Illúziók nélkül - preview, day 29

Illusztráció: Szücsi

A Tátrai Band klasszikusát - mint alcímet - a forduló több párosítására is rá lehet húzni. A bajnoki címért folytatott küzdelem elég egysíkú lett és lassan eljutunk oda, hogy Arséne Wengernek nem kell azon aggódnia, hogy dob-e cipzáros kabátot a piacra a Puma a következő szezonban. Az alsóházban még mindenki reménykedhet, viszont a West Brom lassan, de biztosan halad a kilátástalanság felé. Természetesen ezúttal is minden párosításra jósoltunk, ki-ki megtalálhatja, hogy most éppen mit hordtunk össze a kedvenceiről.

Illúziók nélkülFotó: OLI SCARFF/AFP

Burnley - Everton, szombat 13:30 Spíler Tv

Már csak álom vagy. 11 meccs. A Burnley mélyrepülése egészen döbbenetes. 11 mérkőzés óta nyeretlen a gárda, amely ha nem is a leicesteri csoda megismétlését, de a Top6 megszorongatását álmodta meg magának a szezon derekán. Azóta viszont sok víz lefolyt Sean Dyche homlokán és az álmok is egyre rémesebbek lettek. A bűvös 40 ponthoz ugyan már csak 3 hiányzik, de ha ilyen ütemben haladnak, az még 5-6 forduló... Az Everton is máshogy képzelte az idényt, Lukaku áruba bocsájtása és a nagybevásárlás után nem a szürkeség és a mostani vendéglátóik üldözése volt a terv. Álmok, álmok, mindenhol csak álmok, majd jön a kijózanító ébredés. Most nem egy hatalmas pofon, hanem egy semmilyen döntetlen formájában. 1-1

Leicester City - Bournemouth, szombat 16:00

Vajon újra varázsolnak?Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

Valahol, valamikor - megtört a lendület. Hiába tért vissza Mahrez, hiába találta meg Vardy újra a góllövő cipőjét, a Leicester motorja ismét dadogósra fogta. Újabb gyengébb sorozatukban az erőre kapó Bournemouth látogat a King Powerbe, így - a fogadóirodák oddsai ellenére - nem is olyan egyértelmű, hogy egymás utáni két hazai bajnoki 1-1 után összejön-e Puelnek a győzelem. Az általános szkepticizmust növelheti, hogy a két együttes legutóbbi öt egymás elleni találkozójából négy zárult gólgazdag pontosztozkodással (0-0, 1-1, 0-0, 1-1). Valahol, valamikor azonban újra kell induljon a gépezet. Mahrez és Vardy most beröffenti. Howe néz, Begovic szomorú. 4-1

Southampton - Stoke City, szomat 16:00

Túl késő. Hogy az idei összeomlás, kilátástalanság és játék címszó alatt bemutatott azonosítatlan tevékenység mindkét gárda számára meghozza-e a kiesést, vagy egyikőjük (esetleg mindkettőjük) megmenekül, az a hajrától függ. A célegyenesbe fordulva jobb már egyik csapat sem lesz, de az elszántabb és szerencsésebb még megkapaszkodhat a #besztlígben - ha végre nyernek egy-két meccset. Csakhogy éppen ez a probléma. A hazaiak Charlie Austin sérülése óta kilenc bajnokin egyetlen győzelmet arattak (vs. WBA, szóval az is csak a három pont miatt értékes), a vendégek pedig egy hosszú nullpontos széria után most éppen döntetlenekben utaznak (3/4). Egyikük elmozdul, vagy egymást kézen fogva rántják magukat még mélyebbre? Megmondjuk: a Szentek otthon tartják a három pontot, mert igazi hadiösvényre lépnek. Egymás után játszanak a közvetlen riválisaikkal és a Stoke elleni kínkeserves diadal lesz a csatakiáltás. A Fazekasoknak pedig tényleg túl késő. 1-0

