Nem sokan írhattak eddig kishazánkban olyan külföldi klubról bemutató cikket, amely történetének legnagyobb sikere egy másodosztályban elért 18. hely, valamint a Football League Trophy, avagy egy harmad- és negyedosztályú csapatok számára kiírt kupasorozat megnyerése. Ez a közép-angliai kék-fehér gárda azonban mindenképp megér egy misét, és nem csupán azért, mert a város püspöki székhelynek számít. Remekül felépített és jól hierarchizált megfigyelőhálózat, alaposan megtervezett átigazolási stratégia, fillérekért megszerzett, aztán hatalmas profittal eladott tehetségek, átjáró a Non-League és a Premier League vagy a Championship között. Ez a Peterborough United!
Aki esetleg az alacsonyabb osztályok átigazolási híreit is előszeretettel pörgeti, az olvashatta, hogy a Peterborough United az elmúlt hetekben több mint 5 millió fontot kaszírozott három játékos elpasszolásával: Jack Marriott a Frank Lampard által irányított Derby Countyhoz tette át a székhelyét 3 millió font ellenében, Gwion Edwards az Ipswich Townban kezdi meg az előttünk álló szezont (érte 700 ezer fontot fizettek), míg Leonardo da Silva Lopes a Wigan Athleticben folytatja. Az ő árát nem hozták nyilvánosságra, sajtóinformációk szerint az összeg 1,5 és 2 millió font közé esik. A Peterborough Unitednél konkrét átigazolási összegekről egyébként is elég nehéz beszélni, mert az értékesített labdarúgók szerződésébe rendre olyan záradékot rögzítenek, hogy az eladást követően minden pályára lépés alkalmával további 10 ezer font illeti meg őket egészen addig, míg ez az összeg el nem éri az 1 millió fontot, vagyis a 100 szereplést! Premier League klubok esetében ugyanez az apanázs 20 ezer font/meccsszám - 2 milliós plafonig. Ennek következtében
egy Premier League klubnak 1 millió fontért elpasszolt, ott pedig stabil kezdővé váló labdarúgó idővel többet hozhat a konyhára, mint mondjuk egy dupla ennyiért a másodosztályba eladott,
ám ott csupán a
kispadkoptatásig jutó illető.
Marriott, Edwards és da Silva Lopes esetében nem
is az eladásukért kapott összeg,
hanem inkább a profit lehet érdekes:
Edwardsot ingyen kaparintották meg 2 éve a
Crawley Towntól, míg da Silva Lopes saját nevelésű játékos. Hármuk közül egyedül
Marriott aláírásáért kellett átigazolási díjat
fizetniük, méghozzá 450 ezer fontot a Luton Townnak tavaly nyáron. Ő pedig rendesen meghálálta ezt a befektetést: egy
szezon alatt 33 találatig és 5 előkészítésig
jutott a copfos gólvágó. Azonban ha azt hinnéd, hogy
idén nyáron csupán
szerencsés a lapjárás számukra, és fortuna
istenasszony (sic!) fogja a kezüket, akkor jobb tisztázni: az
elmúlt évtized
leforgása alatt a 'Posh' közel 30
millió font tiszta hasznot - az adott labdarúgó eladási összegéből
levonva a megszerzéséért fizetett pénzmag - könyvelhetett
el egy kezdőcsapatnyi játékos értékesítéséből. Álljanak itt legnagyobb üzleteik a
teljesség igénye nélkül:
- Britt Assombalonga a Watford csatárnövendéke volt,
de ötöd- és
negyedosztályú kölcsönjátékok jutottak neki osztályrészül. Itt
figyeltek fel rá a Peterborough megfigyelői, és került aztán a
London Road stadionba 1,7 millióért cserébe. Egy év alatt
annyi gólt termelt, hogy a Nottingham Forest 6,2 milliót sem
sajnált letenni érte.
- Ennél is gyorsabban futott be Dwight Gayle, aki
a nem túl jegyzett Dagenham & Redbridge csapatát hagyta
hátra a
Peterborough hívására - 550 ezer font volt az ára -, aztán rá fél évvel később már vitte
is Crystal Palace majd' 5 millióért. Leigazolásának oka
lehetett az is, hogy 2007-ben már vásároltak ugyanonnan egy támadót Fryék: a később skót válogatottságig jutó Craig
Mackail-Smith 160 ezerért jött, 2,5
milliórt pedig ment - Brighton volt a célállomás.
