Pochettino: "Hozzáállás, erőfeszítések és elhivatottság nélkül nincs taktika"

Június 1-jén teljesen angol döntőt rendeznek a Bajnokok Ligájában, Madridban. A Liverpool a Barcelona ellen állt fel 3-0-s hátrányból hazai pályán, míg a Tottenham idegenben szintén egy ugyanilyen különbséget dolgozott le. Utóbbi csapat menedzserével, Mauricio Pochettinoval ült le beszélgetni az El Pais, még az Ajax elleni visszavágó előtt. Ennek az interjúnak a fordítása következik most.  

El Pais: A könyvedben, Brave New World, egy univerzális energia létezéséről beszélsz. Egészen pontosan hogyan kell ezt elképzelni?

Mauricio Pochettino: Érzed, látod, észlelheted. Mindenki megértheti ezt az energiát, de nem mindenki elég nyitott, hogy be is fogadja, és olyan irányba terelje, hogy segítsen neki a célok elérésében. Ezt érzem, amióta kisgyerek vagyok. Folyton ez jár a fejemben, de nem tudom miért. Azt hiszem, van egy olyan energia, ami lehetővé tette, hogy amiről álmodok azt később el is érem. Ez pedig egy nagyon egyszerű eszköze volt annak, hogy sikereket érjek el. Az emberek akkor a legösszetartóbbak, ha olyan célokért dolgoznak, amiket nehéz valóra váltani.

Amikor a játékosaidról beszélsz, együttérzően teszed azt, nem pedig úgy, ahogy egy főnök beszélne az alkalmazottairól. Beleképzeled magad ezeknek a fiatal embereknek a helyzetébe és ezzel teljesen elkülöníted magad mindegyik másik edzőtől. A kollégáid ugyanis inkább a játékosok sebezhetőségére fókuszálnak, így megpróbálva manipulálni őket pszichológiailag. Amikor megpróbálod megszabadítani a játékosokat ezen félelmeiktől, nem hagysz támadási felületet magadon?

De, minden bizonnyal, hiszen érzelmileg is érintetté válsz. Viszont ilyenkor elkezdesz felfedezni olyan dolgokat is a játékosodról, amik túlmutatnak a hivatalos kapcsolaton vagy a pályán mutatott teljesítményen. Mi ezt direkt így csináljuk az edzői stábommal - valami mást akartunk, mint a többiek. Az teljesen normális, hogy a fő cél az, hogy versenyben legyünk és nyerjünk. Bárki, aki azt mondja, hogy nem azért vagyunk itt hogy nyerjünk, téved. A cél, hogy minél több címet nyerjünk. De hogyan tudjuk ezt elérni? Végülis edzőként azért vagyunk részei a futballvilágnak, hogy segítsük a klubokat különböző projektek felépítésében és hogy ne csak olyan emléke maradjon a futballistáknak rólunk, hogy megtanítottuk őket jobban olvasni a játékot, vagy hogy jobban helyezkedjenek, jobbak legyen védekezésben vagy fizikálisan. Hanem hogy emberként olyan békére leljenek, ami alapesetben nem létezik ezen a világon. Nagyon kevés ember van a világon, aki teljes békében él saját magával. 

Mi a szezon előtti meetingeken mindig két részre osztjuk az időt: ugyanannyit foglalkozunk a szakmai dolgokkal, mint a személyes ügyekkel. Ugyannyit. Vagy néha még többet is figyelünk az emberi tényezőre. Az a siker kulcsa ugyanis. A mi munkánk hatalmas felelőséggel jár. Nem csak eredményeket kell elérnünk egy cégnek, amely gazdasági- és sportcélokért küzd évről-évre, de egy kicsit sem szabad elhanyagolnunk az emberi oldalát a dolgoknak. A játékosok nem székek, tévék vagy számítógépek - nem tárgyak. Éppen ezért nem is szabad úgy kezelnünk őket. Ők emberek érzelmekkel és saját problémákkal.

