Eljött a nap, amit vártál! Kezdődik a #besztlíg!!! - preview, day 1

Illusztráció: Szücsi

Ahogyan számoltuk vissza a napokat a Premier League rajtjáig, egyre jobban vártuk, hogy eljöjjön ez a pillanat. Amikor végre újra elkezdődik a #besztlíg. A bajnokság ami nekünk a legkedvesebb, a legjobb, a leglátványosabb, a legszerethetőbb. Ahogyan a csapatok, úgy a szerkesztőségünk is aktívan tevékenykedett az átigazolási piacon, hogy új impulzusokkal, újult erővel vágjunk neki a 2018/2019-es szezonnak. A felturbózott Britannia csapat készen áll, vágjunk is bele az új szezon első beharangozójába.

Manchester United - Leicester City, péntek 21:00 Spíler1 TV

Két top hármas menedzser pikáns összecsapásával vágunk bele pénteken az új évadba. Na, de nem mindegy, hogy milyen kategória szerint soroljuk az első háromba Mourinhot és Puelt: a fogadóirodák a Rókák menedzserének korai leköszönésére látnak a legnagyobb esélyt, míg a 001-es ügynököt a harmadik helyre repítik az oddsok. Sokak bálványát, Duncan MacLeodot idézve lehetne az összecsapás mottója a „csak egy maradhat” szállóige, de talán az első fordulóban még nem kell ilyen messzire menni.

Egy kisebb mutatvány lesz majd összerakni a hazaiak kezdőjét, miután több alapember is később csatlakozott a kerethez (rövid nyár, hosszú vébé), ezen kívül Matics, Valencia, Herrera, Rojo és a új igazolás tinédzser, Dalot is sérüléssel bajlódik, Bailly és Herrera pedig kérdéses állapotban vannak. A kölcsönből visszaérkező Andreas Pereira, illetve az abszolút friss hús, Fred az előzőekből fakadóan szinte biztosan bevetésre kerülnek. Rajtuk kívül új arcot nem láthatunk majd a United kezdőjében, mivel José vágyaival nem törődve, Woodwardék nem foganatosítottak további erősítéseket. A másik oldalon Puel kijelentette a hét elején, hogy a pár napja szabiról visszatérő Vardy és Maguire játszatására ne is számítson a nagyérdemű. 

Ne vegyük be, tuti, hogy blöfföl. 

Főleg a hátvéd játékára nagy szükség lesz, miután Jonny Evans valószínűleg nem tud pályára lépni a nyitányon. A Mahrez-pótlékként igazolt Ghezzal, a 21 éves Maddison, illetve Ricardo Pereira viszont bizonyára játéklehetőséghez juthatnak. Lyukas keret mindkét oldalon, az előszezonban pocsék támadójáték az Ördögöknél, 20 éve látott utoljára Leicester győzelmet az Old Trafford, ez nem lesz elég egyik fél győzelméhez sem. 1-1

A tavalyi nyitófordulóban is láthattunk Newcastle -Spurs csatátFotó: LINDSEY PARNABY/AFP

Newcastle United - Tottenham Hotspur, szombat 13:30 Spíler1 TV

Szombaton kora délután két olyan csapat találkozik a St. James' Parkban, amelynek szurkolói túlzottan nem lehetnek elégedettek az átigazolási szezonnal. A Tottenham konkrétan senkit nem igazolt, és bár így is elég erős a keretük, azért a Spurs-fanatikusok valószínűleg örültek volna egy-két minőségi érkezőnek, akik új impulzusokat adnak a keretnek, és esetlegesen új variációs lehetőségeket kínálnak a következő szezonra. Ha lehet hinni a pletykáknak, akkor volt egy ajánlat az Aston Villának Jack Grealish-ért, de azt talán sosem tudjuk meg, hogy mennyire volt reális esélye a 22 éves középpályásnak, hogy észak-Londonba szerződjön.