- Ryan Bennett a Grimsby Town szerelését váltotta a
Peterborough kék mezére 2009 őszén 600
ezer fontos átigazolási kupertáért, aztán a Norwich
Cityben kötött ki bő 3 évvel később, 3,5
millióért.
- Conor Washington 2014 januárjában került a
klubhoz a Newport Countytól 550 ezer font ellenében, úgy, hogy
előtte másfél évvel még postásként
dolgozott és szabadidejében a
kilencedik ligás St Ives Townban rúgta a
bőrt. 2016-ban 3 millió fontért vitte el a QPR.
- Paul Taylor a belgiumi légióskodása után már közel egy kerek esztendeje csapat nélkül tengődött,
amikor a Peterboroughnál bizalmat szavaztak neki 2011 márciusában. A következő év
augusztusában az Ipswich Town 2 millió fontot
is hajlandó volt átutalni a
játékjogáért.
- Lee Tomlin a Rushden & Diamonds csatáraként
riogatta az ötödik ligás
ellenfelek hálóőreit, amikor a Peterborough felkínálta neki
a profi ligás szerződést, a
csapatának meg 220 ezer fontot. Az üzlet létrejött,
Tomlin itt is termelte a gólokat, amiért aztán a
Middlesbrough 1,7 millió fontot fizetett érte.
- Aaron McLean a szintén ötödosztályú Grays Athleticet hagyta hátra, hogy
utána a Hull
Citybe kerüléssel a következő lépcsőfok
is következzen karrierjében.
Rajta keresztül kerek egy milkó állt a házhoz: 200
ezerért jött, 1 millió 200 ezerért ment.
A siker egyik fő letéteményese nem más, mint a sztahanovista Barry Fry, aki akár a legvégsőkig is képes elmenni aktuális csapata sikeréért.
Még a Barnet menedzsereként például azon kapták rajta a rendőrök, hogy hajnal négykor a gyepet nyírja a délutáni rangadóra készülvén - állítása szerint nem tudott aludni, így hát kijött valami értelmeset csinálni -, de arra is akadt példa a Birmingham City-s időszakában, hogy egy médium tanácsára mind a négy szögletzászlónál pissantott egyet, így próbálván levenni az állítólagos rontást a stadionról. A különc Fry saját bevallása szerint évente laza hetvenezer mérföldet kocsikázik megtekinteni azokat a tehetségeket, akiket a klub alapos munkát végző scoutjai beajánlanak neki. Amikor pedig úgy véli, hogy újabb csiszolatlan gyémántra leltek, akkor azt jelzi az ízig-vérig 'Pool-drukker Darragh MacAnthonynak, az együttes ír származású elnökének, aki 2006-os kinevezésekor csupán még 30 éves volt, amivel a Football League történetének legfiatalabb elnöke lett. Ezt követően a focibolond MacAnthony is meggyőződik a játékos képességeiről, ám mindig a gárda aktuális menedzseréé az utolsó szó: addig nem igazolnak le senkit, amíg ő rá nem bólint az üzletre. Tehát nem hoznak döntést a feje fölött, és még véletlenül sem szákolnak be olyan focistákat, akiket az edző nem tud elképzelni a játékrendszerben.
Többnyire
azok lesznek a befutók, akik megfelelnek az alábbi négy kritériumnak:
1.) Fiatalok
Bizony, a Peterborough háza táján jóformán már akkor rájöttek,
hogy nem érdemes idősebb, 30-hoz közeledő játékosokat vásárolni,
amikor Mateschitz még nem is hallott az SSV Markranstädtról. Bizonyítja ezt többek között az is,
miszerint a mostani keretben is csupán három 27
évnél idősebb
arcot találunk - az egyik matuzsálemnek a
28 éves kapus
számít -, az átlagéletkor
pedig mindössze 23 és fél év.
2.) Non-League együttesben rúgják a bőrt, vagy rendelkeznek amatőr focis múlttal.
Az amatőr futballt megjárt labdarúgók - meglátásuk
szerint - ambíciózusabbak, motiváltabbak.
