arsenal

Vissza a jövőbe
2016. február 16.

London Calling - Review, Day 26

A Premier League 26. fordulója egyérterlműen Londonról szólt. A főváros mindhárom nagycsapata behúzta a soros mérkőzését. A bajnok Chelsea ledarálta a fogalmatlan Newcastle-t, de ami ennél is nagyobb figyelmet érdemel, hogy az Arsenal másodszor is legyőzte a Leicestert, valamint a Tottenham szintén oda-vissza oktatta (vagy legalábbis buktatta) a Manchester City-t. Volt még kínos Manchester United zakó Sunderlandben, a Liverpool pedig az Aston Villa-t semmisítette meg. Hajtás után a részletek.

2016. február 9.

Ennyit ér a Leicester... - review, Day 25

Vak bírók, óriási feltámadásról lemaradó liverpooli drukkerek, és öt fával megúszó éllovas - ezek jutnak elsőként eszünkbe a Premier League 25. fordulójáról. Meg persze egy bűngyenge nosztaligarangadó (kösz a kifejezést, digisek), ahol össze-vissza szaladgáló játékosok, és határtalanul naiv edzők jelezték az angol bajnokság korhadó fájának várható dőlési szögét. Hajtás után erről és minden másról, a szokott, de a korábbiaknál ezúttal velősebb formában.

2016. február 1.

15!

A szezon mintha csak tegnap kezdődött volna, mégis a fél világ azt próbálja megtippelni, hogy ki lesz a bajnok. Persze, ilyenkor már nem csak papíron a keretek erősségéből tudunk következtetéseket levonni, mint ahogy azt szeptemberben tettük. Mert ugye ki mondta volna, hogy a Chelsea ott lesz, ahol van és, hogy a United sem bír majd elrugaszkodni? Ha valaki mégis, akkor gondolta-e, hogy a City nem fog utcahosszal vezetni a másik két pénzeszsák gyengélkedését kihasználva? Oké, naná, hogy az Arsenal drukkerek, mi ezt mindig így gondoljuk. De akkor pont mi,  Ágyúsok gondoltuk volna-e, hogy ha már csak a City marad az úgymond nagyok közül, még akkor is bezavarhat egy harmadik?

2016. január 23.

Mocskos londoni rangadó - preview, Day 23

A szerkesztőségből  - mint azt biztosan sokan tudjátok - többen is az NST-n nőttünk fel szocializálódtunk. Legalább ugyanennyien azt is tudjátok, hogy e blog megalakulása is a mára kicsit leamortizált, jobbára fórumként működő, fent megnevezett platformhoz kötődik. Ezért is szeretnénk továbbvinni egy pár dolgot, ami igazán faszipántos volt a világ legjobb focijával foglalkozó oldalon. Ilyen a nemrég, hosszú évek után, új néven újra életre hívott Motson-kupa és ilyen a - nálunk a tovább után az Arsenal-Chelsea kapcsán bemutatkozó - mocskos-poszt.

2016. január 19.

Ismét nyitva a pizzéria - review, Day 21

Remek fordulót zártunk: lejátszották a szezon eddigi legjobb meccsét, a Leicester visszatért, Big Sam és Pulis pedig ismét varázsolt. Hajtás után rendesen átnyálazzuk a hét meccsét és ránézünk az alsóbb régiókra is. A szemfülesek még egy kind of új szerzőt is felfedezhetnek a sorok között!

Csodák és feltámadások - review, Day 17

A karácsony előtti utolsó fordulóban nagyjából minden és mindenki a helyére került. Kiderült, hogy McClaren mégis csak egy kókler,  van Gaal az új évet már portugál paradicsomában kezdi, a Chelsea játékosok meglepő módon mégis tudnak futballozni és hogy a Leicester valakit rettentő boldoggá tett. Ja, és az Arsenal természetesen ismét bejelentkezett a bajnoki címért, de most tényleg. Tovább után a 17. kör eseményei.

