A Chelsea sem lesz túl nagy falat Guardiola Cityjének- preview, day 16

Grafika: Szücsi

A hétvége kérdése egyértelműen az, hogy Mauricio Sarri és Chelsea meg tudja-e állítani a Manchester City-t, vagy megtörténik az a csúfság a Londoniakkal, hogy négy fordulóból háromszor is vesztesen hagyják el a pályát. Úgy gondoljuk, hogy azzal szépen be is áraznák az olasz mestert, és a szétrágott csikkek, na meg a három számmal nagyobb melegítő ruha mellett, ez a komolyabb rövid zárlat lenne az, ami beugrana róla Angliában a szurkolóknak. Persze Guardiola stamford bridge-i látogatásán kvül lesz még másik kilenc összecsapás is, úgyhogy el is kezdjük a tippelgetést.

Bournemouth - Liverpool, szombat 13:30 Spíler Tv

A hazaiak zsinórban négyszer kaptak ki, mielőtt a hétközi fordulóban le tudták volna győzni a Huddersfieldet. Nagyon jól jött Eddie Howe fiainak ez a három pont a Liverpool vendégjátéka előtt. Persze attól, hogy ott lenn délen kicsit helyre rázódtak a dolgok, még bőven a négy egymást követő győzelem után érkező Pool lesz a találkozó esélyese. Jürgen Kopp fiai az egyetlenek, akik tudják tartani a lépést a Manchester City-vel, és ha az szeretnék, hogy ez továbbra is így legyen, akkor nem lehet botladozni, azaz pontokat veszíteni a Bournemouth ellen. Szerintünk nem is fognak. 1-3

Arsenal - Huddersfield Town, szombat 16:00 

A Huddersfield egy viszonylag sikeres időszak után a legutóbbi két meccsét elveszítette, így aztán az Emirates-ben kellene valamilyen bravúrral pontot szerezniük, hogy ne kerüljenek megint a kieső zónába. Ráadásul az ellen az Arsenal ellen, amelyik azzal számol, hogy kedvenc londoni szomszédai, a Chelsea és/vagy a Tottenham botlásával feljöhetne a negyedik helyre. Lássuk be, ezen a meccsen nem merészség, hanem hülyeség lenne nem hazai győzelemre tippelni. Tavaly az Ágyúsok ebben a leosztásban 5-0-ra tudtak győzni, és most is valami hasonlóra számítunk. Ha nem is ekkora kiütésre, de sima sikerre. 3-0 

A Burnley-nél mostanában nagyon nincs meg az összhangFotó: PAUL ELLIS/AFP

Burnley - Brighton & Hove Albion, szombat 16:00

A Burnley nagyon rossz formában van, szinte teljesen kilátástalan a játékuk. A helyzetük még nem, de azt nem maguknak köszönhetik, hanem annak, hogy az alsóházban idén is elég sokan állnak bukásra.  De ez akkor is ciki... Sean Dyce csapata, az elmúlt nyolc mérkőzésén összesen kettő huncut pontot vakart össze. Kizárólag azért nem ők az utolsók, mert jobba gólarányuk, mint a Fulhamnek. Mondhatnánk azt is, hogy vendégül látják a követendő példát. A Brighton ugyanis egy nagyobb hullámvölgyből került ki az elmúlt hetekben. A Sirályok a Nemzetek Ligája selejtezői miatt beiktatott pihenő óta három meccsen hét pontot szereztek, amivel a táblázat első felébe repültek. Megkegyelmeztünk a hazaiaknak, szerintünk egy pontra jók lehetnek. 1-1

Cardiff City - Southampton, szombat 16:00

Kőkemény alsóházi rangadó. Mindkét csapat Londonban járt a hétvégén, és mindketten 3-1-re kaptak ki. A hazaiakat a West Ham, a vendégeket a Tottenham csapkodta meg, de amíg Neil Warnock állása emiatt nem került veszélybe, Mark Hughesnak mennie kellett. Az idei kiírás második edzőváltásával egy, a #besztlígben teljesen újoncnak számító szakember került a Szentek kispadjára, Ralph Hasenhüttl személyében, aki bő fél évnyi munkanélküliség után tért vissza, utolsó csapata pedig a RB Leipzig volt, ahol két évig dolgozott. A rutint nem tudja elsöpörni az új seprű, de a réginél így is jobban teljest. 0-0 

Nem tudjuk ez milyen koreográfia volt, de egy pontot ért a Unitednek a hétközi fordulóban.Fotó: OLI SCARFF/AFP

Manchester United - Fulham, szombat 16:00 Spíler1 Tv

November 3-án a Mancheser United legyőzte 2-1-re idegenben a Bournemouth-ot. Hogy ebben mi az érdekes? Nem sok. Az viszont mindenképpen figyelemre méltó, hogy az azóta eltelt bő egy hónap alatt lejátszott négy bajnoki mérkőzéséből egyet sem tudtak megnyerni Mourinho-ék. A City elleni kínos vereség mellett három döntetlent hoztak össze, a Crystal Palace a Southampton és az Arsenal ellen. Utóbbi még "belefér" mondhatjuk, de előbb utóbb most már tényleg meginoghat kispad Zsozé bácsi alatt. Persze távol álljon tőlünk a kötözködés, hiszen mi nem nyertünk három bajnoki címet Angliában. (Mondjuk ő sem azzal érte ezt el, hogy a Palace meg a Soton szintű csapatokkal osztozott a pontokon.) Vajon az már elég nagy ciki lenne, ha az utolsó helyezett Fulham meg tudná tréfálni őket az Old Traffordon? A United szurkolók egyre nagyobb számban gondolják azt, hogy bárkitől, bármilyen vereséget el tudnak viselni, ha az Mourinho kirúgásához vezet. Claudio Ranieri pedig biztosan imádná, ha ő adhatná meg a kegyelem döfést. Szerintünk a meccs utáni banketten lenne pizza, fagyi, talán még valami jó olasz borocska is. Viszont ez csak fikció. Gyötrelmes mérkőzésre számítunk, United győzelemmel. 1-0