A Newcastle ezzel szemben hét új embert igazolt. Első ránézésre ez így nem is lenne olyan rossz teljesítmény, ha nem előzte volna meg hónapokon át tartó hatalmas parasztvakítás. A klub tulajdonosa, Mike Ashley ugyanis úgy nyilatkozott a Sky Sportsnak, hogy Rafa Benítez minden egyes penny-t elkölthet, amit a klub generál. Nos, ez nem pont így történt. Az eladások és a vásárlások után 20 millió font nyereséggel zártak a Szarkák, és érintetlen maradt az a 173 millió font is, amit tv-közvetítések hoztak a csapatnak. 

Tavaly is szerepelt ez a párosítás az első fordulóban, és biztosan sokan emlékeznek rá, hogy a Spurs simán verte 2-0-ra a Newcastle-t. Arra gondolom már kevesebben, hogy Harry Kane súlyos szabálytalansága után (amivel komoly bokasérülést okozott Florian Lejeune-nak) néma maradt a síp, viszont Dele Alli ügyesen kiprovokált egy könnyen megadott piros lapot Jonjo Shelvey-nek. Most ilyen drámai jelenetek remélhetőleg nem lesznek, csak szimplán egy jó meccs, pontosztozkodással. 2-2

Bournemouth - Cardiff City, szombat 16:00

Szabad-e kiesési rangadónak titulálni egy augusztus eleji bajnokit? Még ha pofátlanság is, ez a meccs ízig-vérig az lesz. Ha a Cherries-re gondolunk, nem egy vastag kerettel rendelkező gárda képe rajzolódik ki előttünk. Ellenben egy olyané, amelyik összecsokizza az alsóját attól, ha Nathan Aké lábujja súlyosan megsérül, és középhátvédként senkit nem tudnak majd berakni a helyére. Eddie Howe jobb híján úgy fest, hogy visszatér az előző szezon korai szakaszaiban kevés sikert hozó két belső védős rendszerre. A transzferek terén sokáig úgy tűnt, hogy Diego Rico (Leganés) és David Brooks (Sheffield) fogják hozni az új lendületet, ám a napokban klubrekordért szerződtetett energikus Jefferson Lerma (Levante), már annál izgalmasabb vételnek tűnik. A wales-iek feltételezhetően nem akartak lenyűgözni minket idén nyáron. Neil Warnock, aki májusban még élete legjobb munkájának nevezte a Cardiffnál töltött éveit, talán a Champóból való feljutás mámora részegítette a teljes átigazolási szezonban, vagy nem szólt neki senki, hogy egyébként a Premier League-ben fognak augusztustól játszani... hát nem sikerült nagy nevet igazolni, na. Ha a Bournemouth-nak sikerül hasonlóan hatékony offenzívával előrukkolnia, mint ahogy a Marseille elleni utolsó felkészülési találkozójukon sikerült (5-2), akkor nem lesz kérdés a mérkőzés kimenetelét illetően. Három érdekesség: a transfermarkt szerint 6 darab Championship alakulat kerete értékesebb a Cardiffénál. Harry Arter épp a Bournemouth-ból jött kölcsönben egy évre Wales-be. Amennyiben Neil Etheridge kezd a kapuban, ő lesz a PL történelmének első Délkelet-ázsiai játékosa. 2-0

Fulham - Crystal Palace, szombat 16:00 

Mindkét londoni kiscsapat nagy reményekkel néz a szezon első meccse elé. A négy év Purgatórium után ismét az elitbe kerülő Fulham tizenkettő (!) új szerzeményt jegyezhet a kölcsönjátékosokkal együtt, és több, mint 100 millió fontot költött a piacon. Minden ínyenc szurkoló körmöt rágva várja, hogy lássa immáron a legjobbak között a Craven Cottage 19 éves üdvöskéjét, Ryan Sessegnont. A bal hátvédből támadóvá avanzsált brit tehetség volt az első olyan alsóbb osztályból érkező ifjonc, akit nomináltak az év legjobb fiatal játékosának díjára. Fontos igazolások továbbá: Mitrovics, Schürrle (kölcsönben), Seri, Anguissa. Egészen elképesztő, sokszínű felhozatal.

