Pochettino: "Hozzáállás, erőfeszítések és elhivatottság nélkül nincs taktika"
Rugalmasság, menedzsment, életfilozófia. Mélyinterjú a Tottenham Hotspur menedzserével, Mauricio Pochettinoval, nem csak futballszeretőknek.
Rugalmasság, menedzsment, életfilozófia. Mélyinterjú a Tottenham Hotspur menedzserével, Mauricio Pochettinoval, nem csak futballszeretőknek.
A Chelsea kapusa az edzői utasításokat megtagadva a pályán maradt, majd elbukta csapatának az angol Ligakupa-döntőt. Jegyzet.
Sima liverpooli győzelem várható az angol bajnokság egyik legnagyobb rangadóján. Előzetes.
Tottenham - Chelsea 3-1. De mit nyilatkozott Guardiola a 4-0-ás győzelem után? És ki passzolta a hétvégén a legkevesebbet? Összefoglalónkból kiderül.
Az angol bajnokság eheti összes meccsének beharangozójához az amerikai banda egy-egy illeszkedő számával készülünk. Hangolás.
Egy futballban és pubokban bővelkedő hétvégét töltöttünk az angol fővárosban, itt az ideje megosztani tapasztalatainkat. Útinapló.
A Manchester City a Tottenham legyőzésével jobb gólkülönbségével a Liverpool előtt vezeti a táblázatot, míg a Chelsea a Burnley lesimázása után megszilárdította harmadik pozícióját. Összefoglalunk.
Csak a végén kellett kicsit izgulnia a Liverpoolnak a Spurs elleni rangadón, míg a Chelsea-nek az újonc Cardiff ellen pont, hogy csak a meccs elején. Összefoglaló.
Emery kettőből semmivel áll az első két forduló után az Arsenal padján, José ellen újra beindult a kampány, a City viszont könnyen veszi az akadályokat. Ez történt a Premier League második fordulójában.
A világ legyértelműen legjobb csapata földbe döngöli majd ellenfelét a ma esti BL-döntőn. Ha kétségeid vannak a szereposztást illetően, véletlenül se kattints tovább.
Két vitathatatlanul szimpatikus csapat küzd meg az FA-kupa elnyeréséért Angliában, kénytelenek voltunk tehát sorba venni, mi lehet az okozója annak a már-már Lakat T. Károly-i értelemben túlcsorduló, feltétel nélküli szeretetözönnek, ami a két klub irányába árad. Erre jutottunk. Vigyázat, mocskos lesz!
2012-ben - tehát lassan hat évvel ezelőtt - találkozott egymással utoljára a Chelsea és a Barcelona a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. Akkor a jóval esélytelenebbnek tartott londoniak borsot törtek a katalánok orra alá - és ez most sem lesz másképp. Hogy miért?
Az idei év utolsó Premier League-fordulójának beharangozójában átvesszük a 2017-es esztendő legjobb írásait és egymondatos jóslatok mellett még a meccsekre is tippelünk. BÚÉK, sporttársak!
A tegnap esti Manchester City - Tottenham találkozó ismét megmutatta, hogy az angol játékvezetés reformokra szorul, lehetőleg azonnal. Kifakadás.
A csapategységre, kölcsönös tiszteletre és pénzügyi fenntarthatóságra építi klubját Sean Dyche, aki profi elsőosztályú labdarúgómúlt nélkül oktatja a legnagyobbakat a Premier League-ben. Portré.
A United lépést tévesztve kóvályog, a Chelsea belharcokkal küszködik, a Spurs pedig még mindig a Spurs - nem csoda, hogy egyelőre Pep tarol a besztlígben. Novemberi Power Ranking.
Guardiola és Mourinho párharcává redukálódhat a Premier League, miközben a tabella végén történelmi mélységekbe zuhan a Crystal Palace. Aktuális erősorrend az angol bajnokságból.