Az emberi oldal ugyanakkora fejfájást okoz, mint a taktika. Ha nem nagyobbat...Fotó: EMMANUEL DUNAND/AFP

Lehet, hogy ez a fajta emberibb vezetési stílus lehetővé teszi számodra, hogy a csapatból igazi közösséget formálj. Gondolod, hogy amikor igazán számít - például egy olyan krízisben, mint a negyeddöntőbeli 4-2-es állás Manchesterben a City ellen - egy játékos jobban odateszi magát a közösségért, ami megvédi őt, mint egy profi csapatért?

Ezt nem egyszerű megválaszolni. De az biztos, hogy hosszútávon ennek a fajta menedzsmentnek mindig nagyobb hatása lesz, mintha bárhogy máshogy állnánk a játékosokhoz. Az Espanyolnál öt évet voltunk, de azok a játékosok, akikkel együtt dolgoztunk a mai napig emlékeznek ránk. Három Katalán Kupát nyertünk és benntartottuk a csapatot az első osztályban. Lehet, hogy a maga nemében és szintjén ez nagyobb siker, mint megnyerni a Bajnokok Ligáját a Barcelonával, a Real Madriddal vagy a Bayernnel. A Tottenhamnél is öt éve dolgozunk már, a legtöbb játékos a kezdetek óta velünk van. 

Ha nem foglalkoznánk a személyes részével a dolgoknak, a projekt egyáltalán nem lenne fenntartható. Ha csak a teljesítmény alapján hoznánk meg bizonyos döntéseket, minden évben újra kellene tervezned mindent. 

A nehéz pillanatokban, amikor gyengébben teljesítünk - ami amúgy elkerülhetetlen egy 10 hónapon keresztül zajló bajnokságban -, ha nincsenek személyes kötődések a csoporton belül, a kapcsolat teljesen megszakad. Ha a szakmai kapcsolat megszakad, nincs mit tenned, keresned kell egy új játékost. A te döntésed menedzserként, hogyan szeretnéd irányítani és fejleszteni a csoport dinamikáját. Ahogy már mondtam: a kulcs az, hogy hogyan tudod megtalálni az egyensúlyt a céged elvárasai és a sportstratégiai terveid között és hogyan tudod túlszárnyalni a kitűzött célokat. De mindenekelőtt: hogyan tudsz a céged segítségére lenni. Korábban csak futballklubok voltak. Most már nemzetközi cégek, amelyek gazdasági eredményeket akarnak felmutatni.

A Premier League egy remek formátum ha a gazdasági- és tévéshow oldalát nézzük a dolgoknak, de lehet, hogy egyre inkább az NBA-hez kezd majd el hasonlítani. Nincs egyre több olyan csapat, amely úgy viselkedik, mint egy franchise és amelynek csak annyi a célja, hogy a bajnokság tagja legyen még akkor is, ha nem nyer semmit, mert a legnagyobbakkal versenyezni túl sokba kerülne? Hogyan lehet megelőzni azt, hogy ez megfertőzze és befolyásolja a játékosaid motivációját? 

A Premier League-et tekintve mindenkinek van egy megérzése arról, hogy mi folyik a kluboknál. Az viszont nem olyan egyszerű, hogy ezek a gondolatok akár csak egy kicsit is közel legyenek a valósághoz. A Tottenham legnagyobb sikere az elmúlt öt évben, hogy megtaláltuk az egyensúlyt a gazdasági rész és a sport között. A célunk a sportszakmát tekintve az volt, hogy megtaláljuk a megfelelő játékosanyagot, megteremtsünk egy munkakultúrát és motiváljuk őket olyan célokra, amelyeket a cég korábban nem ért el. A kulcs a részletekben van. Arrigo Sacchi azt szokta mondani: "Ha nyerni akarsz, a klubnak olyan kultúrára van szüksége amely a topmenedzsmenttől az alatta lévő szerkezeten át minden részletre kihat, hogy a cél, hogy nyerjünk valamit átragadjon azokra, akik aztán a pályán képviselik a klubot." Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy nem voltak tiszta céljaink: legyünk negyedikek, harmadikak, nyerjük meg a kupát... A cél végül az lett, hogy olyan pénzügyi tervet készítettünk, amely megadja a lehetőséget nekünk, hogy oda kerülhessünk, ahol most vagyunk. 

