Megállítja-e a Tottenham (is) a Manchester City-t? - preview, day 34

A hétközi Bajnokok Ligájából való kiesés után a Manchester City-re ezúttal a bajnokságban vár nehéz feladat: a Tottenham Hotspur otthonába albérletébe látogatnak, ahol egy győzelem visszaadhatná Pep Guardiola fiainak megtépázott önbizalmát, ráadásul elnézve a további programjukat, gyakorlatilag a bajnoki cím is biztossá válna. Mert számolgatni lehet, de a City utolsó komoly ellenfele ebben a szezonban a Spurs lesz. 

Southampton - Chelsea, szombat 13:30 Spíler Tv

Ősszel nem sok sót ettek meg a southamptoni középpályások N'Golo Kanté mellett. Bár akkor még futott a szekér Londonban...Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

A Szentek helyzete - a borzalmas forma és a jelenlegi kieső helyezés ellenére - nem kilátástalan. A mostani, Chelsea elleni mérkőzést leszámítva csak az utolsó fordulóban, a vélhetően addigra már bajnok Manchester City elleni találkozójuk az, ahol reálisan elég kevés esélyük van pontokat szerezni. Amekkora a kavarodás az alsóházban, a Southampton simán kimászhat még a gödörből akkor is, ha a Chelsea ellen nem jön össze semmi. A londoniak az elmúlt öt mérkőzésükből összesen egyet tudtak megnyerni, (azt is a Crystal Palace ellen) sőt háromszor ki is kaptak. Persze a védelmükben elmondhatnánk, hogy a zakók a Manchester United, a Manchester City és a Tottenham elleni meccsek voltak, de úgy gondoljuk egy Chelsea-nek ez sem mentség a gyászos szereplésre. Kérdés, hogy az életükért a #besztlíg-tagságért küzdő hazaiak tudják-e kapni a bajnokot, amivel a kékek akár a hatodik helyre is visszaeshetnek. Szerintünk nem. 0-2   

Burnley - Leicester City, szombat 16:00

A Burnley a szezon egyik legnagyobb pozitív meglepetése. Pár hete már okoskodtunk itt, hogy nekik aztán tökmindegy mi lesz a szezon hátralévő részében, mert előrébb úgysem jutnak, kiesni úgysem fognak, szóval jönnek majd a baráti döntetlenek, vállalható vereségek. Ehhez képest az elmúlt öt mérkőzésükön nem kaptak ki, sőt a legutóbbi négyet meg is tudták nyerni. Bejön nekik ez a hetedik hely, úgy látszik meg akarják tartani. A Leicester City is szépen összeszedte magát tavasszal, de aztán múlt héten benyeltek egy kellemetlen zakót a Newcastle ellen, hazai pályán. A lehetőség adott a javításra, de szerintünk mindkét klub szám szerint is a múltheti eredményét hozza ebben a fordulóban. 2-1

Crystal Palace - Brighton & Hove Albion, szombat 16:00

Roy Hodgson újra kezdheti törni a fejét.Fotó: GLYN KIRK/AFP

A hazaiak a szezon elején nagyon rosszul teljesítettek, de Roy Hodgsonnak sikerült gatyába rázni a társaságot. Most viszont úgy tűnik megint elfogyott a Palace, az elmúlt öt mérkőzésen beszedett egy győzelem, egy döntetlen, három vereség oda vezetett, hogy már csak három pontra vannak a kieső zónától. A Brighton sem áll valami fényesen: legutóbb újonc pajtijával, a Huddersfielddel csapott össze, és a Sirályok szurkolói két bukta után végre örülhettek. Na jó, ez túlzás, mert a 0-0-ás döntetlennel járó egy pont (főleg egy rivális ellen) azért nem ad okot a hurrá optimizmusra. A sorsolásuk pedig pláne nem. A szombati után vár még rájuk a Tottenham, a Burnley, a Manchester United, a Manchester City és végül a Liverpool. Sok sikert srácok. Ha ezt bravúrokkal lehozzák, nálunk Chris Hughton elég erős kihívó lesz a szezon edzője díjra. Ezen a hétvégén viszont még "csak" a kieséstől rettegő Crystal Palace lesz az ellenfél, akik a 90 perc után tovább aggódhatnak. 1-3  