Jürgen Klopp Liverpoolja ma este a Hoffenheim ellen kerülhet be a Bajnokok Ligája 32 legjobb csapata közé.
Itt az ideje, hogy bebizonyítsd!
Kitalálod hány angol fért oda a Premier League idei álomcsapatába? Segítünk: nullánál több, tizenegynél kevesebb.
Hamut szórunk a fejünkre, megszaggatjuk ruháinkat, és elismerjük, mi sem értünk jobban ehhez a gyönyörű játékhoz, mint Bognár György és Puhl Sándor szerelemgyereke.
Utánajártunk, hogyan jutott történelme mélypontjára a Charlton Athletic, kik a felelősek és hogy mi várható a közeljövőben.
Már majdnem két hónap telt el azóta, hogy a legutóbbi 20 év egyik - ha nem a - legjobb angol középpályása szögre akasztotta a stoplist. Frank Lampard úgy távozott az aktív játékosok közül, ahogy azt az ő kalibere megérdemli: dicsérő és méltató szavakkal a volt ellenfelektől, menedzserektől és játékostársaktól. És hogy mitől volt ő jobb, mint a címben említett két egykori válogatottbeli csapattársa? Erre a kérdésre a Chelsea-legenda karrierjének kulcspontjai adják meg a választ.
Megcsúszott a Power Ranking ismét, mint szabadelvű tinilány havi baja a diszkószezon közepén. Az élmezőnyben - az Arsenal mélyrepülését leszámítva - a helyzet változatlan, de a kiesés elleni harc alaposan felbolydult Don Claudio távozásával.
Megkésve bár, de újra jelentkezünk szokásos havi Power Rankingünkkel, amelyben a Chelsea első helyét senki és semmi nem veszélyezteti, a hátsó taktusokban azonban komoly mozgolódás volt tapasztalható.
Gyorsan elröppent az ünnepi futballáradat, már hat fordulót játszottak le a legutóbbi Power Ranking óta, úgyhogy itt az ideje újra rápillantani a hullámvasútra. Az ünnepek nagy nyertese a Chelsea-Manchester United-Tottenham trió, akik mind-mind tökéletesen hozták le a elmúlt hónapot.
Itt az ideje visszatérni a négy héttel ezelőtt belengetett Power Rankinghez. Az élen nagy meglepetéssel nem fogunk tudni szolgálni, de a mezőnyben feltűnik egy-két szupernova ismét, hogy aztán december végére nagy valószínűséggel mindenki a helyére kerüljön.
Lassan, de biztosan haladunk a december felé, ami rendszerint a számadások hónapja. Én is ennek a gondolatmenetnek a jegyében csaptam fel a minap a Google Analytics-et, amit arra használunk a blog esetében, hogy lássuk, mennyien is olvastok minket nap mint nap. Száraz számokkal nem untatnálak titeket, viszont ez a kis kütyü azt is megmutatja, hogy milyen mágikus szavak segítségével találtak páran az oldalunkra. Ezekből szeretnék most nektek bemutatni egy kisszínes, offtopik válogatást, tovább után.
Itt az ideje, hogy a preview mellé egy másik, amolyan review-pótlék rovattal is jelentkezzünk, megtörvén a sok magazinos cikket. Jönnek a részletek, melyekből azt is megtudhatod, mi alapján került az aktuális lista csupán negyedik helyére a Manchester City.
A kétezres évek elején a Leeds United Anglia egyik kirakatcsapata volt. Pár évvel később aztán mindenkinek lefagyott a mosoly az arcáról a klub háza táján…
Nyolc éve sincs, hogy a Bolton a nagy fiúkkal törölte fel a padlót a Premier League-ben és Európában egyaránt. Ma – kilenc fordulóval a Championship vége előtt – 11 pontra vannak a bennmaradást jelentő 21. helytől, és a szurkolók már arra készülnek, hogy jövőre a League One meccseit kell látogatniuk a Macron Stadiumban. De hogy kerültek az álomvilágból a rémálmok világába? Tovább után az angol FourFourTwo cikke nyomán erre keressük ma a választ.
