- magyar
- angol.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!
;