Az elvárás nem az volt, hogy felvegyük a versenyt a legnagyobbakkal a Bajnokok Ligájában. Nem az volt, hogy megverjük a Madridot, a Dortmundot vagy a City-t. És az sem, hogy a bajnokságban versenyt fussunk a City-vel. 

A prioritás az volt, hogy megépítsük a stadiont és a hozzá tartozó komplexumot.

A legnagyobb prioritás.Fotó: Action Foto Sport/NurPhoto

De nem gondolják azt a játékosok, hogy a klubbal minden rendben így is úgy is, ezért nincs szüksége trófeákra, hogy ezt nyomatékosítsa?

Hogyan harcolsz egy érzés ellen, ami hosszú éveken át átjárta a klubot? Az érzés ellen, ami azokat a játékosokat jellemezte, akik 2014-ben a csapatnál voltak. Ez adott volt. Ezért nevetünk sokszor, amikor a Tottenham a Liverpoolhoz, a City-hez vagy a Unitedhez van hasonlítva. Ki koncentrál ilyen dolgokra?

És egy másik kérdés: szeretném, hogy olyanok legyünk, mint a City vagy a Liverpool? Valamennyire igen, valamennyire pedig nem. Én inkább valami olyanért szeretek harcolni, ami történelmi, egyedi és tele vagyok kételyekkel, hogy vajon sikerül-e elérnem a célomat. 

A Barcelonának, a Madridnak és a City-nek nincsen ideje, ezért a határidőket pénzzel kell lerövidíteniük. Mindössze nyerniük kell: ha egy játékossal ez nem sikerül, vesznek másikat. Teljesen más mentalitás. 

Lehet, hogy egyszer én is egy ilyen projektet vezetek majd és lehet, hogy én is nyerek majd íg valamit. De ezekben a projektekben, amik tele vannak pumpálva pénzzel és teljes sebességgel futnak megvan a lehetőség, hogy kiüresednek.

Mi is a Tottenham? Mire vagyunk a legbüszkébbek a stábommal? Hát, például arra, hogy Hugo Lloris, aki teljesen elsajátította a filozófiánkat és egy éve megnyerte a világbajnokságot, egyik nap felkeresett és azt mondja: "főnök, itt a világbajnoki trófeád". Majd átnyújtotta a trófeát nekem! Melyik másik kupa adna nagyobb boldogságot egy futballistának, mint ez? Egyik sem. Nincs jobb érzés, mint látni egy világbajnokot, Franciaország csapatkapitányát felemelni ezt a serleget, majd végignézni, ahogy ahelyett, hogy hazavinné és becsben tartané a vitrinjében, behozza hozzám az irodába.

Pochettino és Lloris, azaz menedzser és kapitánya. Barátok.Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

Nem gondolod, hogy túl szentimentális és régimódi a gondolkodásmódod? Talán 30 éve gondolkozhattak így a futballról.

Ez a gondolkodás átruházható bármely klubra. Az Espanyolra, a Southamptonra, a Tottenhamre, a Bayernre, a Unitedre. Miért ne lenne az? Az a felelősségünk, hogy megőrizzük az értékeinket. Mert eléggé eltávolodtunk a futball lényegtől. Olyan helyre került a labdarúgás, amit én nem annyira kedvelek. Mert szép és jó ma a foci, de a múltkor láttam az 1975-ös BL-elődöntőt a Barcelona és a Leeds United között. Na, az még futball volt! Látod Cruyffot rugdosódni, harcolni... Cruyff! A játékosok még nem tudták, hogy veszi őket a tévé. Imádom azt a futballt.