Először arra gondoltam, hogy az egyik poszt alatt eltűnő nagycsapatokról írást/írásokat „követelő” kommentek alapján fogom magam, és írok egy hosszabb lélegzetvételű cikket, melyben feldolgozom a Leeds United, a Nottingham Forest és egy-két másik nagyobb csapat vesszőfutását. Úgy éreztem, szentelnem kell egy rövid keretes írást is ezen belül a Blackpoolnak, akik a 2010-2011-es szezont a Premier League-ben töltötték Ian Holloway vezetésével és sokunk szívébe belopták magukat. Viszont miután felvettem a kapcsolatot a hazai Blackpool-blog szerzőjével, arra jutottam, hogy ez a csapat bizony külön posztot érdemel.
1990. október 24-én kezdődött minden. Akkor találkoztam először a kedves német orvosokkal és nővérkékkel egy gelsenkircheni kórházban. Bár erre még egyáltalán nem emlékszem, csak a szüleim emlegetik mindig, ha összejön a család. Anyám mindig úgy meséli, hogy sírtam, bömböltem, ahogy kell, de a pólyába csavarás közben úgy megrúgtam a közelről videózó apám kettes Golfjának labda alakú kulcstartóját, hogy mindenki tudta, futballista lesz belőlem.
Megkezdjük a 2015-2016-os szezont összefoglaló posztsorozatunkat, melyben külön írásokkal foglalkozunk a legjobb meccsekkel, a legszebb gólokkal, az All Star- és köcsögválogatottakkal, valamint a legjobb igazolásokkal és a legnagyobb flopokkal. Ez utóbbival nyitjuk ma a sort, és aki rendszeresen követte velünk együtt az év történéseit, annak tovább után nagy meglepetéssel nem fogunk tudni szolgálni.
Arsene Wenger, Pep Guardiola, Louis van Gaal vagy José Mourinho, Mauricio Pochettino, Claudio Ranieri, Jürgen Klopp, Ronald Koeman, Slaven Bilic és – talán – Rafa Benítez. Ehhez a társasághoz csatlakozott a héten Antonio Conte. Ők lesznek, vagy lehetnek ugyanis a Premier League-csapatok menedzserei és edzői a következő szezonban. És akkor az olyan helyi bálványokat, mint Tony Pulis, Sam Allardyce vagy Alan Pardew még nem is említettük... Tovább után utánajárunk, hogy mi az oka a sok zseniális külföldi menedzser Angliába való migrálásának és megnézzük, mire mehet az olasz Londonban.
A múlt hétvégén egy régóta a bakancslistámon porosodó dolgot sikerült végre kihúznom. Eljutottam Londonba, azon belül is pedig sikerült két angol meccset – egyet a Championshipből, egyet pedig a Premier League-ből – élőben megtekinteni. A felejthetetlen három nap összefoglalója érkezik most a tovább után sok pubbal, sok focival, sok képpel, hangulatjelentéssel.
Az év utolsó napja általában a számadásé, a köszönetnyilvánításé és a jövőbe tekintésé. Nálunk sem lesz ez most másként: megnézzük hogyan telt az év, és hogy mit hoz 2016 neked és a Britanniának.
A labdarúgás gyönyörű játék. Tele van megmagyarázhatatlan sztorikkal, meg nem énekelt hősökkel és olyan meccsekkel, melyek lefújása után csak állsz, földig érő állal és libabőrrel a kezeden. A mai posztban ezen utóbbiak közül választottuk ki a tíz arra érdemeset. Meghatározó mérkőzések, megismételhetetlen utolsó perces fordítások, hihetetlen kupamenetelések és mérföldkövek következnek az angol futball históriáskönyvéből.