 West Ham United - Crystal Palace, szombat 16:00

A válogatott szünet után Manuel Pellegrini nosztalgia bulija a Manchester City-vel egy csúnya vereséggel ért véget, azóta viszont a West Ham mindkét mérkőzését megnyerte, és egy kicsit meglépett attól a hat csapattól, akik jelenleg joggal félhetnek a kieső zónától. Ellenfelük, a szintén londoni székhelyű Palace, akiknek nehéz megtippelni, hogy milyen lehet a formájuk. A Nemzetek Ligája selejtezők után döntetlent játszottak a Manchester Uniteddel és legyőzték a Burnley-t. Ez jól hangzik, de ha ez előző bekezdéseket is elolvastátok, akkor érthetitek, hogy miért nem kell hasra esni ettől a két eredménytől. Most hétközben viszont simán kikaptak 3-1-re a Brightontól úgy hogy a 28. perctől még emberelőnyben is voltak. Törékeny ez a kristály, és össze is fog törni ha lesújt a kalapács. 3-1 

Nem a ruha teszi a menedzsert, na de akkor is... Sarri miért Rüdiger melegítőjét hordja?Fotó: IAN KINGTON/AFP

Chelsea - Manchester City, szombat 18:30 Spíler1 Tv

Ahogyan a bevezetőben is szóba került, a szigetországban kétségkívül ez a hét mérkőzése. Kicsit azért árnyalja a szuper rangadóról előrevetített képet, hogy Chelsea nincs annyira jó formában, ahogyan korábban is írtuk, az utóbbi három meccsen egy győzelem és két vereség a mérlegük, a hét közben az újonc Wolverhampton győzte le őket.  Ezallatt a Manchester City-nél továbbra sem tudják elképzelni, hogy milyen lehet rossz formában bajnokit játszani. Ha nem lenne mögöttük a majdnem ilyen eredményesen teljesítő Liverpool, akkor már olyan érzésünk lenne, mint amikor a Fifában emelni kell a nehézségi szintet, mert unalmassá válik, hogy mindig nyerünk. Már pedig most sem számítunk másra. Sarri ezen az estén is maximum a cigijét tudja elnyomni, csapatának a címvédő ellen nem sok esélye lesz. 0-2 

Leicester City - Tottenham Hotspur, szombat 20:45 Spíler1 Tv

A hazaiak szép veretlenségi sorozata a hét közben majdnem az utolsó helyezett Fulham ellen szakadt meg. A Rókák a hajrában aztán egyenlíteni tudtak, így továbbra is kényelmesen ellehetnek a középmezőnyben. A Spurs viszont már nem lehet ennyire nyugodt. A dobogó legalsó fokát foglalják el jelenleg, de amellett, hogy feljebb lépni ezen a hétvégén nincs lehetőségük, egy döntetlennel vagy egy vereséggel nagyon szorossá válhat a BL helyekért vívott harc. Tavaszra egyébként biztosan az is lesz, de addig még sok érdekes eredmény vár ránk. Például ez a szombat esti összecsapás, ami szerintünk egy látványos, változatos, és gólgazdag mérkőzés lesz. 2-2

Kemény küzdelemben volt része szerda este RondonnakFotó: PAUL ELLIS/AFP

Newcastle United - Wolverhampton Wanderels, vasárnap 17:00 Spíler1 Tv

A Championsip előző két szezonjának bajnoka csap össze vasárnap délután, ráadásul mindkét kispadon az a menedzser ül majd, aki a Purgatóriumot le tudta igázni. A novemberben három meccsből hármat nyerő, és ezért a hónap menedzsere díjra is jelölt Rafa Benítez a Champo kaland előtt is tudta, hogy a #besztlíg egy másik kávéház, de valószínűleg már Nuno Espirito Santo is tisztában van ezzel. Ha rámegyünk az "állati vonalra", akkor mondhatjuk, hogy a Szarkák hétközben értékes pontot loptak a Goodison Parkból, de ez a tett eltörpül amellett, hogy a Farkasok meg felfalták a Chelsea-t. Na jó, ez így talán erős, de három pont az akkor is három pont, azokat pedig a Wolves szerezte meg. Ezek után nem egy vasárnapi teadélután hangulatát várjuk a St. James' Parkban. 1-1  

Everton - Watford, hétfő 21:00 Spíler1 Tv

A hatodik helyezett Everton szerda este az egész második félidőt végigtámadta a Newcastle ellen, mégis meg kellett elégedniük az egy ponttal. Ráadásul amellett, hogy képtelenek voltak begyötörni a győztes gólt, majdnem hatalmasat koppantak, mert a hajrában Christan Atsu kétszer is ziccert rontott, amikor már csak Pickforddal állt szemben. Most  borzalmas formában lévő, az elmúlt három meccsét zsinórban elveszítő Watford lesz az ellenfelük. A vendégekről sokszor leírtuk már, hogy mennyire kiszámíthatatlan a játékuk, a formájuk és így az eredményeik is. A semleges szurkolók érdekében reméljük, hogy egy élvezetes hétfő esti találkozót hoznak össze nekünk a tizenhetedik forduló záró meccsén. 2-2  

Szerintetek is valami hasonló lesz? Vagy teljesen más? Írjátok meg kommentben, meg persze tippeljetek, meg fantasy is van, de úgyis tudjátok ezeket.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!