A magyar futball-közeg évtizedek óta súlyosan értelmiség-ellenes vonalat visz, ezzel párhuzamosan pedig a tévében sem kap szerepet elég szakmai elemzés. Vagy éppen ellenkezőleg? Esetleg az egész csak egy rétegműfaj, unatkozó amatőröknek? Podcast-vita.
Akárhova nézünk, angolok a BL-ben: házipárharc, és egy elvileg simám behúzható parti jön a Premier League csapatainak a negyeddöntő első meccsein. Beharangozás.
A Chelsea olasz edzője alatt inog a kispad, nem csoda, hogy a szezon első kupagyőzelméért cserébe stílusát is feladta volna a City ellen. Végül mégis rajtavesztett. Elemzés.
Tanulságos fordulót hozott a Premier League hetedik kanyarja: nem csak azt tudtuk meg, mit ér egymás ellen egy rangadón a Liverpool és a Chelsea, de a tabellára pillantva az is egyre egyértelműbb, hol vannak a törésvonalak a mezőnyben
Sosem kapott még akkora maflást hazai pályán Mourinho-csapat, mint amekkorát a Spurs osztott ki a Unitednek. Utóbbi két meccsén hat gólt kapott a Man Utd., a portugál menedzser alatt inog a kispad. Elemzés.
Az angolok néhány éve teljesen újrahúzták a futballfilozófiájukat, azóta pedig sorra nyerik az utánpótlás-tornákat. Ma bemutatkoznak a vb-n is.
José Mourinho nagypofájú párbajhősből begyepesedett nagypapává változott. Madridban fordult meg minden - míg korábban csak győzni akart, addig ma már más a fontos. És épp ez köti gúzsba.
José Mourinho megítélése itthon is felborítja az értelmes párbeszéd kereteit, mi mégis nekiveselkedünk: igenis létezik koherens vélemény, amelyet nem a szurkolói hovatartozás motivál. Mert ha nem, akkor végünk.
Miután az elmúlt két hét folyamán részletesen bemutattuk a besztlígbe frissen belecsöppent Pep Guardiolát (itt és itt), úgy illik, hogy most a Chelsea élére szinten Premier League-újoncként kinevezett Antonio Conte eddigi karrierjét és edzői munkásságát is megismertessük veletek. A második részben az olasz mester edzői pályafutása, és filozófiája kerül terítékre.Antonio Conte munkamorálja és hozzáállása már gyerekként is kiemelkedő volt. Az iskolában a tanárai mindig követendő példaként hivatkoztak rá, és még akkor is kiválóak voltak a tanulmányi eredményei, amikor már nagyon közel került a Lecce felnőtt csapatához. A kemény munka és a folyamatos tanulás a siker titka. Ezek nélkül az ember elveszett. Conte számára a lazítás nem megengedhető, mert az gyengeséghez vezet. Épp ezért már játékosként tudatosan készült az edzői karrierjére. Ugyanakkor tudta, hogy még ez sem vezet feltétlenül ahhoz, hogy sikeres edző lesz, és nem szabad mindent egy lapra feltenni. Miután Foggia egyetemén sporttudományokat tanult, egy rövid időt eltöltött a Siena csapatánál Luigi De Canio segítőjeként. „Adok magamnak néhány évet. Ha nem leszek sikeres, akkor legalább több időt tudok majd tölteni a családommal."Conte 2006-ban kapta meg az első vezetőedzői megbízását az akkor a Serie B-ben szereplő Arezzonál, de a dolgok nem alakultak túl fényesen. Októberre a csapat kilenc lejátszott meccséből egyet sem tudott megnyerni, Contét pedig menesztették. Ennél világosabb jelzés nem is kellett a fiatal edzőnek, hogy bőven van még mit tanulnia.
Az "egyéni hibákból kaptuk a gólt" kezdetű edzői önmosdatás az egyik legidegesítőbb dolog a futballban. Eleve visszás, mert hát ki az istennyila állította csapatba az egyéni hibákat elkövető játékosokat, ha nem maga az edző - ergo lehetne szaggatni a saját ruhákat is, ha már -, de ott van az az aprócska, ám egyesek szemében kifejezetten fontosnak tetsző részlet is, miszerint a futball, mint olyan, alapvetően ún. csapatjáték. Nem arra gondolok feltétlenül, hogy "együtt vesztünk és együtt nyerünk", hanem inkább arra, hogy amennyiben tizenegy ember mindössze egyének halmazaként ténfereg a pályán, ahelyett hogy kiérlelt csapatjátékkal menne ellenfele idegeire, megpróbálva felerősíteni az erényeit, és elrejtve a gyengéit, akkor javallott lehet inkább ezzel a ténnyel foglalkozni, és nem ráhúzni a vizes lepedőt néhány kiválasztott egyedre a falkából. De hát José ilyen, így szeretjük szoktuk meg, és valljuk be: igazából már hiányozna is, ha egyszer valamivel kevésbé lenne arrogáns paraszt, amikor a saját hibái kerülnek szóba.