“It has been said that something as small as the flutter of a butterfly's wing can ultimately cause a typhoon halfway around the world.” (Chaos Theory)“Egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén.” (Káoszelmélet)A Techonomic Index szerint a technológiai vívmányok négyből három embert közelebb hoztak a családjukhoz, a Samsung magyarországi reprezentatív kutatása szerint. Egy másik kutatás, amit a napokban olvastam, pedig azt bizonyítja, hogy négyből három ember fél megszólalni a nyilvánosság előtt. Egy harmadik, tegnap végbement, angol tudósok által lefolytatott elemzés szerint, négyből három angol csapat képviselteti majd magát a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között. Ez kerek 75%-os teljesítmény, ami egy érettségin erős négyest ér, egyetemen meg gyenge hármast. Hogy ti a négy csapat őszi, nemzetközi kupaszereplésére mit adnátok, a kommentek között várjuk tőletek. Mi inkább arra koncentrálnánk a tovább után, hogy „mi lett volna, ha…” Alternatív hírek, egy másik, párhuzamos univerzumból.
Az eheti review-t még azelőtt vállaltam el, hogy tudtam volna, mi vár rám a hétvégén. Egy budapesti túrával és mini szerkesztőségi ivászattal találkozóval megbonyolított hétvége után még mindig nem tudom hol áll a fejem, munkából is este hét után sikerült csak hazaesnem. De annyi baj legyen, a „Take one for the team”-elv mentén nekiesek, és olyan összefoglalót rittyentek nektek, amilyen eddig még nem volt. Ezúttal gifekkel mesélem el a hét történéseit: minden meccshez jut egy – nem feltétlenül a találkozóról kivágott jelenetekkel – hozzáadva egy-két fontosnak vélt kommentárral. Természetesen jönnek a szokásos rovatok is, így a tovább után ismét jön a hét képe, hét statisztikája és a hét - szerintem Google nélkül megválaszolhatatlan - kérdése is!
“Felix qui potuit rerum cognoscere causas!” (Virgil)“Boldog, aki képes megismerni a dolgok okait!” (Publius Vergilius Maro)„A nagy számok törvénye…” – hangzik sokszor az örökérvényű közhely a közvetítésekben, vagy a meccs előtti felvezetőkben. De vajon mik is azok a nagy számok, és mi az ő törvényük? Engedjétek meg, hogy egy kicsit elrugaszkodjunk a Premier League világától és ebben a posztban általánosabb témát boncolgassunk. Mekkora szerepet játszanak manapság a számok, a statisztika és a különféle elemzések a profi labdarúgásban? Hogyan használhatók fel a több százoldalnyi meccsadatok a felkészülés során? Valóban igaz a szakmabeliek sztereotípiája a legjobb középsővédőkről? Mire lehetnek képesek az elemzők a nem is olyan távoli jövőben? Tovább után ezekre a kérdésekre (is) keressük a választ.
Sokszor mondjuk, hogy a Premier League a világ legjobb, leggyorsabb, legjobb játékosokat felvonultató bajnoksága. Azt viszont sokan és sokszor elfelejtik, hogy ez a versengés okozza minden hétvégén a legviccesebb pillanatokat is! Hiszen, ahogy a mondás is tartja: ahol gyalulnak, ott hullik a forgács. Ezekből a vicces sztorikból és pillanatokból állítottunk most össze egy Top10-es listát gifek meg videók segítségével – mert az most menő.
Egy fiatal srác angol srác, aki – Jamie Vardy mellett – mesés utat járt és járhat be. Egy észak-londoni legény, aki újra felélesztette a reményt, hogy vannak és lesznek még igazán jó angol csatárok. Egy tehetség, akit a tavalyi szezon után már a Real Madriddal hoztak szóba, de legalábbis mindegyik Top4 Premier League csapat szerette volna a soraiban tudni. Igen, a Tottenham csatáráról, Harry Kane-ről van szó.