Kezdődik a hegymenet - preview, karácsonyi időszak

A háromnapos eszem-iszom, bejglifesztivál, pálinkaünnep és rokonlátogatás-maraton (másnéven “karácsony”) végére ér lassan az ország, ez pedig csak egyet jelenthet: itt az ünnep utolsó napja, az angol Boxing Day. A szervezők és a DigiSport jóvoltából ma, 13:45-től egészen 22:45-ig élő, angol bajnoki meccseket láthat a nagyérdemű - azaz ti. Hab a tortán, hogy 22:45-től is angol bajnoki megy majd, felvételről.Mivel a kétnapos szünetekkel lejátszott találkozók nem csak a játékosokat, hanem minket is megterhelnek, úgy döntöttünk, nem az egyes fordulókat vesszük ezúttal górcső alá, hanem megnézzük, mire mehetnek a vezető és nagycsapatok ebben a rohanásban. Jöjjenek hát a vélemények, a kommentszekciót pedig ti se hagyjátok szárazon!

2015. december 29.

Az angol futball leghihetetlenebb pillanatai

A labdarúgás gyönyörű játék. Tele van megmagyarázhatatlan sztorikkal, meg nem énekelt hősökkel és olyan meccsekkel, melyek lefújása után csak állsz, földig érő állal és libabőrrel a kezeden. A mai posztban ezen utóbbiak közül választottuk ki a tíz arra érdemeset. Meghatározó mérkőzések, megismételhetetlen utolsó perces fordítások, hihetetlen kupamenetelések és mérföldkövek következnek az angol futball históriáskönyvéből.

2015. december 27.

Capital One (de minek?) Cup - Nyolcaddöntők

Jürgen Klopp szerint, ha lovakként kezeljük az angol fiatalokat, akkor azokká is fognak válni. A Liverpool német szakvezetője annak kapcsán fakadt ki a napokban, hogy szerinte az utánpótláskorú angol játékosok túlzott meccsterhelése negatívan befolyásolja a fejlődésüket. Nem is állnék meg ott, hogy azt mondjam, igaza van. Inkább egyből ráhúznám az elméletét az egész angol labdarúgásra. Nézzük az idei szezont. Augusztus óta nem volt megállás. Bajnoki meccsek (10), ligakupa meccsek (3), nemzetközi  kupameccsek (3 +2), válogatott meccsek (4). Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi porondon is érdekelt csapatok játékosainak nagy része, – BL vagy EL selejtezőktől függően – az augusztus közepe óta eltelt 10 hét alatt 20-22 meccset játszott. Persze jelen pillanatban hasonlóan állnak más országok bajnokságaiban is a csapatok, csak amíg máshol a kupa küzdelem el van nyújtva, és a meccsek később ritkábbak lesznek, addig Angliában ősszel és télen meghajtják a Ligakupát, majd év elején átfedésben elkezdik az FA kupát is.Természetesen nézőként én magam is imádom ezt a dömpinget. Hogy Karácsonykor, Újévkor is vannak meccsek, és hogy az egész szezonra kiterjesztett két kupasorozatban igazi Dávid és Góliát küzdelmekben néha a bátran harcoló kiscsapatok legyőzik a sokkal nevesebb ellenfeleiket. Viszont egyre erősebbek azok a hangok, amik szerint ennek az az ára, hogy nemzetközi szinten túl korán elvéreznek az angol csapatok, és a válogatott sem képes emlékezeteset nyújtani a világversenyeken. Nyilván nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy a meccsterhelés miatt nem megy a BL-ben és az EL-ben, vagy hogy ezért gyenge a válogatott, de azért több ez mint egy vad felvetés. Az biztos, hogy ha valamivel rövidíteni lehetne az éves programot, akkor az a Ligakupa kiiktatása lenne. Egyelőre viszont az angol szövetség, és a sorozatot közvetítő Sky Sports is a kiírás 8 körében rejlő bevételi forrásokat látja elsődlegesen, így hát szó nincs a meccsterhelés csökkentéséről. Úgyhogy nyerget fel, aztán "Gyí, te!" Előre a legfeleslegesebb kupáért! Hajtás után a legjobb 16 programja.  

2015. december 19.