Manapság az edzők úgy beszélnek arról, ami a pályán történik, mintha egy űrhajó működését írnák le. Te inkább szenvedélyről beszélsz. Leegyszerűsítetted a témát. Lehet valaki nagy edző tudományos hiúság nélkül?

A futball elvesztette a valódi embereket. Olyanok vagyunk, mint a színészek. 40 évvel ezelőtt Murphyben (Santa Fében, Argentínában - a szerk.) csak összejöttünk a parkban és játszottunk egy 30x40-es pályán. Két csapatot csináltunk. Ki tartotta meg a legjobban a labdát? A legjobb játékos. Még akkor is, ha edzők voltak a pálya szélén. Melyik csapatnál volt többet arányaiban a labda? Amelyikben a jobb játékosok játszottak. A technikásabbak. Nem mindig ők nyertek, mert volt hogy inkább csak élvezték a játékot, de a gólokat az ellenfél rúgta. De kié is valójában a labdabirtoklásra épülő futball? A játékosoké.

Manapság sokszor hallom a tévében, hogy az edzők fedezték fel a labdabirtoklásra épülő játékot, de ez nem igaz. Én is szeretem birtokolni a labdát. Annyit, amennyit csak lehet. De ha nincsenek meg hozzá az eszközeim, vagy a technikás játékosaim, más utat kell keresnem. És ez a futball - úgy tűnik - már kihalóban van. Már csak kevesek játszák. 

Azt mondtad: "ha szenvedéllyel játszunk, bárkit megverhetünk". Nem csak egy üres frázis ez? A szenvedély megold taktikai problémákat?

Mindig azt mondom: a rendes hozzáállás, a megfelelő erőfeszítések és elhivatottság nélkül nincs taktika. 

Felforgattuk a futballt teljesen. Úgy tűnik, mindig van egy vélemény fősodor. Jelenleg a labdabirtoklásos fő gondolat ez: "fusson a labda, hogy nekünk ne kelljen". Ez szép és jó. De ha azt gondolod, hogy ha csak Xavikból álló csapatot pakolsz fel a pályára, akkor egyáltalán nem kell futnod csak passzolnod, tévedsz. 

Manapság úgy tűnik, ha egy edző nem beszél labdabirtoklásról vagy taktikai szervezettségről percre pontosan lebontva egy meccset tekintve, akkor ő egy egyszerű edző, aki nem ért hozzá. Biztos azt hiszik, hogy mindössze annyi a dolgod, hogy odamész a Barcelona vagy a City játékosaihoz és annyit mondasz: "játsszunk poziciós játékot". Rendben van, de ez csak akkor működik, ha megvannak azok a bizonyos részek a csapatban, akik ezt a játékot hozni fogják a pályán is. És ez nem foja eldönteni azt a kérdést, hogy az edző végül felkészült-e vagy sem. Hiszen ha megpróbálná ezt ugyanígy egy másik csapatnál, amely technikailag nem ennyire felkészült, nem járna sikerrel.

[...]

Az Ajaxra úgy tekintenek idén, mint a csapatra, amely taktikai forradalmat visz véghez. De nem emlékeztetnek téged egy vérbeli régi csapatra? Mit látsz te a sok helycserés játékukban?

Fantasztikus a frissességük és a dinamikájuk. Néha a legkomplexebb szituációk a támadások során teljesen spontán alakulnak ki azáltal, hogy a támadóik elkérik a labdát. Ha volt valami, amiben a londoni meccsen legyőztek minket az első félidőben az az elhivatottság. Amikor kielemeztük a meccset, azt láttuk, hogy nem volt taktikai, helyezkedésbeli vagy meccstervbeli hibánk, vagy hogy egy gyengepontunkat használták ki... Nem! Egyszerűen: egy kis érintés és futok, egy érintés és keresem a helyet, adom-veszem, akarom a labdát. Keresem a réseket anélkül, hogy félnék a hibától. A második félidőben egy kicsivel több szerencsével tudtunk volna nekik problémákat okozni, miközben ők már nem veszélyeztettek igazán. Ők egy olyan csapat, amely technikailag nagyon képzett játékosokból áll, ugyanakkor nagyon felelőtlenek és túl sok szabadságot kapnak. Ez más csapatra nem szokott igaz lenni, nekik több a veszítenivalójuk. Az Ajaxban viszont megvan az az ártatlanság és szerénység, hogy azt mondják: "menjünk, focizzunk egyet".

