Eddig csak érdeklődtem, most már figyelek is - review, Day 18

Összefoglalónkban Adama Traore sebességével vágtatunk át a karácsonyi ünnepet megelőző Premier League-fordulón. Ezzel együtt igyekszünk pontosak lenni, mint egy Özil-kulcspassz, kreatívak, mint egy Ranieri-nyilatkozat, és kíméletlenek, mint Ed Woodward, aki állítólag úgy rúgta ki Mourinhót, hogy csóró portugál azt hitte, a főni csak átigazolási ügyekben szeretne konzultálni. Elveszik a munkát!

The most wonderful time of the year!Fotó: LINDSEY PARNABY/AFP

A bajnoki versenyfutás 

  • Wolves 0 - Liverpool 2
  • Manchester City 2 - Crystal Palace 3
  • Everton 2 - Tottenham 6

Minden számottevő, angol focival foglalkozó csatornán elhangzott a fordulót követően, hogy az 

elmúlt hat szezonban csak a Liverpool volt képes eldobni a szezon második felére a karácsonykor elfoglalt első helyet. 

Akkor 2014-et írtunk, a tavaszi virágok pompás illata észrevétlenül töltötte meg szívünket, és a vörösök a Chelsea és Crystal Palace elleni pontvesztéssel szereztek évekre elegendő alapanyagot a riválisok gúnyos énekeihez. Körém nőtt az a rész, ne mondd, hogy köréd nem!

Ismerős a helyzet, nem igaz? A City decemberben a két londoni csapat ellen nem szerzett pontot, és megfigyelhető, hogy mindkét esetben a Liverpool nyomást helyezett rájuk a fordulóban már megszerzett győzelemmel

A mostani blamáról muszáj pár szót ejteni. A 27. percben Sané menetrend szerint érkező, pin-point beadására Gündogan érkezett. Sokan ekkor biztosan egyéb szórakozás után kezdtek nézni, de a Roy Army hamisítatlan karácsonyi csodával készült: már Schlupp egyenlítésére is elismerően csettintettünk, de két perc múlva valami olyasmi történt, ami... Á, hagyjuk. Tessék csak nézni: 

A hét gólja. A pók a sarokban nagyon csúnyát mondhatott Townsendre...Gif: Saját

Kyle Walker védekezőnek szánt mozdulatának köszönhetően Milivojevics a második félidőben még növelni is tudta az előnyt. Pep megnyomta a nitro gombot, a babakékek Jesússzal, Agüeróval, Mahrezzel, Gündogannal, de Bruyne-vel, Sanéval és Bernardóval támadták végig az utolsó fél órát. Számtalan beadás záporozott a Palace tizenhatosára - érdekes, hogy minden idők legjobb csapata is a Moyes-összest veszi le a polcról a bajban -, de ennek csak egy nem tudatos(?) de Bruyne-féle szépítő gól lett a gyümölcse.

A hét cukisága díjat is szeretnénk kiosztani a meccs kapcsán: 

Enyém. Fotó: Reuters

Már négy pont a hátrány a Liverpoollal szemben, és hátrafelé is érdemes lesz nézni: 

a Spurs fehér karácsonyt hozott a Goodison Parkba, és a londoniak a dicsőséges 1960-61-es dupla óta a legjobb szezonkezdésüket élvezhetik. 

Két pontra vannak a Citytől, négy között vannak a Ligakupában és a 16 között a BL-ben. Mindenki tisztában van a Pochettino-Manchester United házassági ajánlattal, és késhegyre menő viták mennek arról, hogy hova tegyük Mauriciót az edzők rangsorában.

¯\_(ツ)_/¯Forrás: Saját

Harc a Bajnokok Ligája-helyekért 

  • Chelsea 0 - Leicester 1
  • Arsenal 3 - Burnley 1
  • Cardiff 1 - Manchester United 5

A kék csapatok meccsén a Chelsea mindent megpróbált a rendkívül fegyelmezetten játszó vidékiek ellen, de a két legnagyobb helyzettel is csak a kapufából sikerült faragni, ezeket Hazard, majd Alonso jegyezte. A másik oldalon a hatalmas fogás James Maddison ütempasszát Vardy gólra váltotta, így olyasmi fordult elő a PL-ben, ami a GTA IV 2008. áprilisi piacra kerülése óta egyszer sem:

