A számok sosem hazudnak - preview, Matchday 9
Sarrira vár a feladat, hogy elnyomja a csikket a José Mourinho alatt billegő manchesteri kispadon, mi pedig számokkal igyekszünk elmesélni, miért fog neki sikerülni mindez. Szám, szám, szám.
Sarrira vár a feladat, hogy elnyomja a csikket a José Mourinho alatt billegő manchesteri kispadon, mi pedig számokkal igyekszünk elmesélni, miért fog neki sikerülni mindez. Szám, szám, szám.
Bogdán Ádám vendégei voltunk az Anfielden. Leesett áll, újraélt gyerekkor, csordultig töltött élmény-üzemanyagtank lett az eredménye. Túranapló, hajtás után.
Mourinho nem tudta használni, Guardiola tökéletes középpályás karmestert faragott a belga Kevin de Bruynéből. Taktikai portré a világfoci egyik legizgalmasabb játékosáról.
A podcast februári adásában alaposan leporoltuk a mágnestáblát, és sorra vettük a Premier League aktuális taktikai trendjeit, de természetesen a besztlíg topedzői is górcső alá kerültek. A mikrofon mellett ezúttal Peet mellett blogunk főszerkesztője Kele János, valamint vendégként Beregi István szakíró, az MTK videós elemzője foglalt helyet.
Rooney-t sokáig a legnagyobbakkal emlegették egy lapon, azonban ideje belátni: már soha nem futja be azt a pályát, amit 2002-es berobbanásakor jósoltak neki. De vajon lehet-e csalódásnak nevezni egy olyan karriert, amelynek végét az angol válogatott és a United örökös gólrekordjának megdöntése fémjelzi majd? Szerintünk simán, és azt is elmeséljük, miért. Vigyázat, tldr!
„Ti itt Angliában olyan stílusban játszotok, amit mi a kontinensen már rég elfelejtettünk. Erővel, de rendszer és technika nélkül” – mennydörögte 1960-ban Helenio Herrera, miután a Barcelona edzőjeként 9-2-es összesítéssel ejtette ki a BEK negyeddöntőjéből a korszak messze legjobb angol csapatának számító Wolverhampton Wandererst.* A figyelmeztetésből a szigetországban azóta sem tanultak: úgy tűnik, mintha az angol futball évtizedek óta ugyanazokat a hibákat ismételgetné. De vajon tényleg?
A nyugdíjasok választók szavaztak, és nagyon úgy néz ki, hogy ennek értelmében az Egyesült Királyság két éven belül kilép az Európai Unió melengető öleléséből. Az egyenletben egyelőre több az ismeretlen, mint a konstans, de egy pillanatra érdemes megállni, és tisztázni néhány félreértést azzal kapcsolatosan, mit jelenthet szeretett ligánk számára a történelmi fordulópont.
A Britannia és a mainstream magyar sportsajtó külföldi focival foglalkozó részlegének viszonya, khm, nem éppen baráti – és akkor finomak voltunk, valamint bájosan nőiesek -, de az, hogy esetenként kendőzetlen őszinteséggel robbantjuk a kritikát az ún. a szakma arcába, nem jelenti egyben azt is, hogy ne érdekelne bennünket, hogyan készül a produktum, amit hétvégenként rendületlenül bámulunk. Gondoltunk hát egy merészet, és megkerestük a DigiSportot (innen is csók- valamint virágözön zúdulását kérvényezzük a rettentően segítőkész Baumstark Tibire), hogy vajh, lenne-e lehetőség belepillantani, hogyan főznek ki egy hétfői összefoglalót a boszorkánykonyhában. A randi villámgyorsan összejött, Mark29 és mc_deere pedig nyakába kapta a fővárost, hogy a Váci úti stúdióból izgulja végig az előző hétvége meccseinek zanzáját. Hajtás után helyszíni riport a kulisszák mögül.
Aki huzamosabb ideje követi hőn szeretett bajnokságunkat, az biztosan nem lepődik meg azon, hogy az angol focihoz a vak bírók épp úgy hozzánőttek, mint a kétlábas becsúszás, a kőhajítóval az ötösre küldött bedobások, és a fejeléskor kötelező könyökhasználat. Sajnálatos apropó, hogy a mögöttünk hagyott hétvége legfontosabb meccsét - Leicester vs. West Ham - is egy gyengén látó sporttárs, bizonyos Jonathan Moss fütyülte rojtosra, így arra gondoltunk, összeszedjük nektek az elmúlt néhány évtized legfelháborítóbb csalásait tévedéseit, szigorúan a teljesség igénye nélkül.