Ipari famegmunkálók, akiknek véletlenül kijött a lépés, a nagyok csődjének köszönhetően képbe került újgazdag kiscsapat, a bírók által szemenszedett csalással megtolt tündérmese. Esetleg a jövő csapatépítésének példás útja, Disney-filmre kívánkozó csoda, klasszis edzővel és néhány finomra csiszolt gyémánthoz hasonlítható játékossal megspékelve. A Leicester City megítélésében nincsen középút: vagy szívből rühelli őket az ember - ez a ritkább -, vagy fenntartások nélkül megadja magát a könnycsatornáira nehezedő nyomásnak, és gyermekkori rajongásának minden szövetével a csapatra aggatja szerelmes érzéseit. Hajtás után nem igazságot tenni próbálunk, hanem megvilágítunk néhány olyan tényt, amely talán kevésbé vált ismertté a XXI. század eddigi legnagyobb sportcsodája kapcsán. I. rész, felderítés.
Tagadhatatlan, hogy a Premier League csapatai jelenleg nemzetközi színtéren válságos helyzetben vannak, ugyanakkor a liga talán még soha nem volt ennyire kompetitív és kiélezett, mint ebben a szezonban. Ezt egyrészt felírhatjuk annak a számlájára, hogy az olyan hagyományosan sikercsapatok, mint a Manchester United vagy a Chelsea különböző okok miatt alul teljesítenek, valamint, hogy irdatlan mennyiségben áramlanak a tévés pénzek a csapatok zsebeibe. Viszont ne feledkezzünk meg róla, hogy az elmúlt években olyan edzők tették le a névjegyüket és értek el komoly eredményeket brit földön, mint Roberto Martinez, Ronald Koeman, vagy épp jelen posztunk főhőse, Mauricio Pochettino.
A világ legfaszipántosabb sportújságírója, Jonathan Wilson monumentális cikket rittyentett José Mourinho karrierjéről. Nem maradt ki semmi, benne vannak az indulás motivációi, a Barcánál töltött tanulóidőszak sajátosságai, a portós sikerek, egyre erősebb konfliktusai Abramoviccsal, és az egész személyiségét, edzői hitvallását alapvetően átformáló 2008-as történések is. Az első felvonásban visszatekintettünk a kezdetekre, a portói felemekedés okaira, és a Chelsea-nél eltöltött időszak buktatóira. Most kétrészes monstre posztunk második epizódja következik, nem szó szerinti fordításban, de a lényeget átadva. Vigyázat, tldr!
Túl vagyunk a tanév negyedén, ilyenkor azért már szokott látszani, ki az, aki versenyre kel a kitűnő bizonyítványért, és ki az, akinek a kettesért is vért kell majd hugyoznia, szóval nem meglepő, hogy hasonló helyzet a Premier League-ben is. A két manchesteri csapat egymás ellen bizonyította be, hogy az Arsenal tényleg simán lehet bajnok, a Chelsea továbbra is gőzerővel dolgozik saját megsemmisítésén, a Liverpool pedig annyira beleélte magát a Klopp érkezése feletti örömködésbe, hogy megint elfelejtette megnyerni soros bajnokiját. Hajtás után a hét legszarabb meccse mellett szokásos elitista rovatainkat is közszemlére bocsátjuk, remélhetőleg lesz olyan köztetek, aki végigrágja magát mindenen.
Tényleg csak bukott szélsőkből lesznek fullbackek? Egyáltalán, minden játékos ugyanolyan, aki a védelem szélén játszik? Kis fogalom-magyarázattal egybekötött elemzés arról, miért járt jól mindenki azzal, hogy Clyne a Liverpoolhoz szerződött. Pass&Move, második rész.
Régi és nagy igazság - talán anno a az ős-nst hasábjain olvastam, de ez nem biztos -, hogy mindenki olyannak látja a futballt, amilyen a kedvenc játékosa. Ez alapján én bajban vagyok, rég nincs igazi kedvencem, bár a végtelen intelligenciával és kifinomult ütemérzékkel bíró középső középpályásokat mindig is bírtam. Nagy kár, hogy mint minden luxury player, a mélységi irányító is épp kikopóban van a modern fociból, de még nem biztos, hogy nem fogom hasonlóképpen kedvelni azokat, akik helyettük jönnek. Hajtás után rövid helyzetelemzés, és óda a PL tökéletes középpályásához, azaz bemutatkozik taktikai rovatunk, a Pass&Move.