Egyazon fordulóban a Chelsea és a Manchester City is vereséget szenvedett hazai pályán.
Az Arsenalnak sikerült visszavágnia a kevés babért hozó észak-londoni kupaderbi után. A meccs előtti sajtóban egyre-másra lehetett hallani az Emery-Özil konfliktusról és a német klasszis ágyús karrierjének esetleges végéről. Mesut kapitány ezen lózungokra fittyet hányt, és feljebb linkelt zseniális átadásának is köszönhetően Aubameyang duplázni tudott, míg a végeredményt Iwobi állította be. Torreira úgy kell ebbe a csapatba, mint egy falat kenyér, nálam eddig biztos helye van a szezon álomcsapatában.

Szót érdemel Ashley Barnes viselkedése, aki (hihetetlen, hogy akár osztrák válogatott is lehetne) nagyon szeretett volna otthon karácsonyozni, ennek megfelelően a meccsen az élő fába is belekötött. Itt például Sokratis-ba:

"Nem tudom, hogy szabad leszek-e, drágám, dolgoznom kell. Még meglátom..."Gif: Saját

A Burnley nem tud elmozdulni a kieső zónából. Közismert dolog, hogy egy-egy csapat menedzserváltásának valószínűségénél nagyszerű indikátor az illető edző nyilatkozataiból kihallható keserűség. Átadom a szót Dyche mesternek:

"Megdöbbenve látom, hogy a műesés még mindig része a focinak, és senki sem tesz ez ellen semmit. Két műesés is történt a meccsen, de úgysem fog senki utólag büntetést kiszabni, úgyhogy ezt hagyjuk is ennyiben. Millió és millió gyerek nézi ezeket a meccseket, és azt az üzenetet közvetítjük, hogy ezt nyugodtan csinálhatják."
A Manchester United akkor rúgott öt gólt utoljára PL-meccsen, amikor Sir Alex búcsúmeccsén Lukaku (aki aznap szintén búcsúzott a West Bromtól) mesterhármast vágott jövőbeli csapatának. Ezt a kellemetlen rekordot Solskjaer az első meccsén eltüntette, sőt, sikerült a játékosokról a tehetségükhöz sokkal közelebb álló képet festeni. Mint az őrült, ki letépte láncát, vágtatott Pogba a középpályán át, egyérintős játék, sok mozgás a támadó harmadban, 17 lövés, amiből 9 eltalálta a kaput. Van-e akkora lyuk ebben a csapatban, ahova egy Romelu Lukaku nagyságú játékkockát be lehet passzintani? Érdemes messzemenő következtetéseket levonni egy Cardiff elleni győzelemből? Ezekre a kérdésekre még nem tudunk azonnali választ adni, mindenesetre nekünk, akik vagyunk a futballt szerető nép, jó látni, hogy jó játékosok, jól fociznak.

A többiek

A szimpatikus déli egyetemvárosok meccsén a Bournemouth Brooks két gyönyörű góljával 2-0-ra verte a Brightont. Ezúton szeretnénk gratulálni Lewis Dunknak, aki nyert egy szabad Boxing Day-t. 

A hétvégén a Ben Foster-Troy Deeney-Gerard Deulofeu hármas volt a Watford vezére, a Darazsaknak minden esélyük megvan, hogy 30 év után megint elinduljanak egy európai kupában. West Ham 0 - Watford 2

Newcastle - Fulham 0-0 nagyjából annyi csavart tartogatott magában, mint a Reszkessetek betörők! tizedszeri újranézése - a két csapat kumulált xG-jének összege 0.6-on állt meg, ez negatív rekord Európa top 5 ligájában idén -, viszont jó étvágyat kívánhatunk Claudio mesternek a pastához (lásd fent).

Huddersfield - Southampton meccsen (1-3) a harmadik szent gólt szállító Michael Obafemi a maga 18 évével és 169 napjával nemcsak a legfiatalabb So'ton-os, aki valaha a #besztlígben gólt szerzett, hanem a legfiatalabb ír is. Egy duplát kérek!

Ezúton kívánok szerkesztő kollégáim nevében is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket minden kedves Olvasónak!

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!