Huddersfield Town - Watford, szombat 16:00

Mindkét klub elég rossz formában várja az egymás elleni találkozót. A hazaiak az elmúlt öt meccsen két döntetlent tudtak csak összekaparni, és már csak négy ponttal vannak a vonal felett. A Watford ugyanebben az időintervallumban kétszer ilyen jól gyűjtögetett, de nekik sem egy sikersztori az utóbbi időszak. Lehetne puffogtatni a közhelyeket az angol foci szépségéről, de szerintünk ez egy rossz meccs lesz, a csapatok szimpatizánsain kívül nem is ajánlanánk senkinek. 0-0 

Swansea City - Everton, szombat 16:00 Spíler Tv

Lesz itt hirig...Fotó: PAUL ELLIS/AFP

A fotelből szurkolhatjuk végig a várhatóan magas színvonalú találkozót, mert a 4 órás idősávból a Swansea - Everton mérkőzés ígérkezik a leg ... ööö ... szóval ezt adja a tévé. Valóságos csemege: a hazaiak öles léptekkel haladnak döcögnek a bennmaradás felé, az Evertonnak pedig ez már össze is jött! Jár a gratuláció mindkét gárdának, bár Carvalhal még biztos nem olyan nyugodt, mint leszedált narkós az ambulancián. Hogy ne aggódjon annyira, javasoljuk neki Allardyce taktikai repertoárjának vizsgálatát. Mivel a portugál szakember tanácsunk nélkül is tökéletesen tisztában van feladatával, csapata simán (!) legyőzi a vendégeket, így pedig ráfagy Big Sam big arcára a big rágója. 3-0

Liverpool - Bournemouth, szombat 18:30 Spíler Tv

A BL-párharc után a Bournemouth együttese a fellegekben fog vendégszerepelni, a Liverpool ugyanis most éppen ott jár. A City kipicsázása kiejtése a BL-ből még annál is nagyobb örömet okozhatott a Vörösöknél, hogy a Romát sorsolták ellenük és nem a RefeReal Madridot. Bár fontos a dobogó és a Spurs-szel való versenyfutás, nem lennénk meglepve, ha kicsit kifújná magát a csapat. A Cherries felszabadultan, gyakorlatilag tét nélkül készülhet a túrára és próbálhatja megismételni a legutóbbi pontszerzést. Majdnem sikerül nekik, de most már van Salah. 2-1

Tottenham Hotspur - Manchester City, szombat 20:45 Spíler Tv

Kiheverte a BL-kiesést a Spurs? Jó formában vannak? Pótolják Alderweireldet? Lezúzták idegenben a mumus Chelsea-t, a nem mumus Stoke-ot és a Bournemouth-t is gyors egymásutánban? Harry Kane labdaérintés nélkül is gólt lő? Hajtanak az ezüstre? Szalad a szekér? IGEN! IGEN! IGEN!

Megtorpant az addig fullos City? Belehibáztak a PL-ben? Kiestek a BL-ben? Mindezt sorozatban három vesztes meccsen sikerült összehozniuk? Guardiola is elvesztette a türelmét? A szürke eminenciás Fernandinho eltiltott? IGEN! IGEN!

Hatalmas meccs lesz? IGEN!

Sima hazai? NEM! 2-3

Newcastle United - Arsenal, vasárnap 14:30 Spíler Tv

Ayozé Perez jó formában készül a 100. meccséreFotó: GEOFF CADDICK/AFP

A Newcastle és az Arsenal is jó formában, három-három győzelemmel a hátuk mögött készülnek a hétvégére. Sőt, az Ágyúsok még az EL-ben is bejutottak a legjobb négy közé. Legalább ott, mondhatják a szurkolóik, ha már a bajnokságban erre kevés az esély. Azt, hogy Arséne Wengernek eszébe jutott a Mourinho-féle Manchester United tavalyi EL-győzelmével járó BL-indulása, még talán korainak gondoljuk, viszont az valószínű, hogy az Arsenalnak ez a legreálisabb forgatókönyv a legrangosabbnak gondolt nemzetközi kupában történő indulásra. 