Miért mondod, hogy felelőtlenek? Mert szétszórtakká válnak és nem akarnak visszaállni védekezni?

Mert megvan bennük az elhivatottság, amikor játszanak. Szerkezetileg nem annyira szervezettek akkor sem, amikor náluk van a labda, de akkor sem amikor védekeznek. Ők egy olyan csapat, amely inkább egyénileg hoz döntéseket, semmint közösen. Amikor az Ajaxot elemzi az ember, látja, hogy az egyéni döntések dominálnak náluk a pályán.

Említetted korábban, hogy amikor be akartál kerülni a Newell's akadémiájára, a teszten Marcelo Bielsa öt perc alatt eldöntötte, hogy te leszel a csapat középső védője. Mit láttál te magad Matthjs de Ligtben?

Természetes adottságokat. Bátor, és ez kulcsfontosságú egy középső védőnél. Ha bátor vagy, jó középső védő leszel. Ha nem, játszhatsz más pozícióban, de középen nem. Technikailag pedig: mindent jól olvas le abból, ami a pályán történik. De ezt is azért tudja és látja, mert bátor. Azért szerez labdákat, mert bátor, azért védekezik jól, mert bátor. Megérzi és kitalálja a következő lépéseket, jól olvassa a játékot. Olyan helyekre helyezkedik, ahová más nem, mert a karaktere megköveteli ezt tőle. Ezek olyan kvalitások, amik megmutatják milyen ember is ő valójában. Még csak 19 éves. Már csak az a tapasztalatmennyiség hiányzik neki, hogy el tudja dönteni mikor lépjen egyet előre és mikor egyet hátra.

Matthijs de Ligt, az új tökéletes középhátvéd?Fotó: MARIUS BECKER/dpa Picture-Alliance/AFP

Vannak olyan középső védők, akik annál jobban védekeznek, minél jobban behátrálnak. Ettől ők gyávák?

Tudni kell, hogy mikor lépnek vissza gyávaságból és mikor azért, hogy jobb pozíciót vegyenek fel és elkerüljék a veszélyt. Visszaléphetsz bátorságból is, mondván "én visszavonulok, mert tudom, hogy akkor biztosan nem veszítem el a párharcot", de az is lehet bátorság, hogy előrelépsz és azt mondod "rámegyek, kockáztatok". Vérmérséklet kérdése. Puyol, csakúgy mint De Ligt, nem volt egy labdazsonglőr, de értett a szakmájához. Amikor De Ligtet nézem, ugyanazt érzem, mint Puyolnál. Tele van önbizalommal.

Ha ki kell emelned egy Ajax-játékost, aki a legtöbb problémát okozta nektek, ki lenne az?

Van de Beek. Senki nem beszél róla sokat. De olyan mozgásokat csinál, úgy mozog be a Tadics által felszabadított helyekre, úgy érkezik, úgy dolgozik, hogy az komoly fejtörést okozott. Természetesen szeretem De Jong és De Ligt játékát, de hogy ez az Ajax hogyan is játszik, azt Van de Beek testesíti meg. Minden sorukban van egy fiatal, egy tinédzser, aki a csapat tökéletes megtestesítője. Neres is ilyen. Bátrak és ez a játékosoktól jön. Nem kell nekik mondani, hogy "menjetek balra, hogy létszámfölényt alakítsunk ki", vagy "gyertek vissza védekezni". Van két olyan szélsőjük, aki kitölti a Tadics által szabadon hagyott területeket - mindenki tudja, hogy ő nem a melósabb középpályás. Neres, Van de Beek és Ziyech mind-mind biztosítja azt a spontaneitást, ami jellemzi őket idén. Nincs veszítenivalójuk, látszott a Bayern ellen a csoportkörben is. Kimentek és azt mondták: "élvezzük". Jobbak voltak a Bayernnél, a Madridnál és a Juventusnál is. Nálunk is, 20 percig. (Az első meccsen, hiszen az interjú a visszavágó előtt született.) 

