Hol a helye az elemzésnek a mai magyar sporttévézésben?

A Közös Albion legutóbbi adásában külön blokkolt szenteltünk annak a vitának, ami "főszerkesztőnk", Kele János két héttel ezelőtti Facebook-posztja kapcsán robbant ki arról, vajon meg lehet-e spórolni egy meccs közvetítése kapcsán azt, hogy a szakértők elmagyarázzák a nézőknek, mi miért történik a pályán:

Mi ebben a vitában szükségszerűen azon az oldalon állunk, amelyik azt állítja, 

a taktikai-szakmai magyarázat (közérthető, igényes köntösben) ma már nem luxus, hanem alapfelszereltség kell legyen egy-egy sportesemény kapcsán. 

A köntösön és a körítésen persze sokat lehet vitatkozni - ezért is vetette fel legutóbbi adásunk vendége, a DIGI Sportnál szerkesztőként és kommentátorként is dolgozó Ferkai Marcell, hogy beszéljük meg részletesen, kinek, mi az álláspontja. Ő a szóban forgó Liverpool-Tottenham meccs stúdiós szerkesztőjeként pláne érintve látta magát a kérdésben, és úgy gondolta, meg tudja világítani ennek az ellentondásos vitának a másik oldalát is.

Mi a magunk részéről párosítottuk hozzá a Premier League-et Magyarországon közvetítő másik csatorna, a TV2 Csoporthoz tartozó Spíler TV szakkommentátorát, Hrutka Jánost, így lefedve az angol bajnokság teljes hazai televíziós spektrumát.

A beszélgetés végül olyan hosszú és olyan mély lett, hogy inkább külön műsorba szerkesztettük - annál is inkább, mivel úgy rémlik, nagy nyilvánosság előtt 

erről a kérdésről ilyen őszinte és nyílt eszmecsere nem igazán zajlott még idehaza. 

Hrutka János épp interjút ad, mint a jelenleg talán leginkább felkapott futball-szakértő

Persze a téma sokrétűsége miatt előfordult csapongás, így az elemzésekhez szükséges kütyük hiányától egészen az exfocisták vs. bloggerek vitáig, és az azokban előforduló kétes értékű jelzőkig jutottuk, hogy a végén még arról is legyen időnk beszélni, vajon milyen szakmai verseny az olyan, amelyben politikai hovatartozási szempontok, vagy személyes ellenérzések és sérelmek döntenek pozíciókról, szereplőkről, álláspontokról.

És akkor arról még nem, vagy csupán alig esett szó, hogy az ilyesfajta elemzések megléte miért nem függhet teljes mértékben az irántuk táplált tömegigénytől: az igényes, szakszerű értélmezés (jöjjön az bár újságírótól, amatőr műkedvelőtől, vagy exfocistától) nem szólhat pusztán a televíziós szórakoztatás céljáról. Az ugyanis, 

hogy milyen szinten, milyen módon beszélünk a futballról - pláne a nyilvánosságban -, közvetlen módon hat egy ország futballkultúrájára is.

Magyarország kapcsán ez a vita különösen kurrens (kellene legyen), tekintve, hogy futballunk hanyatlása szinte egy az egyben megfeleltethető annak a történelmi folyamatnak, amely kihúzta a talajt a korábbi, dunamenti futball-kultúra alapját képező kávéházi-értélmiségi közeg alól. 

A magyar futball harmincas- és ötvenes évekbeli sikereit, az azokat megalapozó szinte töretlen fejlődési irányt az értelmiség (nem ritkán a nyilvánosság előtt, annak bevonásával) vívott vitái irányították. A közbeszéd, az elemzés, a sportújságírás magas színvonala és igényessége ágyazott meg annak, hogy a futball-közbeszédet a gondolkodás hassa át a minősítgetés helyett - ez pedig a nevelőmunka minőségén és a futball társadalmi megbecsültségén is látszott (érdemes végiggondolni azt, milyen rang volt a két világháború között edzőként, vagy sportújságíróként dolgozni, és milyen most).

A negyvenes évek nyilas rémuralma ebből a közegből a zsidó hagyományt és örökséget száműzte, a kommunista hatalomátvétel után pedig az értelmiség egyéb képviselői kerültek nagyon rossz helyzetbe. 

A hatvanas évektől kezdődően a magyar futballközeg lényegében konstans módon értelmiség-ellenes alapokon működik,

a szakmai döntéshozatalt pedig általában egy nagyon szűk, jellemzően önjelölt csoport sajátítja ki magának benne. A kilencvenes években kezdődő, és azóta is tartó információs forradalom mindebben annyit tudott segíteni, hogy az NBI-es csapatok edzői, sportigazgató, utánpótlás szakmai vezetői posztjai mellett ún. fő véleményformáló szerepeket (szakkommentátor, szakértő) is egykori edzők, vagy futballisták foglalták el, lényegében magától értetődő természetességgel.

Csakúgy, mint a közeg bármely másik területén, a verseny itt is hiánycikk, sőt, üldözendő tevékenység - a lényeg a simulékonyság, a kezelhetőség és a személyes kapcsolatok. A meccsekről szóló beszélgetések általában tét nélküli helyzetekből épülnek fel, a nézők edukálása nem cél, hiszen nincsen rá tömegigény (éppen ez indokolná a "nevelést", ugye, azaz ezen a ponton harap a kígyó a saját farkába). Marad tehát a tuti: a közeg szereplőinek jól jön a tévézéssel járó, lényegében a teljesítménytől teljesen független jövedelem-kiegészítés, miközben ennek köszönhetően a felszínen marad a nevük, az arcuk, a hangjuk, ami aztán újabb kapukat nyithat meg előttük a szakmai közegen belül. Win-win.

Kivételek persze akadnak: a 2010-es világbajnokság alatt a köztévénél bemutatkozó Hegedűs Henrik azóta bloggerből teljes értékű szakíróvá, az MLSZ kommunikációs stábjának tagjává vált, edzőképzőtt végzett, a barcelonai Johan Cruyff Intézetben szerzett diplomát - ezzel párhuzamosan pedig mintha a közeg szereplői is kezdenék elfogadni. Egykori bloggertársa, Mártha Bence szintén profi sportújságíró lett (és jelenleg a DIGI Sport olasz közvetítéseinek egyik állandó arca), a francia futball hazai gourmand-ja, Szabó Christophe pedig egy másik bloggerrel, Kovács Dáviddal együtt hozza nagyon profi módon közel az itthoni nézőkhöz a Ligue 1 küzdelmeit. A Spíler TV-n a Britannia bloggere, Szabó Peet szerepel rendszeresen, a Sport TV-n pedig Mészáros Ábel mutatja be hétről-hétre, milyen a felkészültséggel ötvözött profi hozzáállás.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg, természetesen várjuk a Ti hozzászólásaitokat is:


Népszerű
Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!