Érdekes, hogy a tavaly szeptember végén hét forduló után csont utolsóként álló – 0 pont, 0 lőtt-, 17 kapott gól – Sasok, még nem éppen a PL felsőtábláról álmodoztak, idén viszont teljesen más a helyzet. Nyilván nagyot dob, hogy De Boer helyett Hodgson irányítja a csapatot. Sikerült megtartani a sokak által csábított Zaha-Townsend duót, apró pénzért szereztek egy robotot a középpályára Kouyaté személyében, ingyen jött a német talentum, Meyer és az utolsó pillanatban egy év kölcsönre Jordan Ayew. Két egészen masszív, akár későbbi meglepetésekre is képes csapat találkozik, de nem fognak bírni egymással. Ja, hogy ez még nem elég a kiváló minőségű szórakozáshoz? Mike Dean fogja fújni a meccset. 2-2

"Good choice!" Mindenki kedvenc Mike Dean-je fújja a sípot a Fulham - Palace meccsenFotó: GLYN KIRK/AFP

Huddersfield Town - Chelsea, szombat 16:00 Spíler1 TV

A kevésbé sikeres Community Shield szereplés után, északi túrával kezdi a bajnoki menetelést Maurizio Sarri Chelsea-je. Az olasz trénernek alig egy hónapja volt elképzelései szerint alakítani a londoni kékek keretét, formációt váltani – három belső bekk helyett a kettőt preferálja -, és megtartani a játékosállomány értékeit az előző szezonnál jóval sikeresebb eredmények elérése végett. Meg is látszott a nyári sörmeccsek, plusz a City elleni múlt hétvégi összecsapás során, hogy itt még semmi sem kerek. 5 mérkőzésen nem volt olyan alkalom, amikor egynél többször sikerült volna betalálniuk, a ManCity totális dominanciát mutatott – ha nincs Caballero, kettőnél bőven többet kaphattak volna. Ami a húspiacon történt tevékenykedésüket illeti: Courtois már Real címert nyálazgat, váltásként Kepa Arrizabalaga a világ legdrágább kapusaként, valamint legértékesebb spanyoljaként védhet majd. Jorginho a City ellen még baromira nem, később annál inkább segítségére lehet Hazardéknak, Kovacic pedig a Királyiak kispadjáról áthelyezte kispárnáját a Stamford Bridge ülőkéire. A TOP4-be való beférkőzés nem lehetetlen cél, viszont közel sem lesz könnyű menet.

A Terrierek még harapósabbak szeretnének lenni az idei kiírásban, legalábbis ezt hirdetik a különböző szurkolói blogokon. David Wagner lehetőségei nem feltétlenül szélesedtek, nyilvánvaló anyagi korlátok miatt a valós húzóemberek érkezése is elmaradt. A Monacoból érkező Diakhaby a 2017/18-as szezonban csak eggyel több találattal büszkélkedhetett, mint piros lappal, rajta kívül még Sobhi, a Stoke peremembere ölthet idén magára kék-fehér mezt, illetve említésre méltó még a dortmundi Erik Durm szerződtetése. Ha a Huddersfield olyan szervezetten tud védekezni szombat délután, ahogy a tavalyi év során többször is bizonyították, hogy képesek rá, akkor ez az összeforratlan, kissé impotensnek látszó Chelsea nem fog betalálni nekik. Legfeljebb brutális erőlködések árán egyet begyömöszölnek a vendégek. 0-1

A dohányzás súlyosan károsítja Ön és fodballistái egészségét - Maurizio SarriFotó: MARCO BERTORELLO/AFP