Aranyvasárnap? Aranyhétfő! - preview, day 17

Már csak pár nap van karácsonyig, aranyvasárnap meg is gyújtjuk a negyedik adventi gyertyát. A hétvégén elmegyünk fenyőfát venni és egyeztetjük a családdal az ünnepi látogatási sorrendet. Tanakodunk, hogy mi legyen a szilveszteri program, vagy esetleg egy utolsót tolakodunk a még hiányzó ajándékokért egy bevásárló központban. A Premier League-ben ezalatt egy nagyon fontos fordulóval rákészülnek a csapatok az év végi pörgésre, amikor majd december 26. és január 3. között három fordulót darálnak le. Persze, utána lesz 9-10 nap pihenő, mármint a bajnokságban, mert szokás szerint egy FA kupa kört azért beiktattak erre az időszakra a naptárba. Az előttünk álló 17. forduló lesz tehát az utolsó, ami után még lehet egy kicsit pihenni. Most minden csapat megpróbál pontokat gyűjteni, mert az elkövetkezendő hetek forgatagában minden előfordulhat, és annak az ellenkezője is.

2015. december 17.

Az Arsenal majdnem olyan, mint...

...a Rolling Stones. Tudom, a modern facebook-twitter-instagram generációban sok ember még azt sem tudja, hogy egyáltalán létezik ilyen banda – talán már azt is elfelejtették, hogy az igazi zenét különféle úgynevezett hangszerekkel játsszák –, de mivel a futball mellett a zene is nagy szenvedélyem, ráadásul mindkét téren angolok a kedvenceim, bátorkodtam kicsit összehasonlítani a kettőt, ilyen még úccsevót’ sehol se.

2015. december 10.

BL-blama, avagy mi lett volna ha...

“It has been said that something as small as the flutter of a butterfly's wing can ultimately cause a typhoon halfway around the world.” (Chaos Theory)“Egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén.” (Káoszelmélet)A Techonomic Index szerint a technológiai vívmányok négyből három embert közelebb hoztak a családjukhoz, a Samsung magyarországi reprezentatív kutatása szerint. Egy másik kutatás, amit a napokban olvastam, pedig azt bizonyítja, hogy négyből három ember fél megszólalni a nyilvánosság előtt. Egy harmadik, tegnap végbement, angol tudósok által lefolytatott elemzés szerint, négyből három angol csapat képviselteti majd magát a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között. Ez kerek 75%-os teljesítmény, ami egy érettségin erős négyest ér, egyetemen meg gyenge hármast. Hogy ti a négy csapat őszi, nemzetközi kupaszereplésére mit adnátok, a kommentek között várjuk tőletek. Mi inkább arra koncentrálnánk a tovább után, hogy „mi lett volna, ha…” Alternatív hírek, egy másik, párhuzamos univerzumból.

2015. november 24.

Coq out = Knock out

Miből lehet a legkönnyebben megállapítani, hogy november van? Az összes falevél már a földön hever, jönnek az első fagyok, a ködtől még az orrodig sem látsz el, és az összes pláza már a hónap elején karácsonyi díszekkel van elárasztva.

2015. november 10.

Hol maradtak a gólok? - review, day 12

Ezt a fordulót mintha az összes csapat minél hamarabb maga mögött szerette volna tudni, hogy szünetelhessenek már végre egy kicsit a kemény téli program előtt. Még a gólokat is otthon felejtették, ebben a szezonban először fordult elő, hogy egyetlen csapat sem tudott három gólt szerezni, és még kettőt is csak hárman (Manchester United, Leicester, Palace).Láttunk egy szombatot, ami szinte egy meglepetést sem hozott, a vasárnap már annál inkább. Azt, hogy a Chelsea kikap egy középcsapattól, már nem igazán könyvelhetjük el meglepetésként, a Newcastle még egyet rúgott a már földön fekvő Bornemouth-ba, a két holland, Koeman és van Gaal pedig hozták az úgymond kötelezőt. Vardy megint gólt lőtt, Klopp viszont koppant - hajtás után jönnek a szokásos rovataink!

2015. november 7.

A fókuszban Észak-London - preview, Day 12

Újra hétvége, újra Premier League! Az előttünk álló fordulóban nagy utazásokat és egy klasszikus londoni derbit is láthatunk. A múlt héten a meglepetés eredmények elmaradtak. A tabella első felében lévő csapatok nagyrészt nyertek, míg a 12. helytől lefelé a Stoke és a Newcastke egymás elleni döntetlenjén kívül nem volt pontszerzés, azaz az alsóházban mindenki kikapott. Ennek ellenére még csak a bajnokság egyharmadánál (se) járunk, úgyhogy nem kell temetni senkit sem. Persze néhány klub szurkolói már elkezdhetnek komolyan aggódni.A jövő évi Európa Bajnokság pótselejtezői miatt a forduló után két hét kihagyás következik, és ilyenkor senkinek sem mindegy, hogy milyen eredménnyel kezdi meg a szünetet. Hajtás után a már megszokott módon jön a hét meccse és a többiek.