Nem tudom miért van, hogy a szurkolók többnyire gyermeki naivitásukból megmaradt rajongói énük minden szövetével csüngenek a tehetségüket aprópénzre váltani nem képes játékosokon, de tény, a Vinnie Jones-Paul Gascoigne-George Best-Váczi Zoli vonalnak igen tekintélyes legendáriuma van itthon. A közhiedelemmel ellentétben azonban közel sem igaz, hogy ők lettek volna a futball-történelem legnagyobb fenegyerekei – sőt, ha valaki végigolvassa mai történetünket, abban is kételkedni fog, hogy illik-e rájuk egyáltalán ez a jelző. Hajtás után bemutatjuk az angol foci igazi Vademberét - és bár mindig elmondjuk, hogy érdemes kattintani, de most tényleg véresen komolyan is gondoljuk.
Három éve még a legvadabb hardcore fanok sem igen tudtak volna arcot kötni a hangjához, ma mégis ő az egyik legnépszerűbb futballkommentátor. Baumstark Tibi a toronymagas esélyes Méhes Gábort is megszorította házi kommentátor-versenyünk döntőjében, nem csoda hát, hogy kíváncsiak voltunk arra, honnan indult és hova tart. Életút egy elbukott digitális technika szigorlattól a németországi világbajnokságon át a képernyőig, kattintás után.
Szusszanni sincs időnk, a hétközi darálás után máris itt az újabb forduló, ráadásul a csapatok egy jó része az előző hétvégén sem pihent, hanem az FA-kupában sarabolt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy vészesen közelednek a tavasz első európai kupameccsei, jól látszik, micsoda erőltetett menet vár a szigetország topcsapataira - akik amúgy továbbra is a Leicester hátát nézik a bajnokságban. Hajtás után két rangadó hosszabb felvetése, és a forduló összes várható eredménye, kattintsatok serényen.
Véget ért a csoportkör blogunk nagy kommentátor-versenyén, azaz innentől minden szavazat kettőt ér. A negyeddöntőkkel indul az egyenes kieséses szakasz, vagyis el lehet felejteni az 58%-os küszöböt: mostantól mindig, minden párharcból az jut tovább, akinek a neve mellé több szavazat kerül. Javítási lehetőség nincs, izzítsa mindenki a családot, rokonokat, Facebookot, mert a tét nem kicsi: a győztes versenyzőé lesz a Britannia vándorserlege. Hajtás után összegezzük a csoportkört, és ismertetjük a döntőig vezető út párosításait is.
Ünnepi meccscunami után elrettentő hosszúságú monstre poszttal támadunk, természetesen szerkesztőségi összefogás eredményeként. Ha azt hitted, hogy a José-akták tldr volt, akkor most ketté fog állni a füled, persze lehet, hogy megéri: a fontosabb csapatok fontosabb meccseit egytől-egyig megtekintettük három bejgli és két töltött káposzta között, amelyiket pedig nem, arról mélyebben hallgatunk, mint Hegyi Iván az angol válogatott Eb-esélyeiről. Hajtás után ínszalag-sanyargató görgetés, értékes észrevételekkel fűszerezve.
Megyünk tovább a megkezdett úton, mondja a bennünk szunnyadó Király Gábor, azaz folytatódik a Motson-kupa, méghozzá a csoportkör második fordulójával. Itt már lényegi kérdések is eldőlhetnek, többen ugyanis a kiesés elkerüléséért küzdenek majd, megint máshol viszont nagy valószínűség szerint a csoportelsőség lesz a tét. Hajtás után az első forduló végeredményeivel, csoportállásokkal, és Faragó-Méhes, valamint Hadú B.-Gundel rangadókkal jövünk, megéri kattintani.
Két közepes csapat rossz meccsét hozza a forduló rangadója, de a Chelsea, és az Arsenal sem nyer a PL 22. játéknapján. A Spurs és a Leicester viszont igen, ezzel tovább sűrűsödik az élmezőny, és a West Ham is újabb lépést tesz a BL-indulás kiharcolása felé. Legalábbis papíron, mert az ugye mindent elbír, de hajtás után leadott tippjeinket sajnos a valóság mérlegén is meg kell majd mérjük.
A múltheti start után máris robog tovább a Motson-kupa szerelvénye, tudjátok, ez az a verseny, amelyikkel kilépünk picit az angol futball magával ragadó mocsarából, és megpróbáljuk megkeresni a magyar internet legkedveltebb futball-kommentátorát. Az előző bejegyzés alatt összeállt a tizenhatos mezőny, kialakultak a kalapok, sőt, azóta Twitter-dobozunkban megejtettük a sorsolást is. Ha valaki lemaradt volna róla, kattintás után minden kérdésére választ kap, sőt, innentől bőszen lehet szavazni is, a verseny ugyanis elindult.
