Beképzelt, fogalmatlan hülyék fújják a sípot a világ legjobb bajnokságában

Ahogy azt már két héttel ezelőtt is megírtuk, az angol játékvezetés minden hétvégén szolgáltat ürügyet a szurkolóknak és menedzsereknek arra, hogy csapatuk vereségét a feketébe öltözött gyászhuszár tevékenységével magyarázzák meg. Ilyenkor rendszerint előkerülnek a siralmak, miszerint „csak XY ne fújjon a mi csapatunknak, mert ő Z-nek szurkol és tuti elcsalja a meccset”.

Mike Dean, a benézett ítéletek (egyik) nagymestere.Fotó: IAN KINGTON/AFP

Nos, mivel az angol játékvezetők is emberek, így nekik is vannak kedvenc csapataik, a téves ítéletek okai között azonban a rigók klubszimpátiája valószínűleg nem, vagy csak a lista végén jelenik meg. A rossz fújás oka egyszerűbb és prózaibb: beképzelt, magukról rendkívül sokat gondoló, ám a szakmájukban fejlődni képtelen, kondicionálisan a profi játékosok mögött évtizedekkel lemaradt, pocakos egyének szaladgálnak hétről-hétre a játékosok között és döntenek kétes szituációkban euró- és fontmilliók sorsáról. Tegyük persze gyorsan hozzá, hogy a szövetség egy kicsit sem partner abban, hogy a játékvezetők segítségére legyen bármilyen formában is – a gólvonal-technológiát is évekbe tellett bevezetni. 

Pedig, ahogy a klasszikus is tartja, igény lett volna rá.

A múlt

Még három hete sincs, hogy Mark Clattenburg az elmúlt évek legjobban menedzselt és marketingelt angol játékvezetője az alábbi nyilatkozatot tette az NBC futball-podcastjában: "Megengedtem a Spursnek, hogy saját magukat járassák le, hogy a média és az emberek azt mondják: a Tottenham veszítette el a bajnoki címet. Ha leküldtem volna három játékost a Spurs-ből, mi lett volna a címlapon? 'Clattenburg megakadályozta, hogy bajnok legyen a Spurs.' Segítettem a meccs lefolyását, segítettem a meccset azzal, hogy így bíráskodtam.

Más bírók a könyv szerint fújtak volna és a Tottenhamnek hét emberrel kellett volna befejeznie a meccset - valószínűleg kikaptak volna és kifogást is kerestek volna hozzá. Én nem adtam meg nekik ezt a lehetőséget."

Csak hogy mindenkinek tiszta legyen, hogy melyik mérkőzésről is beszélt az úriember, íme egy rövid összefoglaló.

Igen, az azóta „Battle of the Bridge”-ként elhíresült Chelsea-Tottenhamről, amelyen a vendégek gyakorlatilag elveszítették a bajnoki címüket a Leicester City ellenében és úgy érezték, minden joguk megvan hozzá, hogy ezt a hazaiakon vezessék le. Természetesen egészen más lett volna a leányzó fekvése, ha egyik-másik Chelsea-játékos az ominózus találkozó után lesérül fél évre, de ezt már bízzuk csak a sporttárs lelkiismeretére.

Bár Clattenburg azóta már nem áll az FA alkalmazásában, hanem elment dubajozni – jelenleg a Szaúd-Arábiai Labdarúgószövetség játékvezetői bizottságának vezetője – az angol vezetők inkább a jól megszokott problémamegoldáshoz folyamodtak: a homokba dugták a fejüket. Igen, még egy ártalmatlan PR-cikkre vagy reagálásra sem futotta tőlük, amiben kifejtik, hogy jó-e az a játékvezetői felfogás, amit az ő beosztottjaik használnak avagy sem.

Arra mindenesetre tökéletes volt Clattenburg interjúja, hogy lássuk, a játékvezetőnek is van „taktikája” a meccsekre – kár, hogy a 90 perc után a két csapat menedzsereit és játékosait napokon keresztül faggathatják a sajtó munkatársai, de a rigókat nem… Vajon miért?

A jelen

Igen, de Bruyne ilyet is tud.Fotó: PAUL ELLIS/AFP

A struccpolitikának van egy nagyon egyszerű és logikus következménye: nem fog megváltoztatni semmit az elkövetkező meccseken. Így érkeztünk el tehát a tegnapi Manchester City – Tottenham rangadóhoz, amit néhány szigetországi szakértő „férfiasnak” és „keménynek” titulált a meccs utáni elemzésekben. Tévesen. 

Ez szimplán egy, a bíró töketlensége és döntésképtelensége miatt, alattomos rugdosódásban végződő derbi volt. 

Kezdődött az egyik oldalon egy Kevin de Bruyne- és Otamendi-belépővel, majd – miután mindkét fél számára egyértelmű volt, hogy Craig Pawson fehér sétapálcával szaladgál a zöld gyepen – beindult a másik oldalon is.

Legyünk őszinték egymással: ezek a szerelési kísérletek az alattomos, patkány megmozdulások mind-mind piros lapot érnek. És ha már az első ilyen megmozdulás a jogos büntetését érte volna, nagyon valószínű, hogy a későbbi esetekben a játékosok máshogy mennek bele. Nem biztos ez, persze, de a bíró azért van ott, hogy megtegyen minden tőle telhetőt, hogy így legyen.

Persze ne legyünk túl szigorúak szegény Pawsonnal: kurva nehéz úgy jó döntést hozni, ha nem is látod a becsúszást.

A jövő

A videóbíró, tudom, nem kell a padból kiesve jelentkezni. Azonban a jelenleg a FIFA által itt-ott alkalmazott tévézős verzió egyik nagy hátránya – amellett, hogy a jelenlegi formájában számomra alkalmazhatatlan –, hogy még inkább leveszi majd a terhet a bírókról, akiknek már most sem kell a nyilvánosság előtt megindokolniuk döntéseiket – szemben ugye megint az edzőkkel vagy játékosokkal. 

Németországban már használják, de azért még nem tökéletes...Fotó: Frank Hoermann/SVEN SIMON/Picture-Alliance/AFP

Persze lehet, hogy a kisebb stressz jobb döntéseket szül majd, addig viszont felmerül a kérdés, hogy miért is kell olyanokat alkalmazni – vagy legalább miért nem lehet segíteni nekik tréningek sorozatával –, akik nyomás alatt nem tudnak teljesíteni.

Egy azonban biztos: 

az angol játékvezetés reformokra szorul. Nem most, nem holnap, hanem már jó pár éve. Viszont ha most sem cselekszik az FA, azzal az egész Premier League-et veszélybe sodorhatja.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!