Swansea City - West Ham United, szombat 16:00

Viharos part. Tomboló walesi elemek ide, (tompa) londoni kalapácsok oda, a kecses hattyúk a Bristoli-csatorna és a Tawe folyó kavargó hullámainak hátán egyensúlyozva elmozdulhatnak a kieső helyről! Amilyen andalító a zene, olyan heves lesz a hazai roham a Libertyben. A szomszédos kerületekből (Cwmbwrla és Brynhyfryd) is özönlik majd a nép, hogy lássák Moyes vasasainak bukását. Plusz motivációt jelenthet, hogy a Swansea pontszámban utolérheti a legutóbb kiadós verésbe szaladó WHU-t, így pedig a Carvalhal hozta lendület (az elmúlt öt forduló eredményei alapján negyedik! a walesi kiesőjelölt) és szervezettség újabb három pontot ér. A West Ham viszont továbbra is pengeélen táncolhat: Hart, Arnautovic és Chicarito újra átkozhatja a napot, amikor Kalapácsosnak állt. 3-2

Tottenham Hotspur - Huddersfield Town, szombat 16:00 Spíler Tv

Gólgyár.Fotó: IAN KINGTON/AFP

Utazni veszélyes. Különösen a Spurs átmeneti szállására, ahol a vendégeket elég sűrűn csapkodják meg Pochettino egyre magabiztosabb fiai. A 10 meccse veretlen, legutóbbi 3 hazai találkozóján az Arsenal - MU - Everton triót 0 ponttal és 7 góllal hazaküldő Tottenham együttesében csak Alderweireld maródi, vagyis a Terrierek se számíthatnak sok jóra. A londoniak szolid rotációja sem változtat az esélyeken: a Spurs beszorítja a vendégeket, megereszt 20-22 lövést és hajtanak, hogy minél előbb megszülessen az eső találat. Mivel idegenben a Huddersfield védői kifejezetten "gólerősek" (28 kapott gól), sima hazai győzelmet várunk, az egyszezonos ingyensemKANE újabb parádéjával. 3-0

Watford - West Bromwich Albion, szombat 16:00

Fű dal I. "Kiülünk a fűbe, relax van és béke..." Ücsörgés persze nem lesz, de ettől még a Watford játékosok simán dúdolgathatnák ezt a jó kis 20 éves nótát. A hazaiak ugyanis kimondottan kényelmes helyzetben vannak. A tizedik helyen, hat pontra a kieső zónától nem nagyon kell erőlködniük ezen a hétvégén. A WBA viszont... az utóbbi öt meccsen négy zacskó, ráadásul ebben benne van a Southampton, és legutóbb a Huddersfield ellen is egy-egy vereség amire nem nagyon van mentség. Szerintünk Pardew-ra és a verebekre csúnya tavasz vár. 2-0

Liverpool - Newcastle, szombat 18:30 Spíler Tv

Mo vagy Robin Hood?Fotó: OLI SCARFF/AFP

Az otthon az valami más. Egy Geordie-nak például a St. James' Park. Na, de Rafa Beníteznek? Sokkal inkább az Anfield. A pincér vezette Newcastle már a másodosztályban is csak a harmadik lett volna a hazai mérkőzések eredményei alapján, és ezt a formát a Permier League-re is "átmentette". A jelenleg 15. helyen álló Szarkák az otthon szerzett egységek táblázatán kieső helyen állnak. Talán ezért lesz jobb nekik ezúttal idegenben?! Főleg, hogy Rafának ez az idegen tulajdonképpen otthon van, hiszen szeretett klubjához látogathat. 