Hogyan tudjátok visszanyerni az energiákat, amiket felemészt a konstans tolódás, amit az Ajax folyamatos keresztlabdái miatt kell alkalmaznotok?

Erre nincs taktikai válasz. Nem hiszem, hogy hiányzott az energiánk, hogy lezárjuk a kritikus folyosókat. Az első félidőben nem koncentráltunk eléggé és nem voltunk eléggé aggresszívak. Az jobban lefárasztott minket, amikor Messi ellen kellett játszanunk. Az Ajax nem okozott nekünk akkora problémákat, mint a Barcelona vagy a City. Úgy gondolom, az hiányzott, hogy nem voltunk annyira aggresszívek, amennyire egy elődöntőben lenni kellett volna. Frusztrál is rendesen. Amint felpörgettük a tempót és intenzívebben támadtunk, visszaestek.

Az aggresszivitás a kulcs.Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

Az Ajax vagy a City játéka kevésbé megjósolható?

A viselkedésmódok ismétlik magukat. Vannak egyéni viselkedésmódok - az Ajaxnál inkább ezek figyelhetőek meg, ezeket elemeztük. A Citynél inkább a kollektív viselkedésmódokra terelődik a hangsúly. Logikusan, ezekben a kollektív sablonokban mindig megjelennek az egyéni legjobbak, mint Agüero, De Bruyne, Bernardo Silva vagy David Silva. És ettől egy csapat mindig félelmetesebb lesz. Az Ajax inkább spontánabb.

[...]

Hogyan reagált a csapatod a City elleni baljós dolgokra? Az, hogy sem Winks, sem Lamela, sem Kane, sem Dier, sem Son nem játszhatott többször arra kényszerített téged is, hogy megváltoztasd az ötleteidet.

Mindig rugalmasságra törekszünk. A rendszer megadja az alapokat, de erre nem lehet game plant építeni. Ezért is inkább taktikáról szeretünk beszélni és nem rendszerekről.

Leegyszerűsítetted az elképzeléseidet a játékosoknak, hogy a változásokat egyszerűen tudják alkalmazni? 

A futball egyszerű. Mit csinálok, ha nálam van a labda? Milyen típusú játékosaim vannak a pályán? Hogyan támadjunk? Hogyan keressem meg az ellenfelem gyenge pontját? Hogyan védekezzünk, ha nincs nálunk a labda? Hogyan szervezzük meg magunkat minél gyorsabban labdavesztés után? Hol támadjunk le? Hol szeretnék labdát szerezni, és hogyan? Ezeken az egyszerű kérdéseken belül vannak a komplex dolgok, amiket nap mint nap tudsz fejleszteni. Ha ez megvan, akkor ezt már könnyen át tudod adni a játékosoknak. Természetesnek fog hatni nekik és nem érzik majd a változást. 

A Liverpool 4-3-3-at játszik. Ebben nincs sok rugalmasság. A három középpályás inkább védekező típusú. Egy olyan csapat, amely könnyen megjósolható, hogy mit fog játszani. 

Ha baj van, behozzák Shaqirit vagy Origit Lallana helyett, Wijnaldumot Keita helyett. Pozícióra cserélnek. A City is. Ha Mahrez nem válik be, vagy sérült, Bernardo Silva játszik, vagy Sterling, vagy Sané. Ha Aguero nem játszik, akkor Gabriel Jesus.