Rafa Benítez és a Newcastle kisebb célokat tűzött ki azok után, hogy a Szarkák komoly hullámvölgyeket produkáltak a szezonban. Egy győzelem kell, hogy átlépjék a bűvös, 40 pontos határt és mivel erre bőven lesz még reális esélyük, nyugodtan léphetnek pályára vasárnap délután. Például az az Ayozé Perez is, aki a 100. tétmeccsére készül a klubban. A madárcsontú spanyol sok esetben gyengének tűnik a #besztlíg mezőnyébe, és nem csak fizikális értelemben. Viszont néha meg zseniális megoldásokra képes, mint például a múlt héten, amikor szépen emelte át Kasper Schmeichelt, megszerezve csapata második gólját.

A mozdulat felidézett egy közel 22 éves emléket is, könnyeket csalva ezzel egyaránt Peter Schmeichel és Philippe Albert szemébe.

Hogy mit várunk a mérkőzéstől? Az biztos, hogy nem 4-4-es végeredményt hozó thrillert, mint 2011-ben, és nem is olyan mezőnyfölénnyel záródó sima Arsenal-győzelmeket, amelyek az elmúlt években általában jellemzőek voltak. A legutóbbi tíz egymás elleni bajnoki meccsüket kivétel nélkül az Ágyúsok nyerték meg, és úgy gondoljuk, hogy ez a sorozat most talán megszakadhat. Viszont maximum egy döntetlen formájában. 1-1    

Manchester United - West Bromwich Albion, vasárnap 17:00 Splíer Tv

Elég lesz most hétvégén is.Fotó: BEN STANSALL/AFP

Országos egyes, 10 milliónál kisebb téttel értelmetlen fogadni. Mourinho behúzhatja a hatodik PL-győzelmét zsinórban, a WBA pedig már a szünetben vehet egy gereblyét, hogy a sírjukat el tudják rendezgetni. A tavalyi három trófea után nyilvánvalóan a bajnoki ezüst a portugál álmainak netovábbja, márpedig a kiesésre ítélt Brom ellen elég beküldenie Lukakut. Tudja ezt Darren Moore is, de új edző "caretaker" ide vagy oda, amelyik csapat kétszer (idegenben háromszor) annyi gólt kap, mint amennyit szerez, nem sok jóra számíthat az Old Traffordon. Ki is pofozzák őket a stadionból, de még a #besztlígből is, mint rutinos tüskeivók az okoskodó yuppiet a faluvégi kocsmából. 3-0

West Ham United - Stoke City, hétfő 21:00 Spíler Tv

A WHU esetleges győzelmével hatalmasat léphet a bennmaradás felé, hiszen 10 pontra növelheti előnyét riválisával szemben, vagyis akár végleg le is szakíthatja. A terv természetesen ez, hiába hiányzik majd Carroll, Obiang és talán Lanzini is. Mr. David William Moyes szívéről akkora kő zuhanna le a három pont megszerzésekor, amekkorával Bruce Willis messze földön és űrben is híres bányászcsapata se tudna mit kezdeni. Paul Lambert tehát a világmindenség (benne Stoke-on-Trent) megmentéséért száll harcba sérülésekkel és eltiltásokkal sújtott együttesével. Inkább lesz kemény és izzadságszagú, mintsem látványos csata a hétfői, ráadásul a világ is megérett a pusztulásra. A Kalapács porrá zúzza a Fazekat. De ez lesz a kisebbik baj... 2-1

Nagyjából ennyit várunk a 34. fordulótól. Tipp, komment, fantasy, de hát úgy is tudjátok.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!