Szokatlan beharangozót, szokatlan összefoglaló követ: azután, hogy a pénteki posztot olyan szerzőnk írta, aki ebben a stílusban még nem jeleskedett, a maiban is ez lesz a helyzet. mc_deere professzori elemzéseit felváltja egy más stílusú összegzés: kevesebb szakmázás viszont cserébe több szurkolói meglátás, több savazás és kevesebb Chelsea-kritika. A hét képe, a forduló statja és a forduló kérdése viszont marad, ezeket is átnyálazhatjátok, de csak a tovább után.
Sokszor ért már minket kritika, hogy nincs a sorainkban Arsenalos érzelmű szerző, most viszont már a második vendégposztot olvashatjátok Ágyús-fan kommentelőink klaviatúrájából. A mai írás nemrég érkezett emailben Trollséne kollégától, aki a ma esti Tottenham - Arsenal Ligakupa találkozó elé harangoz, szigorúan az ebben a sorozatban megvívott ütközeteket górcső alá véve. Képekben gazdag, itt-ott minőségi trollkodással fűszerezett iromány következik!
Azaz csata az elsőért, vagy az első helyért. Természetesen ez a beharangozó poszt nem a két legjobbról, hanem a két legnagyobbról fog szólni. Ez a meccs pedig nem más, mint a Manchester United – Liverpool. Hiszen ha a jelenlegi két legjobbról szólna, akkor a Crystal Palace – Manchester City-ről kellene írnom, arra viszont még nem fanyalodtam. Utóbbi meccs dönt ugyanis majd arról, hogy vajon Pardew meglepetéscsapata, vagy Pellegrini olajozott gépezete (höhö, értitek, olajozott) zárja a fordulót az első helyen. Node, vissza is a Vörösök és a Vörös Ördögök csatájához – kattintás után kivesézzük a hét meccsét és leírjuk, milyen elsőkért küzdenek a többi pályán!
“A vasárnap hétfő és a heti transzferösszegző lassan olyan elválaszthatatlan fogalmak, mint a random lakótelepi vénasszony és a rusnya palotapincsi.” - írta a múlt héten psychocska. Az eheti, utolsó részre viszont csak most jutott időnk, de talán nem is olyan nagy baj így, hogy a Deadline Day Angliában tegnapelőtt, azaz kedden ért véget. Mozgás volt, nem is kevés, úgyhogy igyekeztünk mindenkit összeírni, aki kivárt az utolsó pillanatokig, hogy szedje a sátorfáját.
José Mourinho egy szégyenfolt a labdarúgás legendás menedzsereinek palettáján. Tipikus főgonosz, akinek minden apró megmozdulását zabálja a média, akit minden reklamálása után együtt szidhat vagy röhöghet ki ellenfél- és/vagy semleges szurkoló, plusz, imádják a mémgyárosok. Egy edző, akit még a saját – jelenlegi és volt - csapatainak szurkolói is utálnak. Vagy mégsem? Egy chelsea-s vallomása következik arról az ambivalens viszonyról, ami a portugálhoz köti.
Sosem voltam nagy kocka. Amikor leültem a gép elé játszani, akkor is inkább a sportos vagy a stratégiai játékok érdekeltek, úgy, mint a FIFA, az NBA, az NHL, vagy a másik oldalon az Age of Empires. De ha haverjaim beindultak és áthívtak egy lan-partira, én sem tudtam megállni, hogy ne üljek be valamelyikük gépén egy-egy kör csére, azaz Counter Strike-ra. Hogy, hogy jön ez a hétvégi Chelsea-Arsenalhoz? Lapozz, és kiderül!
Írtunk eddig már sok mindenről, de eddig mindegyik írás a megrögzött Premier League-szurkolóknak kedvezett, vagy legalábbis őket célozta meg. Ez most egy kicsit könnyedebb poszt lesz, amiben – reményeim szerint – ugyanolyan örömüket lelik a LaLiga vagy Bundesliga követői, a magyar meccsre járók vagy a véletlenül idekattintók. Helyszíni beszámolónk következik a Southampton részvételével megrendezett salzburgi felkészülési tornáról!