Emlékeztek még a híres német játékvezetőre, Markus Merkre? Aki amúgy civilben fogorvos volt, és ezt valamiért minden létező riporter szükségesnek tartotta megemlíteni akkor, amikor egy általa vezetett mérkőzést közvetített. Nagyjából az ezredik hasonló benyögés után döntöttem úgy, hogy akitől még egyszer meghallom "a civilben fogorvos Merk" kezdetű fordulatot, azt kihúzom a komolyan vehető televíziós személyek listájáról. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a lista üres. Nincs rajta senki.
Nem kell félni, meg fogja kapni a magáét a csodálatosan kiszámíthatatlanul alakuló ünnepi meccscunami is, de előbb bizonyítványt osztunk. Igaz, csak féléveset, ami nem számít bele a továbbtanulásba, de jó közelit mutat arról, kinek merre tart a szezonja, mielőtt az igazán fontos kérdések eldöntésére kerülne a sor. Hajtás után jön az eltelt fél szezon szuperválogatottja, indoklással, cserékkel - belekötni ér, sőt, kötelező!
A világ legfaszipántosabb sportújságírója, Jonathan Wilson monumentális cikket rittyentett José Mourinho karrierjéről. Nem maradt ki semmi, benne vannak az indulás motivációi, a Barcánál töltött tanulóidőszak sajátosságai, a portós sikerek, egyre erősebb konfliktusai Abramoviccsal, és az egész személyiségét, edzői hitvallását alapvetően átformáló 2008-as történések is. Az első felvonásban visszatekintettünk a kezdetekre, a portói felemekedés okaira, és a Chelsea-nél eltöltött időszak buktatóira. Most kétrészes monstre posztunk második epizódja következik, nem szó szerinti fordításban, de a lényeget átadva. Vigyázat, tldr!
A kis José nagyon szerette a focit. Még nem is értette pontosan, hogy miről szól, hogy mi az utánozhatatlanul gyönyörű benne - de már rajongott érte. Valósággal a megszállottjává vált, ott lüktetett a fülében, ott folyt az ereiben, ott dobogott a torkában. Nem véletlenül: a nagyapja egy kis csapat, a Vitória Setubal elnöke volt, így a család minden nap testközelből érintkezett a futballal. A meccs része volt a családi ünnepeknek, előkerült a vacsoránál, az iskolában, a hétvégi programokon. Valósággal beette magát a felcseperedő José szívébe, aki hamar el is határozta, hogy játékos lesz belőle. Ha törik, ha szakad.
A londoni Chelsea-szurkolók nehezen emésztik a tényt, hogy végleg kitelt legnagyobb kedvencük becsülete a Stamford Bridge-en, de nem csak a zátonyon keltett nagy felhördülést José Mourinho kirúgásának híre. Itthon mondjuk - ahogy elnézem - inkább örömködnek a drukkerek, de nem árt megjegyezni, bármennyire felemásan is alakult Mourinho legutóbbi eljövetele a Premier League-ben, nagy valószínűség szerint a Chelsea-történet legmeghatározóbb, legsikeresebb és legjobb edzőjéről kell ítéletet mondanunk a portugál személyében. Hajtás után ilyen messzire azért nem merészkedünk, de a statisztikát segítségül hívva megvizsgáljuk, ki volt az Abramovics-éra legfaszipántosabb edzője a Chelsea-nél.
Jó hétvégéje volt a kárörvendőknek Angliában: egyrészt ismét kifeküdt a továbbra is kikezdhetetlen egóval pampogó Mourinho, másrészt arrcal fúródott a homokba a ManUnited valamint Brandan Rodgers, akinek végre valahára tényleg megköszönték a közreműködést Liverpool vörösöebbik felén. Hogy minden szurkoló találjon valamilyen örömet ebben a játéknapban, arról Agüero gondoskodott a Newcastle hálójának rojtosra szaggatásával, kár, hogy csak egy napig lehetett övé az MVP cím, mert Alexis is nagyon durván befűzte az oktatófilmet a forduló rangadóján. Hajtás utánmágnestábla nélkül, de a szokásos rovatokat nagyjából kimaxolva beszéljük ki a forduló legérdekesebb történéseit.
Naná, hogy az angol csapatok BL-formája. Egyelőre hatból öt vereségnél járnak - köszönjük, Maccabi -, de messze még a vége, simán el lehet például képzelni, hogy a négy próbálkozóból kettő is a csoportban ragad decemberben. De vajon mi az oka a mélyrepülésnek? Hajtás után egyszerre találjuk fel a meleg vizet és a spanyol (haha) viaszt, naná, hogy ostoba mentegetőzésnek hat majd az egész.
Wenger kis híján saját kivont szablyájával szúrta magát tökön, de mivel a Liverpoolra nem vonatkozik a lesszabály, Rodgers ügyesen alkalmazkodva csent el egy pontot a szezon legfaszább 0-0-járól. Hajtás után jönnek szokásos rovataink, beleszállunk Wengerbe, és pajzsra emeljük az angol futball n+1. csiszolatlan gyémántját is.