Végülis ennél a két csapatnál inkább próbálnak az egyéni képességekre alapozva meccseket, és nem a taktikán változtatnak egyik napról a másikra, vagy hogy hogyan érjenek oda a kapu elé. 

Megint visszatérünk oda: ha van egy elképzelésed a futballrül, remek, alakítsd ki a rendszert. De ehhez kell az, hogy legyen egy Gabriel Jesus a padra, hogy be tudjon ugrani, ha Agueronak nem megy annyira. Vagy ha Sterling elmegy a csapatomtól, akkor szeretném megvenni Manét. Ez teljesen más, mint ahogy mi dolgozunk a csapattal: itt mindig új dolgokat kell kitalálnod, hogy a játékosok egymásra találjanak. Nem dönthetem el, hogy játsszunk vagy ne játsszunk szélsőkkel. 

Milyen szélsői vannak a Tottenhamnek?

Ha olyan szárnyvédőim vannak, akik nagyon jók a felfutásokban és jól érzik a területeket, akkor olyan szélsők kellenek, akik befelé vágva támadnak. Son nem olyan, aki remekül egy-egyezik, mint Lucas Moura vagy Lamela. A meccs alakulása a játékosok tulajdonságain múlik. Ha egy bizonyos taktikát akarsz tökélyre fejleszteni, fel kell keresned az egyes posztokra a legjobb játékosokat. Ez az olyan edzők előnye, akik a földtől teljesen elrugaszkodottak. 

Ha van 300 millióm befektetésre, én is tudok keresni olyan játékosokat, akikre lehet építeni azt, hogy mit játszunk. 

Ha nincs meg ez a luxusod, akkor rugalmasnak kell lenned a játékodat tekintve. Valdano azt mondta nekem: "a Tottenhamnek nagyon sok korlátja van. Viszont sok a lehetősége is. Jó, hogy észrevetted, hogy amikor felpörgetted a tempót az Ajax ellen, összezavarodtak. De ha nincs meg a fizikai, technikai vagy mentális sebessége a játékosaidnak, akkor ez nagyon nehéz lesz." Igaza van. 

Hogyan lehet behozni ezt a különbséget, amit a pénz ad? Elmormolsz egy imát. Ha nincs pénzed, nem könnyű. Ilyenkor kell rugalmasnak lenned, hogy a játékosaidnak több lehetősége legyen. Másként lehetetlen.

Tudsz egy példát mondani arra, hogy mit értesz rugalmasság alatt?

Például hogy két csatárral támadjunk középen, a széleket nyitva hagyva, vagy támadjunk hárommal és használjuk a középső folyosókat máshogy. Tudunk játszani egy, két vagy három középpályással, magasra tolt vagy mélyen védekező szárnyvédőkkel, vagy szárnyvédők nélkül is. Rengeteg lehetőségünk van.

A Tottenham egyik nagy problémája, hogy nem nagyon tud új játékosokat igazolni. Mennyire veszi el a motivációt a játékosok elől, hogy nincs frissítés a keretben?

Négy év után tavaly nyáron húznunk kellett egy vonalat. Hány játékost igazolhatunk: nullát. Hányan akarnak elhagyni minket: páran. Ők felhívtak a vébé alatt:

"- Miszter, ha ez vagy az a csapat akar engem, elmegyek.
- Beszélj az elnökkel!
- Oké, csak el akarom mondani, miért mennék el máshova...
- Rendben, hallgatlak."

Aztán felhívtam az elnököt és azt mondtam neki: 

"azokban a játékosokban bízz kevésbé, akik maradni akarnak. Akik le akarnak lépni, általában azért mennének, mert motiváltak és egy nagyobb csapattal nagyobb eséllyel szeretnének címeket nyerni. Nekünk pont rájuk lesz szükségünk, mert az ilyenek fogják maximálisan odatenni majd magukat a szezonban."

