Kirúgással ért véget Mourinho ámokfutása a Manchester Unitednél

A mai naptól már nem José Mourinhonak hívják a Manchester United menedzserét, miután egy Klopp elleni vereség harmadjára is az állásába került. A továbbiakban megpróbáljuk kicsit körbejárni, mi vezetett idáig, kik ennek a felelősei, valamint a döntés lehetséges jövőbeli következményeit is mérlegeljük.

José Mourinho idegesen gratulál Jürgen Kloppnak utolsó manchesteri meccse után.Fotó: PAUL ELLIS/AFP

Először is egy dolog vitán felül áll: 

a menesztés egy szükséges, de nem elégséges, azonban mindenek előtt egy jó döntés. 

Az időzítéssel kapcsolatban már inkább merülhetnek fel kérdések, sokak szerint ugyanis lényegesen korábban meg kellett volna lépni. Már az előző szezonban és a nyári felkészülés alatt is voltak olyan jelek, amelyekből nagy bizonyossággal lehetett következtetni rá, hogy az előttünk álló idény katasztrofálisan is alakulhat. Lássuk ezeket időrendi sorrendben...

2018. február: az első problémák Pogbával

A Spurs elleni vereség után lett először kirakva a kezdőből Pogba, ami egészen odáig fajult, hogy a Sevilla elleni BL-meccs odavágóján Scott McTominay (!) kezdett a helyén.

Scott McTominay bemutatkozik Paul Pogba helyén a Sevilla elleni BL-meccsen februárban...Fotó: CRISTINA QUICLER/AFP

2018. május: saját játékosok sajtó előtti ekézése

A Brighton elleni megalázó vereség után a Lukaku pihentetésével kapcsolatos újságírói kérdésekre reagálva Mourinho nem volt rest páros lábbal beleszállni bizonyos játékosokba. 

„Itt a válaszotok arra, hogy miért mindig Lukaku játszik. Mert a helyére beálló játékosok nem olyan jók, mint ő. 

Így talán már nem fogjátok állandóan azt kérdezgetni, hogy egyesek miért nem játszanak többet.” 

2018. július: Pogba savazása a vb kapcsán

Nehéz volt nem észrevenni, hogy a francia teljesen más szinten teljesített a válogatottban ahhoz képest, mint amit hétről hétre láttunk tőle a Mourinho-féle csapatban. A portugálnak természetesen ezt is sikerült úgy előadnia, hogy abban sok köszönet ne legyen: „A vb tökéletes Pogba számára, hiszen egy hónapig be van zárva, csak a futballra tud koncentrálni, egyáltalán nincs rá hatással a külvilág.”

A válogatottban könnyű...Fotó: Fatih Aktas/Anadolu Agency

2018. július: botrányos nyilatkozatok a felkészülési időszakban

A Liverpool ellen 4-1-re elvesztett felkészülési meccs után szabadult el az igazi pokol és jött egy olyan nyilatkozat, amellyel páros lábbal tiporta mindazt, amiről ez a klub hosszú évtizedeken át szólt.

„Ha én szurkoló lennék, biztosan nem fizettem volna azért, hogy ezt a mai csapatot láthassam. Csak azért vagyunk itt, hogy megpróbáljuk túlélni ezeket a meccseket nagyon csúnya eredmények nélkül. 

Úgy látjátok, Sanchez nem volt túl boldog a pályán? Hogy lenne ilyen játékosokkal körülötte? Ez nem az én csapatom, a fele sem, a 30 százaléka sem.”

Mondja ezt egy tét nélküli meccs után, olyan fiatalokat céltáblára téve, akiknek már az is egy álom, hogy egyáltalán elutazhattak a csapattal.

Ha ez nem lett volna elég, Valencia és Martial név szerint is megkapta a magáét. A csapatkapitány – José szerint – szimplán túl sokat nyaralt és ezért nem volt megfelelő fizikális állapotban, míg Martial – előzetes engedéllyel – képes volt elhagyni az edzőtábort, hogy ott lehessen tulajdon gyermekének születésekor.

2018. szeptember: ismét Pogba

Teljesen nyilvánvaló, hogy a játékosoknak sem tetszett az a beszari, ötlet nélküli gyömöszölés, ami a meccsek nagy részében jellemezte Mourinho csapatát. Csak idő kérdése volt, hogy hangot is adjanak ennek. Pogba a Wolves elleni hazai döntetlen után a következőket mondja: „Itthon támadnunk, támadnunk és támadnunk kell, erről szól az Old Trafford.” Ezután a West Ham elleni 3-1-es ruha után már hiába kérdezték az újságírók, a hírek szerint a franciának megtiltották a nyilatkozatokat.

2018. december: Pogba, a vírus

Egybehangzó sajtóhírek szerint a Southampton elleni döntetlen után komoly balhé volt az öltözőben. Több újság is szó szerint idézte a történteket: 

„Olyan vagy mint egy influenzás ember egy zárt szobában – mindenkinek továbbadod a vírust. 

Nem játszol jól, nem tiszteled a játékostársaidat és a szurkolókat és megölöd a jó és őszinte emberek mentalitását magad körül.”

A Southampton elleni meccs után valami végleg eltörött...Fotó: GLYN KIRK/AFP

A fentiekben egy szó sem esett a kirúgás szakmai oldaláról és ennek megvan az oka. Nem azért lett ugyanis elküldve a portugál, mert:

  • két és fél év alatt képtelen volt értelmezhető csapatjátékot összerakni,
  • majd 400 millió font elégetése után sem találta meg a kezdőcsapatát,
  • alig volt bevált igazolása,
  • harmadik évére oda jutott, hogy a támadójátékon túl már a védekezést sem tudta megszervezni.

Ezekből ugyanis a Manchester United vezetősége semmit nem érzékelt, mert nagyjából annyira értenek hozzá, mint Kósa Lajos a vizes piskótához. 

A portugál kókler két dolog miatt lett menesztve:

1.) Az öltöző teljes elvesztése.

2.) A teljes szakmai inkompetencia következtében a BL-helyek már most elérhetetlen távolságban vannak, ami árt az üzletnek.

És itt el is érkeztünk a mindenkori menedzseren túli problémák gyökeréhez. Amíg a futballszakmai részt nem sikerül hozzáértők kezébe adni és gatyába rázni, addig az edzőváltás csak tüneti kezelés. A kirúgás utáni legfrissebb hírek arról szólnak, hogy a szezon végéig átmeneti megoldásként fognak kinevezni valakit a klubon kívülről, majd nyáron teljes strukturális átalakítás következik sportigazgatóval és egy vele szorosan együttműködő edzővel. 

Ezzel a lépéssel ezt a szezont nagyjából el is engedték, amit el is lehet fogadni, ha a májusig rendelkezésre álló időben végre valamiféle koncepció mentén történő agyalás után a megfelelő személyekre sikerül rábökni.

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!