Watford - Brighton & Hove Albion, szombat 16:00

A Watford tavaly maga volt a megtestesült kiszámíthatatlanság. Bravúr győzelmek, majd olyan játék, amivel egy League One csaptot sem tudtak volna meglepni. A Brighton ezzel szemben sokkal őszintébb, szerethetőbb focival küzdötte végig az első #besztlíg idényét. Az elsődleges cél, a bennmaradás összejött, és ezzel idén is kiegyezne minden Seagulls szurkoló. Az előző szezonban a két csapat a Vicarage Roadon egy 0-0-ás döntetlennel borzolta a kedélyeket (mondjuk Brightonban is csak egy sovány, 1-0-ás hazai győzelemre futotta), és nem gondolnánk, hogy ezen a meccsen sokkal több mindenre számíthatunk. 0-0  

A világbajnokság egyik nagy felfedezettje, Yerry Mina megszerzése az Everton talán legnagyobb dobása volt a nyáronFotó: SEFA KARACAN/Anadolu Agency

Wolverhampton - Everton, szombat 18:30 Spíler1 TV

A bajnokság egyik nagy pozitív meglepetése lehet a Wolverhampton Wanderels. A tavaly kínai kézbe kerülő klub az előző idényben átgyalogolt a másodosztályon a Porto kispadjáról elhozott Nuno Espirito Santo vezetésével. Nyáron ehhez képest még erősítettek is a kereten, azon belül is természetesen a portugál vonalon. Diego Jota és Ruben Neves mellett már Joao Moutinho a középpályát erősíti, így aztán elmondhatjuk hogy elég domináns farkasfalka érkezett meg az első osztályba, hogy vadászterületet foglaljon magának. 

Marco Silva Evertonja is szépen fejlődgetett nyáron, aztán az utolsó napon tető alá hoztak két olyan üzletet a Barcelonaval, hogy megint felvetődjön a kérdés, képes lehet-e Liverpool kék fele valami nagy dobásra. Yerry Mina és Andre Gomes érkezése erre enged következteni, de az ő játékukból származó előnyök valószínűleg nem az első fordulóban hozzák a pontokat az Evertonnak. A Purgatórium bajnoka győzelemmel kezd. 2-0     

Liverpool - West Ham United, vasárnap 14:30 Spíler1 TV

Nem mondhatni, hogy szűk lett volna a nyári termés a két klub háza táján. Ahogy Mourinho fogalmazta meg finoman: a Pool mindent és mindenkit megvett. Karius a múlté, helyette egy kevésbé jóképű, ellenben védeni annál inkább képes Alisson fog állni a Vörösök kapujában. Fabinho és Keita talán végre elhozza a stabilitást Klopp középpályájára, Shaqiri pedig szinte ingyen jött a Szalah-Mané-Firmino csodahármas segítségére. Az igaz, hogy fenti négyesért 164 millió fontot kellett kicsengetni (PSG, Barca, kik azok?),  a Liverpool húzásai mégsem tűnnek értelmetlen költekezések tömkelegének. Jelszó: tudatos csapatépítés.

A West Hamnél már egy hangyabokányival zavarosabb a helyzet. A nettó homály kínai kaland után, Pellegrini visszatért Angliába, és kézbe vette a Kalapácsosokat. Július-augusztusban kilenc új játékost csábítottak a buborékos London Stadiumba. Fabianski teljesen logikus vétel, Carlos Sánchez és a cukorüveg lábú Wilshere is még rendben vannak, viszont a támadósorba jelölt Yarmolenko, Felipe Anderson és Lucas Pérez már inkább soknak tűnik. Lesz itt, kérem, tumultus, mint a kék metrón hétfő reggel.