A Liverpool a BL-ben tarol, a bajnokságban pedig a BL-helyekre pályázik, és ennek megfelelően az elmúlt öt mérkőzésén összesen két pontot veszített. Viszont a vörösöknél néha bejátszik a "Robin Hood"-faktor, amikor is esélytelenebb csapatok ellen kapnak rövidzárlatot. Most minden adott ehhez. A keddi kupavisszavágó (jaj, szegény Porto) előtt beleférhet akár egy kis rotálás, pihentetés is, és hát mikor is lenne elnéző a Kop egy botlás kapcsán, ha nem akkor, amikor az ajándék pontokat Rafa Benítez csapata kapja meg. 1-1  

Brighton & Hove Albion - Arsenal, vasárnap 14:30 Spíler Tv

Miért múlik úgy minden nap, mintha az utolsó volna? Azért kedves Arséne, mert eljárt feletted az idő. Vagy ha úgy jobban tetszik, lejárt az időd. Lassan a legelvakultabb Wenger fanatikusok is belátják, hogy a francia mesternek mennie kell. A Manchester City-től 180 perc alatt bekapott hat gól (miközben egyet sem rúgtak) nem megengedhető az Arsenalnak, mint ahogyan az a hatodik hely sem, ahová bebetonozták magukat. Sőt, van egy újabb rossz hírünk. Szerintünk ugyanis a forduló legnagyobb meglepetése az lesz, hogy a Brighton is belerúg egyet a földön fekvő Arsenalba. Hogy egy Knockaert-átlövés, vagy egy Murray-büntető hozza-e meg a sikert, azt persze nem tippelnénk meg, az eredményt viszont igen. 1-0   

Manchester City - Chelsea, vasárnap 17:00 Spíler Tv

Egy a nyolcvankettőből. A City ipari mennyiségben termeli a gólokatFotó: IAN KINGTON/AFP

Az légy, aki vagy - Pep Guardiola jelmondata is lehetne ez. Ragaszkodj az elképzeléseidhez, szedd össze hozzá a legalkalmasabb embereket - nyilván ehhez kell a megfelelő anyagi forrásokkal bíró tulaj is - és a kitartásod jutalma a siker lesz. Hogy Guardiola akklimatizálódott, az enyhe kifejezés. Ebben a szezonban a bajnokságon és a BL-en is átgázol a Manchester City, és a teljesítményük előtt még az aktuális bajnoknak is fejet kell hajtani. A címvédő Chelsea amúgy sincsen túl jó formában, az elmúlt öt bajnoki meccsükből hármat is elveszítettek és a Bajnokok Ligájában is nyerő helyzetből, egy amatőr hiba miatt végeztek 1-1-re a Barcelona ellen. Bármit is talál ki Antonio Conte vasárnapra, szerintünk nem tudják megállítani a City-t. 3-1

Crystal Palace - Manchester United, hétfő 21:00 Spíler Tv

Ördögi szimpátia. Ha az Arsenal szurkolói ki vannak akadva Arséne Wengerre, akkor mit mondanátok ti, Manchester United szurkolók? José Mourinho annyira elvágta magát a Vörös Ördgök szimpatizánsaitól, hogy a Chelsea elleni legutóbbi siker is kevés volt a béküléshez. Ahhoz továbbjutás kellene a BL-ben, a Palace legyőzése, de elsősorban kevesebb arrogancia és sokkal, de sokkal látványosabb, élvezhetőbb játék. Amíg ez nincs meg, addig borítékolható a fanyalgás, a viszonylagos eredményesség ellenére is. A Palace alapvetően jó alany lenne, hogy új irányba induljon a United. A botrányos kezdés után kicsit feljöttek, de most megint ott kolbászolnak a kiesőzóna környékén. Viszont José Mourinho nem egy üveg jó portugál bor, csak egy önfejű, egykori zseni, aki a korral nem nemesebb, hanem zsémbesebb lesz. Szerintünk élvezhetetlen játékkal behúzza a meccset, majd a sajtótájékoztatón mindenkit elküld a francba aki kellemetlen kérdést tesz fel neki, ahelyett, hogy dicsőítené. 0-1  

Hiába köszöntött be a március, egyelőre nekünk itt csak hosszú, Skandináv Éjszakák jutnak. Szerencsére a #besztlíg nem áll le, így aztán Ti is tegyétek meg a szokásos rutinintézkedéseket, mint a tippelés meg a fantasy.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!