2015. október 29.

The underrated genius

Szerény, alázatos, becsületes, gyors, kőkemény és francia. Az underrated, azaz alábecsült kifejezés mintapéldája. Otthon igazi jófiú, daliás lengyel francia ember lévén esténként vacsora után nem veti meg a finom bort, de túlzásba nem viszi, mint kedvenc színésze, Gerard Depardieu, és cigarettát sem szív mellé, ami külön dicséretet érdemel, hisz négy éven keresztül kínálgatta őrült lengyel kollégája, de neki sikerült ellenállni. Nincs is rá szüksége, ő a futballpályán engedi ki a gőzt, ahol könyörtelenül csontozza ki az ellenfél támadóit, ám mindezt szabályosan és sportszerűen teszi. Szép csendben a Premier League egyik, ha nem a legjobb középhátvédjévé nőtte ki magát az Arsenal védelmének vezére, és máig nem értem, miért nem kapitánya már legalább két éve. Laurent Koscielnyről van szó, a folytatásban pedig az ő lassacskán beinduló karrierjét énekeljük meg.

2015. október 26.

A megvilágosodás hete - review, Day 10

Túl vagyunk a tanév negyedén, ilyenkor azért már szokott látszani, ki az, aki versenyre kel a kitűnő bizonyítványért, és ki az, akinek a kettesért is vért kell majd hugyoznia, szóval nem meglepő, hogy hasonló helyzet a Premier League-ben is. A két manchesteri csapat egymás ellen bizonyította be, hogy az Arsenal tényleg simán lehet bajnok, a Chelsea továbbra is gőzerővel dolgozik saját megsemmisítésén, a Liverpool pedig annyira beleélte magát a Klopp érkezése feletti örömködésbe, hogy megint elfelejtette megnyerni soros bajnokiját. Hajtás után a hét legszarabb meccse mellett szokásos elitista rovatainkat is közszemlére bocsátjuk, remélhetőleg lesz olyan köztetek, aki végigrágja magát mindenen.

2015. október 6.

Vakok közt a félszemű, ki leszel? - review, Day 8

Jó hétvégéje volt a kárörvendőknek Angliában: egyrészt ismét kifeküdt a továbbra is kikezdhetetlen egóval pampogó Mourinho, másrészt arrcal fúródott a homokba a ManUnited valamint Brandan Rodgers, akinek végre valahára tényleg megköszönték a közreműködést Liverpool vörösöebbik felén. Hogy minden szurkoló találjon valamilyen örömet ebben a játéknapban, arról Agüero gondoskodott a Newcastle hálójának rojtosra szaggatásával, kár, hogy csak egy napig lehetett övé az MVP cím, mert Alexis is nagyon durván befűzte az oktatófilmet a forduló rangadóján. Hajtás utánmágnestábla nélkül, de a szokásos rovatokat nagyjából kimaxolva beszéljük ki a forduló legérdekesebb történéseit.

2015. október 3.

Proper super sunday - preview, Day 8

Az egyszeri tévénéző először érzi jogosultnak idén a Super Sunday elnevezést, főleg, mert a múltheti Watford - Crystal Palace felhozatal kissé erős viccre sikeredett. Nem mintha a liverpooli derbik tavaly hoztak volna bármi mást is Jagielka álomgólján álmatag szenvedésen kívül, sőt, az Arsenal - MU kapcsán is Gibbs/Blackett öngóljáról szólnak a friss krónikák, nem pedig a Keane vs. Vieira párharcról. A folytatásban mégis rávilágítunk, miért lesz érdemes a TV előtt punnyadnunk az idei utolsó 20+ fokos hétvégén.

2015. szeptember 23.