Zseniális nyáron van túl Klopp csapata, kiválóan alakult a felkészülési időszakuk, így még Matip, Klavan, valamint Fabinho hiányát sem fogják igazán megérezni a nyitómeccsükön. Utóbbi három randevújuk során, minden alkalommal négyet vágtak a West Hamnek, ezúttal talán eggyel alább adnak. 3-0

A Southampton csatára, Danny ings egykor a Burnley szurkolók kedvence voltFotó: OLI SCARFF/AFP

Southampton - Burnley, vasárnap 14:30

A Szentek az előző szezonban látványosan összeestek, de végül nagy nehezen meg tudtak menekülni a kieséstől. A szurkolóik joggal aggódhattak, hogy mi lesz az új évadban. Aztán átigazolási időszak utolsó napján kölcsönvették Danny Ingst, aki ha egészséges, akkor garanciát jelenthet arra, hogy ne legyen a legutóbbihoz hasonlóan kellemetlen, vagy esetleg még rosszabb végjátékban része a Sotonnak. Érdekesség, hogy Ings pont az ellen a Burnley ellen húzhatja magára először új csapata mezét, ahol a legjobb éveit töltötte.  A nem túl sikeres liverpooli idények előtt ugyanis pont a Burnley játékosa volt, sőt a csapat első osztályba kerülésében, majd bennmaradásában is fontos szerepe volt a góljainak 2013 és 2015 között. Ahogy távozott, a Burnley ki is esett, viszont aztán megint feljutottak és azóta már a harmadik szezonjukat kezdik meg a legjobbak között. Sean Dyce fiai újoncként a hazai pályán megszerzett pontjaikkal maradtak bent, az előző idényben viszont teljesen ellentétesen jött ki a lépés. A Turf Moor-on bakik sora, idegenben viszont meglepetés sikerek. A lényeg, hogy a Burnley nem csak hogy bent maradt, de a keret értékét, eleve a klub gazdasági helyzetét figyelembe véve óriási bravúrként a hetedik helyen végzett, és az Európa Ligában is elindulhatott. Ezen a délutánon nem fognak bírni egymással a csapatok, mi pedig örülhetünk, hogy a másik mérkőzést közvetíti a Spíler. 0-0

Unai Emery és Pep Guardiola nem most találkoznak előszörFotó: JOSE JORDAN/AFP

Arsenal - Manchester City, vasárnap 17:00 Spíler1 TV

A forduló mérkőzésével zárul az első kör, legalábbis látatlanban ezzel a kijelentéssel vállalnánk a legkisebb kockázatot. Az egyik oldalon a bajnok, a Manchester City, akik beárazták az egész mezőnyt az előző idényben, szinte végig vezetve a bajnokságot.  A házigazda pedig az az Arsenal, ahol Arséne Wenger távozásával egy új korszak veszi kezdetét. Egy olyan korszak, amitől azt várják az Ágyúsok szurkolói, hogy újra komoly dicsőséget tartogat a klub számára. Szóval igen, péntek délután egyértelműen azt gondoljuk, hogy ez lesz a nyitónap legnagyobb attrakciója, de azért azt reméljük, hogy a meccs kezdéséig lejátszott kilenc másik találkozó a színvonalával alaposan feladja a leckét az Arsenal - Manchester City párosnak.

A két csapat a legutóbbi idényben háromszor találkozott egymással. A két bajnoki és egy ligakupa mérkőzés gólaránya 9:1 volt a Manchester City-nek, ami elég beszédes a tavalyi erőviszonyokat illetően. Most azonban tiszta lappal kezd mindenki, és talán hazaiak háza táján bekövetkezett korszakos változások elég lökést adnak az Arsenalnak, hogy felvegyék a versenyt a bajnokkal. Hogy le is győzzék Őket? Ahhoz talán ez még kevés lesz. 1-1

Az első forduló előtt Mark29 és Bento Luccio verte félre a beharangokat. Tippeltetek? Aztán a Fantasy csapatotok készen áll? Ha van még mit pótolni, akkor tudjátok mi a  teendő. A meccsek előtt, alatt és után pedig továbbra is várjuk a kommenteket.


Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!