3.) Nagy-Britannia valamelyik szegletéből vagy Írországból érkeznek
Így nem
kell attól tartani, hogy az első keményebb ütközést vagy belépőt követően
hazáig
szaladnak, és az akklimatizálódással sem
kell törődni és egy kiadós eső sem
lesz hatalmas újdonság számukra (Somália füstölő torka
vagyok).
Az ezredforduló óta összesen hat olyan labdarúgó érkezett a
klubhoz, akit nem a brit szigeteken székelő együttesből
szereztek meg:
- Souleymane Coulibaly (Bari - Olaszország, 2015 július)
- Andrew Fox (Midland-Odessa - Egyesült Államok,
2015 július)
- Gabriel Zakuani (AEL Kalloni - Görögország, 2014 január)
- Robert Pervan (NK Pajde - Svájc, 2012 augusztus)
- Chris Kanu (Top Oss - Hollandia, 2003 július)
- Shane Huke (Rochedale Rovers - Ausztrália, 2003
július)
Közülük Gabriel
Zakuani Angliában nőtt fel és az AEL
Kalloninál töltött félszezont leszámítva
mindig angol csapatai voltak, Souleymane Coulibaly a Tottenhamnél
nevelkedett, Andrew Fox pedig angol, csupán tanulmányai
miatt költözött az Egyesült Államokba,
majd vált ott közben
profi labdarúgóvá. Még a csuklóból rávágások
előtt: ez még véletlenül sem azért van,
mert az alacsonyabb osztályú gárdák nehezebben tudnak focistákat
magukhoz csábítani "külföldről".
A tavalyi League One szezonban például 28 labdarúgó érkezett
Nagy-Britannián és Írországon kívülről, közülük 21-en
először kóstolhattak bele a brit futball szépségeibe.
4.) Csatárok
MacAnthonyék nagyon is tisztában vannak azzal a már számtalanszor bebizonyított ténnyel, hogy a piac leginkább a csatárokat árazza túl. Nem véletlen, hogy a klub történetének 9 legdrágábban értékesített futballistájából 8 is támadó.
"No de akkor mégis hova lesz az a rengeteg della, amit az átigazolási piacon kaszíroznak?"
kérdezhetné a picit
sem korrupt tulajdonosoktól hemzsegő magyar futballközegen
szocializálódott egyszeri olvasó teljes
joggal, azonban ezen esetben inkább Pétervásári Egyesülésnek hívnák a
klubot, és most más okból
ragadtam volna klaviatúrát velük kapcsolatban.
A játékoseladásokból befolyó összegeket
a megfigyelőhálózat bővítésére,
valamint az utánpótlásba fektetik Leonardo da Silva Lopes és
Jermaine Anderson személyében pedig már az első
olyan fecskék is megjelentek, akik azt bizonyítják, hogy
utóbbi
esetben is jó helyre megy a pénz. Ezen felül az átigazolási piacon
is egyre nehezebb helyzetben vannak, hiszen a sokadosztályú
kiscsapatok időközben rájöttek: ha
a Peterborough United érdeklődik keretük
valamely tagja iránt, akkor ott bizony hatalmas üzlet van
kialakulóban, amivel hosszú évekre
megalapozhatják a klub jövőjét, anyagi
helyzetét. Ilyeténképpen
egyre jobban meg is kérik az árát ezeknek
a játékosoknak.
Ha úgy nézzük, akkor
a Peterborough United némi túlzással a modernkori futball Robin Hoodja:
kalmárokat megszégyenítő módon gombolják le a tehetősebb PL- és Championship gárdákat, majd a forgatják vissza a pénzt a sokadosztályú futballba,
ahol szinte évente
szűnik meg egy-egy patinás múlttal rendelkező csapat akkora tartozások
miatt, ami durván egy - hasamra ütök - West
Ham Unitedben padozó játékos heti bére. Eközben
pedig esélyt adnak azoknak a berobbanni vágyó fiatal
tehetségeknek belépni a
profi ligába, akik valamilyen oknál fogva
kipottyantak az akadémiai képzésből, vagy be
sem kerültek oda, és huszonéves
korukra már mindent megélt férfit
nevelt belőlük a non-league darálója.
A cikket a Britannia legújabb nyári szerzeménye és eddigi törzskommentelője, Boró Péter jegyzi.