North London Derby

Sokszor ért már minket kritika, hogy nincs a sorainkban Arsenalos érzelmű szerző, most viszont már a második vendégposztot olvashatjátok Ágyús-fan kommentelőink klaviatúrájából. A mai írás nemrég érkezett emailben Trollséne kollégától, aki a ma esti Tottenham - Arsenal Ligakupa találkozó elé harangoz, szigorúan az ebben a sorozatban megvívott ütközeteket górcső alá véve. Képekben gazdag, itt-ott minőségi trollkodással fűszerezett iromány következik!

2015. szeptember 19.

Miért is harcolunk? – preview, day 6

A PL vonatán nincsen fék, tovább robog a harci gépezet. Izgalmakban, kemény összecsapásokban most sem lesz hiány, szóval ha nem vagy belepistulva a Real Madrid és a Barcelona rendkívül izgalmas 6:0-ás mérkőzéseibe vagy csak simán unod a La Liga lötyögését, még nem késő váltanod. Hidd el, jobban jársz.

2015. szeptember 15.

Itt van az ősz, itt van újra - CL preview, Day 1

Persze nem a csillagászati, hanem az, amelyik a Bajnokok Ligáját is magával szokta hozni. Vajon folytatódik az angol klubok lejtmenete? Ha a Premier League egyre növekvő bevételei valóban fordított arányosságban állnak az Európában mutatott sikerességükkel (lásd a fenti kép), akkor idén továbbjutást sem várhatunk senkitől, jövőre pedig már klubot sem indítanak az angolok. De mi kerestük a pozitívumokat, és találtunk is néhányat.

2015. augusztus 31.

Monday Night Football - preview, Day 3

Ahogy mcdeere kollégám fogalmazott, a bambulásba torkolló első fordulót egy kifejezetten pattogós második követett a Premier League-ben. Reméljük, a csapatok megtartják jó szokásukat, és ezen a hétvégén is igényes szórakozást nyújt majd nekünk az angol foci otthona. Csemegézni bőven lesz miből, a bajnok Chelsea a botrányosan gyengén kezdő West Bromhoz látogat, a ManUnited 8 napon belül harmadik tétmeccsét játssza, a Goodison Parkban egymásnak feszül Liverpool és Manchester kék oldala, míg az Arsenal a Liverpoolt fogadja. A folytatásban a forduló meccsével, a többi mazsolával, bold predictionnel és fontos linkekkel harangozunk be.    

2015. augusztus 25.

A Liverpool és a lesszabály - review, Day 3

Wenger kis híján saját kivont szablyájával szúrta magát tökön, de mivel a Liverpoolra nem vonatkozik a lesszabály, Rodgers ügyesen alkalmazkodva csent el egy pontot a szezon legfaszább 0-0-járól.  Hajtás után jönnek szokásos rovataink, beleszállunk Wengerbe, és pajzsra emeljük az angol futball n+1. csiszolatlan gyémántját is.

2015. augusztus 20.

Arséne Wenger: Pro, vagy kontra?

Egyre erősebbek azok a szurkolói hangok, amelyek szerint az Arsenalnak jót tenne egy kis vérfrissítés edzőposzton. Komoly szinten ez sosem merült fel igazából, de mégis eléggé megosztja az embereket a szurkolói kommentektől a falusi angol kis pubokon át, egészen a Britannia-blogig.Wenger megítélésekor a Pro álláspontot az Arsenal-fanok képviselik, ami érthető is, hiszen többségük csak a francia regnálása óta/alatt drukkol a csapatnak. A más csapatnak szurkolók jellemzően a francia leváltásának pártján vannak, hiszen a kibicnek semmi sem drága. Próbálok tárgyilagos lenni, és három-három érvet hozok fel mindkét oldal javára.

2015. augusztus 1.

Vasárnapi CS-party

Sosem voltam nagy kocka. Amikor leültem a gép elé játszani, akkor is inkább a sportos vagy a stratégiai játékok érdekeltek, úgy, mint a FIFA, az NBA, az NHL, vagy a másik oldalon az Age of Empires. De ha haverjaim beindultak és áthívtak egy lan-partira, én sem tudtam megállni, hogy ne üljek be valamelyikük gépén egy-egy kör csére, azaz Counter Strike-ra.  Hogy, hogy jön ez a hétvégi Chelsea-Arsenalhoz? Lapozz, és kiderül!