Elkezdődött az előszezon, lejárt az átigazolási időszak, senki sem ment el és senki sem érkezett. Mi pedig leültünk egy meetingre. Nagyon kevés mozgásterem volt. Vagy teljesen előlről kezdjük, vagy vonszoljuk magunk után az elmúlt évek szennyesét. Őszinték voltunk: "Srácok, innen mindenki le akart lépni, mindenki a saját pecsenyéjét akarta sütögetni. Megígérem, hogy mindenkit mostantól kezdve fogok csak megítélni. Nem fog érdekelni, hogy felhívtál-e a vébé alatt, hogy menni akarsz, ha nem játszottál tavaly, vagy ha megszegted a szabályainkat. Bárki, aki kiérdemli, idén játszani fog. Leszarom mi történt tegnap. Ha benne vagytok, csináljuk. Ha nem, edzhetsz a tarcsiban, januárban meg kereshetsz magadnak klubot. Megígérem, hogy úgy nézek mostantól rátok, mintha ma érkeztem volna a csapathoz." Ezt ígértük. Máshogy lehetetlen lett volna. Ha visszük tovább a csatározásokat, amiket négy éven át folytattunk, hogyan kezeled őket? Hogyan formálod őket igazi közösséggé? Ez nagyon segített abban, hogy idáig eljutottunk. És amit ezzel elértünk, az lehet, hogy többet ér, mint bármilyen cím.

A közösség sikere.Fotó: firo Sportphoto/ Jürgen Fromme/Picture-Alliance/AFP

Melyik a fontosabb: profitot termelni vagy címeket nyerni?

A menedzserek azt mondják, ők címeket akarnak nyerni. De ezért pénzt kell befektetned. Nálunk is mindig megvolt a vita: "nyernetek kell egy kupát", "nyernetek kell egy címet" - mondogatták. Ki ne akarna nyerni? Viszont nem egyszerű ez, ha odaérsz a Ligakupa-elődöntőbe és a Chelsea vár rád - ahogy idén ránk. Tizenegyesekkel veszítettünk és az újságok azt írták, hogy az edző nem akar nyerni, nem priorizálta eléggé a versenysorozatot. Persze, hogy nyerni akartunk! De ha megnézed a mi kispadunkat, meg most az Ajaxét: nekik ott van Huntelaar és Dolberg. Nekünk milyen csatárunk volt a kispadon az első meccsen?

Az az igazság, hogy mi a siker áldozatai vagyunk. De elég lehet ez a siker ahhoz, hogy odaérjünk a következő szintre? Ha megnézted a Barca-Liverpool meccset, egy másik szintet láttál. Mi más okokból értünk fel erre a szintre: mert bátrak voltunk, ambiciózusak, és szerencsénk is volt. Ideértünk, de nem tartozunk ide. 

Milyen érzés visszamondani olyan ajánlatokat, mint a Real Madridé?

A helyzet bonyolult volt. Ez minden edző álma: hogy vezethesse a világ legnagyobb csapatát. Nekem viszont mégis nemet kellett mondanom. Lesz benned ettől egy önellentmondás. Mert tudod, hogy edzőként végülis bármikor leléphetsz, ha akarsz. De én épp akkor írtam alá a hosszabbítást a Tottenhammel. És azt éreztem, hogy ezt nem tehetem meg velük. Daniel Levy (a Tottenham csaszija elnöke - a szerk.) nem akarta elfogadni az értem érkező ajánlatokat és ha engem arra kérnek, hogy bontsam fel a szerződésemet, azt nem tudom elfogadni. Én nem fogok ilyet tenni. 

Ha az elnököm bízik bennem, nem fogok kihátrálni. Ellentétes az értékeimmel. Mit mutatna rólam, ha egy klub belém teszi minden bizadalmát én pedig megszegem a szavam? 

Az interjú eredetijét ide kattintva lehet elolvasni spanyolul, az angol verzió pedig a Redditre került fel. 

Uralkodj magadon!
A Britannia kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a kommentmezőből!